2010. december 31., péntek

Boney M

Hatvanegy esztendős korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt a Boney M. ikonikus frontembere, Bobby Farrel. A hetvenes évek legendás diszkóikonja teljesen váratlanul vesztette életét Szentpétervárott, egyelőre nem tudni, mi végzett vele. Szemtanuk szerint légzési problémákra panaszkodott, de halálának oka egyelőre ismeretlen. Roberto "Bobby" Alfonso Farrell (1949 - 2010) az Amszterdamban élt táncos és előadóművész A Kis-Antillákon született, és ott is élt 15 éves koráig. Az iskola befejezése után 2 évig matrózként dolgozott, s Norvégiában, majd Hollandiában telepedett le . Itt lett DJ, és nagyobb sikerek reményében Németországba költözött. Itt figyelt fel rá Farian, és megtette a BoneyM. egyetlen férfi énekesévé. Később kiderült, hogy Bobby nem járult hozzá énektudásával a csapat sikereihez, hiszen Farian maga énekelte fel a férfi szólamot a stúdióban. Leginkább táncosként és a zenekar egyetlen férfitagjaként volt nagy szerepe. Később az ő hangja és rappelése is hallható volt a stúdiófelvételeken is.
Boney M. az 1970-es évek egyik legsikeresebb popegyüttese volt. A disco csapat Európában, és az ázsiai, afrikai és arab országokban is nagy népszerűségnek örvendett.
A Boney M. története 1975-ben kezdődött. Ebben az esztendőben Frank Farian, hamburgi zenei producer Baby Do You Wanna Bump címmel készített egy kislemezt, melyen ő maga a zene ritmusára hébe-hóba mély hangon eldörmögte a felvétel címét. A kislemezt Boney M. néven dobta piacra. (A Boney Bonaparte Napoleon gyermekkori beceneve volt, az „M.” pedig a „Music” szó rövidítése. Más források szerint a Boney egy ausztrál televíziós sorozat hősének neve volt, és a figura akkoriban igen népszerű volt az NSZK-ban.) Miután a dal sláger lett, Farian úgy döntött, együttest toboroz, hogy a közönség arcokhoz tudja kötni a népszerű felvételt. Az első körben csatlakozott az együtteshez Claudja Barry is, aki azonban rövidesen távozott. Később szólistaként a diszkó stílus egyik európai csillaga lett (Boogie-voogie dancin’ shoes; Radio Action stb.).
1976-ra színes bőrű művészekből állt össze az a formáció, amely a Boney M. fénykorának felállása volt: Liz Mitchell és Marcia Barrett énekesnők, Maizie Williams modell és Bobby Farrell.
Az áttörés akkor következett be, amikor meghívást kaptak a Musikladen című rendkívül népszerű showműsorba 1976-ban, ahol a védjegyükké vált merész kosztümökben léptek fel. A fellépés meghozta a várt eredményt: új kislemezük, a Daddy Cool a következő héten már a nyugatnémet slágerlista élén szerepelt, és az album is hirtelen kelendőnek bizonyult. A lemez több, azóta is igen népszerűnek számító slágert tartalmaz, mint például a Sunny, a No Woman, No Cry és a Fever. Igen, a Boney M. repertoárjának a javát mindig is főleg a feldolgozások alkották.
Az 1977-ben megjelent második album, a Love for Sale slágerei mellett merésznek minősülő albumfotójával tűnt ki, melyen az énekesek szinte pucéran szerepeltek.1978 lett a Boney M. legsikeresebb éve. Bár új nagylemezük, a Nightflight to Venus legismertebb felvételéért, a Rivers of Babylon dalért plágiummal vádolták meg őket, az ügyet sikerült peren kívüli megegyezéssel lezárni. Magyarországon a Rasputin körül támadtak bonyodalmak: a felvételt letiltották, mert sértette szovjet barátaink érzékenységét. Ugyancsak 1978-ban került az üzletekbe a Mary's Boy Child – Oh My Lord című kislemez, amely rendkívül népszerű lett, és azóta egyike a legismertebb karácsonyi popzenei örökzöldeknek.
Fénykorában a Boney M. a legendás svéd popcsapat, az ABBA legnagyobb vetélytársa volt.
A diszkózene háttérbe szorulása a '80-as évek első felében a Boney M.-et is érzékenyen érintette, a tagok között feszültségek támadtak, anyagi természetű vitákat is megszellőztetett a bulvársajtó. Azért a rajongók mégsem maradtak új Boney M.-dalok nélkül, a boltokba került Children of Paradise zenei világa arra utalt, hogy a diszkómuzsika világában bekövetkezett trendváltozásokat a Boney M. is követni kívánja.
1981-ben megbízhatatlansága miatt Farian kirakta a Boney M-ből és Reggie Tsiboet vette fel a helyére. Miután sem Farrell szólópróbálkozásai, sem a Boney M ekkoriban megjelent dalai nem arattak sikert, ezért 1984-ben Bobby visszatért a zenekarba.
A hűséges rajongók azonban nem felejtették el kedvencüket, és nekik köszönhetően az együttes 1984-es albuma, a Ten Thousand Lightyears már az előjegyzések révén aranylemez lett. Az LP magyar vonatkozású érdekessége, hogy két szerzemény is Omega-slágereken alapul: a Future World a Tízezer lépés, a Wild Planet című felvétel pedig az Ajánlott útvonal zenei motívumait használta fel.
A következő évben újabb válogatáslemez jelent meg az együttestől, illetve a 10 éves jubileumra elkészítették első nagy közös sikerük, a Daddy Cool új változatát. Úgy tűnt, itt be is fejeződik a Boney M. pályafutása, hiszen Farian az új popzenei divatoknak megfelelően már újabb sztárok befuttatásán munkálkodott. Az együttes feloszlását egy nyugatnémet televíziós műsorban jelentették be.
A csapat 1986-os feloszlása után ismét sikertelenül próbálkozott szólóban, majd volt társai közül néhányat sikerült rábeszélnie az összeállásra. Az azóta eltelt időben a Boney M több részre esett szét, az ugyanezzel vagy legalábbis hasonló névvel turnézó együttesek közül az egyiket Bobby Farrell vezette. Az ABBA Mamma Mia című óriási sikerű musicaljének mintájára a Boney M. nagy slágerei nyomán is musical készült Daddy Cool címmel, melyet Angliában és Németországban már nagy érdeklődés mellett játszanak. A darab londoni ősbemutatóján a producer Frank Farian mellett az eredeti tagok közül a két énekesnő, Liz Mitchell és Marcia Barrett, valamint az együtteshez később csatlakozott Reggie Tsiboe is részt vett.

