Albioni levelek LIII*

Tower

A több erődített részből álló középkori épületegyüttes a Temze partján áll. A folyó és a Tower között a Tower Wharf sétány található, ahonnan jó kilátás nyílik többek között a szemközti parton levő városházára és a HMS Belfast nevű múzeumhajóra.

A Tower az idők során volt erődítmény, fegyverraktár, királyi palota és főrendű foglyoknak szánt börtön, valamint levéltár és csillagvizsgáló is. I. Jakab király volt az utolsó uralkodó, aki még itt lakott, ám még halála után is megmaradt a szokás, miszerint az uralkodó a Towerben töltötte a koronázása előtti éjszakát és innen vitték díszkísérettel a Westminsterbe.

Egyes írók (mint Shakespeare is) azt állították, hogy Julius Caesar építtette, és az elkészítéséhez használt meszet vadállatok vérével oltották. Ez azonban csak mesebeszéd.

A Towert 1078-ban alapították, amikor Hódító Vilmos elrendelte a Fehér Torony építését a városfal délkeleti sarkánál, városvédelmi okokból. Vilmos külön erre a célra Franciaországból hozatta a köveket, és építészként Gundulphot, rochesteri püspökét nevezte ki.

A 12. században Oroszlánszívű (I.) Richárd fallal és vizesárokkal vette körül a Fehér Tornyot.

* * * * *

I. "Oroszlánszívű" Richárd (1157-1199) apja halála után 32 évesen lett Anglia királya. Első intézkedései közé tartozott, hogy kiszabadította anyját, Aquitániai Eleonórát Winchester-beli börtönéből. Bűne az volt, hogy segítette fiai harcát apjuk ellen. Hja kérem, zavaros idők...Richard tíz évig volt uralkodó, de mindössze fél évet töltött csak Angliában.

A fentiekből is kitűnik, hogy Richard harcos volt, méghozzá ünnepelt harcos, akit a lovagi erény megtestesítőjeként tiszteltek. Mindenki véleménye szerint ideális királynak való herceg öccsével, a kapzsi és hatalomvágyó Jánossal szemben. Természetesen a testvér több alkalommal tett kísérletet a hatalom átvételére. De talán a legjobb alkalomnak 1190 júliusa ígérkezett, amikor is Richard 100 hajóval és 8000 emberrel elindult a Szentföldre és országának kormányzását Jánosra hagyta.
A III. keresztes hadjárat kudarcokkal indult, mert az egyik szövetséges I. Barbarossa Frigyes német-római császár útközben Antiochában belefulladt egy folyóba. A másik uralkodó, II. Fülöp Ágost pedig bár kitűnő egészségben elérte a Szentföldet, betegségre hivatkozva visszatért Európába. Így a hadjáratot lényegében I. Richárdnak kellett vezetnie.Az angol mikor 1191-ben megérkezett Akkon kikötőjébe, súlyosan megbetegedett. Ellenfele, a muzulmánok vezetője, Szaladin Egyiptom és Szíria szultánja egy tál gyümölcsöt küldött a beteg Richárdnak, hogy felépüljön. Valóban hamarosan jobban lett, és megostromolta Akkont. A sikeres ortrom után érdemelte ki az "Oroszlánszívű" jelzőt.A következő nagy csatára Jaffánál került sor, de végül itt is sikert aratott Richard. Az addigi szokásokkal ellentétben 3500 arab foglyukat kivégeztette, mert Szaladin nem volt hajlandó kiváltani őket a keresztesek legfőbb ereklyéjének, Jézus keresztjének darabját, amit 1187-ben Jeruzsálem bevételekor megszerzett.
Bár a keresztesek több győzelmet is arattak, és Jeruzsálemet is bevették, birtokba már nem tudták venni. Richard megbetegedett, és seregeivel hazaindult.
Richárdnak volt egy afférja a Szentföldön egy bizonyos Lipót oszták herceggel. Richard lehajíttatta egy várról a Babenbergek zászlaját, mondván, hogy egy osztrák hercegi család zászlaja alacsonyabb rendű, mintsem az övével egyhelyütt lobogjon. A lovag bosszút esküdött ellene.
És ez a sors: Richárd hajótörést szenvedett Velencénél, így szárazföldön kellett hazamennie. Ám Bécsben összetalálkozott a két haragos, és Lipót herceg börtönbe vetette az angol királyt. (A legenda szerint arról ismerte fel a konyhai segédnek öltözött Richárdot, hogy az elfelejtette levenni gyűrűit.) Innen az angol a német-római császár, VI. Henrik fogságába került.
Henrik horribilis összeget kért cserébe I. Richárdért. Kiváltása sok mindenki érdekében állt:
- a király öccse a visszavásárlással a hatalmat is megvette volna egyben.
- II. Fülöp Ágostnak lehetősége nyílt volna kizsarolni a franciaországi angol birtokokat.
Bár az öccs 1194-ben kifizette a váltságdíjat, Richard visszatérvén minden hatalmától megfosztotta.Utána Aquitába vette útját, hogy harcoljon a franciák ellen.
Halála is jól példázza, miért tekintették igazi livag-királynak. A Limousin-i chalus-i vár ostrománál egy lovag nyilával eltalálta, ez okozta Richárd életének végét. De halála előtt a király megjutalmazta az őt megsebesítő lovagot, és elengedte fogságából (ugyanis időközben az angolok bevették a várat).
A királyt a Fontevraud-i apátságban temették el családja mellé, szívét azonban kérésére a roueni katedrálisban helyezték el egy zárt ezüstdobozban.
A trubadúr király dalai a mai napig ismeretesek.

