Tessék, eddig a sok esőre panaszkodtam, ezek szerint nekem semmi sem jó... ;)
A South Kensington-i metró megállója körüli nevezetességekről írok most.
Nekünk magyaroknak talán az a legfontosabb, hogy van itt egy elég új Bartók Béla szobor. A faleveleken és egy icipici madárral szemben álló kabátos úriember alakja a több alkalommal Londonban tarózkodó világhírű komponistának állít emléket.
Egy pici séta után a Exhibition Streetre ér az ember. Hát, nem véletlen az elnevezés. Három, ingyenesen látható múzeum is található itt, és szerintem egyiket sem érdemes kihagyni.
A National History Museum még az angolokat is megvicceli, ugyanis ez a természettudományi múzeum, és nem Anglia történelmét mutatja be.
Szerény véleményem szerint két napot érdemes rászánni.
Az első körben a gyönyörű régi épület nagylépcsős bejáratán keresztül a dinoszauruszok korába csöppenünk. A csontvázak mellett "műdínók" riogatják a nagyérdeműt, és mindenféle érdekességet megtudhatunk róluk.
Emellett rengeteg más állatot és növényt megismerhetünk itt, roppant hatalmas a gyűjtemény.
A másik bejárat igazán futurisztikus. Egy mozgólépcsőn mintha a Föld gyomrába vezetne az utunk, és ezen az oldalon bolygónk életével, működésével ismerkedhetünk meg. Nekem nagyon tetszik a vulkánokat bemutató rész, na meg a naprendszert ismertető szakasz.
De vannak ásványokat, sőt, ékszereket bemutató termek, az ember fejlődési szakaszait prezentáló tablók is.
A Science Museum bejárata közvetlenül a National History Museum modernebb bejárata mellett van.
Látványban itt sem éri kisebb meglepetés a belépőt.
Legelőször az űrrel kapcsolatos tárgyak kerülnek bemutatásra - akár egy szkafanderes holdkutatóval is lefényképeztetheti magát a látogató. A rakéták és egyéb eszközök után a technológia fejlődésének azon szakaszát követhetjük nyomon, amely a 18. század végén Angliából indult el a gőzgépek felfedezésével, és a génmanipulációval fejeződik be napjainkban.
A többi emeleten látványos prezentációk vannak az érzékszervekről, megismerkedhetünk a matematika-, a gyógyszerek- vagy a közlekedés történetével (a repülést bemutató a kedvencem, de a hajóimádókra is gondoltak), s mindez igazán modern kivitelezésű környezetben van elhelyezve.
Sőt, külön termekben vetítéseket is tartanak.
Csak nemrég láttam az 1852-ben alapított Victoria és Albert Múzeumot, de a kedvencemmé lépett elő.
Itt olyan tárgyak vannak kiállítva, amik a királyság tulajdonába kerültek - főleg bútorok, igen figyelemre méltó ezüst kollekció, kézimunkák, melyek között több magyar (elsősorban kalotaszegi) hímzés is látható, kovácsoltvas tárgyak, hangszerek, ruhák, szobrok, festmények, stb.
Érdekesek a kínai stílusban készült tükrök és ágyak - bár lehet, hogy a lélegzetelállító megfelelőbb jelző.
A divattörténeti rész nekem nem annyira tetszett, de valóban érdekes.
Ami viszont nagyon aranyos, de sajnos csak időszaki kiállítás, az Peter Rabbit bemutatása. Beatrix Potter alkotta meg ezt a kék kabátos nyuszifigurát, talált ki róla történeteket és rajzolta meg őket 1903-ban.
Emellett rengeteg más állatot és növényt megismerhetünk itt, roppant hatalmas a gyűjtemény.A másik bejárat igazán futurisztikus. Egy mozgólépcsőn mintha a Föld gyomrába vezetne az utunk, és ezen az oldalon bolygónk életével, működésével ismerkedhetünk meg. Nekem nagyon tetszik a vulkánokat bemutató rész, na meg a naprendszert ismertető szakasz.
