Hawking

Nincs Isten.

* * * * *

Egy matematikus agy számára teljesen racionális feltételezés, hogy vannak idegenek.

* * * * *

Stephen William Hawking (1942-) az Oxfordban született vezető elméleti fizikus az University College-ban tanult, ahol summa cum laude minősítéssel végzett fizikából, majd a Cambridge-i Trinity Hall-ban szerzett PhD fokozatot kozmológiából. A súlyosan mozgáskorlátozott tudós aktív fizikus, író, közéleti személyiség és színész (!); az általa is kedvelt Star Trek egyik epizódjában játszotta saját magát, a 2007-ben készült The 11th Hour című alkotásban pedig a globális felmelegedési válságról beszél.
Betegségét 21 éves korában diagnosztizálták, és orvosai azt jósolták, hogy nem fog 2-3 évnél tovább élni. A ma kizárólag beszédszintetizátorral kommunikáló fizikus fő kutatási területei az elméleti kozmológia és a kvantumgravitáció. Jelentős munkái jelentek meg, melyekben a fekete lyukak és a termodinamika közötti összefüggéseket vizsgálja.1974-ben választották a Royal Society tagjává, négy év múlva pedig az elméleti fizikában elért eredményeiért Albert Einstein-díjat kapott.
Két könyve, Az idő rövid története (A Brief History of Time) és A világegyetem dióhéjban (The Universe in a Nutshell) rendkívüli népszerűségnek örvend az egész világon. A szerző tudatosan ügyelt a közérthetőségre, nem szükséges hozzá semmi előzetes ismeret, hogy megértsük a világegyetem működését és annak keletkezését. Sikeres esszégyűjteménye is, a Fekete lyukak, bébi-univerzumok és más esszék (Black Holes and Baby Universes and Other Essays), valamint több könyv előszavának megírásához is felkérték (pl. Lawrence M. Krauss: A Star Trek fizikája).
Karaktere a Simpsons familyben is szerepel, sőt, a Lego is megformázta a Föld legokosabb emberének tartott tudósát, akit sokan Einstein utódának tartanak.








Hawking napokban tett nyilatkozata nemzetközi szenzáció, miszerint nem vagyunk egyedül - és ennek nem kell örülni. Véleménye szerint a földönkívüliek látogatása olyan lenne, mint amikor Kolumbusz Kristóf partra szállt Amerikában. És az bizony nem végződött jól az őshonos indiánok számára.
A professzor képzeletében az idegenek polipokra hasonlító, fluoreszkáló, csordákban vonuló növényevők, vagy rikítósárga ragadozók lehetnek, amelyek mérgezett fullánkjukkal ölik meg áldozatukat.
A fizikus vadonatúj sorozatát a Discovery csatorna mutatja be Amerikában. Egy elképzelt világ tárul a nézők szeme elé, amelyben az idegenek hatalmas űrhajókkal járják az univerzumot, nyersanyagok után kutatva, miután kimerítették saját bolygójuk forrásait. Magyarán meghódítani és gyarmatosítani készülnek az arra alkalmas bolygókat.

* * * * *

Mint ismeretes, 1977-ben a Voyager 1 és 2 űrszondák egy olyan lemezt vittek magukkal, amelyre a Föld hangjait és képeit rögzítették. Legutóbb, pedig két éve a NASA sugározta a világűrbe a Beatles "Across the Universe" című dalát.

Albioni levelek LIII*

Tower

A több erődített részből álló középkori épületegyüttes a Temze partján áll. A folyó és a Tower között a Tower Wharf sétány található, ahonnan jó kilátás nyílik többek között a szemközti parton levő városházára és a HMS Belfast nevű múzeumhajóra.

A Tower az idők során volt erődítmény, fegyverraktár, királyi palota és főrendű foglyoknak szánt börtön, valamint levéltár és csillagvizsgáló is. I. Jakab király volt az utolsó uralkodó, aki még itt lakott, ám még halála után is megmaradt a szokás, miszerint az uralkodó a Towerben töltötte a koronázása előtti éjszakát és innen vitték díszkísérettel a Westminsterbe.

Egyes írók (mint Shakespeare is) azt állították, hogy Julius Caesar építtette, és az elkészítéséhez használt meszet vadállatok vérével oltották. Ez azonban csak mesebeszéd.

A Towert 1078-ban alapították, amikor Hódító Vilmos elrendelte a Fehér Torony építését a városfal délkeleti sarkánál, városvédelmi okokból. Vilmos külön erre a célra Franciaországból hozatta a köveket, és építészként Gundulphot, rochesteri püspökét nevezte ki.

A 12. században Oroszlánszívű (I.) Richárd fallal és vizesárokkal vette körül a Fehér Tornyot.

* * * * *

I. "Oroszlánszívű" Richárd (1157-1199) apja halála után 32 évesen lett Anglia királya. Első intézkedései közé tartozott, hogy kiszabadította anyját, Aquitániai Eleonórát Winchester-beli börtönéből. Bűne az volt, hogy segítette fiai harcát apjuk ellen. Hja kérem, zavaros idők...Richard tíz évig volt uralkodó, de mindössze fél évet töltött csak Angliában.

A fentiekből is kitűnik, hogy Richard harcos volt, méghozzá ünnepelt harcos, akit a lovagi erény megtestesítőjeként tiszteltek. Mindenki véleménye szerint ideális királynak való herceg öccsével, a kapzsi és hatalomvágyó Jánossal szemben. Természetesen a testvér több alkalommal tett kísérletet a hatalom átvételére. De talán a legjobb alkalomnak 1190 júliusa ígérkezett, amikor is Richard 100 hajóval és 8000 emberrel elindult a Szentföldre és országának kormányzását Jánosra hagyta.
A III. keresztes hadjárat kudarcokkal indult, mert az egyik szövetséges I. Barbarossa Frigyes német-római császár útközben Antiochában belefulladt egy folyóba. A másik uralkodó, II. Fülöp Ágost pedig bár kitűnő egészségben elérte a Szentföldet, betegségre hivatkozva visszatért Európába. Így a hadjáratot lényegében I. Richárdnak kellett vezetnie.Az angol mikor 1191-ben megérkezett Akkon kikötőjébe, súlyosan megbetegedett. Ellenfele, a muzulmánok vezetője, Szaladin Egyiptom és Szíria szultánja egy tál gyümölcsöt küldött a beteg Richárdnak, hogy felépüljön. Valóban hamarosan jobban lett, és megostromolta Akkont. A sikeres ortrom után érdemelte ki az "Oroszlánszívű" jelzőt.A következő nagy csatára Jaffánál került sor, de végül itt is sikert aratott Richard. Az addigi szokásokkal ellentétben 3500 arab foglyukat kivégeztette, mert Szaladin nem volt hajlandó kiváltani őket a keresztesek legfőbb ereklyéjének, Jézus keresztjének darabját, amit 1187-ben Jeruzsálem bevételekor megszerzett.
Bár a keresztesek több győzelmet is arattak, és Jeruzsálemet is bevették, birtokba már nem tudták venni. Richard megbetegedett, és seregeivel hazaindult.
Richárdnak volt egy afférja a Szentföldön egy bizonyos Lipót oszták herceggel. Richard lehajíttatta egy várról a Babenbergek zászlaját, mondván, hogy egy osztrák hercegi család zászlaja alacsonyabb rendű, mintsem az övével egyhelyütt lobogjon. A lovag bosszút esküdött ellene.
És ez a sors: Richárd hajótörést szenvedett Velencénél, így szárazföldön kellett hazamennie. Ám Bécsben összetalálkozott a két haragos, és Lipót herceg börtönbe vetette az angol királyt. (A legenda szerint arról ismerte fel a konyhai segédnek öltözött Richárdot, hogy az elfelejtette levenni gyűrűit.) Innen az angol a német-római császár, VI. Henrik fogságába került.
Henrik horribilis összeget kért cserébe I. Richárdért. Kiváltása sok mindenki érdekében állt:
- a király öccse a visszavásárlással a hatalmat is megvette volna egyben.
- II. Fülöp Ágostnak lehetősége nyílt volna kizsarolni a franciaországi angol birtokokat.
Bár az öccs 1194-ben kifizette a váltságdíjat, Richard visszatérvén minden hatalmától megfosztotta.Utána Aquitába vette útját, hogy harcoljon a franciák ellen.
Halála is jól példázza, miért tekintették igazi livag-királynak. A Limousin-i chalus-i vár ostrománál egy lovag nyilával eltalálta, ez okozta Richárd életének végét. De halála előtt a király megjutalmazta az őt megsebesítő lovagot, és elengedte fogságából (ugyanis időközben az angolok bevették a várat).
A királyt a Fontevraud-i apátságban temették el családja mellé, szívét azonban kérésére a roueni katedrálisban helyezték el egy zárt ezüstdobozban.
A trubadúr király dalai a mai napig ismeretesek.

