Most erkeztunk haza egy koncertrol, egesz jo volt. A helyi templom korusa enekelt, mely nagyon szep hangu ferfienekesekbol all. Neha egy gitaros es egy tangoharmonikas is kiserte oket, na ok majnemhogy profi muzsikusok.

Sajnos Zsofi nem nagyon birta a gyurodest, es nagy banatunkra hamarabb haza kellett jonnunk, de hat nem lehet ra haragudni!

Haaat, a csutortoki napom nem egeszen ugy alakult, ahogy kepzeltem, es a munkahelyi hercehurcak miatt majdnem lekestem a vonatomat. Utkozben jutott eszembe, hogy elfelejtettem befizetni a csekkeket, de szerencsere volt meg idom beugrani egy postara.

Es az utazas is irto hosszu volt, azt hittem, soha nem erkezunk meg.

Remelem, ki tudom majd magam pihenni, mert eveket oregedtem az elmult napokban. :)

Egyebkent ugy tunik, egy allando programom van csak itt: Shreket nezni Zsofival, ez ugyanis az elsoszamu kedvence. Szamolatlanszor meg tudja egy nap nezni, mar anyu is kivulrol fujja mind a harom reszt...

Am a mai napom szinte csak a karacsonyi ajandekok csomagolasaban merult ki, ugyanis allitolag ebben en vagyok a legjobb a csaladban, es ezt a feladatot mindenki ram bizza. De legalabb a fat nem nekem kell feldiszitenem...

Furi ez az "ekezet nelkuliseg", de hat csak ez van most.

A mai nap igazán érdekes: ez az utolsó munkanapon ebben az évben és ezen a munkahelyen.
Ahogy visszaemlékszem, mindig megviselt eddig a váltás.
De most nem.

Ellenállhatatlan érzés, hogy valamiféle mérleget kellene vonnom, de erre sem időm, sem energiám.
Főleg, mert még a jövő évi terveket is leadtam, és mindent pontosan (?) előkészítettem. Szóval még most is azon töröm a fejem, hogy mit hogyan kellene folytatni, és minél egyszerűbb legyen nélkülem is mindent tovább vinni.

Azért, ha belegondolok, mindig az tetszett itt a legkevésbé, hogy semmi sem úgy működik, ahogy kellene. Irtó nagy "varázslások" zajlanak a háttérben, és lehet, hogy kívülről jól mutat az egész struktúra és minden, de ami engem illet, hát csoda, hogy nem dőlt még ránk ez az egész.

De valahogy ez az egész ország így működik. Nemdebár?

Kodály-emlékév az idei: országszerte programokat szerveztek a zeneszerző születésének 125. és halálának 40. évfordulójára.

Szerény megítélésem szerint méltóbb módon kellene ápolnunk a zeneszerző, népzenekutató, zenepedagógus emlékét.
Az, hogy az oktatási rendszerben az ének-zene tantárgy súlytalan, nyilvánvaló. Kodály életében 120 tagozatos iskola működött, számolatlan jó színvonalon dolgozó kórussal.
És ma?
…

Mi, magyarok – úgy tűnik – nem izgatjuk magunkat Kodály gondolatainak befogadásában. Pedig Spielberg „Harmadik típusú találkozások” című mozifilmjében az idegenekkel való kommunikáció eszköze a szolmizációs kézjelek használata. A szereplők többször is említik Kodály nevét.

De a salzburgiak is büszkék Mozartra, akiről még csokoládét is elneveztek…

Még a nyáron beszélgettem egy ismerősömmel, és valahogy Kodályra terelődött aszó.
Kifejtette, hogy nem tartja nagyra a zeneszerzőt. A „valaki” Bartók, bár be kell vallania, az ő zenéjét meg egyáltalán nem szereti.
Ebből egy csapásra kiderült: egyikük munkásságát sem ismeri, mert a nagyon elvont muzsikák mellett igazán fülbemászó darabokat is írt Bartók, melyek befogadása nem megterhelő.

Én nagyon kedvelem Kodály kórusműveit; a Psalmus, a Galántai táncok, de elsősorban a Háry kifejezetten a kedvencem.

