2009. április 26., vasárnap

Tegnap a Szépművészeti Múzeumban végre megnéztem az "A nő dicsérete" című kiállítást - a művek alkotója Alfons Mucha ("Légy").
A több mint 100 plakátot, rajzot, festményt és fotográfiát felvonultató tárlat az utolsó állomása annak a sorozatnak, melynek során a Szépművészeti Múzeum a 19. század végi "aranykor" festőinek a munkásságát mutatta be. A június 7-ig megtekinthető kiállítás anyaga több szovák és cseh gyűjteményből származik.

* * * * *

Alfons Maria Mucha (1860-1939) a szecesszió egyik legnagyobb és legérdekesebb művésze, festő, grafikus, díszlettervező. Édesapja iparművészként dolgozott, művészet iránti szeretetét tőle örökölhette, ami nem korlátozódott kizárólag a rajzolásra, hiszen kiváló muzsikus is volt. 1877-ben Bécsbe költözött - mint annyi fiatal pályakezdő művész -, és ott színpadi díszleteket készített. 1885-'87 között a müncheni akadémián, 1888-tól a párizsi Julian, majd a Colarossi Akadémián tanult.
1894-ben díjat nyert a párizsi Salon kiállításán, és ugyanebben az évben elkészítette Sarah Bernhardt színésznő megrendelésére Victorien Sardou: Gismonda c. drámájának plakátját, ami egy csapásra híressé tette. (Az első felkérés véletlen történt, ugyanis a karácsonyi megkereséskor az akkor még ismeretlen művész volt az egyetlen munkára fogható, nem épp szabadságon lévő grafikus.) Mucha a bizánci ikonokra emlékeztető módon idézte meg Bernhard alakját. A rajzok példátlan népszerűsége után a művésznő hét évig csak vele készíttette saját maga és színháza (Theatre de la Renaissance) számára a plakátokat, melyeken az 51 éves asszony pontosan olyannal látta önmagát, amilyennek szerette volna - fiatalnak, karcsúnak, gyönyörűnek és titokzatosnak.
Mucha díszleteket és ékszereket is tervezett az asszonynak, akit elbűvöltek a rajzokon szereplő misztikus vonalú kiegészítők is.Emellett folyamatosan érkeztek reklám-megrendelések is párizsi és brit cégektől, magánemberektől.
Mucha csaknem valamennyi plakátjának a középpontjában egy nőalak áll, mégpedig fiatal, vonzó, kicsattanó, vidám, érzéki hosszú aranyló hajjal, és közvetlen asszociációkkal az adott termékkel kapcsolatban.Plakátjainak, reklámkiadványainak többségét a Champenois nyomda állította elő, itt készült valamennyi Bernhard-plakátja. Az 1895-1901 közötti években Mucha tervezte plakátjainak a többségét.
Mucha életművén belül különleges helyet foglalnak el a Párizsban, 1898-1903 között készült pasztell- és szénrajzok. Saját személyes érzéseit közvetítik, és egy olyan művész „sötét” oldalát világítják meg, aki a nemzetközi hírnév és siker csúcsára jutott. Sokukat ki sem állították életében, ilyen pl. a hét fő bűn sorozata.
Az 1900-as világkiállításra ő dekorálta Bosznia-Hercegovina pavilonját.
A századforduló környékén új téma kezdte el foglalkoztatni, a nemzeti történelem megfestése (sorozatban gondolkodott), de új ötlete megvalósításához pénzre volt szüksége, így néhány évet az Amerikai Egyesült Államokban töltött. Ez azt is eredményezte, hogy Európában pillanatok alatt elfelejtették.
Az amerikai kontinensre Mucha az Art Nouveau vezető képviselőjeként érkezett meg. Ezt a stílust az Egyesült Államokban épp az ő színházi plakátjai tették híressé, amelyek Sarah Bernard számos amerikai turnéját hirdették. Egy sor fiatal amerikai művész tanult korábban Mucha párizsi műtermében, akik ugyancsak szeretettel és büszként fogadták mesterüket. Mucha a New York-i felsőbb körök hölgyeinek a portréit kezdte festeni, ám ezekből az olajképekből hiányzott korábbi pasztell portréinak közvetlensége és elevensége.
Mucha amerikai tartózkodása idején kapott megbízást a Slavia Biztosító Társaság jelképének a megtervezésére. Slavia, a fehér ünnepi köntöst viselő szláv istennő, később Mucha cseh plakáttervein és más prágai szláv ünnepeken is megjelent.
1910-ben visszatért Csehországba, innentől kezdve a szláv történelem volt a fő témája. E korszakának legjelentősebb munkája a Szláv eposz húsz festményből álló sorozata. Az 1913-ban festett képeket 1928-ban Prága városának ajándékozta.
Alphonse Mucha 1897-ből származó plakátjain és festményein tűntek fel először szláv karakterjegyeket viselő nőalakok, ezt azután számos hasonló nőábrázolás követte. A szláv vonású nők kulcsszerepet kaptak Muchának azokon a plakáttervein, amelyeket később a szülőhazájából érkező megbízásokra készített. Mucha a leánytípust a cseh és morva vidék buzgó vallásosságának rendelte alá, anélkül azonban, hogy falusi „leányainak” természetes bája elveszne.Amerikából való hazatérése után sokáig mecénásának lánya volt modellje, később azonban lányát, Jaroslavá-val dolgozott.
Csehszlovákia megalakulása után ő tervezte az új állam bélyegeit és bankjegyeit.
1939-ben Csehország annektálásakor a Gestapo az elsők közt tartóztatta le (a művész szabadkőműves volt), és bár szabadon engedték, a börtönben kapott tüdőgyulladást soha nem heverte ki.

Mucha az „Art Nouveau"(szecesszió) mestere. Alkotásaiban egy idealizált világot tár elénk, melyben a nő a főszereplő. Képeit a jellemző kígyózó indák, stilizált növényi motívumok, buja vonalvezetés, szépséges nőalakok jellemzik, mégis nézeteit inkább a szimbolizmussal rokonította, hiszen rajzain a szépség anatómiai pontossággal párosul.Plakátjai csík alakúak és életnagyságúak, a századforduló reklámiparának különleges, egyedi termékei.Roppant sokoldalú művész volt: illusztrált számos könyvet, tervezett bélyeget, naptárt, tapétát, bútort, szőnyeget, üvegablakot, ékszereket és ékszerüzletet. Alkotásait gyakran ciklusokba rendezte össze: A négy évszak (1896), Ékkövek, Csillagok, Művészetek, Virágok, Hónapok.

* * * * *

Számomra roppant meghökkentő, hogy sokan kritikával illetik Muchát a reklámplakátjai miatt. Úgy vélik, hogy gyönyörű, fiatal-karcsú alakjai szexuális tárgyként jelenítik meg a nőket.
Nyilvánvaló, hogy a mai PR alapvető logikája hasonló a cseh zseniéhez, azonban én mégsem tennék egyenlőségjelet a kettő között.Férfiak esetében a figyelemfelkeltésre elegendő egy kihívó női test látványa, a reklám ugyanis azt sugallja, hogy a termékkel együtt a nőt is megkapja.
Nőknek már sokkal nehezebb reklámot készíteni. Nemrég megváltozott a reklámban való szerepkörük, és a női sztereotipizálás eredményeképpen ma már kétféle ábrázolásmód használatos: a "született" háziasszonyé és a szexuális tárgyé. Mindenesetre az asszonyoknak fontos a romantika, ezért a szép képi beállítások, idillikus családi jelenetek használata. A szex is háttérbe szorul és a főszerepet a hasonlóság vágya kapja - ha ilyen meg olyan terméket fogyasztasz, olyanná válsz, mint a reklám-nő. A reklámok manipulációja révén a fogyasztóban átalakul a szükséges fogalma, a " Mert megérdemlem" érzés kiváltása.
Természetesen a fogyasztó egyre okosabb, így tudja, hogy az ő nemi szerepe a reklámoktól függetlenül működik, és nem szeretik a lesarkosított, degradált nemi szerepeket megjelenítő propagandákat.
Tehát egy plakát nem tökéletes, ha a női szépséget domborítja ki. Ugyanakkor ha nem anorexiás, hanem önbizalommal teli "természetes szépségek" a főszereplők, azt se szeretjük. Mert minden esetben a szép a főszereplő, de azt, hogy mi/ki a szép, azt a média mondja meg.