* * * * *

A Tower erődítési munkáit I. Edward fejezte be.
A 13. században a Towerben királyi állatkertet létesítettek, valószínűleg Földnélküli János idején. Az állatokat az I. Henrik által 1125-ben alapított Oxford melletti állatkertből hozhatták át. 1264-ben oroszlánokat költöztettek a nyugati főbejárat melleti toronyba, innen a torony ma is ismeretes Lion Tower neve.
I. Erzsébet idején az állatkertet alkalmanként megnyitották a nagyközönség számára is.
1804-től az állatkert már rendszeresen látogatható lett. Az állatokat később az új, Regent's Park melletti állatkertbe költöztették át, részben gazdasági okokból, részben az állatok jóléte miatt. Röviddel ezután lebontották az Oroszlán-tornyot is, de az Oroszlán-kapu megmaradt.
Ha már az állatoknál tartunk, évszázadok óta legalább hat (jelenleg nyolc) holló lakozik a Towerban. II. Károly elrendelte ugyan az elköltöztetésüket, erre azonban nem került sor, mert a legenda szerint ha a hollók elhagyják a Towert, elpusztul az egész birodalom. (Bár 1946-ban egy rövid időre elköltöztették a szárnyasokat, és 2006-ban a madárinfluenza miatt karanténba elzárták őket.) Ennek fényében ma is szabadon közlekedhetnek a Tower udvarán. (Azt nem mondanám, hogy szabadon repülhetnek, hiszen szárnyaikat megkurtítják, hogy mindig ott maradjanak.)
Köztudomású, hogy sokak utolsó útja ide vezetett. Az alsóbb osztályokból származó bűnözőket rendszerint a Toweren kívüli nyilvános vesztőhelyek egyikén végezték ki. A nemeseket azonban, különösképpen a nőket, egyes esetekben a Toweren belül, a nyilvánosság kizárásával fejezték le. VIII. Henrik három felesége is itt lehellte ki lelkét.
Úgy tartják, Boleyn Anna királynő, akit 1536-ban fejeztek le férje elleni árulás vádjával, néha a torony körül sétál, hóna alatt a levágott fejével.
A későbbi korokban is használták alkalmanként börtönként. Rudolf Hess, Hitler követe is raboskodott itt pár napig.
Noha a királyi család már nem lakik itt (ne tévesszen meg senkit ez a kép, az épület minden kétséget kizáróan tökéletesen szürke!), a Tower hivatalosan királyi rezidencia maradt, így állandó őrsége van – ugyanaz az egység, amely a királynő testőrségét is adja a Buckingham Palace-nál.
A Tower ma leginkább turista látványosság. Maguk az épületek mellett további érdeklődésre tartanak számot a brit koronaékszerek (Waterloo Barracks), a királyi fegyvergyűjtemény, és a római erőd falmaradványai.
Az őrök, akiket Yeomen Warder-nek, vagy Beefeater-nek (marhahúsevő) neveznek, egyben idegenvezetők is és maguk is turistalátványosságnak számítanak. Az őrök minden este végrehajtják a Kulcsok Szertartását és a tornyot bezárják éjszakára.

A koronaékszereket 1303-óta tartják a Towerben, miután ellopták őket a Westminster-apátságból. Úgy tartják, hogy rövid időn belül az összes vagy majdnem az összes előkerült. II. Károly koronázása után elzárták őket, és díj fizetése ellenében lehetett megnézni. Ennek akkor lett vége, amikor Thomas Blood megkötözte az őrt, és ellopta a koronaékszereket. Azóta az ékszereket a Jewel House-nak nevezett részben őrzik, fegyveres őrökkel.A koronázási ékszereket a koronázási ceremónián és egyéb állami feladatok ellátásakor viseli az uralkodó. Többek között a következő tárgyakat értjük alatta: 2 korona (a felső a királynőé, az alsó a királyé), 2 jogar (az egyiket egy kereszt, a másikat a szentléleket szimbolizáló galamb díszíti), országalma (3. sz.), 5 kard, gyűrű (4. sz.), sarkantyúk, koronázási palástok, karperecek (6. sz.).

* * * * *

A Towerről nevezték el az 1894-ben épült szomszédos hidat, a Tower Bridge-t, amely azonban történelmileg és funkciójában egyaránt független tőle. Neogótikus tornyai és felnyitható hídszakasza miatt London egyik szimbólumává vált.A 19. század végén szükségessé vált Londonban egy újabb közlekedési kapcsolat létesítése a Temze felett, mely a tengerhez közelebb helyezkedik el, és ami biztosítja a legnagyobb tengeri hajók áthaladásának lehetőségét is. Ez az előírás vezetett a felnyitható középső nyíláshoz, ahol a középső nyílást egy kétszárnyú billenőhíd alkotja. Mivel a Tower mellett építették meg, megjelenését is hozzá igazították. Építését 1886-ban kezdték és 1894-ben fejezték be.A két tornyot a vízszint felett 42-44 méter magasságban egy-egy gyaloghíd is összeköti, amik a teherhordó szerkezeti funkció mellett lehetővé teszik, hogy a gyalogosok akkor is átjuthassanak a hídon, amikor az éppen felnyitott állapotban van.
Megjelenését építése idején és a későbbiekben is sokat kritizálták. A masszív kőburkolatú tornyokat, a függesztő láncokat utánzó sarló alakú rácsos tartót többször próbálták lecseréltetni a kornak megfelelő karcsú, modern anyagokat használó szerkezetre, de ezek a próbálkozások nem jártak sikerrel, és az 1980-as években a hidat végül műemlékké nyilvánították.
A hídban egy múzeum is működik, melet 6 fontért lehet megtekinteni.

Albioni levelek L*

Thames path

A Temze (Thames) Anglia déli folyója Kemble-nél ered és az Északi-tengerbe öml ik. A 345 km hosszú folyam útja során 9 angol grófságot (county) érint, 20 mellékfolyója van és 134 híd ível át rajta.
Régen rengeteg homár és tengeri pisztráng élőhelye volt, manapság viszonylag állítólag nagy arányban kimutatható benne kokain.
A Dunához hasonlóan a középkori teleken rendszeresen befagyott, ilyenkor gyakran tarottak jegén vásárokat, népünnepélyeket, sportrendezvényeket.
Érdekesség, hogy a sokszor 16 méter mély folyó fenekén mintegy 1100 hajóroncs pihen.

A Londont kettészelő Temze partján a Parlamenttől nagyon izgalmas és kiadós sétát tehetünk mindkét parton.

Én a következő látnivalókat emelném ki:

Ha az északi oldalon a City felé haladunk, a Parlament után Boadicea inemus királynő emlékművét láthatjuk, róla már korábban írtam. (Az ellenkező irányban haladva a Tate British-hez érünk el.)
Innen szuper képeket kehet készíteni a szemben lévő London Eye-ról, ahol télen korántsem várakozik akkor a tömeg - igaz, jóval kevesebbet is látni a szürke időben.
Tovább haladva a Victoria Embankment-en elhaladunk az új Scotland Yard épülete mellett. A széles úton buszok is közlekednek, de bizonyos hétvégéken le szokták zárni (pl. kerékpárverseny miatt).

Most tulajdon képpen a Whitehall-lal párhuzamosan közlekedünk. A Westminster Bridge-t elhagyva egyiptomból hozott

A után következik kedvencem, a Billingsgate, ami számomra egy vészjóslóan üresen álló, kihalt palota benyomását kelti. Ez az 1875-ben épült Vásárcsarnok, az egykori halpiac. Rendkívül tetszenek a tetején elhelyezett aranyozott halak. Miután eredeti funkcióját elvesztette, manapság elsősorban céges rendezvényeknek (pl. divatbemutatóknak) ad helyet.