2010. december 30., csütörtök

Régi bűnök, új fogadalmak

Mindegy, Vízkereszttől nem nézek tévét!

* * * * *

Kárpáti György (1935-) háromszoros olimpiai bajnok magyar vízilabdázó, edző.
1945-ben kezdett el úszni a Ferencvárosi TC csapatában, és bár úszásban többször is volt országos bajnok, a Budapesti Kinizsinek hívott FTC egyik meghatározó játékosa lett. Játékstílusára jellemző volt a gyorsaság, a robbanékonyság és a kiváló helyzetfelismerés. Tizenhét évesen hívták be először a válogatottba, ugyanebben az évben az olimpiai aranyat szerző csapat tagja volt. 1954-ben szerezte meg első Európa-bajnoki aranyát, majd a legendás melbourne-i vízilabdatornán sikerült újra bajnoki címet szerezni csapatával.
162-szer szerepelt a magyar válogatott színeiben és ötszörös magyar bajnok volt a Fradival vízilabdában. A rengeteg sikeres szereplésből az 1964-es tokiói tornát említem meg, ahol harmadik olimpiai aranyérmét szerezte meg. Ez a bravúr egyedül Gyarmati Dezsőnek sikerült még.
Aktív játék mellett járt az ELTE Jogtudományi Karára, ahol 1964-ben szerzett jogi doktorátust.
1970-ben Gyarmati segítője lett a férfi vízilabda-válogatottnál, emellett az FTC vízilabda-szakosztályának vezetője is volt.
1969-ben vonult vissza az aktív vízilabdázástól. 1990-ben a Ferencvárosi Torna Club tanácsának tagja lett. 2003-tól a Fidesz kulturális tagozatának sportszekciójában vállalt tisztséget.
2004-ben MOB-érdemrendben, és Magyar Örökség Díjban részesült. Pályafutását több könyvben dolgozta fel.