Szóval értem én a reklámkészítés manipulatív jellegét, de sajnálom azokat, akik Mucha alkotásait nézve nem a Szépséget, hanem csak egy csinos pofijú idelizált nőcit látnak.
Először is Mucha elképesztően ügyes kezű képzőművész.
A kiállításon egy csapat fiatal mellett haladtam el, amikor hallottam, hogy kibuggyant egyikükből: "- Én is ilyeneket akarok rajzolni!".
Eszembe jutott, mikor Londonban a királynő gyűjteményében láttam Leonardo rajzait. Ha csak egy fűszálról készített tanulmányt néz is, akkor sem tud megszólali a szemlélő. Nem egyszerűen csodaszép, vagy tökéletes, hanem benne van az Isten, az Isteni tehetség, amely alázatra inti a közönséget több száz év elteltével is.
Mucha is tehetséges grafikus, nagyon is. De valahogy az ő cirádásan hullámzó vonalai megbabonázzák az embert és birtoklásra és utánzásra serkentik. És ezt Mucha nemhogy nem bánta, de ki is adott egy minta-gyűjteményt. És legnagyobb meglepetésemre nemcsak kortárs kézművesek használják motívumait/figuráit, hanem pl. tetováló szalonok is.
Másrészt amikor Sarah Bernhardtnak készített plakátja révén nevet szerzett magának, már kialakult stílusa volt, ami ugyanannyira a tipikus szecessziós séma, mint amennyire saját stílus.
A reklámok, a rendezvény-plakátok női mellett mezítelen alakokat is rajzolt, de én - az általam ismert - valamennyi képén a Nőt látom, aki szép, harmonikus, erős. És titokzatos.
És nyilvánvaló, hogy hamar elfelejtődött a kecses hullámvonalas stílus, hisz' a 20. században az izmusok szinte évről évre pofozták le egymást a porondról.
De aki egyszer felfedezi magának, annak örök kedvence lesz.
Szerintem az a titka, hogy a nők tudnak ezekkel az alakokkal azonosulni. Mintha tükörbe néznének, önmagukat látják.

* * * * *

Sarah Bernhardt (1844-1923) Rosine Bernard néven született kikeresztelkedett zsidó családban. Művésznek készült, így 1858-ban a párizsi konzervatórium növendéke lett.
Pályáját 1867-ben kezdte a Gymnase Színházban, de már öt évvel előbb a Comédie Française-ban egy tragikai ösztöndíj elnyerésével bemutatkozhatott, majd az Odéon tagja lett. Első nagy diadalát Victor Hugo: Ruy Blas című drámájában aratta. A tehetséges színésznő a francia-porosz háborúban csatatéri betegápolónőként dolgozott.
1872
-ben a Comédie Française tagja, hamarosan a társulat élén álló tragika. Erős színpadi pátosz, a részletek mesteri realisztikus ábrázolása, az érzésekre való hatás teljes kiaknázása jellemezte játékát.1879-ben kezdte meg vándorlását a világ színházaiban. Először Londonba ment, majd saját társulatával bejárta csaknem az egész világot - Muchával együtt Amerikában is. Budapesten többször is megfordult, és Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődésébe is belekerült a neve.
Párizsba visszatérvén megvette a Porte-Saint Martin színházat, s nemcsak játszott benne, hanem fiával, B. Maurice-szal együtt igazgatta. 1900-ban megvette a Théâtre des Nations-t, ahol bemutatta Sardou Toscáját és Cleopátráját. Leghíresebb szerepei: Phaedra, Andromaque, Medea, Donna Sol, Margit, Jeanne d'Arc. Férfiszerepeket is játszott (ez akkoriban nem volt szokatlan, Fedák Sári pl. Kacsóh Pongrác: János vitézében Kukorica Jancsit alakította Blaha Lujza partnereként). Színműíróként, szobrászként és festőként is kipróbálta, és kísérletezett a némafilmmel is.Barátság fűzte korának csaknem valamennyi írójához, költőjéhez, Wildehoz, Sardouhoz, Rostandhoz. Színdarabjainak plakátjait 1895-től Alfons Muchával rajzoltatta.
Sikereit gyakran bukás követte, többször szerzett és bukott vagyonokat.
Lábát egy fertőzés miatt 1915-ben amputálták, és 8 év múlva teljesen elszegényedve halt meg Európa legsikeresebb, legnagyobb tehetségű színésznője.

2009. április 17., péntek

Fonyódi Tibor: Katedrális

Két éve azt olvastam, a '90-es évek, és egyáltalán a magyar sci-fi irodalom legnagyobb sikerét egy kötetbe fűzve kiadják. Megvettem, de csak nemrég olvastam el.
Nagyon röviden időutazásról szól a könyv, de őszintén szólva elég nehéz vállalkozásba fog, aki pár mondatban próbálja meg összefoglalni a sztorit.
A történet rendkívül összetett, viszont zseniális stílusban mesél az író, aki nagyon felkészült történelmi ismeretekkel bír, de jártas a teológiában is. És minden kétséget kizáróan gazdag fantáziával is rendelkezik!
Az is nyílvánvaló, hogy külsőségeiben is a maximalizmus vezette az alkotókat, és én nem nagyon tudok negatív kritikával élni, ám szerintem elég sok a "gépelési hiba" a könyvben.
Olvastam, hogy sokan illusztrált kiadás után sóvárognak, én ezt egyáltalán nem tartom fontosnak (valószínű ebből is látszik, hogy nem számítok "elvetemült" fantasy-rajongónak).
Viszont mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy olvassa el, mert világszínvonalú írásról van szó.

* * * * *
"Elképzelésem szerint egészen addig élek, míg meg nem halok.
Ha nem így lenne, az már maga a fantasztikum..."
Fonyódi Tibor (1965-) a magyar fantasy és sci-fi irodalom meghatározó alakja 10 éves kora óta foglalkozik írással. 13 éves korában egy véletlen folytán a kezébe került Percy H. Fawcett: A Mato Grosso titka című útleírása, ami olyan nagy hatással volt rá, hogy elhatározta, ha író lesz, Harrison Fawcett álnéven fog publikálni.
Sorkatonai szolgálata alatt olyan paranormális jelenségekkel szembesült, amelyek az elkövetkező évek során markánsan meghatározták gondolkodásmódját. Felsőfokú tanulmányait a Pázmány Péter Római Katolikus Akadémián végezte.
Első publikációi 1992-ben jelentek meg a Harmadik Szem Magazinban a kultúrtörténet és okkult tudományok témakörében, ám világnézete nem sokára gyökeresen megváltozik.
1998-ban jelent meg első önálló kötete, a Katedrális harcosai. A jövőből az ókori rómába csöppenő időutazók történetének folytatásáért, a Katedrális legendájá-ért 2000-benn Zsoldos Péter-díjjal jutalmazták (az év legjobb SF regénye kategóriában).
"Vannak olyan pillanatok, mikor a nyulak oroszlánná változnak és a középszerű figurákból hősök lesznek. Az úgynevezett "kisembernek" mindig nyitva áll a lehetőség, hogy örökre fennmaradjon a neve, csak egy valami kell hozzá: bátorság... és talán még valami! A megfelelő pillanat! Ha egy ember régóta tervez valamit, s eljön a megfelelő pillanat, akkor már nem mérlegel - ezzel túl sok idő menne el - hanem cselekszik."
Forgatókönyvírói pályafutása szintén 2000-ben indult. Munkái közül a Metamorphosis c. amerikai horrorfilm és a Tűzvonalban c. magyar sorozat lett igen népszerű.
2005-ben Szörényi Levente felkérésére elkészítette az Árpád népe című misztikus opera alapdrámáját, melynek ősbemutatójára egy évvel később került sor.
A fantasztikus irodalom után az új évezredben történelmi kalandregények írásába fogott, melyek a eddigi darabjai a magyar őstörténetet idézik meg.

2009. április 16., csütörtök

Úgy alakult, hogy egy izgalmas táncestre jutottam el.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy már voltam Japánban, és most a Himiko-no-Kai csoport előadását nézhettem meg.