Tovább haladva jutunk el a Millennium Bridge-ig, vagyis a Szent Pál Székesegyház tövéhez.
A St Paul's Cathedral Európa ötödik legnagyobb temploma, mely némileg a római Szt. Péter Székesegyházra emlékeztet. Helyén már évszázadokkal a Wren-féle újjáépítése előtt is katedrális állt.
A középkori székesegyháznak a korabeli Európában nemigen akadt párja. Ez a székesegyház a Nagy tűzvész során teljesen megsemmisült.A székesegyház újjáépítésére Sir Christopher Wren irányításával 1675-1710 között került sor.A székesegyház északi harangtornyában 1878. óta tizenkét harangból álló harangjáték-szerkezet található, míg a déli, toronyórával díszített harangtoronyban az 1882-ben öntött, 360 mázsás „Great Paul” (Nagy Pál) harang zúg.
A székesegyház kupolájának átmérője 31 méter, 11 méterrel kevesebb, mint a Szt. Péter Székesegyházé. A kupola 30 méter magasan húzódó, belső körfolyosója az ún. Suttogó-folyosó (Whispering Gallery), mely arra utal, hogy a kupola alatt a korlát egyik felén elsuttogott szó a túloldalon is tisztán érthető.
530 lépcső vezet fel a 85 méter magasban található Arany Galériára (Golden Gallery), ahonnan lélegzetelállító londoni panoráma tárul elénk.
A székesegyház első orgonáját még 1695-ben a híres angol orgonakészítő mester, „Father Smith” (Bernhard Schmitz) építette. Rendszeresen játszott rajta Handel is, 8 nappal halála előtt még eljátszotta itt a Messiást. A jelenlegi orgona 1870-ben épült, Henry Willis műhelyében, de néhány sípja még a Smith atya orgonájából való.
A déli kórusfolyosó oldalán figyelemre méltó a költő, John Donne fehér márványszobra, mely a székesegyház egyetlen olyan műemléke, amely túlélte az 1666-os Nagy tűzvészt.
A déli kereszthajóból lépcsőn jutunk le az egész épület alatt végighúzódó, és így Európa legnagyobb kriptájába. Itt – számos államférfi szarkofágja mellett – megtaláljuk Wellington márványkoporsóját, Nelson fekete márvány szarkofágját, a festő William Turner, a hídépítő John Rennie, vagy a penicillint feltaláló Alexander Fleming sírköveit. A kripta déli oldalhajójában egy sima fekete márványlapon a székesegyház építőjének, Wrennek neve olvasható, fölötte a latin felirattal: „Lector, si monumentum requiris, circumspice”, azaz „Olvasó, ha emlékművét keresed, nézz körül”...

* * * * *

Christopher Wren (1632-1723) angol tervező, korának egyik legnagyobb építésze. A Szabadkőműves Páholy vezetője volt, és a Merkúr egyik kráterét róla nevezték el.
Apja East Knoyle rektora, majd Windsor Dékánja címet kapott.
Christopher gyermekkoráról nem nagyon állnak rendelkezésre adatok, de az biztos, hogy beteges volt. Első tanára édesapja volt, majd valószínűleg tanult Westminsterben is. Nagyon jól tudott latinul és kitűnően rajzolt. Érdeklődött a matematika, a mechanikus szerkezetek tervezése, és az anatómia iránt is.
Wren 1650-től lett az oxfordi Wadham College-ba, ahol a modern értelemben vett tudományos képzésben részesült.
Tanulmányai befejeztével rögtön aktív kutató- és kísérletező munkába kezdett Oxfordban, majd 1657-ben kinevezték az asztronómia professzorának a londoni Gresham College főiskolára. Hetente kellett latin és angol nyelvű előadásokat tartania minden érdeklődőnek – a belépés szabad és ingyenes volt. Ezekből a heti értekezésekből kezdett formálódni a Királyi Társaság (Royal Society), Anglia elsőszámú tudományos testülete.Wren tudományos eredményeit legfőképpen a Királyi társaság feljegyzéseiből ismerjük. Több témában folytatott tudományos munkát, érdekelte az asztronómia, az optika, a hosszúsági körök megtalálásának tengerészeti problémája, a kozmológia, a mechanika, a mikroszópia, a földmérés, a gyógyítás, és a meteorológia. Megfigyeléseket és méréseket folytatott, modelleket épített, és számos különböző eszközt fejlesztett és talált fel. Ugyanekkor fordult figyelme az építészet felé.
Wren első péítészeti próbálkozása Cambridge-ben volt.
A Szent Pál Katedrális újjáépítésével nem sokkal ezután bízzák meg, melynek terveit párizsi tanumányútja után készíti el. Egyhéttel később azonban a nagy tűzvész London kétharmadát elpusztította, és Wren a város újjáépítésére készített inkább terveket. Bár elgondolásait nem használták fel, királyi főépítészként jelen volt a város újjáépítését ellenőrizni. 51 templom építéséért volt személyesen felelős, ám ez nem feltétlenül jelenti, hogy az egyes épületek teljesen az ő terveit tükrözik.
Meglehtősen aktív közéleti személyiség volt, a parlamentbe is megválasztották Old Windsor képviselőjének 1680-ban, 1689-ben és 1690-ben, de nem foglalta el ezt a posztot. Viszont a Szabadkőműves Páholy vezetője volt.
1669-ben feleségül vette gyermekkori szomszédját, az akkor harminchárom éves Faith Coghillt, Sir John Coghill of Bletchingham leányát. Rövid házasságukból két gyermek született:. Az első alig másfél évesen meghalt. Második gyermekük, Christophert az apja tanította építészmesterségre. Ez a Christopher felügyelte a Szent Pál Katedrális tető alá ekrülését 1710-ben.
1677-ben, tizenhét hónappal első feleségének halála után Wren újra megnősült. Jane Fitzwilliam-et vette el, aki a liffordi ír nemes, Lord Fitzwilliam lánya volt, az édesanyja pedig egy sikeres londoni üzletember lánya. Nekik is két gyermekük született: egy kislány, és William, "Szegény Billy", aki szellemi fogyatékos volt. Ez a második házasság is röved ideig tartott, Jane Wren tuberkolózisban halt meg.
II. Károly király halála után Wren figyelme elsősorban a Whitehall felé fordult, valamint a Kensington Palota, Hampton Court és a londoni Greenwich Kórház projektjeihez is volt köze.
Wrent számos kritika érte későbbi élete során, megkérdőjelezték hozzáértését és támadták ízlését. (Úgy látszik, ez nem csak magyar szokás...) Ugyanakkor Wren egyik barátja, korának szintén nagy tudósa és építésze Robert Hooke véleménye szerint Archimedes óta nem született ember, akiben a gyakorlatias kéz és filozófikus elme tökéletesebb egységet alkotott volna.
Bár a Wren család birtoka Hamton Court területén volt, az építész Londonban, a St. James Streeten is bérelt egy házat. Egy 19. századi legenda szerint onnan gyakran tett nemhivatalos látogatást a készülő katedrálisban, hogy ellenőrizze 'legnagyobb alkotásának' alakulását. Egyik ilyen londoni kirándulása alkalmával meghűlt, és a következő néhány nap során betegsége rohamosan súlyosbodott. Pár nap múltán egyik szolgálója fel akarta kelteni szundításából, ám kiderült, hogy Wren meghalt.
1723. március 5-én helyezték örök nyugalomra.

* * * * *

Rengeteg bank és szálloda mellett vezet az út, a következő érdekesebb csomópont a Monument és a Bank állomás, rengeteg gyönyörű épülettel, és a két magas építménnyel (Monument, Swiss Rea). A London Bridge-t elhagyva eljutunk a Tower-ig és a Tower Bridge-ig.

A déli paron a Tower Bridge mellett áll a különleges alakú City Hall, mely 2002-óta működik. Tervezője Norman Forster. A "városházá"-t több becenévvel illették már, Darth Wader sisakjától kezdve a herezacskóig. :) (Egyébként csak nevében városháza, jogilag nem tölti be ezt a szerepet.)A tízemeletes üveg épület tetejére egy spirállépcső vezet fel, ahonnan pazar kilátás nyílik a városra.

A London Bridge ezen oldalán van a Nancy lépcső, ahol a Twist Oliver történetében az utcalány elárulja bűnöző barátait, hogy megmentse Oliver-t. Sajnos nem ennyire izgalmas a látvány, szerintem inkább szocreál hangulata van, és majdnem mindig tanyázik itt egy-egy hajléktalan.

* * * * *

John Huffam Charles Dickens (1812-1870) a Viktoriánus-kor legnagyobb írója, az angol nyelv minden idők legkiválóbb művelője.
Jómódú családba született, sokat olvasott, különösen kedvelte a pikareszk regényeket (szatirikus hangvételű írások, melyek sokszor csavargó főszereplői agyafúrtságukkal boldogulnak).
Azonban amikor tizenkét éves lett, apja eladósodott és börtönbe került. Dickens egy fénymáz műhelyben kezdett dolgozni. Heti hat shillingből tartotta el magát és családját.
Pár évvel később a család anyagi helyzete jobbra fordult, elhagyhatták az adósok börtönét, de anyja vonakodott őt kivenni a műhelyből, amit a fiú soha nem bocsátott meg neki.
Ügyvédbojtárkodás és egy gyorsírói állás után újságíró, parlamenti tudósító lett. Huszonnégy éves korában jelent meg első regénye, a Pickwick Klub, amellyel azonnal nevet szerzett magának.
1836-ban feleségül vette Catherine Thompson Hogarth-ot, aki tizenöt év alatt tíz gyereket szült neki. 1842-ben együtt Amerikába utaztak, az utat az Amerikai jegyzetek című leírás örökíti meg.1858-ban Dickens és felesége szétköltöztek. A válás akkoriban szóba sem jöhetett, Dickens haláláig gondoskodott a feleségéről. A szakítás hátterében többek között alighanem Ellen Teman színésznő állt, aki feltételezhetően Dickens szeretője volt.
Dickens az 1865-ös Staplehurst vonatszerencsétlenség túlélői között volt. Bár sértetlenül megúszta az incidenst, lelkében mély nyomott hagyott az eset. Ezt követően már csak egy regényt fejezett be, idejét főleg nyilvános felolvasásai töltötték ki.
A szerencsétlenség ötéves évfordulóján hunyt el otthonában. Kívánsága ellenére (miszerint a rochesteri katedrálisban temessék el) a Westminster-apátságban helyezték örök nyugalomra.