Az 1956-os olimpián aranyérmet szerző Zádor Ervint a 2006. szeptemberi parlamenti fogadásra mindenki várta, de nem jött. Kárpáti György szerint levélben így indokolta döntését: amíg Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök, addig nem jön.
„Nem tudok hazamenni egy olyan országba, ahol még mindig ugyanazok vannak hatalmon, akik évtizedekkel ezelőtt az ország elhagyására kényszerítettek, ahol egy olyan miniszterelnök áll az ország élén, aki éveken át az ország kormányzása helyett nem csinált mást, csak hazudozott.”
Ezzel szemben december 6-án a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak maga az olimpikon nyilatkozta, hogy semmiféle levelet nem írt, az ünnepségre pedig azért nem jött haza, mert nem találta az útlevelét. A levélről pedig kiderült, Kárpáti írta Zádor tudta nélkül.

A rendszerváltás óta számos ismert személyről derült ki, hogy a III/III ügynöke volt. Többek között Novák Dezső labdarúgót, Vikidál Gyula énekest, Szabó István filmrendezőt szervezték be. 2008-ban olyan dokumentumok láttak napvilágot, melyek szerint közel negyedszázadon át, 1962 -'87 között működött együtt a pártállami titkosszolgálattal a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kárpáti György. Kárpáti ezen állításokat tagadta.
A sportoló első komoly küldetése az 1964-es tokiói olimpia idejére tehető; tartótisztje ekkor elégedettségét fejezte ki az ez idő tájt a kémelhárítás kötelé
kében dolgozó "Halasi" fedőnevű ügynök ténykedése fölött.
"Halasit" 1987-ben "bűncselekmény elkövetése miatt" zárták ki a hálózati személyek sorából.
Addig nem kevesebb, mint 42 hálózati személy figyelte a 274 tagú magyar olimpiai küldöttség tagjainak mozgását a tokiói olimpián .
"Halasi" 1964 januárja óta tartozott a Belügyminisztérium III/II 6/b, kémelhárítással foglalkozó alosztályához. Előtte, 1962. decemberi, "hazafias alapon" történt beszervezése óta a belső reakció elhárításával foglalkozó III/III-as osztállyal állt kapcsolatban. Tartótisztje ebben az időszakban Huszár Sándor rendőr százados volt; Stoll Dániel "Halasi" kémelhárításhoz történt átkerülése után lett utóbbi tartótisztje.Kárpáti beszervezéséről az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából származó 6-os karton tanúskodik, amit az ügynökök beszervezésekor állították ki. Önmagában a 6-os karton a bíróság előtt nem bizonyíték valakinek ügynök múltjára, mert azt a beszervezetteknek nem kellett aláírniuk. Eddig azonban egyetlen nyilvánosságra került 6-os kartonról sem derült ki, hogy hamisítvány lett volna. Kárpáti György az MTI-nek azt nyilatkozta, a vádak nem igazak, és becsületsértési pert indít.

2010. december 26., vasárnap

Pray-kódex

A Pray-kódex 1192-'95 között keletkezett latin és magyar nyelvű kódex, amelyet első tudományos leírójáról, Pray Györgyről (1723-1801) neveztek el.