* * * * *

A Tower erődítési munkáit I. Edward fejezte be.
A 13. században a Towerben királyi állatkertet létesítettek, valószínűleg Földnélküli János idején. Az állatokat az I. Henrik által 1125-ben alapított Oxford melletti állatkertből hozhatták át. 1264-ben oroszlánokat költöztettek a nyugati főbejárat melleti toronyba, innen a torony ma is ismeretes Lion Tower neve.
I. Erzsébet idején az állatkertet alkalmanként megnyitották a nagyközönség számára is.
1804-től az állatkert már rendszeresen látogatható lett. Az állatokat később az új, Regent's Park melletti állatkertbe költöztették át, részben gazdasági okokból, részben az állatok jóléte miatt. Röviddel ezután lebontották az Oroszlán-tornyot is, de az Oroszlán-kapu megmaradt.
Ha már az állatoknál tartunk, évszázadok óta legalább hat (jelenleg nyolc) holló lakozik a Towerban. II. Károly elrendelte ugyan az elköltöztetésüket, erre azonban nem került sor, mert a legenda szerint ha a hollók elhagyják a Towert, elpusztul az egész birodalom. (Bár 1946-ban egy rövid időre elköltöztették a szárnyasokat, és 2006-ban a madárinfluenza miatt karanténba elzárták őket.) Ennek fényében ma is szabadon közlekedhetnek a Tower udvarán. (Azt nem mondanám, hogy szabadon repülhetnek, hiszen szárnyaikat megkurtítják, hogy mindig ott maradjanak.)
Köztudomású, hogy sokak utolsó útja ide vezetett. Az alsóbb osztályokból származó bűnözőket rendszerint a Toweren kívüli nyilvános vesztőhelyek egyikén végezték ki. A nemeseket azonban, különösképpen a nőket, egyes esetekben a Toweren belül, a nyilvánosság kizárásával fejezték le. VIII. Henrik három felesége is itt lehellte ki lelkét.
Úgy tartják, Boleyn Anna királynő, akit 1536-ban fejeztek le férje elleni árulás vádjával, néha a torony körül sétál, hóna alatt a levágott fejével.
A későbbi korokban is használták alkalmanként börtönként. Rudolf Hess, Hitler követe is raboskodott itt pár napig.
Noha a királyi család már nem lakik itt (ne tévesszen meg senkit ez a kép, az épület minden kétséget kizáróan tökéletesen szürke!), a Tower hivatalosan királyi rezidencia maradt, így állandó őrsége van – ugyanaz az egység, amely a királynő testőrségét is adja a Buckingham Palace-nál.
A Tower ma leginkább turista látványosság. Maguk az épületek mellett további érdeklődésre tartanak számot a brit koronaékszerek (Waterloo Barracks), a királyi fegyvergyűjtemény, és a római erőd falmaradványai.
Az őrök, akiket Yeomen Warder-nek, vagy Beefeater-nek (marhahúsevő) neveznek, egyben idegenvezetők is és maguk is turistalátványosságnak számítanak. Az őrök minden este végrehajtják a Kulcsok Szertartását és a tornyot bezárják éjszakára.