A Twist Olivér című regény 1838-ban íródott. Az első mű az angol irodalomban, melynek egy gyermek a főszereplője. A történet további alakjai zömmel bűnözők, fertőben élő züllött emberek, akiknek előképei lehettek William Hogarth karikatúra-sorozatainak modelljei.

Olivér története egy társadalmi regény, mely felhívja a közvélemény figyelmét a törvénytelenségekre, a társadalmi igazságtalanságokra és kiszolgáltatottságokra, a gyermekmunka áldozataira, a gyermek bűnözésre.
A szarakzmustól és fekete humortól sem mentes írást Robert Blincoe árva élete ihlette.
Dickens művét több nyelvre lefordították, számos film feldolgozta, és az Oliver! című musical (melynek mostani londoni prezentációjában Rowan Atkinson játssza Fagin-t) is a szomorú sorsú fiú életét meséli el.

* * * * *

Egyébként közel 2000 éve mindig állt itt egy híd, a legelsőt valószínűleg rómaiak építették. A középkorban már kőátjáró épült, de sokáig házak és üzletek sokasága is volt rajta, ami nehezítette az átjutást, ráadásul a folyami közlekedést is blokkolta.

London Bridge is falling down,
Falling down, falling down,
London Bridge is falling down,
My fair Lady...

Ez itt a "régi" London híd zenéje, ez pedig talán a "legfrisebb" Fergie-től.
(Megjegyzés: a gyermekdal nem egyidős a híddal, és a London Bridge nem a Tower Bridge!)

A mai London Bridge elődjét 1824-ben kezdték el építeni John Rennie tervei alapján. A 283 m hosszú és 15 m széles gránit hidat IV. Vilmos adta át 7 év múlva. A 20. századra azonban nyilvánvalóvá vált, hogy ki kell cserélni. Egy meglepő fordulattal 1967-ben eladták az amerikai Arizónába, és 1973-ra épült meg a mai híd. 11 évvel később a Jupiter nevű brit hadihajó nekiütközött, ami jelentős rongálódást okozott a London Bridge szerkezeten. 2004-ben egy parádén pedig egy háborús repülőgép szállt a híd pillérei között.

A híd déli végén van a London Bridge Museum, mely a Hollywood-i filmstúdiókat megszégyenítő hátborzongató élményt ígér (én nem láttam).

Pár pub után egy pompás vitorlás hajó, a Golden Hinde Sailing Ship horgonyzik. 1578-'80 között Francis Drake ennek a másolatnak az eredetijével kerülte meg a földet.

* * * * *

Sir Francis Drake (1540(?) – 1596) helyettes admirális, angol tengerész, navigátor, felfedező, kalóz és I. Erzsébet politikusa.
Édesapja protestans földművelőből lett világi prédikátor. 12 fia közül Francis volt a legidősebb.
Az 1549. évi katolikus felkelés idején elmenekültek, és Kentben egy bárkán kaptak szállást. Francis 13 évesen hajósinasnak állt. Több hajóútja és kalandja után Angliába visszatérve felfigyelt rá a királynő.
1577-ben Erzsébet királynő a spanyolok ellen expedicióra küldte, de a hajók borzalmas állapota és egyéb személyi problémák miatt (finoman fogalmazva) eléggé nehézkesen indult útnak, hogy áthajózzon a Magellán-szoroson. Őt tekintik az Antarktisz felfedezőjének is.
Néhány hét múlva sérülései miatt visszafordulnak, és vezérhajóját ekkor kereszteli át Golden Hind-nek.

Az Arany Szarvastehén kapitánya azonban nem békésen tervezte a hazafelé vezető utat. Megtámadta a spanyol kikötőket, néhány spanyol hajót elfoglalt. Egy alkalommal Drake egy perui kincsszállitó hajóra tette a kezét, amely 25,000 peso tiszta aranyat jelentett, Lima közelében hosszas üldözés után érték utol a Cacafuego-t, mely a leggazdagabb zsákmánynak bizonyult (34 kg arany, ékszer, 13 láda fémlemez, 23 tonna ezüst).1579-ben Drake Új Spanyolországban kikötött, barátságos viszonyt tartott fenn a helyi indián lakossággal. A helységet átnevezte Nova Albion-nak, s az angol királyi korona tulajdonába vette. Hátrahagyott embereket a kolónia megalapításhához. Helye azonban a mai napig nem tisztázott, mivel a spanyolok, a támadások elkerülése végett titokban tartották.

Hajóútja során emberei pontosan feltérképezték útjukat nyugat felé, az észak-amerikai kontinens észak-nyugati “sarkát”. Erzsébet királynő minden információt titokban kívánt tartani az észak-nyugati átjáróval kapcsolatban, amely eredményeképpen Nova Albion sokkal északabbra került, mint valójában volt.
Drake nyugat felé hajózott és néhány hónappal később megérkezett a mai Indonéziában. Innen átszelve az Indiai-óceánt körül hajózta Afrikát a Jóreménység fokánál.
1580-ban érkezett meg Angliába 59 megmaradt emberével a fedélzeten, és egy gazdag spanyol kincsekkel megrakott teherhajó szállítmánnyal. A királynő a következő évben Fancis Drake-t lovaggá ütöttette, és a hajós még ez év szeptemberében Plymuth polgármestere lett.
A királynő parancsba adta, hogy Drake minden beszámolója az útról titkosítva legyen, s a résztvevők fogadalmat tettek a hallgatásról.
1585-ben kitört a háború Spanyolország és Anglia között. 1589-et követően az Armada veresége után Drake felada volt felkutatni és megsemmisíteni az Armada megmaradt hajóit Ez a küzdelem 12000 ember és húsz hajó elvesztésével járt abrit részről.
Drake volt az első angol rabszolga kerskedő, s hatalmas profitot söpört be a Nyugat-Afrikában elfogott feketék kereskedelmével. Afrikai foglyait addig adta el a spanyol ültetvényeseknek, míg ezzel alá nem ásta hírnevét.
Drake ellenséges érzései a spanyolok ellen elsősorban vallási okokból fakadt. Életét arra szentelte, hogy a spanyolok ellen harcoljon. A spanyolok úgy vették őt számításba mint törvényen kivüli kalózt, de Anglia szimpatizált vele.Előfordult, hogy az összerabolt ezüst szállítmányt nem tudta elszállítani a súlya miatt.
A maga idejében az angolok között nemzeti hősnek számított, viszont a spanyol történelem úgy említi őt mint kalózt, aki könyörtelenül feldúlta a spanyol hajókat, kikötőket az Újvilágban. A spanyolok a vad támadásai után századokig úgy emlegették a kísértet embert, mint a Sárkánykigyó (El Draque). II. Fülöp spanyol király 20.000 dukát vérdíjat tűzött ki a fejére.

1595-ben egy sikertelen támadás után San Juan (ma Puerto Rico) ellen vérhasban halt meg Portobelo településen Panamában.

* * * * *

A 140000 mérföldet megtett gálya ma múzeumként működik, de gyakran kibérlik ünnepélyes eseményekre is.

Innen tovább folytatva az utat a 400 éves pubhoz, az Anchor-hoz érkezünk.

Ennek szinte szomszédságában áll a Globe Színház, majd a Tate Modern múzeuma következik.

A Hungerford Bridge-nél áll az építészetileg kétes megítélésű Royal Festival Hall.

A Londoni Filharminikus Zenekar koncertterme 2900 üléshellyel rendelkezik. 1951-ben nyitották meg.(Sir Thomas Beecham vezényli a Londoni Filharmonikusokat 1932-ben a Royal Festival Hall Queen Elizabeth termében.)

A London Eye-hoz közeledve jó időben rengeteg mutatványos kápráztatja el a Temze-parton a járókelőket. Szóval fegyverekezzen fel mindenki némi aprópénzzel! :)
A Dali Universe a katalán képzőművész, Salvadore Dali állandó kiállítási helye (itt én nem voltam, nem kedvelem Dali munkásságát), a London Aquarium mintegy 350 halfajt mutat be.

A London Eye a British Airways finanszírozásával készült el. 2000-ben nyitották meg a sokáig a világ legnagyobb forgókerekének számító nevezetességet. A 135 méter magas kilátóból gyönyörű kilátás nyílik a városra. Viszont nem éppen olcsó mulatság...
32 kapszula alakú fülkéje egy óriáskerékhez van rögzítve, mely fél óra alatt tesz egy teljes kört. Egy kabinba 25 ember fér. 1700 tonna vas kellet az elkészítéséhez.
Érdekesség, hogy a tervek szerint 5 évig állt volna a Millenniumi Kerék, de mivel hihetetlen számú látogatót vonzott, így engedélyt kapott a további működtetése.