De vannak ásványokat, sőt, ékszereket bemutató termek, az ember fejlődési szakaszait prezentáló tablók is.A Science Museum bejárata közvetlenül a National History Museum modernebb bejárata mellett van.
Látványban itt sem éri kisebb meglepetés a belépőt.
Legelőször az űrrel kapcsolatos tárgyak kerülnek bemutatásra - akár egy szkafanderes holdkutatóval is lefényképeztetheti magát a látogató. A rakéták és egyéb eszközök után a technológia fejlődésének azon szakaszát követhetjük nyomon, amely a 18. század végén Angliából indult el a gőzgépek felfedezésével, és a génmanipulációval fejeződik be napjainkban.
A többi emeleten látványos prezentációk vannak az érzékszervekről, megismerkedhetünk a matematika-, a gyógyszerek- vagy a közlekedés történetével (a repülést bemutató a kedvencem, de a hajóimádókra is gondoltak), s mindez igazán modern kivitelezésű környezetben van elhelyezve.
Sőt, külön termekben vetítéseket is tartanak.
Csak nemrég láttam az 1852-ben alapított Victoria és Albert Múzeumot, de a kedvencemmé lépett elő.
Itt olyan tárgyak vannak kiállítva, amik a királyság tulajdonába kerültek - főleg bútorok, igen figyelemre méltó ezüst kollekció, kézimunkák, melyek között több magyar (elsősorban kalotaszegi) hímzés is látható, kovácsoltvas tárgyak, hangszerek, ruhák, szobrok, festmények, stb.Érdekesek a kínai stílusban készült tükrök és ágyak - bár lehet, hogy a lélegzetelállító megfelelőbb jelző.
A divattörténeti rész nekem nem annyira tetszett, de valóban érdekes.
Ami viszont nagyon aranyos, de sajnos csak időszaki kiállítás, az Peter Rabbit bemutatása. Beatrix Potter alkotta meg ezt a kék kabátos nyuszifigurát, talált ki róla történeteket és rajzolta meg őket 1903-ban.
Mindezek a Piccadilly line-nal közelíthetők meg a leggyorsabban.
Ha azonban a tudományos múzeumokat magunk mögött hagyva tovább sétálunk a Victoria and Albert Museum oldalán, újabb érdekességekre lelhetünk.
Az szinte rögtön szemet szúr a járókelőnek, hogy az épület fala restaurálásra szorul. Nos, a II. világháború pusztításának maradványai ezek, amelyeket direkt nem tüntettek el.
Tovább haladva a nagyon figyelmes szemlélő egy márványtáblát fedezhet fel, mely az 1956-os magyar forradalomnak állít emléket.
Az utca végén a Kensington Parkhoz érünk, de ha már eddig eljöttünk, a kapun belépés helyett inkább forduljunk balra.
Egy gyönyörű kör alakú, kupolás épület, a Royal Albert Hall található igen közel, ahol ezidőtájt igen remek koncertek vannak. A szeptemberig megrendezendő előadásokon a Muzsikás is vendég, de Bartók műveket is hallgathat a nagyérdemű.Általában könnyúzenei koncerteket is rendeznek itt, szeptember 21-én Annie Lennox és Bryan Adams ad közös koncertet. Ám most a komolyzenéé a főszerep.
Az épület neve eredetileg más volt, Victoria királynő "kereszteltette" át imádott férje emlékére.
A Hall-al szemben az el nem múló szerelem momentumaként áll Albert herceg emlékműve, a világ legnagyobb, nem egyházi személyről készült aranyszobra.
A hatalmas lépcsősor tetején elhelyezkedő emlékmű alsó részében olyan nagyságok szerepelnek kifaragva, mint Petrarca, Handel, Shakespeare, Bacon, Dante, és sorolhatnám.De valamennyi kiválóság fölött van az imádott férj.