A koronaékszereket 1303-óta tartják a Towerben, miután ellopták őket a Westminster-apátságból. Úgy tartják, hogy rövid időn belül az összes vagy majdnem az összes előkerült. II. Károly koronázása után elzárták őket, és díj fizetése ellenében lehetett megnézni. Ennek akkor lett vége, amikor Thomas Blood megkötözte az őrt, és ellopta a koronaékszereket. Azóta az ékszereket a Jewel House-nak nevezett részben őrzik, fegyveres őrökkel.A koronázási ékszereket a koronázási ceremónián és egyéb állami feladatok ellátásakor viseli az uralkodó. Többek között a következő tárgyakat értjük alatta: 2 korona (a felső a királynőé, az alsó a királyé), 2 jogar (az egyiket egy kereszt, a másikat a szentléleket szimbolizáló galamb díszíti), országalma (3. sz.), 5 kard, gyűrű (4. sz.), sarkantyúk, koronázási palástok, karperecek (6. sz.).

* * * * *

A Towerről nevezték el az 1894-ben épült szomszédos hidat, a Tower Bridge-t, amely azonban történelmileg és funkciójában egyaránt független tőle. Neogótikus tornyai és felnyitható hídszakasza miatt London egyik szimbólumává vált.A 19. század végén szükségessé vált Londonban egy újabb közlekedési kapcsolat létesítése a Temze felett, mely a tengerhez közelebb helyezkedik el, és ami biztosítja a legnagyobb tengeri hajók áthaladásának lehetőségét is. Ez az előírás vezetett a felnyitható középső nyíláshoz, ahol a középső nyílást egy kétszárnyú billenőhíd alkotja. Mivel a Tower mellett építették meg, megjelenését is hozzá igazították. Építését 1886-ban kezdték és 1894-ben fejezték be.A két tornyot a vízszint felett 42-44 méter magasságban egy-egy gyaloghíd is összeköti, amik a teherhordó szerkezeti funkció mellett lehetővé teszik, hogy a gyalogosok akkor is átjuthassanak a hídon, amikor az éppen felnyitott állapotban van.
Megjelenését építése idején és a későbbiekben is sokat kritizálták. A masszív kőburkolatú tornyokat, a függesztő láncokat utánzó sarló alakú rácsos tartót többször próbálták lecseréltetni a kornak megfelelő karcsú, modern anyagokat használó szerkezetre, de ezek a próbálkozások nem jártak sikerrel, és az 1980-as években a hidat végül műemlékké nyilvánították.
A hídban egy múzeum is működik, melet 6 fontért lehet megtekinteni.

Albioni levelek XLIV.*

Kedvenc pályaudvaraim

Aki Londonba repül, majdnem biztos, hogy a Victoria állomásra vezet majd az útja. Az 1862-ben megnyílt vasútállomás a Waterloo után a második legforgalmasabb.Az 1. zónában lévő épületből indulnak járatok Gatwick repülőtérre, Kentbe, Sussexbe, Brightonba.
A 2. vágányról indul a Venice Simplon Orient Express Párizson át Velencébe.

Természetesen metrómegálló is van itt - a világoskékkel jelölt Victoria vonal a leggyorsabb Londonban.
A helyközi járatok érkezése-indulása az állomás mögötti épületben, illetve az azzal átellenben lévő állomáson van.
A helyi járatok a főbejárattal szemközt indulnak.
Amúgy a Buckingham palota elég rövid sétányira van innen.

* * * * *

A Waterloo Station tulajdon képpen a London Eye háta mögött van.Őszintén szólva nem nagyon szeretem ezt a környéket, mert irtó szemetes, és ráadásul nekem nem logikus, hogy melyik buszjárat honnan indul.
Az 1848-ban nyílt állomás nevét a szomszédságában lévő Waterloo Bridge-ről kapta, melynek túlsó végén a Parlament van.
Aki szeretné megnézni VIII. Henrik kastélyát Hampton Court-ben, innen induljon, amennyiben a vasúti közlekedést választja.

* * * * *

És itt az ideje pár szót ejteni Waterloo-ról.

„Az elképzelhető legrizikósabb helyzet.” (Wellington hercege)

Az 1815. június 18-i ütközet Bonaparte Napóleon utolsó összecsapása volt.
Elbai száműzetéséből visszatérve ismét elfoglalta Franciaország császári trónját.
Válaszlépésként az európai hatalmak egyesített erővel támadtak rá.