* * * * *

Sok sztár él Londonban, sokuk nem hétköznapi körülmények között. Kate Moss és Amy Whouse irtó népszerű errefelé, noha a kokainfüggőségükön kívül mostanság nem nagyon tudnak mással előrukkolni.
Sokan, nagyon sokan kábítószereznek itt. Camdenben pl. az utcán vehet az ember füves cigit.
Állítólag már a Temzében is kimutatható a kokain jelenléte.

Ez azért elgondolkodtató és irtó szomorú...

Albioni levelek XLIX.*

Angol tudósok

Geoffrey of Monmouth (1100 ?-1154) St. Asaph püspöke, angol történetíró.
1135 körül írta meg Historia Regum Britanniae' (Britannia királyainak története,) című munkáját, amely voltaképp költői legendák prózai gyűjteménye. A latin nyelvű mű kelta forrásra támaszkodik.A 12 könyvből háromban az Arthur-mondakör első művészi változata olvasható Arthur királlyal és Merlinnel, a varázslóval a főszerepben. A legenda magva a brit őslakosság harca az angolszász hódítók ellen Brutustól, a britek legendabeli első királyától kezdve. A lovagkirály, Arthur a műben leveri az angolszászokat, sőt uralma alá hajtja a környező országokat is.

Arthur (jelentése Medve) a legendás briton király 496-537 között élhetett, ám nem bizonyított, hogy valós személy.
De higgyünk a krónikáknak. Ezek szerint Artus abban az időben élt, amikor a római légiók kivonultak Britanniából Itália és a többi provincia védelmére. Valószínűleg etnikailag szarmata volt. (Ókori törzs, a szkíták közeli rokonai. Iráni nyelvet beszéltek. Lovas hadseregük íjjakkal, dárdákkal harcolt.)
A briteket ekkor a piktek és skótok tartották rettegésben, akik behívták az Elba torkolatánál tanyázó angolszászokat. A segítőkből azonban elnyomók lettek, és a britek kivonultak a mai Bretagne-félszigetre. Ezek a harcok 500 körül folytak, amikor egy Artus vagy Arthur nevű brit vezér 520-ban hősiesen küzdve elesett.
Artus alakja e mondák alapján úgy szerepel, mint a várva várt uralkodó, aki a kelták elnyomatását megszünteti, s egész Britanniát kelta uralom alá hajtja. A mondák olyan széles körben terjedtek el, hogy Artusból időközben a lovagok előképe vált, a férfias hűség, a vezér megtestesítője. A fejedelmi ideál megtestesítőjévé csak később vált.

Artus a mondák szerint a brit Uter Pendragon király és Yguernen cornwalesi hercegnéasszony fia volt. Anyja titokban nevelte, majd Merlin kiadta dajkaságba Ectorhoz, mert ellenségei ármánykodtak ellene. Mégis királlyá vált, egyedül ő tudta kihúzni a kőbe vágott kardot, az Excalibur-t. Legyőzte a szászokat, meghódította Skóciát, Izlandot, Írországot, Galliát, Norvégiát, Dániát és a monmouthi Uskban fényes királyi udvart rendezett be. Vára neve Camelot. Hősök, vezérek vették körül, akiket a hagyomány a kerekasztal lovagjaiként ismert a későbbiekben: Gawain, Lancelot. Az asztal alakját Merlin tanácsolta, hogy kifejezze az egyenlőséget.Ellenségei, ellenfelei Vivien, aki eltávolította Artúr mellől Merlint, és Mordred, Arthur unokaöccse, aki a király távollétében koholt vádakat terjesztett Arthur feleségéről, Ginevráról és Lancelotról.
Mialatt Artus Galliában harcol a római császár ellen, feleségét, Ginevrát Mordred meghódítja és vele együtt az egész ország is az ő kezébe kerül. Artus a győztes galliai hadjáratból hazasiet, hogy bosszút álljon, s a Camlan folyó mellett vívnak véres harcot. Artus győz ugyan, de maga is súlyosan megsebesül. Halála előtt visszaküldeti az Excaliburt a Tó asszonyának, majd Avalon szigetére viszik, s azóta várják, hogy visszatérjen, ha népe nagy veszélybe kerül.

A több krónikát is felhasználó munka már a szerző életében komoly népszerűségnek örvendett, többen utánozták. Többek között William Shakespeare is tőle merítette témáját a Lear király és a Cymbeline című drámáihoz.

* * * * *

Charles Darwin (1809-18829) az evolúcióelméletet kidolgozó természettudós 200 éve született Shrewsbury-ben. Már apja és nagyapja is orvos volt, így egyértelmű volt apja elvárása tanulmányai irányában.

Charles már az elemi iskolában is élénken érdeklődött a természetrajz iránt, és hosszú sétákat tett, hogy behatóan megfigyelhesse saját környezetét. Növényeket gyűjtött és nagyon szeretett olvasni is.

Amikor 16 éves volt, apja Edinburgh-be küldte őt orvostant hallgatni. Két évet töltött el itt, de nem bírta nézni a műtéteket, melyek ekkor még érzéstelenítés nélkül zajlottak. Ez volt az ok, amiért otthagyta az egyetemet - apja tudta nélkül.
1826-ban visszairatkozott az egyetemre, de a természetrajz szakra. Robert Grant befolyása alá került. A skót tudós összehasonlító anatómus volt, a tenger élővilágának nagy szakértője, akit az evolúció híve volt. Ezeket az elgondolásokat átadta a fiatal Darwinnak, ami arra ösztönözte őt, hogy maga is megvizsgálja a tengerparton található élőlényeket.
Nyilvánvalóan tovább már nem lehetett fenntartani az orvosi tanulmányok látszatát, ezért végleg elhagyta Edinburgh-t. Apja megijedt, hogy kisebbik fia becsületes munka nélkül marad, így egy sebtében elküldte Cambridge-be teológiát tanulni. Charles 1828-ban kijelentette, hogy nem érzi magát eléggé eltökéltnek, hogy belépjen az egyházba. Tanulmányai befejezése után is Cambridge-ben maradt, érdeklődését később a geológia felé fordította.
1831-ben egyik tanára, George Peacock felajánlott neki egy világkörüli tudományos úton való részvételt. A meghívás a Beagle fedélzetére szólt, egy Robert FitzRoy kapitány parancsnoksága alatt Dél-Amerikában végrehajtandó kutatóexpedícióra. Darwin apja először hallani sem akart az egészről, de később beleegyezett és fia minden költségét állta.
A 90 láb hosszú háromárbocos még abban az évben vitorlát bontott vitorlát. A hajóút öt éven keresztül tartott. Darwin az utazás közben főként ősmaradványokat és más geológiai mintákat küldött haza Angliába.
1836-ban tértek vissza Angliába. Hazaérkezésekor olyan fogadtatásban volt része, amilyenről álmodni sem mert volna. Geológusként szerzett hírneve mellett Darwin hamarosan íróként is ismertté vált. Első munkája a Journal of Researches (Kutatási hajónapló) volt, amelyben Darwin beszámolt az utazása alatti munkájáról.
1939-ben 30 évesen a Royal Society tagja lett és feleségül vette unokatestvérét, Emma Wedgwood-ot. Charles és Emma házassága hosszú és boldog volt, amit csak a tudós betegeskedése (melynek oka valószínűleg valamilyen trópusi fertőzés lehetett) és több gyermekük korai halála árnyékolt be. Charles számára a családi élet stabil lelki hátteret jelentett.
Darwin családjával először Londonban, majd Down-ban telepedett le.
Gyakori a tévhit, hogy Darwin már a hajóút során megfogalmazta az evolúció elméletét. Ez a felfedezése valójában fokozatosan állt össze. Komoly problémát okozott neki, hogy elméletét hogyan fogadná a közvélemény.Charles Darwin 1837-benfogalmazta meg először (egyelőre csak saját magának) az evolúcióra vonatkozó gondolatait, melyet többször átdolgozott. Tartva a kedvezőtlen fogadtatástól jobbnak látta, ha további két évtizeden keresztül a fiókjában tartja az elméletet, és 189 oldalas kéziratát halála utáni publikálásra szánta.
1855-ben mégis rákényszerült a publikálásra, amikor egy másik természetkutató, Alfred Russel Wallace az övéhez hasonló gondolatokkal állt elő.
Négy évvel később jelent meg A fajok eredete. A könyv természetesen nagy hatással volt nemcsak a tudományos közösségre, hanem a világ egészére.
1861-től kezdve már többnyire csak botanikával foglalkozott. Mindig is fontosnak tartotta a növények tanulmányozását az állatokkal és az evolúcióval kapcsolatos munkáiban, de botanikai kutatásait hobbinak tekintette.
Darwin a maga idejében még sok dolgot nem tudott kellően megmagyarázni, de a támadások nem feltétlenül emiatt érték. Az anglikán egyház hevesen elutasította főművét, a Fajok eredetét. Sok állítását a nagyrészt vallásos mozgalmak máig támadják, de a biológia későbbi fejlődésével a legalapvetőbb darwini paradigmák igaznak bizonyultak.
Tudományos körökben ma már az evolúció maga teljeskörű elfogadottságnak örvend, az elmélet részleteivel kapcsolatban viszont továbbra is termékeny viták zajlanak (például arról, hogy mi a szelekció alapegysége).