* * * * *

Pray György (1723 – 1801) jezsuita szerzetes, történetíró, a budai, majd pesti Egyetemi Könyvtár vezetője.
A Tirolból származó család gyermeke 1742-től a Nagyszombati Egyetem hallgatója lett. Miután Egerben teológiai vizsgát tett, 1754-ben pappá szentelték.
1740-től a jezsuita rend tagja volt. Pécs, Nagyszombat, Nagyvárad, Trencsén, Pozsony, Rozsnyó alsóbb iskoláinak tanáraként munkálkodott, majd Bécsben oktatott poétikát a Theresianumban. Később még Győrött és Budán is tanított.
A jezsuita rend 1773-as feloszlatása után az esztergomi főegyházmegye papjaként egy ideig igen nagy szegénységben élt. Mária Terézia Magyarország királyi történetírójává tette meg, majd 1777-ben a budai Egyetemi Könyvtár első őrévé nevezték ki.1790-ben váradi kanonokká nevezték ki. Ugyanebben az évben a káptalan követeként részt vett az országgyűlésen. Ezután minden idejét a történeti kutatásnak szentelte.
Az anyaggyűjtést 1764-ben kezdte meg a Kollonich Lipót javaslatára addig elzárt kamarai levéltárban. Elődeitől eltérően tudatosan gyűjtött, és hatvankötetnyi anyagot gyűjtött össze levéltári kutatásai és a kortársaival folytatott adatcserék révén. E tevékenysége gyümölcse lett a Halotti beszéd és könyörgés egy részletének, valamint Szent Erzsébet és Szent Margit legendáinak publikálása.1761-ben közzétette a magyar őstörténet összefoglalását Annales veteres Hunnorum, Avarorum et Hungarorum címmel. Ebben a hun–magyar–avar folytonosság hagyományos elméletét azzal egészítette ki, hogy miután a hunok Kína mellől vonultak Európába, a magyarok azonosak a kínai évkönyvekben emlegetett turkokkal.
Fő művét, a magyar történelmet az államalapítástól I. Ferdinánd 1564-es haláláig tárgyaló Annales regum Hungariae című összegzését 1763-'70 között jelentette meg öt kötetben.
Értekezések sorában dolgozta fel a magyar királyi szentek történetét.
Kéziratban maradt az 1787-ben született De jure regum Hungariae in Bosniam, Serviam et Bulgariam a magyar királyok történeti jogáról az említett területeken.
A történeti szakirodalom szerint Pray György történetírói munkásságának jelentősége mindenekelőtt abban áll, hogy a forráskritikai módszerek alkalmazásával megújította a jezsuita adatgyűjtő történeti iskolát. Az Egyetemi Könyvtárat a magyar történettudomány központjává tette. Széles körű levelezése részben pótolta a nem létező történelmi szakfolyóiratokat, a köré gyűlt történetírói kör pedig az egyelőre szintén hiányzó tudós társaságot.