Rendben, az ízlés szubjektív dolog, nem kell mindenkinek mindenkiért rajongani, és főleg nem azokért, amikért én.
De ezen kívül érdemes olvasni írásait is, melyek mind a mai napig érvényesek, és rengeteget lehet belőlük tanulni.
Akárhogy is van, mi (mármint az utókor) az ő munkájához nem tudtunk hozzátenni (remélhetőleg egyelőre), csak rombolni belőle.
És közismert, hogy rengeteg olyan ember él, aki csak úgy tud a másik fölébe nőni, ha a sárba tapossa, és úgy áll rá.

Bónis Ferenc úgy fogalmazott, hogy Kodály célja nem tíz millió muzsikus, hanem tíz millió boldog ember nevelése volt.
Ennek eszköze az a komplex (tehát nem „csupán” zenei) nevelés, mely a gyermek születése előtt kilenc hónappal kezdődik.

Luca napja

Szent Lucia, akinek alakját köszöntik e napon, a legendák szerint Kr. u. a 3. és 4. század fordulóján élt Szicília szigetén, Siracusában. Nemesi család tagja volt, aki egy alkalomma elkísérte beteg édesanyját Szent Ágota sírjához, hogy a szent közbenjárását kérjék a gyógyulás érdekében. Itt álmában megjelent neki a szent, és hívta az égiek seregébe. Mikor felébredt, Lucia kérte meggyógyult édesanyját, ne adják férjhez, mert ő immár örökre Jézus Krisztus jegyesének tekinti magát. Ebbe az elhagyott vőlegénye nem tudott belenyugodni, s ezért feljelentette a lányt keresztény hite miatt Pascasius fejedelemnél. A fejedelem mindent megkísérelt, hogy Luciát a pogány bálványok előtti áldozat bemutatására kényszerítse, de hiába.Ekkor megpróbálta elvitetni a bordélyházba, hogy ártatlanságában megszégyenítse, de Isten segítségével nem sikerült – még ötven igavonó barommal sem – elvonszolni a szüzet.

A fejedelem ezután kiadta a parancsot: olajjal és szurokkal öntsék le és égessék el! Ám a tűz sem fogott Lucián.
Végül rabtartói elvágták a torkát, de addig nem halt meg, míg imádságát be nem fejezte…

A Lucia – magyarul Luca – név a lux, azaz a „fényesség” szóból származik.
A fénnyel való kapcsolata miatt már a középkorban a szemfájósok védőszentjének is tekintették. Vakok, szemfájósok, utcanők, menyasszonyok, tűvel, hegyes szerszámmal dolgozók védőszentje.

Amikor életbe léptették a Gergely-naptárt, Luca napja volt az év legrövidebb napja, éjszakája pedig a leghosszabb éjszaka, s mint ilyet, gonoszjáró napként tartották számon. Így magyarázható, hogy a magyar népi képzelet szerint is december hó folyamán e naphoz kötődik a legtöbb varázslás, népi babona. (Régen a téli napfordulót a napistenek születésének időpontjaként tisztelték, sőt e napot három és fél évszázaddal Jézus születése után is megünnepelték.)

A gonoszjáró nap azt jelenti, hogy ilyenkor a boszorkányok, bűbájosok, rontó lények szabadon tevékenykedhettek, és tevékenykedtek is. Megrontották az embereknek, állatoknak. A gonosz ellen fokhagymával lehetett védekezni, méghozzá úgy, hogy az ember megette, vagy bekente vele az ajtófélfáját, vagy az ablakkeretet.

A keresztény vallásban tisztelt szent mellett élthazánkban még az ősi hiedelemvilágból egy ártó, rontó nőalak, az úgynevezett Luca-asszony is. A kísértetszerű, kitalált alak, kinek külseje csúnya öregasszonyé vagy fehérleples alaké - szerepe a büntetés és a rontás.
A Szent Luca-alak a sötétség miatt átalakult Luca-boszorkánnyá. A bűbájosok, boszorkányok, rontások ellen úgy védekeztek, hogy Luca előestéjén minden ajtót, ablakot zárva tartottak a gonosz ellen. A kulcslyukba dugott fokhagyma, a bal ajtófélfába vágott kés és a keresztbe állított söprű is elriasztotta őket.
Vigyázni kellett azonban Luca napján a söprűkre. Ilyenkor is, mint általában gonoszjáró napokon elrakták, elrejtették őket, hogy nehogy azzal repüljenek el a boszorkányok a boszorkányszombatra (találkozójukra) a Gellérthegyre.