* * * * *

Agatha Christie (1890-1976) az angol írónő, a krimi koronázatlan királynője Torquay-ban Agatha Mary Clarissa Miller néven látta meg a napvilágot. A család 1897-ben Dél-Franciaországba költöztek. A kezdeti sikertelen franciaórák után Agatha itt tanult meg kiválóan franciául és itt kezdett el zongorázni tanulni. A zene és az opera szeretete egész életét végigkísérte, kiskorában titokban operaénekes akart lenni, erről az álomról azonban le kellett mondania.Pár év múlva visszaköltöztek Angliába. Édesapja halála után Agatha, a legkisebb gyerek egyedül élt édesanyjával.
Agatha egy 1912-es táncestélyen ismerkedett meg Archibald Christie-vel, akivel két év múlva összeházasodtak. Kislányuk öt év múlva született meg. Az első világháború alatt (és majd a másodikban is) az asszony ápolónőként és gyógyszerészként dolgozott. Ekkor kezdte el foglalkoztatni a krimiírás gondolata. A gyilkosság módjaként elsősorban a mérgezéses halálesetek jutottak eszébe. A felderítő alakja pedig a belga nyomozó, Hercule Poirot lett, aki a háború miatt menekült Angliába. A legelső könyvet hat kiadó is visszadobta, és csak 1920-ban jelen meg. (Első kiadója eléggé becsapta a tapasztalatlan elsőkönyvest.)
Írt szerelmes regényeket is lánynevén, és a krimik felgöngyölítői között van még Miss Marple, de egyéb amatőr nyomozó figurákat is megalkotott.
1926-ban jelent meg az Az Ackroyd-gyilkosság (nekem is ez az egyik kedvencem), mely az első jelentős írása. És ebben az évben tűnt el egy időre a szerző is, máig tisztázatlan körülmények között. Magyarázat lehet, hogy a férj el akart válni (szokás szerint egy fiatalabb nő miatt). Hogy min mehetett keresztül Agatha, nem tudni, de férjét meggyanúsították, hogy megülte feleségét, ugyanis minden jel erre utal. (Azonban én a regényeknek szánt reklámot sem zárnám ki az indokok közül.)
Végül is az asszony előkerült, és 1928-ban elváltak. Agatha azonban megtartotta első férje nevét.
Az írónő 40 éves korában ismerte meg Max Mallowan régészt, akivel 1930-ban házasodtak össze. Férjét gyakran elkísérte ásatásokra. Ezen alkalmak nemcsak regény-ötleteket adtak neki, de ő is jeleskedett a régészeti feltárásokban.Férjét lovággá ütötték, ő pedig 1971-ben megkapta a Dame Commander of the British Empire, azaz a brit birodalom lovagja cím női megfelelőjét.
Agatha Chistie a mai napig népszerű, műveit számtalan nyelvre lefordították. Sokat megfilmesítettek, és néhány színdarab formában is létezik. Az egérfogó címűt a 1952-től mai napig játsszák Londonban, manapság a St. Martins Theater-ben. (Szerény véleményem szerint nem ez a legütősebb krimije, de kevésből készült színdarab...)A bűnügyi történet eredetileg a Három vak egér címet viselte, és rádiójátéknak íródott.
Érdekesség, hogy a darab első számú gyanúsítottja Christopher Wren a neves építész után lett elnevezve.

* * * * *

Robert Graves (1895-1985) angol költő, regényíró, kritikus, tudós, műfordító.

Önmagát költőnek tartotta elsősorban, és regényeit pénzkeresetnek tekintette, amely lehetővé tette számára a függetlenséget. Ennek ellenére prózai műveinek köszönheti ismertségét és elismertségét világszerte.

A wimbledoni születésű gyerek a Charterhouse College-ben kezdte meg tanulmányait. Nem szerette az iskolát, viszont a itt éledt fel érdeklődése a költészet felé.
Az oxford-i St. John's College-ba nyert felvételt, de a háború kitörésekor bevonult katonának. A Somme-i csatában szerzett sérülései miatt leszerelt.

A háborús élmények mély nyomokat hagytak benne, ekkor érett költővé.
1916-ban adta ki első kötetét, amelyet hamarosan követett a többi. Megnősült, felesége Nancy Nicholson lett.
A háború után visszatért a St. John's College-be.
Miután elhatározta, hogy írásból próbál megélni, 1927-ben jelentette meg T. E. Lawrence életrajzát, amely üzletileg sikeres volt.
1929-ben elvált, és Laura Riding amerikai költőnővel Mallorcára költözött. Ugyanebben az évben jelent meg a nagy vitákat kiváltó Isten hozzád Anglia, amelyben kíméletlen élességgel számol be háborús élményeiről.
Ezután jelentek meg nagysikerű Claudius-regényei, 1934-ben és 1935-ben. (ezeket én is olvastam, nagyszerű olvasmányok!)
A Spanyol Polgárháború kitörését követően Londonban, az USÁ-ban majd az angliai Devonban élt. Ekkor már a férjezett Beryl Hodge az élettársa, akivel 1946-ban Mallorcára költözött, majd össze is házasodtak.
1948-ban jelent meg az ismét nagy vitákat kiváltó A fehér istennő című műve. A Görög mítoszok 1955-ben jelent meg. 1961-'65-között Oxfordban tanított, '71-ben díszdoktorrá avatták.

Graves kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezett szerte a világban, de néhány magyarral különösen jó kapcsolatot ápolt. Így például Devecseri Gáborral, akivel találkozásuk első napja súlyos veszekedésbe torkollott, amelyből aztán évekig tartó barátság lett. Mind Graves, mind Devecseri az antik irodalom rajongója volt, mindketten nagysikerű fordításokkal járultak hozzá az antik irodalom népszerűsítéséhez. Jó viszonyt ápolt Aczél György-gyel, a rettegett kultúrpolitikussal is. A magyar irodalomra közvetlen hatással az általa alapított Robert Graves-díj révén lett, melyet minden évben az év legszebb magyar verséért osztottak ki. A díjazottak között van Zelk Zoltán, Görgey Gábor, Zalán Tibor, Szőcs Géza, Parti Nagy Lajos, Tóth Krisztina is.

Albioni levelek XLVIII.*

Kedvenc angol zeneszerzőim

John Taverner (1490-1545) zeneszerző és orgonista. 1526-ban Wolsey bíboros nevezte ki az oxfordi Christ Churh College orgonistájának (ebben az időben még Bíboros Kollégium volt a neve az iskolának). Négy év múlva azonban el kellett hagynia az intézményt, miután kitudódott, hogy lutheránus.
Élete végéig Bostonban élt meglehetősen jómódú földbirtokosként. Sőt, halála előtt nem sokkal városatyának is megválasztották.
A reneszánsz muzsika jellemzője a polifonikus kórusmuzsika, így az ő munkásságának zömét vokális zene adja. Elsősorban egyházi témájú darabokat szerzett, híresek motettái. A motetta latin nyelvű, egyházi témájú kórusművet jelent.

Természetesen világi darabokat és tánczenéket is szerzett.

"Gloria tibi Trinitas" mise - Sanctus (Szent vagy)

* * *

Sir John Taverner (1944-) a reneszánsz muzsikus egyenes ági leszármazottja.

A Royal Academy of Music hallgatója volt. Írt dalt többek között Björk számára is, mégis elsősorban mint egyházi művek alkotója ismert. 1977-ben az ortodox vallást vette fel, és zenéjére is hatott az új vallás liturgiája. Sőt, műveiben igyekszik minden más vallás zenei elemeit is megjelentetni.Sokszor éri a vád, hogy zenéje túl könnyed, viszont kétségtelen, hogy azok is kedvelik zenéjét, akik nem túl lelkes hívei a komolyzenének.

Lady Diana temetése - Song for Athene

* * * * *

Thomas Tallis (1505(?)-1585) az angol egyházi zene egyik legnagyobb alakja személyéről szinte semmit nem tudni. Sírfelirata szerint csendes, istenfélő ember lehetett. (Valószínűleg katolikus, de abban az időben gyakran váltakozott az uralkodó vallási irányzat. Szóval egyben ügyes helyzetfelismerő is volt.)