Azt hiszem, itt az ideje pár szót Victoria királynőről is említeni.
Anyja szász-koburgi hercegnő, apja a német származású, s az angolt csak törve beszélő Edward herceg volt.
Amikor a trónon névleg az elborult elméjű III. György ült, helyére négy fia is pályázott, akik közül három a gyermekáldás reményében gyorsan megnősült.
Gyermeke azonban csak az 51 éves Edwardnak született: Alexandrina Victoria a Kensington palotában látta meg a napvilágot 1819. május 24-én. A visszavonultan élő, szegény és eladósodott Edward még Németországban nemzette a lányt, a szülők anyagi okok miatt csak a terhesség nyolcadik hónapjában utaztak Angliába. A kenti herceg nem sokáig győzte pénzzel a londoni életet, ezért Dél-Angliába, a tengerpartra költözött, ahol a hideg idő és az orvosok hozzá nem értése gyorsan a sírba vitte.
Victoria egyszerű körülmények között nevelkedett, s ráadásul rokonai sem kedvelték. IV. György például nem engedte, hogy Erzsébetnek kereszteljék, nehogy bárkinek a nagy királynő jusson róla eszébe. Gyermekkora szomorú és egyhangú volt, anyja pedig érzelmi terror alatt tartotta. Teljesen elszigetelte a „szörnyű” külvilágtól, s kortársaitól is féltette őt. Emiatt a leány csak néhány nyelvet tanult meg – ez a későbbiekben sok szorongás forrása lett, ugyanis szégyellte műveletlenségét. A korán önállóságra kényszerült fiatal lány bizalmatlan és haragtartó lett, de átvészelte az ellenséges nagybácsikat és a szigorú neveltetést, s IV. Vilmos halála után 1837. június 20-án megörökölte a trónt, amelyet 1838. június 28-án foglalt el. Állítólag amikor megtudta, hogy ő lesz Anglia következő uralkodó, ezt mondta: "Nagyon jó leszek!".
Victoria először anyja zsarnokságát rázta le, akinek ettől fogva mindig hivatalosan kellett kihallgatást kérnie lányától. Átköltözött a Buckingham palotába, belevetette magát a társasági életbe, egy bálon ismerte meg unokatestvérét és jövendő férjét, a jóképű Albert herceget. A házassági ajánlatot Victoria tette, a szertartásra 1840-ben került sor. Házasságuk boldog és kiegyensúlyozott volt, a feleség heves vérmérséklete és - főként terhességei alatt jelentkező - depressziós rohamai ellenére. Albert igen nagy hatással volt nejére: megváltoztatta szokásait és politikai nézeteit, rávette a kemény munkára és a napi politizálástól való távolságtartásra. Az utóbbira a család bővülése miatt egyébként is rákényszerült volna, hiszen 1840 és 1857 között kilenc gyermeket hozott a világra. 1859-ben lett először nagymama, halálakor 37 unokája élt világszerte.
Uralkodásának kiemelkedő eseménye volt az 1851-es Világkiállítás, amely a vetélytárs nélkül álló Anglia hatalmát volt hivatva demonstrálni. Az ötlet Albert fejében született meg, s a híres Kristálypalotában rendezett bemutató olyan impozáns lett, hogy az orosz cár alattvalóinak megtiltotta, hogy megnézzék. Anglia sietett a sikert hasznára fordítani: múzeumokat, iskolákat alapítottak, képezték a munkaerőt és fokozták a kivitelt.(Ne keressük a Kristálypalotát a Hyde parkban! A londoniak nem szerették volna, ha a világkiállítás befejezése után a parkban marad az épület, ezért átkerült Sydenham Town-ba, Dél-Londonba.)