* * * * *

A kódex III. Béla magyar király idején keletkezett, aki 1196-ban hunyt el. A király gyermekkorában Konstantinápolyban nevelkedett - ahol valószínűleg péntekenként kiállították Krisztus halotti leplét. Lánya Mária Margit ugyancsak Konstantinápolyban nevelkedett, sőt bizánci császárnő lett.
A jelenleg az Országos Széchenyi Könyvtárban őrzött Sacramentarium (könyörgésgyűjtemény), mely a magyar boldvai Keresztelő Szent János bencés apátságnak készült. Őspéldányát a váci székesegyházban másolták és annak átdolgozott változatát írták a Pray-kódexba, és jutott el feltehetően Jánosiba (Gömör vármegye). A 17. század közepén a kódex Garamszentbenedek és Deáki érintésével jut el Pozsonyba.
A kódex léte azt bizonyítja, hogy az olvasni tudás már túllépett a papság körén, s olyanok számára is írni akartak, akik nem értenek latinul.
A sacramentarium tartalmazza a magyar szentek névsorát, ám fő nevezetessége a Halotti beszédnek nevezett szentbeszéd és könyörgés, amely a magyar nyelv első ismert összefüggő nyelvemléke.A Halotti beszéd és könyörgés a legkorábbi latin betűs magyar nyelvű szövegemlék a Pray-kódex 136. lapján. Első felfedezését Schier Xystusnak tulajdonítják, ez azonban vitatott. Nyilvánosan elsőként Pray György jezsuita szerzetes számolt be róla, aki átadta a szöveget rendtársának, Sajnovics Jánosnak, aki épp lapp-magyar nyelvrokonságra keresett bizonyítékokat. A teljes szövegét ő publikálta 1771-ben.
A Halotti beszéd egy 26 soros temetési beszédből és egy 6 soros könyörgésből áll.
A temetési beszéd a kódex következő oldalán található latin szöveg szabad fordítása, a könyörgés pedig a néhány oldallal előrébb található latin szöveg pontos fordítása. Összesen 190 magyar szót őrzött meg.
A szöveget másolták, tehát feltételezhető, hogy már korábban is létezett. A másolás helye egy Szent János titulusú bencés monostor volt, ennek helye azonban ismeretlen. Állandósulás is feltételezhető, mert szövegére gyakran szükség volt, erre utal, hogy papi szertartásrendben maradt fenn, nem pedig prédikációk között.
"Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc. yſa pur eſ chomuv uogmuc...
Scerelmeſ bratym uimagomuc ez ſcegin ember lilki ert. kit vr ez nopun ez homuſ vilag timnucebelevl mente. kinec ez nopun teſtet tumetivc. hug ur uvt kegilmehel abraam. yſaac.iacob. kebeleben helhezie. hug birſagnop ivtua mend w ſzentii eſ unuttei cuzicun iov felevl iochtotnia ilezie wt. Eſ tiv bennetuc. clamate III. K."
"Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk: biza por és hamu vagyunk...
Szerelmes Barát[a]im! Imádjunk ez[en] szegény ember lelkéért, [a]kit Úr ez[en] napon ez[en] hamis világ tömlöcéből mente, [a]kinek e napon testét temetjük, hogy Úr őt kegyelmével Ábrahám, Izsák, Jákob kebelében helyezze, hogy bírságnap jutva mind[en] ő szentei és kiválasztottai között jó felől iktatva élessze őt! És tibennetek. Clamare ut: kyrie eleison! (Uram, irgalmazz!)"
A szöveg tökéletesen olvasható, állaga lehetővé teszi csaknem az összes betű egyértelmű azonosítását. Az olvasásával mégis probléma adódik, mivel nem tudjuk, hogy az adott latin betűt pontosan milyen hang vagy hangok jelölésére alkalmazták. Ennek oka az, hogy a latin ABC-ben a magyar hangzókészlet felének nincs megfelelője.A kódex többi része latin nyelvű misekönyvet, húsvéti misztériumjátékot, kottásénekeket, Könyves Kálmán-kori zsinati törvényeket, a legrégibb magyar annalest, az úgynevezett Pozsonyi Évkönyveket tartalmazza. Ez utóbbi 1210-ig közli a magyar királyok névsorát.
A kódex jelentőségét világviszonylatban az adja, hogy öt miniatúrájából a XXVIII. számmal jelölt a Bizáncban tisztelt "Mandilion" leplet ábrázolja. Ezen Krisztus temetése látható, ahol egy hosszú szövetdarabbal burkolják be a megváltó testét, pontosan bemutatva azokat a jellegzetességeket, amelyek a Jézusnak tulajdonított halotti lepelre is jellemzőek (négy tűz által ütött L-alakú lyuksor, halszálkás szövésminta, a holttest egyedi kéztartása). Ez erőteljes bizonyítékot jelent az edessai eredetű Mandilion és a Torinói lepel azonossága, végső soron történelmi hitelessége tekintetében. Valamint abban, hogy tévedett az a 2000-ben végzett vizsgálat, mely a lepel keletkezését 1274-1304-közé teszi.Ray Downing a leplen található kép alapján elkészítette a férfi (Jézus?) háromdimenziós arcát, melyről tegnap este vetített le egy filmet a History Channel. A végeredmény az itt megtekinthető film 8:36 percétől nézhető meg, a hat hónapig tartó munka bemutatása egy 9 részes filmen is nyomon követhető.

2010. december 25., szombat

2010. december 2., csütörtök

Érdeklődés hiányában a holnap elmarad...