„Szelíd és csendes volt, míg e földön élt,
így érte őt a vég (ó, boldog, kit ily sors talált)
S mert Istenhez könyörgött kegyelemért
Örök élet várja őt, s legyőzi majd a halált."

A zeneszerző életében négy uralkodó trónralépését érte meg, ammi azt jelentette, hogy az államvallás is minden alkalommal megváltozott. A királyok és királynők minduntalan hitük szerint követeltek maguknak hűséget – ahogy az általuk rendelt liturgikus zene is az éppen aktuális hitvallás szerint változott. Így valószínűsíthető, hogy Tallis személyét rendkívül alkalmazkodó képességekkel megáldott kreatív komponista volt.
Valószínűleg énekelt gyermekkorában valamelyik kórusban, de ez csak feltételezés.
Ami biztos, hogy 1532-ben kinevezték a doveri bencés kolostor orgonistájának. 1537-től Londonban élt, először a St. Mary-le-Hill-ben játszott, majd a Waltham-apátságban, ahonnan 1540-ben VIII. Henrik uralkodása idején bocsátották el.A következő évben a Canterbury-katedrális kántora lett. 1543-ban a király szolgálatába állva elnyeri a "Chapel Royal Gentleman"-je címet. Énekel a Chapel Royallal, orgonán játszik, segít a kórus irányításában, és továbbra is komponál. Zenei karrierje itt kezdődött el igazán, itt vált az angol egyházi zene első számú szerzőjévé.
1552-körül megnősült, és ekkoriban vette maga mellé tanítványnak William Byrd-öt is, akivel 1575-ben közös kizárólagos jogot szerzett a kottanyomtatásra Angliában. Első (nem igazán sikeres) kiadásuk saját motetta-gyűjteményük volt. Az éppen 17 éve regnáló királynő tiszteletére 17-17 darabot szerzett a két komponista. Az egyikben (Miserere nostri Domini) Tallis 17 hangból álló témát dolgozott ki. Amúgy a kor szokásának megfelelően a kiadvány csak úgy zengi az uralkodóról a dicséreteket.
Tallis legtöbb szerzeménye inkább borongós, meditatív hangvételű, ugyanakkor olykor egészen páratlan technikai készségről tesz tanúbizonyságot.
Motettái mellett (If ye love me) a 40 szólamú Spem in alium – ami feltehetően I. Erzsébet 40. születésnapjára készült – zenéje kiemelkedő.
A Saint Pancras-nál lévő British Library-ben őrzik egy korabeli énekes könyvecskéjét, melyben szerepel a zea neszerző gyönyörű aláírása is.
Ye Sacred Muses - ez a címe Byrd, a fiatal barát szerzeményének, melyet Tallis halálára komponált és valószínűleg a szöveget is ő maga írta.

* * * * *

William Byrd (1543-1623) reneszánsz zeneszerző, az angol katolikus zene utolsó képviselője. Kortársai „az angol nemzet leghíresebb muzsikusa és orgonistája” és „az angol zene atyja” címekkel illették.
Az ő aláírása is megmaradt - nem kevésbé kirajzolt, mint Tallisé -, és a grafológusok szerint kissé elbizakodott, a külsőségekre adó ember lehetett (a már saját korában is emlismert muzsikus szegény sorból kapaszkodott fel), és kissé hirtelen is.
Fiatal éveiről szinte semmit sem tudni. Az biztos, hogy húsz éves korától a lincolni katedrálisban orgonista volt.1570-ben a Londonba költözött, ahol a Chapel Royal kórusának gentlemanje lett. Lincolni fizetése egy részét még ezután is kapta egy ideig, cserébe anglikán templomi zenei kompozíciókért cserébe.
Két év múlva a Chapel Royal orgonistája lett Thomas Tallis mellett, akinek tanítványa is volt. Szoros kapcsolat alakult ki a két komponista között, ami az üzleti életre is kiterjedt.
Byrd és családja katolikus vallású volt, és ezt a "pici hibát" I. Erzsébet királynő „elnézte”.
A fokozódó katolikusüldözés miatt azonban 1577-ben Harlingtonban telepedett le családjával, és onnan járt be Londonba. Feleségét, Julianá-t még nyilvántartásba is vették, mert nem vett részt az anglikán rítusú istentiszteleteken. A családot gyakran zaklatták, házkutatásokat is tartottak náluk.
Felesége halála után újra nősült, majd 1593-ban Essexbe költözött, és itt élt haláláig. Háza helyén ma egy viktoriánus épület áll. A "Rossz szomszédság török átok" közmondásnak lennie kell angol megfelelőjének, ugyanis közel 20 éves pereskedett szomszédasszonyával, és az ingatlan volt a tét.
A ház azért is fontos volt, mert közel volt Londonhoz, itt jobban tudta titkolni katolikus hitét, azon túl kapcsolatban állt további katolikus családokkal - kitaposott gyalogút vezetett az ellenállás gócához.
Azt, hogy William Byrd kisebb-nagyobb kellemetlenségekkel túlélte a katolikusellenességet, a királynői pártfogás mellett annak is köszönhette, hogy a katolikus egyházi zenén kívül színvonalasan munkálkodott az anglikán zenén is.
Foglalkoztatta a tanítás is. Úgy gondolta, a kórusmuzsika csodálatos dolog, szóval tanuljon meg mindenki énekelni. (Ez annyira tetszik!:))
De a szavakon is elmélkedett komponálás előtt - a zene és szöveg egysége mellett spirituális tartalom keresése jellemezte.
Munkásságában megtalálhatók a vokális (Ave verum corpus) és az instrumentális (The Carmans Whistle - másnak is feltűnt, hogy mennyire hasonlít a dallam a Hipp, hopp, itt is, amott is... kezdetű népdalra?), a vallásos- és a világi művek is. Ez utóbbi vokális darabok sajátossága az, hogy a szóló éneket (az akkoriban megszokott lantkíséret helyett) violaegyüttes kísérte.
Sok angol nyelvű vallásos (anglikán) szöveget zenésített meg, de legszebb darabjai a katolikus liturgia számára készült latin szövegű zeneművek.
Őt tekintik a korabeli Európa legjelentősebb zeneszerzőjének, a Purcell előtti angol egyházi zene legnagyobb alakjának.

* * * * *

John Dowland (1562-1626) ír származású zeneszerző és lantjátékos.

Fiatal éveiről szinte semmit nem tud a zenetörténet. Az bizonyos, hogy 1579-től Henry Cobham a párizsi angol nagykövet lantosa volt.Mivel Franciaországban áttért a katolikus hitre, Angliába visszatérve nem kapott felvételt a királyi lantosok közé. Így Európában utazgatott, a brauschweigi herceg és a hesseni őrgróf meghízásának is eleget tett.
Nemsokára Itáliába utazott, ahol Velencében majd Firenzében neves zenészekkel és menekült angol katolikusokkal került kapcsolatba. Dowlandot megrémítette a hír, miszerint az emigránsok I. Erzsébet királynő meggyilkolására készülnek. A hírről beszámolt angol pártfogójának, majd rövidesen hazautazott, de változatlanul nem kapott komoly állást.
1598-1606 között igen komoly fizetésért IV. Keresztély dán király szolgálatába állt. Könnyelmű életvitele miatt vissza kellett térnie Angliába, ahol Walden lord udvarában helyezkedett el. Patrónusa révén végre 1612-ben I. Jakab udvar lantosává nevezték ki.
Londonban húnyt el.
Dowland saját korában virtuóz lantjátékáról várt ismertté Európa-szerte. Elsősorban táncdarabokat szerzett lantra (The Most Sacred Queen Elisabeth, Her Galliard), de vallásos zenéket, zsoltárokat is írt. Legkiemelkedőbb és legmaradandóbb műfaja azonban az air (Can she excuse my wrongs?), a lanttal kísért dal volt. Ebből négy gyűjteménye is megjelent még életében.

* * * * *

Henry Purcell (1659-1695) az egyik leghíresebb barokk zeneszerző. A Londoni muzsikus itáliai és francia elemeket beemelésével alakította ki jellegzetes stílusát.
Sok komponirta-társához hasonlóan gyermekkórusban énekelt (ő a Chapel Royal énekkarában), majd mutálása után 14 évesen királyi hangszerkészítőként és -javítóként működiött, 1677-ben pedig elnyerte a „királyi hegedűsök házi zeneszerzője” posztot.1679-től a Westminster-apátság orgonistája. Ezekben az években elsősorban egyházzenei műveket alkotott, zsoltárfeldolgozásokat, himnuszokat.
1680-ban elveszi Frances Peters-t, aki hét gyermeket szült neki. Sajnos csak három gyermekük maradt életben.
1682-től királyi orgonista, a következő évben pedig udvari zeneszerzőnek nevezik ki.
Kései művei szinte mind színpadra íródtak. 1689-ben keletkezett egyetlen oprája a Dido és Aeneas, melynek egyik áriáját (Dido búcsúja) a zenedráma műfaj legszebbjeként tartanak számon.
Rendkívül híres az 1694-ből származó Te Deum and Jubilate is, melynek alkotásának évében lemondott a westminster-beli orgonista állásáról.
Halála után orgonája alá temették.