A távol-keleti hagyományos táncok nehezen érthetőek az európai emberek számára, ezzel eddig is tisztában voltam. Nem igazán pantomim, nem igazán tánc, nagyon érdekes.
Én azt szűrtem le (és fenntartom magamnak a tévedés lehetőségét), hogy ezek a tánccsoportok ugyan olyanok, mint itthon a hagyományőrző asszonykórusok. A fiatalok már nem annyira érdeklődnek a múlt dolgai iránt, de a modern kor idősei sem a régi kultúrában élnek benne, szóval az egész egy picit már önmagában is sántít.


















A társulatnak egy fiatalabb táncosnő is a tagja, és általa jobban meg lehetett érteni, hogyan is működhet ez a fajta tánc, de azért még mindig nem értettem. Mert minden táncnak van egy neve és egy története. Pl.: Egy vidékről felköltözött előadóművész a város utcáin keresi kenyerét. Az évszakok köszöntése legyezőtánccal előadva. Meg ilyesmik. Bevallom őszintén, nekem nem nagyon jött le, hogy mi mit jelent.
De aztán jött Mikami Kajo, aki szerény véleményem szerint szenzációs volt! Bár elég öregnek nézett ki (udvariatlanság ilyet mondani, de ez volt az érzésem), mégis úgy táncolt, mint egy rakoncátlan tinilány, aki most készül felvételizni a Táncművészetire. :)
Lenyűgöző volt a fizikai ereje és aktivitása is. Két táncot mutatott be, az egyik arról szólt, hogy a táncos a menyországba távozott édesanyjára gondolva virágot szór annak sírjára.
Hát, a lélegzetem is elakadt!
Mondjuk ezt a produkciót nem hagyományos, hanem modern zenei kíséret illette.
Mint egy fájdalomtól összegörnyedt alak vánszorgott be, először csak a kinyújtott kezét lehetett látni, majd lassan jött be a színpadra. Nekem az jutott eszembe, a fájdalom is pont ilyen, épp ilyen impulzívan él bennünk, egyszer csak el kezd terebélyesedni, és a végén az őrületbe kerget, aztán valamiért eltompul, és így tovább. Nagyon sok gondolat kavargott bennem, és amikor a nő hátat fordított (számomra azt sugallva, hogy elbúcsúzik a sírtól), nem azt éreztem, hogy mondjuk hazamegy, hanem megy tovább a saját útján, a fájdalommal együtt. Mert hisz az már az élete része.
De ugyanakkor eleve az élete része volt, hiszen majd ha meghal, az ő lánya ugyanígy ki fog jönni az ő sírjához, részesévé válva az örök körforgásnak.
Tényleg érdekes volt.

Később ez a táncos egy sárga ruhába robbant be, amit ezernyi apró csengettyű ékesített. A történet meséje a tavirózsák között táncot lejtő kígyóé volt.
Az előadás tele volt szexussal, temperamentummal (ha nem mondták volna, akkor is kitaláltam volna a történetet, hihetetlen volt a nő!). A fáradhatatlan cikázás közepette eltévedt a virágok tengerében, és a végén szembesült az emberrekkel (velünk), akik őt nézték - megállt, és lassan végigmért bennünket; hát, azt éreztem, hogy azt mondja: "Te leszel a következő vacsim!"

A műsort záró bemutató az emberi élet végtelen kívánságainak szimbolikus tánca volt.
Ez számomra azt mesélte el, hogy az ember soha nem elégedett, és vágyai, melyek irányítják, egyre többre és többre sarkallják. És ha kitartóan imádkozol, csak megjön a pénz, de soha nem elég, amit kaptál, annál is több kell. Hát újra imádkozol, amikor hatalmat is kapsz. De még ekkor sem vagy boldog.,
Amikor újpedig újra imára kulcsolod a kezed, csendes imádat túlharsogják a háború hangjai, ami ka hajszolt pénz- és hatalomvágy nyomán születnek.
Nagyon elgondolkodtató volt.

2009. április 15., szerda

Hát, már pár hete újra itthon vagyok, de azért mindenképpen le akartam mindent írni (vagy legalábbis megközelítőleg mindent), amit Londonban láttam.
Valamelyik nap egy tévéfelvételt töltöttem le a netről, mely az aktuális politikai helyzetet elemzte. A szélsőséges "fejek" azt állították, hogy bár az ország vezetése kaotikus, az "egyszerű emberek" életére ez mégsincs hatással, az élet épp úgy zajlik, mint annak előtte.
Hát, nekem erről nagyon más a véleményem.
Nagyon nehéz "visszaszokni", hogy itthon nincs az a rengeteg ember, nincs az a rengeteg történés, mint kint.
Én úgy látom, az emberek inkább otthon maradnak, sokszor szellemváros benyomását kelti a lakóhelyem is, ami eléggé elszomorít.

Épp ezért kaptam az alkalmon, amikor egy barátom meghívott Rost Andrea koncertjére.
Nagy élmény, hogy egy ilyen nagy nevű művész egy ilyen pici települést megtisztelt azzal, hogy elfogadja a meghívásukat, és szívesen énekel.
Megmondom őszintén, én nem emlékszem olyan előadásra, aminek befejeztével az egész terem egy emberként, felállva tapsolt, de ez az alkalom ilyen volt.A gyönyörű énekesnő hihetetlen felkészültséggel, átérzéssel, muzikalitással és virtuozitással adta elő a kiválasztott áriákat, és mindeközben nagy aláztatot tanusított, ami legalább annyira lenyűgözött mindenkit. Az első blokk végén Júlia áriájára (Gounod: Rómeó és Júlia) került sor, de az bizony nem sikerült tökéletesre, és annyira szimpatikus volt, hogy a végén bosszúsan felhúzta a szemöldökét a művésznő. Nem volt megelégedve.
Aztán a műsor végén bemondta, hogy volt egy ária, amit nem tudott úgy előadni, ahogy szerette volna, ezért szeretné megismételni.
Na, ekkor végleg a szívembe lopta magát. :)

* * * * *

Rost Andrea (1962-) lírai szoprán operaénekes.
Zenei tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán (ahova ötödjére vették fel) végezte Bende Zsolt növendékeként. Még főiskolás, amikor Gulyás Dénes rendezésében Júlia szerepét Charles Gounod: Rómeó és Júlia című operájában. (Legelső szerepe a mai napig kedves neki.)
Két évvel később, 1991-ben a bécsi Staatsoper magánénekese lett, ahol összes fontos szerepében megismerhette a bécsi közönség: Zerlina (Wolfgang Amadeus Mozat: Don Giovanni), Adina (Gaetano Donizetti: Szerelmi bájital) , Susanna (W. A. Mozart: Figaró házassága), Lucia (G. Donizetti: Lammermoori Lucia), Violetta (Giuseppe Verdi: Traviata) parádés szerepalakítása mellett számos koncerten is hallhatta őt a közönség.
A Milánói Scala 1994-es Rigoletto bemutatóján - melyre Riccardo Muti hívta meg -, átütő nemzetközi sikert aratott, s azóta a Scala állandó visszatérő vendége. 1995-ben a Scala évadnyitó W. A. Mozart: Varázsfuvola premierjén már ünnepelt sztárként lépett színpadra. Milánóban Mozart Figaro házasságának Susannája, majd G. Verdi Traviatájának Violettája követte a sort.A Salzburgi Ünnepi Játékokon számos produkcióban lépett közönség elé, így A Sólyom (Richard Strauss: Az árnyék nélküli asszony), Drusilla (Claudio Monteverdi: Poppea megkoronázása) Violetta (G. Verdi: Traviata), valamint Xenia szerepében (Mogyeszt Muszorgszkij: Borisz Godunov).
A párizsi Bastille Operában Susannát, Gildát (G. Verdi: Rigoletto), Luciát és Jacques Offenbach: Hoffmann meséiben Antoniát alakította.
A londoni Royal Opera Houseban Susannaként debütált, majd Violettát énekelt nagy sikerrel. Koncertszerű előadásban énekelte el G. Donizetti: Elisabeth című operájának címszerepét, mely egyben világpremier is volt.
2006-ban a Madridi Teatro Real meghívására Francis Poulenc: A karmeliták beszélgetései c. operájában énekelte Blanche szerepét.
Amerikában a Chicagói Lyric Operában több ízben is vendégszerepelt, ahol Zerlinát, Gildát, Violettát, Júliát (Vincenzo Bellini: Rómeó és Júlia) és Micaelát (Georges Bizet: Carmen) alakította.
A New York-i Metropolitan Operában először 1996-ban lépett a közönség elé Adina szerepében, később ugyanitt Gilda-, Lucia-, Violetta- és Susanna- ként láthatta a nagyérdemű.
A Washingtoni Operában elénekelte Antonia szerepét, s ugyanebben a produkcióban lépett a Los Angeles-i közönség elé. 2002 márciusában - szintén Los Angelesben - Pamina szerepében (Wolfgang Amadeus Mozart: Varázsfuvola) volt hallható, majd ugyanebben 2005-ben Washingtonban.
A tokiói New National Opera és számtalan nemzetközi operagála gyakori meghívott művésze.
A budapesti Operaházban kedvenc szerepeiben (Gilda, Violetta) lépett többször a hazai közönség elé.
Érdemes Művész, 1997-ben Liszt-díjjal tüntették ki, 2003-ban elnyerte a Príma Primissima-díjat.
A Magyar Köztársaság elnöke 2004-ben a Kossuth-díjat adományozta neki.