Victoria férjét 1861-ben vesztette el, ettől kezdve visszavonult a nyilvánosságtól, és kizárólag fekete ruhát hordott. Depressziójából csak 1866-ban lábalt ki, amikor vigasztalóra talált Albert egykori vadászmestere, a skót John Brown személyében - a sajtó kevésbé lojális fele ettől fogva csak Brown császárnőként emlegette. (Mrs Brown címmel egy két Oscar-ra jelölt mozifilm is készült a késői románcról Judi Dench főszereplésével.) 
A bánatos özvegy persze nem lett hűtlen Albert emlékéhez, háromezer emlékművet emeltetett neki, s az ő nevét viseli a londoni Royal Albert Hall is. A királynőt kora előrehaladtával egyre jobban megszerették alattvalói, a születésnapok és jubileumok valódi népünnepéllyé dagadtak. A hatalma tetőpontjára érkezett Anglia, a világ legnagyobb és leggazdagabb birodalmának úrnője ilyenkor mind az öt földrészre kiterjedő gyarmatbirodalomban is gyönyörködött. A keveset utazó Victoria csupán Indiába szeretett volna eljutni, amelynek 1877 óta császárnője is volt. Végül mégsem kelt útra, ettől az éghajlat miatt tanácsolták el orvosai, hisz még az angliai nyarakat is nehezen viselte. A királynő ugyanis kistermetű és hízásra hajlamos volt: szeretett enni, kedvelte a sört és a bort, és alkatának nem tettek jót a szülések sem.
1901. január 22-én halt meg a Wight-szigeti Osborne kastélyban, s halálával egy egész korszak szállt a sírba vele, amely manapság nosztalgia tárgya, holott jobbára csak a negatív felhangokkal emlegetett konzervatív és hipokrita viktoriánus szellem maradt meg belőle.
Ma is nevét viseli egy kelet-afrikai tó, egy dél-afrikai vízesés, egy dél-ausztráliai állam, egy észak-ausztráliai folyó, egy sziget és egy tengerszoros Észak-Kanadában, hegycsúcsok Burmában és Belizében, az Antarktisz egy része, egy öböl Hongkongban, hirdetve - nem a királynő, de a kor brit felfedezőinek és hódítóinak az egész világra kiterjedő tevékenységét.
Victoria volt az angol alkotmányos monarchia első olyan uralkodója, aki önszántából nem hágta át az alkotmányosság korlátait, hosszú uralkodása alatt megerősítette a tekintélyét vesztett monarchiát, amely hagyományokat őrző, de politikailag üres intézmény lett. Nem véletlen, hogy Toynbee Angliáról szóló nagy munkájában személyének csak egyetlen mondatot szentelt.
Jules Verne viszont nagy rajongója volt, az ő műveiben sokszor szerepel a tiszteletre méltó uralkodó.
Visszatérve a sétához, az emlékmű mögött a Hyde Park szomszédjába, a Kensington Gardens-be jutunk. Bár ez a leghíresebb, a londoniak szerint a Regens Park a város legszebbje.
(Kensington egyébként az én fordításomban ezt jelenti: a heves győzelmet arató emberek faluja.)
Egyenest haladva egy 1904-ben emelt "Fizikai erő" szobra áll. Nekem nagyon tetszik, és a lovassal szemben a messzeségben látható a Kensington palota, ahol Diana hercegnő a válása után lakott.
Nagyon közel vannak az Itáliai szökőkutak, melyek ebben a csodálatos időben, amikor üzemelnek is, varázslatos látványt nyújtanak. Nem ártana mondjuk a békanyáltól megtisztítani, de érdemes eljönni megnézni.
A közelben a meserajongók örömére Peter Pan szobra látható,
tovább menve pedig Diana hercegné emlékparkjába érünk.Szerény meglátásom szerint a walesi hercegné a mai napig a legnépszerűbb a királyi családból - na jó, a "királyfik" azért sok női szivet megdobogtatnak, főleg William. ;)
Diana brit arisztokrata családba született 1961. július 1-jén. A család ősi birtoka Althorp-ban van.