* * * * *

Georg Friedrich Handel (1685-1759) német származású barokk zeneszerző muzsikus. Mivel élete nagy részét Angliában töltötte, az angolok nemzeti zeneszerzőjüknek tartják. (ezt én is tanúsíthatom). Nagy hatással volt a bécsi klasszikusokra.

Händel apja a szász-weissenfelsi udvar alkalmazottja volt, aki fiát (aki 63 évvel volt fiatalabb nála!) jogi pályára szánta. Egy alkalommal a herceg hallotta orgonálni a gyereket, és ez eldöntötte a sorsát: apja beleegyezett, hogy zenét is tanuljon a gyermek. 1702-ben felvették a hallei egyetemre, és egy hónap múlva már a kálvinista templom orgonistai állását is megkapta.

Händelt érdekelte az opera műfaja, ezért alig egy év múlva Hamburgba költözött, ahol az egyetlen városi operaház működött (a főúri udvarok kivételével). Hegedűsként és csembalistaként alkalmazták, és 1705-ben már be is mutatták első operáját, az Almirát.

Egy év múlva több itáliai meghívásnak is eleget tett, ahol sikert sikerre halmozott, és rengeteg zeneszerzővel megismerkedett.
1710-ben utazott Londonba Rinaldo című operájának bemutatójára, melyre a Haymarket színházban került sor.
1711-ben a hannoveri választófejedelem udvari karmestere lett, innen azonban gyakorlatilag megszökött, és 1712-ben Londonban telepedett le. Anna királynő évi 200 fontos járadékot biztosított számára. A királynő két év múlva utód nélkül meghalt, és a trónon I. György néven az a hannoveri választófejedelem követte, akitől Händel engedély nélkül távozott. A király természetesen hűvösen viselkedett a zeneszerzővel szemben, de egy történet szerint Händel egy 1717-es temzei kirándulás alkalmával előadott, erre az alkalomra írt zeneművel, a Vízi zené-vel engesztelte ki. Ez valószínűleg csak mendemonda.
1718-'20 között Chandos herceg zeneigazgatója, majd a Royal Academy of Music (Királyi Zenei Akadémia) zenei vezetője lett. Ekkorra London az európai operaélet központja lett.
A zeneszerző 1726-ban kapta meg az angol állampolgárságot - ekkorra már egész Európában ünnepelt komponista volt. Kinevezték a Royal Chapel zeneszerzőjévé, 1729-ben pedig összefogott Johann Jacob Heidegger intendánssal egy olasz társulat létrehozására. A színházba Itáliából hozott új énekeseket (már volt korábban egy hasonló, sikertelen kísérlete). 1734-ben a Covent Garden-színház élére került.
Robosztus természete volt, sokat küzdött zeneszerző-társaival (vetélytársaival), de a londoni közönség közönyével is. Ekkoriban keletkeztek a nagy mitológiai és bibliai tárgyú oratóriumai.
Az 1737. év rettenetes volt a muzsikus számára, hisz' csődbe jutott a színháza, agyvérzést kapott, erős bénulási tünetekkel. Aachen-ben kúráltatta magát, és felépülése után a munkakedve és munkabírása ismét a régi volt.
1742-ben Dublinban mutatták be oratóriumát, a Messiást. A Halleluja tételt Angliában az első bemutatója óta hagyományosan felállva hallgatja a közönség, illetve a kórussal együtt éneklik.
1759-ben a király nagyszabású ünnepséget szándékozott rendezni az aacheni béke megünneplésére, tűzijátékkal, zenével. Erre az alkalomra íródik megrendelésre a Tűzjáték-zene. A Vauxhall Gardens-ben rendezett főpróbáján tizenkétezer ember volt jelen, teljes közlekedési káoszt okozva Londonban. A mű és a tűzijátékos ünnepség óriási sikert aratott, és az uralkodó is elégedett volt.
Händel élete vége felé szembaj hatalmasodott el rajta, szürkehályog-műtétjei sikertelenek voltak (ugyanaz az orvos műtötte, aki Johann Sebastian Bach-ot is), ezután gyakorlatilag megvakult. A legenda szerint a How dark, oh Lord, are thy decrees című kórus írása közben vesztette el véglegesen a látását.
Robusztus testi-lelki tulajdonságai megőrizték életkedvét, noha a zeneszerzéssel ezután kevesebbet tudott foglalkozni, viszont élete végéig hangversenyezett, orgonadarabjait adta elő Londonban.
A Westminster-apátságban, Anglia nemzeti panteonjában temették el.

* * * * *

Benjamin Britten (1913-1976) zeneszerző, karmester, zongorista.
Britten apja tehetséges amatőr zenészként vezette be gyermekét a zene alapjainak elsajátításába. Ez annyira sikeres volt, hogy fia ötéves korában már komponált, és kilenc évesen befejezett egy vonósnégyest. 1927-től tanult zeneelméletet, és erősen hatott rá Bartók Béla és Arnold Schönberg minden ízében új zenéjét kedvelte. Ezzel párhuzamosan tanult a Royal College of Musicban is. Az itteni tanulmányok csalódást keltettek számára, sokkal jobban szeretett volna Bécsben tanulni, de ez csak álom maradt.
Ekkoriban már kezdett nyilvánvalóvá válni homoszexualitása, így találkozhatott 1935-ben W. H. Auden költővel, akinek a szövegeire a következő évben megírta az Op.8-as Our Hunting Fathers című dalciklusát. A kapcsolat közel négy évig tartott.
A következő – szakmai és magánéleti szempontból is – fontos kapcsolata Peter Pears tenorista volt, akivel élete végéig tartó kapcsolatban maradt, és ez a kapcsolat művészi szempontból igen gyümölcsözőnek bizonyult, többször adtak közös koncertet is (ezen a felvételen Schubert A szép molnárné dalciklus Hová? című dalát adják elő).
1937-ben aratta első külföldi sikerét: a Salzburgi Ünnepi Játékokon bemutatták Variations on a Theme of Frank Bridge című művét, amivel nemzetközi hírnevet szerzett.
Két év múlva a magánéletét érintő támadások miatt Amerikába utazott Pears-szel. Itt írta első színpadi művét, amit 1941-ben New York-ban mutattak be, és itt készült el a Pears számára írott első dalciklusával is.
Mivel mindketten pacifista elveket vallottak, megtagadták a katonai szolgálatot. Ennek ellenére 1942-ben visszatértek Angliába, hogy vigaszt nyújtva a lebombázott, romos területek lakosságának és a kórházak betegeinek, koncerteket adhassanak. A visszatérés után természetesen bíróság elé állították őket, de komolyabb büntetés nélkül megúszták az ügyet.
Ekkor írta a nem túl könnyű, ám irtó népszerű kósusművét, a Ceremony of Carols-t.
Még közvetlenül a visszatérés előtt a Koussevitzky Alapítvány új opera írásával bízta meg. Ennek eredményeként született meg a Peter Grimes, amelynek témáját Aldeburgh, a szülővárosához közeli halászfalu története ihlette. Az operát 1945-ben mutatta be Londonban a Sadler's Wells színház operatársulata, a főszerepet Peter Pears énekelte. Az opera kirobbanó sikert aratott, és ez ráirányította a komponista figyelmét az egyre inkább háttérbe szoruló opera műfajra. Britten még tucatnyi operát írt a következő években.
1947-ben megalapította az English Opera Group-ot, majd a következő évben az Aldeburgh-i Fesztivált, részben azért hogy előadhassák új műveit.
Britten társadalmi megítélése fokozatosan javult ugyan, de az igazi áttörés csak 1961-ben következett be, amikor az anglikán egyház felkérésére megírta a War Requiemet (Háborús rekviem), amelyet Coventry új székesegyházának az avatásakor adtak elő a következő évben. A bemutató énekszólamait Britten a korábbi ellenséges nemzetek énekeseinek szánta. A férfi szólamokat Pears és a német Dietrich Fisher-Diskau énekelte. Jellemző az akkori nemzetközi helyzetre, hogy a szovjet Galina Visnyevszkajá-t nem engedték ki Nagy-Britanniába. Szólamát végül Heather Harper ír szoprán énekelte, bravúros beugrással.
A '60-as években baráti viszonyt ápolt kiemelkedő szovjet zeneművészekkel, mint Sosztakovics-csal, akinek 14. szimfóniáját Britten dirigálásával mutatták be először Nyugat-Európában.
Britten 1965-ben Érdemrendet kapott (Order of Merit).
Élete utolsó évtizedében már beteges volt, de szinte végig alkotott.
1976-ban lord lett, címe Baron Britten of Aldeburgh volt. Néhány hónappal később szívinfarktusban hunyt el.