2009. április 12., vasárnap

Albioni levelek LIV*

Westminster

A Westminster név (nyugati székesegyház), mellyel az egész city területet is illetik, közel ezer éves.
Történelmi magja a korábbi Thorney-sziget, amelyen a Westminster apátság épült, mely az angol koronázási szertartások hagyományos helyszínévé vált. A közelben (mondhatni mellette) létesített palota a fő királyi székhely lett. Így tehát mind a gazdasági, mind a politikai és kulturális élet központja, és ez jól látszik a mai napig.
Az Öreg Palota eredete egészen a 11. századra tehető. 1512-ig az angol királyok fő rezidenciája volt. majd a Parlament színterévé vált. Az 1834. október 16-i tűzvész áldozatául esett - magyarán porig égett. 1840-ben kezdték újjáépíteni Sir Charles Berry építész és asszisztense, Augustus Welby Pugin vezetésével. Az épületet hivatalosan 1852-ben átadták, de még közel sem fejezték be.Az UNESCO világörökségét képező épülethez tartozik például a St. Mary Undercroft Kripta (épült 1292-1297), és az Abingdon Street-i „Ékszer Torony” (Jewel Tower). Ma az Angol parlamentnek ad helyet.

A Westminster Palota egyik látványossága az óratorony, melynek hangját nevezik Big Ben-nek. Kétféle mítosz is létezik azzal kapcsolatban, hogy a 96.3 méter magas és 13.8 tonna súlyú toronyóra 4 hangból álló "bimbam"-ja miről kapta a nevét. Az egyik szerint a torony az akkori idők nehézsúlyú box bajnokáról kapta a nevét, akit Ben Caunt-nak hívtak. A másik és egyben valószínűbb változat szerint egy köpcös Walesz-i úrról, Sir Benjamin Hall-ról nevezték el, aki a torony építésénél Legfőbb Építési Ellenőrként munkálkodott 1855-'58 között, és akinek a nevét bele is vésték az egyik harangba.
A brit parlament két házra oszlik: a főrendek alkotta Felsőházra (House of Lords), valamint a megválasztott képviselőkből álló Alsóházra (House of Commons). Az Alsóház tagjai képviselik a különböző politikai pártokat és belőlük áll össze az Egyesült Királyság kormánya.
A mindenkori uralkodónak csak jelképes hatalma van, nemigen szólhat bele a politikába.
















A Felsőház a palota leggazdagabban díszített termében ülésezik, melyben az uralkodó szín a vörös. Itt találjuk a királynő aranyozott trónját is. Az uralkodó ezen a trónszéken ülve mond beszédet a Parlament megnyitásakor.
Az Alsóház terme szolidabban kivitelezett, mint a felsőházi tanácsterem és az uralkodó színe a zöld. A kormánypártiak a bal, míg az ellenzékiek a jobb oldalon foglalnak helyet. A Házelnök felmagasított széke középen áll, a két oldal között.
Sokan nem is gondolnak bele, de a Parlament ülései is látogathatóak (főleg hétfő-csütörtök között, és ráadásul ingyenes), nem csak az épület. Természetesen a "pórnép" és az uralkodó számára külön bejratot tartanak fent.
Bár több kormányzati központot elköltöztettek (pl. Royal Courts of Justice), a nagy minisztériumok többsége még mindig a közelben, a Whitehall-on található. Ezért, hogy a Westminster szó alatt a Parlamentet és általában a politikai közösséget is értik.

* * * * *

A Westminster-apátság gótikus épülete London építészetileg és történelmileg egyik legjelentősebb műemléke.
A székesegyház hagyományosan az angol királyok koronázási és temetkezési helye, egy gyülekezet nélküli templom. Helyén eredetileg egy 750-körül alapított bencés apátság preromán stílusú kolostortemploma állt. A templomot már akkor West Minsternek nevezték arról a városrészről, ahol áll.
A Westminster-apátságot Hitvalló Edward, az utolsó angolszász király építtette 1045-1065 között, akit halála utáni szentté avatása után ide temettek.A mai templom építtetését III. Henrik kezdte meg 1245-ben, francia ihletésű korai gótikus stílusban. Talán a reimsi katedrális alapján kezdődtek a munkálatok, melyek irányítója Henry de Reynes lehetett. Mindenesetre a székesegyház ablakai Anglia legszebb gótikus ablakai közé tartoznak.
A nagyméretű, háromhajós épület ötoldalú, öt kápolnával körülvett szentéllyel zárul. A pompás VII. Henrik-kápolna – Európa egyik legszebb késő gótikus műemléke – 1503-'19 között épült. A két tornyot 1722-'45 között emelték.

Hódító Vilmos kora óta az Egyesült Királyság valamennyi királyát itt koronázták meg, A szertartást a hagyomány szerint a canterbury-i érsek celebrálja.
II. György haláláig (1760) ez volt a királyok temetkezési helye is. Egy ideje azonban katonákat, művészeket és tudósokat is temetnek ide. Iitt nyugszik az Afrika-kutató Livingstone, Ben Johnson költő, Neville Chamberlaine miniszterelnök, Tennyson, Browning, Dickens, Handel, Purcell, Isaac Newton, Michael Faraday, Lord Kelvin, és az. ú.n. Költők sarkán (Poets’ Corner) található Shakespeare, Milton, Kipling emlékműve.

A kereszthajó északi részén, a főoltár mögött van Hitvalló Edward kápolnája, közepén a király koporsójával. Mögötte áll a trónszék, amely alatt 1996-ig tartották volt a Sors kövét, mely az angol és a skót királyság egységét szimbolizálja. (Most Skóciában van.)
A déli végen VII. Henrik kápolnájának faragott kőmennyezete igencsak figyelemreméltó. A kápolna végében fekete márványsírban nyugszik a király és hitvese, Yorki Erzsébet földi maradványai. A bal oldalhajóban van I. Erzsébet (lent), a jobb oldalhajóban pedig ellenfele, Stuart Mária sírja.

2009. április 11., szombat

Albioni levelek LIII*

Tower

A több erődített részből álló középkori épületegyüttes a Temze partján áll. A folyó és a Tower között a Tower Wharf sétány található, ahonnan jó kilátás nyílik többek között a szemközti parton levő városházára és a HMS Belfast nevű múzeumhajóra.
A Tower az idők során volt erődítmény, fegyverraktár, királyi palota és főrendű foglyoknak szánt börtön, valamint levéltár és csillagvizsgáló is. I. Jakab király volt az utolsó uralkodó, aki még itt lakott, ám még halála után is megmaradt a szokás, miszerint az uralkodó a Towerben töltötte a koronázása előtti éjszakát és innen vitték díszkísérettel a Westminsterbe.