Bár néha lucaboszorkának is mondják, alakja nem azonos a néphit boszorkányával. Míg ugyanis a boszorkány általában élő személy, akinek vannak természetfeletti adottságai, képes átváltozásra, de van emberi alakja, addig Luca nem egy a faluban lakó ember, hanem kitalált alak.
Megbünteti azt, aki sző, fon, varr, kenyeret süt, vagy mos december 13-án. Kölcsönadni sem volt ajánlott ilyenkor semmit, mert az elvitt dolog boszorkányok kezére kerülhetett.
Ezen a napon az asszonyoknak és a lányoknak tilos volt dolgozni.

A karácsonyi boszorkányleleplezést idejében el kell kezdeni. A néphit szerint erre a Luca napján elkezdett szék faragása az egyik legalkalmasabb eszköz.
Ennek a szabályos ötszög köré írt, öt egyenlő szárú háromszögből formált csillag volt az alakja. Készítője Luca napjától kezdve mindennap faragott rajta egy kicsit, de csak karácsony estéjére volt szabad elkészülnie vele. (Ezért terjedt el a mondás: Lassan készül, mint a Luca széke.)
Többnyire kilencféle fából állították össze: kökény-, boróka-, körte-, som-, jávor-, akác-, jegenyefenyő-, cser- és rózsafából. Arra szolgált, hogy segítségével tulajdonosa felismerje a falu boszorkányait.
Ha a széket magával vitte karácsonykor az éjféli misére, ott ráállva nyomban megláthatta azt, mert az illető ilyenkor szarvat hordott. Ám a boszorkányok is meglátták a széken ágaskodót, kit próbáltak elkapni. A menekülőnek az úton hazafelé szüntelenül mákot kellett szórnia, amit a boszorkányoknak kötelességük volt felszedni, s így nem érhették utol. Miután az illető szerencsésen hazaért, a Luca-széket el kellett égetnie.

Elődeink azonban nem érték be ennyivel, hiszen a jövőt és a termékenységet is meg akarták tudni, sőt, befolyásolni is szerették volna azt. Ez volt a lucázás szokása.
A fehér lepelbe öltözött lányok ilyenkor házakhoz mentek, ahol általában különböző jókívánságokkal a tyúkok szaporulatára akartak hatni. Máshol ilyenkor a gyerekeket ijesztgették. A legények pedig a lányos házakhoz jártak, s ott ilyen és hasonló mondókákat mondtak. A jókívánságokért cserébe pedig tojást kaptak ajándékba.

Luca napjától figyelték az időjárást is. A karácsonyig eltelt 12 nap a 12 hónapot jelölte. Luca nap volt a január, az utána következő nap a február és így tovább. Eszerint minden hónap olyan lesz, mint a neki megfelelő nap a tizenkettőből. Ha esik, esős, ha száraz, akkor a hónap is száraznak várható.
Szokás volt az is, hogy az emberek e naptól kezdve 12 napon át megfigyelték az időjárást. Úgy vélték ugyanis, hogy amilyen az első nap, olyan lesz az eljövendő év első hónapja, amilyen a második nap, olyan a második hónap és így tovább. Ezt nevezik Luca kalendáriumának.

A nagylányok süteményt sütöttek és minden kis kalácsban elrejtettek egy fiúnevet. Amelyik utoljára maradt meg, az a fiú volt a várva-várt jövendőbeli.
Híres volt még a Luca-cédula is. 12 papírra ráírták 12 fiú nevét, egyet pedig minden nap tűzbe vetettek. Akinek a neve rajta volt az utolsó fennmaradó cédulán, az volt a leányzó jövendőbelije.

Dél-Dunántúlon Luca napjának hajnalán kotyolni indultak a fiúk, többnyire egy idősebb legény vezetésével. Lopott szalmát vagy fadarabot vittek magukkal, s arra térdepelve mondták el köszöntőjüket, bő termést, a jószág nagy szaporulatát kívánva. A háziasszony vízzel fröcskölte, kukoricával öntötte le őket, s ezt utána libáival, tyúkjaival itatta, etette fel. „Kity-koty-kity-koty” volt a köszöntő kezdő sora, innen származik a kotyolás kifejezés.

Egyszerűen imádom a cicákat.

Mindenesetre sokuk inkább szeretetre méltó, mint a legtöbb ember.
Jó, nyílvánvaló, hogy én szigorúbb vagyok mások megítélésében, mint az átlag, de arra mondjuk képtelen lennék, hogy a blogomban szapuljam azokat, akikre haragszom.
Furcsállom, hogy sokan így tesznek.