A NASA sajtókonferenciát tart Felisa Volfe-Simon tengerbiológus asztrobiológiai felfedezéséről, mely hatással lesz a földönkívüli élet utáni kutatásra.
Minden földi élőlény DNS-ét, az amőbáktól az emberig hat elem alkotja. Ezek az elemek:a szén, hidrogén, nitrogén, oxigén, foszfor és kén. A Földön, Kaliforniában, a mérgező vizéről híres Mono-tóban most felfedezett baktérium örökítőanyagában azonban foszfor helyett arzén van, amiről eddig a tudomány úgy gondolta, hogy ez lehetetlen. A biológusok zöme szerint a foszfor, mint elsődleges biogén elem nélkülözhetetlen az élőlények szervezetében. A felfedezés módosíthatja a Földön kívüli élet utáni kutatás stratégiáját is. Hiszen ha az élőlények változatossága még az alapvető kémiai szinten is megengedett, akkor a jövőben ennél nagyobb meglepetések is érhetnek bennünket.
Több szakmai kritika is elhangzott az elmúlt napokban, hogy a bejelentés hiányos megfigyeléseken alapul. A felsorolt bizonyítékok többek szerint nem elegendőek az állítások igazolásához, sokkal erősebb érvek és mérések lennének szükségesek a bejelentés alátámasztásához.
A kérdéses GFAJ-1 jelű baktériumtörzs létezését azonban senki nem vonja kétségbe. Több szakember szerint a kutatók nem tudták kielégítően igazolni, hogy az arzén nemcsak hozzátapadt a DNS-hez, hanem be is épült. Emellett elképzelhető, hogy a vizsgált baktériumok kis mennyiségben foszfátokhoz jutottak, és a magas arzénkoncentrációt inkább passzívan eltűrték, mint felhasználták az anyagot.

Kísérletekkel hamarosan eldönthető, mi a bejelentés mögötti valóság. És bár ez is izgalmas bejelentés, én valami egészen másra számítottam... ;)


Az arzén (légykő, cobaltum, mireny) kémiai elem, vegyjele As. Az elemi arzén szürke, fémfényű, törékeny, hatszögű rendszerben kristályosodik. Hevítve nem olvad meg, hanem gőzzé szublimál, mely citromsárga és fokhagymaszagú.
Már a görögök is ismerték, az elemi arzént először Schröder állította elő 1694-ben oxidjából.
Fémekkel és kénnel együtt számos ércben is előfordul, ezek közül gazdaságilag legjelentősebb érce az arzenopirit (FeAsS). Egyes ásványvizekben is megtalálható mikroelemként.
Az egyes élőlények rendkívül eltérően reagálnak az arzénterhelésre — a növények többnyire jóval érzékenyebben. A tengervízben élő halak, rákok és kagylók akár 10 mg/kg arzént is képesek felhalmozni a legcsekélyebb károsodás nélkül.Az emberi szervezetnek naponta 0,012–0,025 mg arzénre van szüksége, ám leginkább toxikus hatásai jelentősek. Főleg az emésztőrendszert, a csontvelőt és az idegrendszert károsítja (nagyobb dózisokban gyorsan ható méreg). Átlagos mennyisége az emberi szervezetben 0,05 mg/kg, ám aki hozzászokott, napi 0,5 g arzént is elfogyaszthat anélkül, hogy egészsége akár a legcsekélyebben károsodna.
Az arzén a legmérgezőbb hatású félfém. A múltbeli mérgezéseket leginkább patkánymérgek, légypapíros, arzéntartalmú fukszin, de bizonyos festett gyermekjátékok, tapéták, szövetek, sőt élelmiszerek is okozhatták. A szervezetbe jutó arzén az enzimekhez kapcsolódva befolyásolja a sejtfolyamatokat, gyomorpanaszokat, nyelőcsőfájdalmat, hányást és véres hasmenést okozva. A mérgezés megtörténte után a bőr hideg és nyirkos lesz, a vérnyomás lezuhan, ezt görcsök és kóma kialakulása követi. A halált végül szívelégtelenség, a csontvelő helytelen működése vagy fertőzés okozhatja. Az arzénmérgezésben elhunytak haláluk után összeaszódnak, kiszáradnak, mint a múmia. Mivel az arzén kémiai elem (azaz nem bomlik tovább egyszerűbb összetevőkre), a mérgezett hajában, körmében és vizeletében a vizelet analízise vagy a boncolás után az arzénnyomok kimutathatók.
Ha a mérgezés nem volt halálos, a lábadozás akkor is igen lassú, a betegek hosszú ideig kimerültek, olykor reszketegség, szellemi gyöngeség marad vissza.
Az arzént gyógyszerként használják, például váltóláz, krónikus bőrbajok orvoslására. Erre a célra arzénes gyógyvizek (parádi, róncegnoi vagy levicoi vizek) is alkalmazhatók. Csontbetegségek, ideges görcsök, vagy zsába ellen szintén sikerrel használják az arzént.