Egyes írók (mint Shakespeare is) azt állították, hogy Julius Caesar építtette, és az elkészítéséhez használt meszet vadállatok vérével oltották. Ez azonban csak mesebeszéd.
A Towert 1078-ban alapították, amikor Hódító Vilmos elrendelte a Fehér Torony építését a városfal délkeleti sarkánál, városvédelmi okokból. Vilmos külön erre a célra Franciaországból hozatta a köveket, és építészként Gundulphot, rochesteri püspökét nevezte ki.
A 12. században Oroszlánszívű (I.) Richárd fallal és vizesárokkal vette körül a Fehér Tornyot.
* * * * *

I. "Oroszlánszívű" Richárd (1157-1199) apja halála után 32 évesen lett Anglia királya. Első intézkedései közé tartozott, hogy kiszabadította anyját, Aquitániai Eleonórát Winchester-beli börtönéből. Bűne az volt, hogy segítette fiai harcát apjuk ellen. Hja kérem, zavaros idők...Richard tíz évig volt uralkodó, de mindössze fél évet töltött csak Angliában.
A fentiekből is kitűnik, hogy Richard harcos volt, méghozzá ünnepelt harcos, akit a lovagi erény megtestesítőjeként tiszteltek. Mindenki véleménye szerint ideális királynak való herceg öccsével, a kapzsi és hatalomvágyó Jánossal szemben. Természetesen a testvér több alkalommal tett kísérletet a hatalom átvételére. De talán a legjobb alkalomnak 1190 júliusa ígérkezett, amikor is Richard 100 hajóval és 8000 emberrel elindult a Szentföldre és országának kormányzását Jánosra hagyta.
A III. keresztes hadjárat kudarcokkal indult, mert az egyik szövetséges I. Barbarossa Frigyes német-római császár útközben Antiochában belefulladt egy folyóba. A másik uralkodó, II. Fülöp Ágost pedig bár kitűnő egészségben elérte a Szentföldet, betegségre hivatkozva visszatért Európába. Így a hadjáratot lényegében I. Richárdnak kellett vezetnie.Az angol mikor 1191-ben megérkezett Akkon kikötőjébe, súlyosan megbetegedett. Ellenfele, a muzulmánok vezetője, Szaladin Egyiptom és Szíria szultánja egy tál gyümölcsöt küldött a beteg Richárdnak, hogy felépüljön. Valóban hamarosan jobban lett, és megostromolta Akkont. A sikeres ortrom után érdemelte ki az "Oroszlánszívű" jelzőt.A következő nagy csatára Jaffánál került sor, de végül itt is sikert aratott Richard. Az addigi szokásokkal ellentétben 3500 arab foglyukat kivégeztette, mert Szaladin nem volt hajlandó kiváltani őket a keresztesek legfőbb ereklyéjének, Jézus keresztjének darabját, amit 1187-ben Jeruzsálem bevételekor megszerzett.
Bár a keresztesek több győzelmet is arattak, és Jeruzsálemet is bevették, birtokba már nem tudták venni. Richard megbetegedett, és seregeivel hazaindult.
Richárdnak volt egy afférja a Szentföldön egy bizonyos Lipót oszták herceggel. Richard lehajíttatta egy várról a Babenbergek zászlaját, mondván, hogy egy osztrák hercegi család zászlaja alacsonyabb rendű, mintsem az övével egyhelyütt lobogjon. A lovag bosszút esküdött ellene.
És ez a sors: Richárd hajótörést szenvedett Velencénél, így szárazföldön kellett hazamennie. Ám Bécsben összetalálkozott a két haragos, és Lipót herceg börtönbe vetette az angol királyt. (A legenda szerint arról ismerte fel a konyhai segédnek öltözött Richárdot, hogy az elfelejtette levenni gyűrűit.) Innen az angol a német-római császár, VI. Henrik fogságába került.
Henrik horribilis összeget kért cserébe I. Richárdért. Kiváltása sok mindenki érdekében állt:
- a király öccse a visszavásárlással a hatalmat is megvette volna egyben.
- II. Fülöp Ágostnak lehetősége nyílt volna kizsarolni a franciaországi angol birtokokat.
Bár az öccs 1194-ben kifizette a váltságdíjat, Richard visszatérvén minden hatalmától megfosztotta.Utána Aquitába vette útját, hogy harcoljon a franciák ellen.
Halála is jól példázza, miért tekintették igazi livag-királynak. A Limousin-i chalus-i vár ostrománál egy lovag nyilával eltalálta, ez okozta Richárd életének végét. De halála előtt a király megjutalmazta az őt megsebesítő lovagot, és elengedte fogságából (ugyanis időközben az angolok bevették a várat).
A királyt a Fontevraud-i apátságban temették el családja mellé, szívét azonban kérésére a roueni katedrálisban helyezték el egy zárt ezüstdobozban.
A trubadúr király dalai a mai napig ismeretesek.

* * * * *

A Tower erődítési munkáit I. Edward fejezte be.
A 13. században a Towerben királyi állatkertet létesítettek, valószínűleg Földnélküli János idején. Az állatokat az I. Henrik által 1125-ben alapított Oxford melletti állatkertből hozhatták át. 1264-ben oroszlánokat költöztettek a nyugati főbejárat melleti toronyba, innen a torony ma is ismeretes Lion Tower neve.
I. Erzsébet idején az állatkertet alkalmanként megnyitották a nagyközönség számára is.
1804-től az állatkert már rendszeresen látogatható lett. Az állatokat később az új, Regent's Park melletti állatkertbe költöztették át, részben gazdasági okokból, részben az állatok jóléte miatt. Röviddel ezután lebontották az Oroszlán-tornyot is, de az Oroszlán-kapu megmaradt.
Ha már az állatoknál tartunk, évszázadok óta legalább hat (jelenleg nyolc) holló lakozik a Towerban. II. Károly elrendelte ugyan az elköltöztetésüket, erre azonban nem került sor, mert a legenda szerint ha a hollók elhagyják a Towert, elpusztul az egész birodalom. (Bár 1946-ban egy rövid időre elköltöztették a szárnyasokat, és 2006-ban a madárinfluenza miatt karanténba elzárták őket.) Ennek fényében ma is szabadon közlekedhetnek a Tower udvarán. (Azt nem mondanám, hogy szabadon repülhetnek, hiszen szárnyaikat megkurtítják, hogy mindig ott maradjanak.)
Köztudomású, hogy sokak utolsó útja ide vezetett. Az alsóbb osztályokból származó bűnözőket rendszerint a Toweren kívüli nyilvános vesztőhelyek egyikén végezték ki. A nemeseket azonban, különösképpen a nőket, egyes esetekben a Toweren belül, a nyilvánosság kizárásával fejezték le. VIII. Henrik három felesége is itt lehellte ki lelkét.
Úgy tartják, Boleyn Anna királynő, akit 1536-ban fejeztek le férje elleni árulás vádjával, néha a torony körül sétál, hóna alatt a levágott fejével.
A későbbi korokban is használták alkalmanként börtönként. Rudolf Hess, Hitler követe is raboskodott itt pár napig.
Noha a királyi család már nem lakik itt (ne tévesszen meg senkit ez a kép, az épület minden kétséget kizáróan tökéletesen szürke!), a Tower hivatalosan királyi rezidencia maradt, így állandó őrsége van – ugyanaz az egység, amely a királynő testőrségét is adja a Buckingham Palace-nál.
A Tower ma leginkább turista látványosság. Maguk az épületek mellett további érdeklődésre tartanak számot a brit koronaékszerek (Waterloo Barracks), a királyi fegyvergyűjtemény, és a római erőd falmaradványai.
Az őrök, akiket Yeomen Warder-nek, vagy Beefeater-nek (marhahúsevő) neveznek, egyben idegenvezetők is és maguk is turistalátványosságnak számítanak. Az őrök minden este végrehajtják a Kulcsok Szertartását és a tornyot bezárják éjszakára.

A koronaékszereket 1303-óta tartják a Towerben, miután ellopták őket a Westminster-apátságból. Úgy tartják, hogy rövid időn belül az összes vagy majdnem az összes előkerült. II. Károly koronázása után elzárták őket, és díj fizetése ellenében lehetett megnézni. Ennek akkor lett vége, amikor Thomas Blood megkötözte az őrt, és ellopta a koronaékszereket. Azóta az ékszereket a Jewel House-nak nevezett részben őrzik, fegyveres őrökkel.A koronázási ékszereket a koronázási ceremónián és egyéb állami feladatok ellátásakor viseli az uralkodó. Többek között a következő tárgyakat értjük alatta: 2 korona (a felső a királynőé, az alsó a királyé), 2 jogar (az egyiket egy kereszt, a másikat a szentléleket szimbolizáló galamb díszíti), országalma (3. sz.), 5 kard, gyűrű (4. sz.), sarkantyúk, koronázási palástok, karperecek (6. sz.).