Egyébként is, mostanában igazán kedves emberekkel hoz össze a sors, amit rendkívüli ajándéknak tekintek. Hogy mondjuk olyasvalaki nyújtson segítséget, akivel még soha nem találkoztam.
Ilyen velem eddig még nem történt.

Hú, a mai nap nem volt semmi!Ráadásul este irtó sokáig tévéztem, a Heti Hetes után vettem észre, hogy a Passiót vetítik valamelyik csatornán.

Mondjuk, picit furcsa, hogy Karácsony környékén, de egyébként meg mindig az a bajom, hogy az ünnepkörhöz egyáltalán nem kapcsolódó adások mennek.

Szerintem a Passió nagyon szép film, és nem igazán értem a bemutatása körüli felháborodásokat. De ez tényleg ízlésbeli vita, nem más.Különben nagyon kedvelem a messianisztikus történeteket, talán ezért imádom a Dűnét is, a Mester és Margarétáról nem is szólva.
Pár éve egyik reggel, amikor rohantam a munkahelyemre, a templom mellett két nő haladt el ugyanakkor, és egyikőjük a következő mondatot mondta: „nem emlékszem, hogy hívják, de valami „dupla vé-vel” kezdődik a neve.”
Napokig pánikban figyeltem, milyen szörnyűség fog történni, de aztán nem lett semmi.
Tényleg hátborzongató volt!

Egy egészen új könyvélményem Christopher Moore Biff evangéliuma, ami az egyik legszórakoztatóbb mű, amit valaha olvastam.

Szent Mikósról

A történelmi Miklós életéről kevés dokumentált adat áll rendelkezésre. Alakjában valószínűleg több szentéletű férfiú alakja keveredik össze.

Szent Miklós valószínűleg Kr.u. 248-ban született Patara kisvárosban egy gazdag család gyermekeként.
Alig kezdte el iskoláit, mikor a Kis-ázsiai városban nagy járvány tört ki, és árvaságra jutott. Ezért a szüleitől örökölt hatalmas vagyonával érsek nagybátyjához Patara város kolostorába költözött. 19 éves volt, amikor nagybátyja pappá szentelte.
270-ben jeruzsálemi zarándokútjáról visszafelé tartva betért Anatólia fővárosába, Myra városába, ahol legendás körülmények között püspökké választották. Egy lezüllött, eretnekké vált egyházmegye élére került, melyet nagy gonddal és erős hittel igazgatott.
52 évig volt püspök. Egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hirdetett. Éhínség idején a teljes egyházi vagyont a nép étkeztetésére fordította, amiért szembe került az egyházzal, halála után ezért az engedetlenségért egy időre ki is tagadták az Egyházból.
Minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra.
A keresztényüldözések alatt őt is elfogták, éheztették, kínozták, de kivégezni nem merték. Fogságából végül kiszabadult, és hosszú öregkort ért meg.

A bariban őrzött koponya rekonstrukciója kiderítette, hogy orrcsontja törött volt, ami alapján valószínűsíthető, hogy heves vérmérsékletű lehetett Miklós. Ezt támasztja alá az a történet, miszerint Miklós a 325-ös első nikeai zsinaton megpofozta ellenlábasát, Ariust. Ezért először elítélték, de a zsinat végén rehabilitálták.

Demre közepén a Szt. Miklós templom mellett van sírhelye.

1087-ben olasz tengerészek a sírt feltörték, és elrabolták Szt. Miklós csontvázát. Sietségükben néhány csontot ott felejtettek, amelyet ma Antalyában őriznek. A Spektrumon is bemutatott kisfilm szerint azonban ezek nem a szenttől származnak.
A csontok egy részét és a sírban levő ereklyéket Bariba vitték, ahol ma is őrzik ezeket. A rablás célja az volt, hogy a tengerészek védőszentjének maradványai olasz földre kerüljenek, ezáltal a védőszent nagyobb védelmet biztosít hajózásaik során.
Ereklyéinek Itáliába vitele után vált valóban egyetemes szentté.

A szegényeket segítő, nagylelkű püspökről számtalan történet született. Például megmentette Myra lakosságát az éhhaláltól, visszaszerezte a kalózok által elrabolt myrai gyermekeket, hozományhoz juttatott három szegény lányt, hogy férjhez mehessenek, és ne prostituáltként kelljen élniük.
A december 6-i egyházi ünnep az évszázadok folyamán a gyermekek ünnepévé vált.