Az édesapa egyébként II. Károly leszármazottja - igaz, csak "balkézről" -, és a rokonsághoz tartozott például Lady Di kedvenc színésznője, Audrey Hepburn is.
Az iskolában kifejezetten rossz tanulóként tartották számon, viszont kiváló úszó volt, és kacérkodott balett-táncosi karrierrel, de szerintem nem volt hozzá elég kitartása.
Londonban szakácsművészetet tanult, bár a hírek szerint nem szeretett a konyhában tevékenykedni, tánciskolában majd óvodában is dolgozott, de volt takarítónő és pincér is. (Hát ez ismerős...)
Károllyal 17 éves korában találkozott először, azonban a férfi ekkor Diana nővérének udvarolt.
Úgy hallottam, maga az örök szerető, Camilla nézte ki Dianát Károly számára. Anglikán, arisztokrata, és "szürke egér" - egyszóval tökéletes feleség.
Aztán mindenki meglepődött, hogyan vált nők millióinak példaképévé a bátor, adakozó, karitatív munkát végző, divatot diktáló hercegné.
Válásuk botrányaitól volt hangos a sajtó, de a közvélemény addigra már Lady Di-vel szimpatizált.
Az 1997. augusztus 31-én a párizsi Alma Alagútban bekövetkezett halálának körülményei a mai napig nem tisztázottak. Az összeesküvés-elméletek kedvelői szerint a brit titkosszolgálat végzett a nővel és élettársával. Dodi Al-Fayed édesapja - akié a Harrods is - legalábbis minden követ megmozgat, hogy ezt bebizonyítsa.
A tragédia bekövetkeztekor az asszony nem halt meg azonnal. Utolsó szavai ezek voltak: "Leave me alone!"
Az emlékpark nagyon hangulatos, tulajdon képpen egy ovális "gránitpálya" a sebesen zubogó kristálytiszta és jéghideg víznek. Az emberek előszeretettel áztatják benne a lábukat, és sütkéreznek a napon.
A park majdhogynem a The Serpentine partján van, innen jól látszik a Lido úszóklub, mely karácsonyt kivéve minden nap nyitva áll.
Ha a tó megkerülése helyett a Serpentine Bridge-n haladunk át, balkéz felől a The Long Watres-t láthatjuk, melynek túlvégét az Itáliai szökőkutaknál láthattuk.
Itt már a Hyde Parkban vagyunk, ha a tavak környékén maradunk, beülhetünk valamelyik kávézóba, vagy akár csónakázhatunk is.
A tavak túlpartján azonban további nevezetességek vannak, ezek közül a Reformer's tree csak egy szimbolikus fa - ma. 1866-ban vágták ki, amikor a reformerek felkelésre szövetkeztek itt, mára csak egy tuskó maradt emlékeztetőül.
A mellette lévő területen rengeteg rockkoncertet tartanak, és innen már csak egy "ugrás" a híres Speakers' Corner. A londoniak szerint nagyon uncsi, mert zömmel buzgó vallási hittérítők magánszámait hallhatja itt az ember, de olykor érdekes felszólalásokat is kifoghatunk.
A park a Marble Arhch-nál ér véget. A carrarai márvány boltív, az Oxford Street ékessége a római konstantin diadalív mintájára készült el. Több helyközi járat indul innen - például Oxfordba is.
A Buckingham palotától kezdődő The Mallra (ahol például végighajtottak az ünneplő családtagok a királynő szülinapján is) volt eredetileg állítva a kapu; 1851-ben került a mostani helyére. A közbeszéd szerint ennek az az oka, hogy a kapu egyszerűen túl szűknek bizonyult a királyi menet számára.Másik híres kapuja - mondhatni az eredeti bejárata - a Hyde Park Corner-nél van. A legimpozánsabb szállodák sora kezdődik itt - Hilton, Dorchester,...