* * * * *

A Towerről nevezték el az 1894-ben épült szomszédos hidat, a Tower Bridge-t, amely azonban történelmileg és funkciójában egyaránt független tőle. Neogótikus tornyai és felnyitható hídszakasza miatt London egyik szimbólumává vált.A 19. század végén szükségessé vált Londonban egy újabb közlekedési kapcsolat létesítése a Temze felett, mely a tengerhez közelebb helyezkedik el, és ami biztosítja a legnagyobb tengeri hajók áthaladásának lehetőségét is. Ez az előírás vezetett a felnyitható középső nyíláshoz, ahol a középső nyílást egy kétszárnyú billenőhíd alkotja. Mivel a Tower mellett építették meg, megjelenését is hozzá igazították. Építését 1886-ban kezdték és 1894-ben fejezték be.A két tornyot a vízszint felett 42-44 méter magasságban egy-egy gyaloghíd is összeköti, amik a teherhordó szerkezeti funkció mellett lehetővé teszik, hogy a gyalogosok akkor is átjuthassanak a hídon, amikor az éppen felnyitott állapotban van.
Megjelenését építése idején és a későbbiekben is sokat kritizálták. A masszív kőburkolatú tornyokat, a függesztő láncokat utánzó sarló alakú rácsos tartót többször próbálták lecseréltetni a kornak megfelelő karcsú, modern anyagokat használó szerkezetre, de ezek a próbálkozások nem jártak sikerrel, és az 1980-as években a hidat végül műemlékké nyilvánították.
A hídban egy múzeum is működik, melet 6 fontért lehet megtekinteni.


2009. április 10., péntek

Albioni levelek LII*

Regents Park

A 487 hektáros terület a londoni királyi parkok egyike, mely a helyiek között egyben a legszebb is.
Egyik bejárata szinte a Baker Street-i Sherlock Holmes Museum szomszédságában áll, így a Baker Street-i metró megállótól kis sétával közelíthető meg, de saját megállóval is rendelkezik.A hajdanán Marylebone Parkként ismert területen VIII. Henrik uralkodásától kezdve évszázadokig királyi vadaspark volt.
1811-ben a régensherceg (a későbbi IV. György király) John Nasht bízta meg, hogy a terület arculatát átrendezze. Nash a parkba kerteket, tavat, csatornákat, 56 villát és régenshercegi palotát álmodott, és bár tervei csak részben valósultak meg, mégis az ő nevéhez fűződik a park jelenlegi arculatának kialakítása. A parkot 1835-ben IV. György nyitotta meg a nagyközönség előtt, igaz akkoriban csupán heti két napra.
Az 1930-as években épült Winfield Ház jelenleg az USA nagykövetének rezidenciája.
Szintén ekkor alakították ki a Queen Mary's Gardens részt, mely a park legvédettebb része. Közel 400 fajtájú 30.000 rózsatő található itt.Jó angol szokásnak megfelelően sokan piknikeznek is itt, pihennek a nyugágyakban, vagy csónakáznak a tavon, mely felett kis hidak ívelnek át.2005-ben nyitotta meg a királynő a Hub-ot (Középpontot), amely egy multifunkciós sportközpont (elképesztő mennyiségű sportolási lehetőséggel, öltözőkkel).
A Regent's College felsőfokú oktatási intézmények konzorciuma mellettb két Nash-tervezte villa is áll itt, a St. John's Lodge és a The Holme (lent), melyek jelenleg magánrezidenciák.

2009. április 6., hétfő

Albioni levelek LI*

Vásároljunk!

Portobello Road
Ha valaki látta a Notting Hill című filmet, lehet fogalma az utcáról. :)
És ha van ideje, feltétlenül nézze meg!
Az út 1740 körül kapta a nevét a közeli Portobelló tanya után. A Portobello Edward Vernon admirális Puerto Bello-nál aratott győzelmének emléke. Az egykori tanya helyén ma a St. Charles Hospital áll.Az utca arculata a viktoriánus korban alakult ki. A közeli Paddington és Notting Hill elegáns és előkelő lakóinak köszönhetően elit részen jár az erre tévedő. A hangulatot nem csak a színes házak, üzletek adják, hanem a kacskaringós közút is.Az utcában lakott George Orwell, és a már említett Paddingtn Bear gyakran megfordul itt, hiszen barátjának, Mr. Grubernek (akivel minden nap együtt tízóraizik) van itt egy régiség boltja.
Minden szombaton használt ruhák és régiségek árusai (no és az 1960-as évektől zöldség- és gyümölcskereskedők) lepik el az eléggé szűk utcát. Tehát a földszinti üzletek mellett az utcára kihelyezett árusítóhelyek is vásárlásra csábítják a járókelőket. A világ egyik leghíresebb utcai piacán közel 1500 kereskedő próbál túladni portékáján ilyenkor.
Persze sok gagyi dolgot is lát itt az ember, de azon kevés helyek közé tartozik, melyek mégis hamisítatlan angol miliőnek tűnnek.
Getting hung up all day on smiles
Walking down portobello road for miles
Greeting strangers in indian boots,
yellow ties and old brown suits
Growing old is my only danger

Cuckoo clocks, and plastic socks
Lampshades of old antique leather
Nothing looks weird, not even a beard
or the boots made out of feathers

I'll keep walking miles til I feel
a broom beneath my feet
or the hawking eyes of an old stuffed bull across the street

Nothings the same if you see it again
it'll be broken down to litter
Oh, and the clothes
everyone know that that dress will never fit her

Getting hung up all day on smiles
Walking down portobello road for miles
Greeting strangers in indian boots,
yellow ties and old brown suits
Growing old is my only danger

Cuckoo clocks, and plastic socks
Lampshades of old antique leather
Nothing looks weird, not even a beard
or the boots made out of feathers

I'll keep walking miles til I feel
a broom beneath my feet
or the hawking eyes of an old stuffed bull across the street

Nothing's the same if you see it again
It'll be broken down to litter
Oh, and the clothes
everyone know that that dress will never fit her

Getting hung up all day on smiles
Walking down portobello road for miles
Greeting strangers in indian boots,
yellow ties and old brown suits
Growing old is my only danger.

* * * * *

Harrods

London egyik szimbóluma, melyet az arra közlelekő buszok sofőrei több nyelven is külön bemondanak a mikrofonba (pl. a 14-es busz is erre jár), a Hayde Park és a Victoria and Albert Museum között található. Ha a metrót választjuk, a Knightsbridge állomás van a legközelebb.
18000 m2 alapterületével az Egyesült Királyság másodk legnagyobb üzlete.

Omnia Omnibus Ubique
All Things for All People, Everywhere
Minden, Mindenkinek, Mindenhol
A Harrods picit más beosztású, mint Magyarországon megszokott. Részlegei között (melyek elsősorban méregdrága márkákat árusítanak) nincsenek határvonalak. Nagyon kedvelt az Élelmiszer-terem, ahol még Pick szalámit is kapni.
A Harrods egy élelmiszerboltként (fő profilja mi más, mint a tea volt) nyitotta meg kapuit 1834-ben Kelet-Londonban. Alapítója Charles Henry Harrod volt, aki 15 évlva költöztette a boltot mai helyére. Ekkor mindössze két asszisztenst foglalkoztatott a vállalkozás, mely gyógyszerek, illatszerek, papíráruk, gyümölcs és zöldség eladásával foglalkozott.
Az alapító halála után fia, Charles Didby Harrod lett a főnök, és a cég hatalmas átalakuláson ment keresztül. Rendkívül gyorsan kibővült megszer
ezvén a szomszédos épületeket, és 1880-ban már 100 alkalmazottat foglalkoztatott.
1883. december elején a Harrods raktára leégett. Az üzletvezető azonban mégis teljesítette a vásárlók felé a karácsonyi megrendeléseket, így rekord nyereségre tett szert. Az újraépítés után ügyfelei közé került Oscae Wilde, Sigmund Freud, A.A. Milne, Lillie Langtry és a brit királyi család is.
1898-ban helyezték üzembe a világ első mozgólépcsőjét az üzletben, az ideges ügyfelek megnyutatására pedig a pálinka-kóstolást találták ki. (Hja kérem, nagy főfájást tud okozni egy-egy nagybeváslás!)
1905-ben kezdődött el az az épületkialakítási munka, mely a ma is ismeretes külsőt adta az üzletnek. Az építész Charles William Stephens volt.
A Harrods nem csak egy üzlet, hiszen Londonban is több üzletet megvásárolt, de a világ több városában nyitott "fiókot".
1985-ben a Fayed testvérek vásárolták meg potom 615 millió fo
ntért.
Mostanság felröppent a hír, hogy be fog zárni, ugyanis a gazdasági világválságra való tekintettel a cégek adóit meg akarják emelni. Mivel a tulajdonos ebbe nem akar belemenni, állítólag azt tervezi, inkább bezárja a nagyhírű céget.

A Harrodsban ma 5000 alkalmazottat foglalkoztat
mintegy 50 országból. Éjjelente 115000 energiatakarékos izzó világítja ki, melyból minden nap 30 ég ki.
A királyságban ez az egyetlen áruház, ahol állati szőrmét is lehet vásárolni.
Nagyon drága hely, bár néha remek leárazásokba futhat az ember.
Az olaszok kifejezetten imádják, és rengeteg szerencsés megengedheti magának, hogy itt vásároljon, és a megszerzett portékát a jellegzetes méregzöld táskába pakolva (melyen arany színű a felirat) adja tudtul a világnak, hogy hol is járt az imént. :)

A Harrods is emléket állít Diana hercegnőnek, hiszen a tulajdonos édesapja az asszony utolsó élettársának, Dodi Al Fayed-nek.
Emad El Din Mohamed Abdel Moneim Fayed, a 42 évesen elhúnyt egyiptomi milliárdos filmproducerként is dolgozott, talán a leghíresebb mozi, melyhez köze volt, a Tűzszekerek.
A gyászoló édesapa a mai napig állítja, hogy a szerelmeseket m
eggyilkolták, és pénzt nem sajnálva minden követ megmozgat, hogy igazát bebizonyítsa.
Az üzletben
a tragikus sorsú szerelmesek előtt két emlékmű tiszteleg. Az egyik érdekessége, hogy a fényképek mellett egy piramis alakú tároló egy pohár bort Diana rúzsnyomával, valamint a halálukat megelőző napon vásárolt eljegyzési gyűrűt rejti.A másik az "Ártatlan áldozatok" címet viselő bronzszobor, mely 2005-óta áll az egyiptomi teremnél. Alkotója Al Fayed közeli barátja, Bill Mitcell.

* * * * *

Oxford Street

Európa legforgalmasabb bevásárló utcájának kialakításában nagy szerepe volt anna az ókori útnak, melyet még a rómaiak alakítottak ki.
Ma szinte az összes világmárkát árusító üzletek sorakoznak itt, sokszor nem is egyetlen üzlettel.
A sok menő áruda mellett rendgeteg szörnyű emléktárgyat elsózni vágyó helyiség is működik itt. És hihetetlen mennyiségű kendő (vagy sál?) vár gazdára, már csak az itt lakó töméntelen mennyiségű muszlim nő miatt is. De az angol nők is előszeretettel hordják ezeket a színes csodákat.
Én nagyon kedveltem az Oxford Street-en a többemeletes zenei kiadványokat árusító boltot, a HMV-t, de két helyet kell innen megemlítenem még.

Primark
Az írországból származó üzlet ma már komoly hálózattá bővült.Ahogy az egész utca, úgy ez a bolt is állandóan hemzseg a vásárolni vágyóktól!Talán csak az egyfontos boltokban lehet olcsóbban vásárolni - vagy talán még ott sem. Sokszor kétségbe vonható a minőség, de igazán jó fogásunk is lehet. Elsősoban ruházati termékekkel kereskednek itt.
Érdekes, hogy a gyerekmunka még mindig téma lehet, és pont ezzel a céggel szemben többször fel is merült...

Selfridges
Az 1905-ben megnyitott üzlet alapítója Harry Gordon Selfridge.
Selfridge mindent tudorr a marketingről. Tőle ered a mondás: "az ügyfélnek mindig igaza van."
Üzletpolitikája része volt, hogy a bevásárlásból szórakoztató kalandot vá
sároljon.
Érdekesség, hogy sokáig egy szeizmográf (földrengés-jelző) volt elh
elyezve az épület 3. emeletére, mely mára átkerült a British Museum-ba.Épületét Daniel Burnham tervezte, de még egy amerikai és brit építészek is segítették munkáját.
Rendkívül látványosak a kirakatai is, melyek nekem ritkán nyerték meg a tetszésemet (főként túl modern stílusuk miatt), viszont kétségtelenül érdekesek.

* * * * *

Covent Garden

A city legkeletibb része szintén az egyik kedvencem, mely nagyon közel van a Leicester Square-hez, a Trafalgar Square-hez, Aldwich-hez, a Soho-hoz. Már az ókori rómaiak is belakták ezt a területet.
A Covent Garden név János király (1199-1216) uralkodása alatt már használatos volt. A Covent a Westminsteri apátsági zöldséges kertje volt, mely egyre nagyobb me
grendeléseknek tett eleget. VIII. Henrik idején természetesen felmerült a kérdés, miszerint kinek is tulajdonában áll, és jó királyunk szokásos politikáját folytatta: 1540-ben feloszlatta a kolostort és rátette kezét a kertre.
A tulajdonosok aztán gyakran cserélődtek, akik a terület fejlesztésekor mindig római hatású reneszánsz hangulatú épületekben gondolkoztak. A 17. században épült árkádos központi házat Inigo Jones tervezte. (Az ő nevéhez fűződik a greenwich-i Queen's House, a Banqueting House megépítése és a Szent Pál Székesegyház helyreállítása is.)
A terület későbbi fejlődéséhez járult a Temze viszonylagos közelsége, az 1666-os nagy tűzvész, amelyben a konkurens keletebbre eső piacok megsemmisültek.

1779-ben egy szörnyű gyilkosság történt itt. A történet három főszereplőjét szeretném bemutatni:
Az áldozat:
Martha Ray (1742-1779) szerény családból származott, figyelemreméltóan intelligens, csinos és tehetséges énekesnő volt. 17 éves volt, amikor John Montagu szeretője lett, akinek öt gyermeket szült. A nős kedves nagyvonalúan támogatta Marthat.
Az "indíték": Lord John Montagu Sandwich (1718-1792) iskoláit Etonban, majd Cambridge-ben végezte (Trinity College). Néhány évet utazgatással töltött, majd bekapcsolódott a politikai életbe és elfoglalta helyét a Lordok Házában. 1746-ban Hollandiába utazott és részt vett az osztrák örökösödési háború lezárását előkészítő tárgyalásokban. 1753-ban az Admiralitás Első Lordja, vagyis haditengerészeti miniszter lett.Sok legenda kering már ekkor hírhedtté vált korrupciós ügyeiről és az angol radikális újságírás atyjának nevezett John Wilkes elleni hadjáratáról. Rendszeres látogatója volt a politikai, vallási és erkölcsi botrányairól híres-hirhedt Hellfire Klubnak. A gróf politikai tevékenységét John Gay Koldusopera című darabjában állította pellengérre, leleplezve, hogy a fennkölt álarc mögött a politikai és üzleti életet ugyanolyan törvények mozgatják, mint a közönséges rablóbandákat.
1770-ben államtitkárrá választották, majd az Admiralitás Első Lordja lett.
Családi életét tragédiák kísérték életét. 1740-ben nősült meg, de felesége egyetlen fia születése után megőrült. A boldogtalan férj később mégis felhőtlen boldogságra lelt Martha Ray oldalán, akinek halála után örök szomorúságban volt része.
És igen, a szendvics is jó lordunk nevéhez kötődik. A ma is népszerű étel "felfedezése" 1762-re tehető, körülményei persze mai napig vitatottak. A legismertebb legenda szerint az első szendvicset azért szolgálták fel a lordnak, mert még az étkezés kedvéért sem akart felállni a kártyaasztaltól és az értékes perceket táplálkozásra vesztegetni. Az első szendvics két kenyér közé tett hússzeletből állt, amelyet egy ültő helyében fogyasztott el. Életrajzírója szerint a grófot politikai és tengerészeti feladatai kötötték sokszor napokon, éjszakákon át íróasztalához, ezért találta ki a táplálkozásnak ezt a gyors és laktató formáját. Így ugyanis nem kellett dolgozószobáját elhagynia, étkezését, munka közben is megoldhatta.
A nemes nevét a szendvicsen kívül a Sandwich-szigetek is őrzik. A lord ugyanis elkötelezett és lelkes támogatója volt James Cook második és harmadik felfedező útjának, pénzügyi támogatást és felszerelést biztosított a kapitánynak. Cook 1775-ben elsőként hajózta körül az Antarktiszt és fedezte fel a Dél-Georgia és a Sandwich-szigeteket, majd 1778-ban a régen keresett észak-nyugati átjáró után kutatva megpillantotta a Hawaii-szigetek központi csoportját, melyet Sandwich-szigeteknek nevezett el, s legfőbb támogatójáról nevezte el az alaszkai Montagu-szigeteket is.
Lord Sandwich haditengerészeti pályafutását 1782-ben fejezte be, ezután visszavonult a politikától, s életének hátralevő részét teljes egészében a zenének szentelte. Felice Giardini hegedűművész támogatója volt, létrehozta a "Catch Club"-ot, ahol a hivatásos énekesek adtak elő "régi" és modern darabokat - többek között Handel műveit.

A tettes: James Hackman többször házassági ajánlatot tett Martha-nak, de az minden alkalommal kikosarazta. Apja után ő is a katonai hivatást választotta, és a főhadnagyi rangig vitte. 1777-ben azonban lemondott rangjáról, hogy egyházi szolgálatba álljon. Ekkor már két éve ismerhette Miss Ray-t, aki a végzete lett.
Közben Montagu eladósodott, így "második családjá"-nak sem tudta biztosítani az eddig megszokott életszínvonalat. Miss Ray hát előleget kért Hackman-től, és valószínűleg egy rövid életű románc is szövődött kettejük között. De az énekesnőnek nem a megfelelő társadalmi helyzet nélküli katonára volt szüksége. Az őrületig féltékeny szerelmes férfi szerelme minden lépését követte, és 1779. április 7-én a Királyi Operaház folyosóján meggyilkolta a nőt. Lelőtte, mert meg volt győződve, hogy az operalátogatás csak egy ürügy, hogy egy újabb szeretővel találkozzon a nő.
Az eset után a bűnös sikertelen öngyilkosságot kísérelt meg. Letartóztatták, és 12 nappal a bűntett után nyilvánosan kivégezték. Állítólag egy cseppet sem félt az akasztástól, de mélységesen megbánta tettét.

A 18. században a Covent Garden hölgyei nyújtottak különleges specialitásokat az úriemberek számára.A 20. században 1973-ban indult meg a műemléki állapot megőrzéséért folytatott harc.
A Covent Garden ma London egyetlen olyan része, ahol engedélyezett az utcai szórakoztató előadóművészek ténykedése. Valamennyiük előzetes meghallgatáson vesz részt, és szigorú időbeosztás szerint lépnek fel.Rengeteg üzlet van itt, valamint egy piac is (bizonyos napokon kizárólag régiségeket lehet kapni), a térről nyílik a Royal Opera House oldalbejárata, és a Szent Pál templom, az egykori római fürdő, valamint a Londoni Közlekedési Múzeum épülete is itt áll.

Királyi Operaház
1975-ben a kormány támogatásával bővítésre és korszerűsítésre került sor, de a nagy rekonstrukció csak 1995 után kezdődött, melyben a National Lottery-nek is nagy szerep jutott.
Az új Operaház jelentősen feljavított technikai felszereltséggel bír, és a legmodernebb európai színháznak szímít.

A George Bernard Shaw: Pygmalion című írása nyomán készült My Fair Lady című musical története is a Covent Gardenben indul.


Szintén a Covent Garden a háttere egy másik filmnek, Hitchcock Frenzy című thriller-ének.
Az ízig-vérig brit Tébolyban (1972) üzent az utókornak, miszerint a riasztó méreteket öltő környezetszennyezés már a Temzét is elérte, a francia konyhát ki nem állhatja az angol gyomor, a rendőrfelügyelő felesége ösztönei a férjét is segítik a gyilkosságok felderítésében.
A visszafogott brit hétköznapok hűvösen nyugodt felszínének szenvtelen ábrázolásával ellentétben a gyilkosságok és a hullák bemutatása kifejezetten brutális. A sértettek pedig tipikusan nem túl szép angol nők.
A Téboly tetőpontja a "krumpliszállító-jelenet".
A rendező csak a legvégén buktatja le a nyakkendős nekrofil sorozatgyilkost, ez biztosítja az izgalmakat.

* * * * *

Alfred Joseph Hitchcock (1899-1980) angol filmrendező, forgatókönyvíró és producer Londonban született egy ír katolikus családban.
A jezsuitáknál tanult, majd műszaki rajzolóként kezdett dolgozni.
1920-tól angol némafilmek feliratait rajzolta, később fordította és írta is őket. Hamarosan rendezőasszisztens lett, mely akkoriban voltaképp az egész stúdiómunkában való részvételt jelentette, a forgatókönyvírástól a vágásig.Két év múlva kezdte el forgatni első filmjét a Tizenhármas szám címen, de sohasem fejezte be. Ezt követően egy másik rendező helyett fejezte be az Always Tell Your Wife című munkát, amit az első filmjének tekinthetünk. A forgatáson ismerkedett meg Alma Reville-lel, akit 1926-ban feleségül vett.
Első sikerét az 1927-es A titokzatos lakó, melyben későbbi thrillerjeinek legtöbb jellegzetessége fellelhető. A filmben üvegpadlót használt, így az alsó lakásból filmezhette a színész lépéseit.
Első hangosfilmjét, az 1929-ben készült Zsarolás-t eredetileg némafilmnek szánták, de végül ez lett az első brit hangosfilm. A rendező már itt is felismerte és kihasználta a hangos technikában rejlő feszültségkeltő lehetőségeket.
1934-ben Az ember, aki túl sokat tudott sikere a tengerentúlra is eljutott. Egy évvel később született meg a 39 lépcsőfok, mely az első azon Hitchcock-thrillerek sorában, melyek főhőse egy tévesen meggyanúsított személy, aki azért menekül a törvény és a bűnözők elől, hogy kiderítse a valódi tettes kilétét és bizonyítsa ártatlanságát.
Angliában a legnagyobb sikert az 1938-as Londoni randevú-val aratta.
25 film elkészítése után maga mögött hagyta hazáját, és Hollywood-ba költözött. Önmagát mindig is amerikai stílusú rendezőnek tekintette, és talán ez a magyarázata, hogy az USA-ban készíti legnagyobb mesterműveit. Bár első Hollywood-i filmje, az A Manderley-ház asszonya Oscar-díjat is bezsebelt, ő maga nem kedvelte ezt a munkáját.
A '40-es évektől kezdve Hitchcock kevés kivételtől eltekintve kedvenc műfajában alkot. A kémtörténetek és thrillerek sorában az A gyanú árnyékában című művét tekintette legjobb filmjének.
A második világháborúban Angliában háborús híradókat rendezett.
1945-ben Hollywoodba visszatérvén készítette Elbűvölve című művét, melynek álomjeleneteit Salvador Dali tervezte. A következő évben készült el a Forgószél két kedvenc színészével, Cary Grant-tel és Ingrid Bergman-nal.
Pár bukás után az 1954-es Gyilkosság telefonhívásra című moziban dolgozott együtt új kedvencével, Grace Kelly-vel. Az ezek utáni években születtek leghíresebb munkái, szinte mind klasszikusnak számítanak, mint pl. a Psycho (1960), vagy a Madarak (1963).
Filmjei gyakran olyan mindennapi embereket ábrázolnak, akiket az általuk befolyásolhatatlan vagy érthetetlen körülmények ragadnak el; gyakori témája az ember, aki bűnös ugyan, de csak apró, össze nem függő tettekben. Alkotásai a félelem és a fantázia keverékén nyugszanak és jellegzetes humorral fűszerezettek.
Szintén jellegzetes az, hogy a rendező szinte minden filmjében egy-egy kisebb szerepben is szerepel, melyet azóta számos rendező követett.
Érdekesség, hogy Angliában még barna, de amerikai filmjeiben már szőke színésznőket alkalmazott filmjeiben.
1979-ben az angol királynő lovaggá ütötte, és márciusban megkapta az Amerikai Filmintézet díját is.