Napóleon stratégiája a következő volt: szét akarta darabolni a jóval nagyobb létszámú szövetségesek arcvonalát, hogy külön-külön vereséget mérhessen rájuk. Feltételezése szerint a középtájon történő megtámadás a két fősereget visszavonulásra késztetné a bázisaik felé, amelyek ellenkező irányban voltak.
A haditerv ott bukott el, hogy Emmanuel de Grouchy félreértelmezte a parancsokat, és túl későn ütközött meg a poroszok hátvédével.
Wellington, egy másik kulcsfigura Waterloo-nál állomásozott.Napóleon a hirhedt francia tüzérséggel akarta kezdenie a támadást, erre azonban órákon át nem adódott lehetőség, mivel az előző esti viharban felázott talajnak ki kellett száradnia, hogy elbírja az ágyúkat. A sár is hátráltatta a gyalogságot és a lovasságot, miközben azok állásaikba evickéltek. Amikor a francia tüzérség végül tüzet nyitott a brit állásokra 11:35 körül, az ellenségre gyakorolt hatást erősen csökkentette, hogy a felpuhult föld elnyelte a becsapódó lövedékeket. Ráadásul Wellington a szövetségesek zömét a dombtető mögött helyezte el, így védve azt a várható ágyúzástól.
A britek sokat szenvedtek a sortüzektől és a heves közelharcoktól, de a katonák kitartottak, és lassanként felőrölték a támadást. Mindeközben a csatamező keleti részén felbukkantak a poroszok.
A nap végére a francia veszteségek hatalmasra nőttek: volt olyan alakulat, ami 92%-os veszteséget szenvedett.
Napóleon az utolsó tartalékát, a mindezidáig veretlen Császári Gárdát is mozgósította, ami megérte első vereségét a történelem folyamán. Wellington, aki úgy ítélte meg, hogy a gárdisták visszavonulása elbátortalanította a többi ellenséges alakulatot, felállt Copenhagen nevű kedvenc lova nyergében, és kalaplengetve jelt adott az általános rohamra.
A Császári Gárda maradéka a sikertelen támadás után a francia tartalékzászlóalj mellett gyülekezett, és valószínűleg ekkor hangzott el a híres mondás: „La Garde meurt, elle ne se rend pas!”, azaz „A Gárda meghal, de nem adja meg magát!”.
Körülbelül ugyanekkor verték ki a poroszok a franciákat Plancenoit-ból.
Egy ideig Napóleon abban reménykedett, hogy ha a két zászlóalj kitart, a francia haderő maradéka felfejlődhett mögötte, ám a visszavonulás fejvesztett meneküléssé vált, így erre nem kerülhetett sor.
Amíg meg nem sikerült győzni, hogy a csata elveszett és távoznia kell, a császár ellenállásra utasította a két zászlóaljat.
Este kilenc óra körül Wellington és Blücher találkozott Napóleon korábbi főhadiszállásán, La Belle Alliance-ban, ezzel jelezve a csata végét.

Érdekesség, hogy a Waterloo kifejezés az angol nyelvben a döntő végkimenetel szinonimájaként honosodott meg.

Waterloo nem csak a briteknek hozott győzelmet. 1974-ben a Hollandiában megrendezett Eurovizios Dalfesztiválon a svéd ABBA együttes Waterloo című szerzeményével lett világhírű. A dal egy lányról szól, aki megadja magát a szerelemnek, csakúgy, ahogy Napóleon adta meg magát Waterloo-nál.
(Waterloo ma Brüsszel egyik elővárosa. Neve holland eredetű, a víz és az erdő szavak összevonásából keletkezett.)

Abba: Waterloo (1974)

* * * * *

Szintén régóta terveztem, hogy a Paddington állomást megnézem magamnak.A szintén az 1. zónában lévő állomás 1854 óta üzemel. Tervezője Isambard Kingdom Brunel volt, akinek szobra az állomás területén van elhelyezve. Nehéz ezt elmondani, de ez egy több bejárattal rendelkező épület, amit nehéz kívülről lefotózni. Például a beleágyazott Hilton szálló miatt is.
Többek között a Heathrow-ra is közlekednek vonatok, de ha jót akarunk magunknak, oda a Piccadilly Line-nal megyünk - és ez mindössze 2 fontunkba kerül.
Paddington több szállal is kapcsolódik az irodalomhoz:

1958-ban született meg Michael Bond tollából Paddington Bear története. Az udvarias és jószándékú emigráns a sötét Peruból érkezett, jellegzetes kalapjában, ütött-kopott táskájában lekváros szendvicsek lapulnak, és rajong a kakóért.
Peggy Fortnum, az 1919-ben született illusztrátor rajzolta meg figuráját. Tudni kell, hogy ő fekete-fehérben álmodta meg maciját, unokahúga, Caroline Nuttal-Smith színezte ki a bocsot.

Agatha Christie Paddington 16.50 című bűnügyi regénye az egyik kedvencem. Az izgalmas történet a pályaudvarról induló egyik járaton történt gyilkosság felgönygyölítését meséli el, Miss Marple-lal a középpontban.

* * * * *

A King's Cross St. Pancras mint metrómegálló két külön állomás egymás mellett.

King's Cross 1852 óta működik, többek között Yorkba vagy Cambridge-be indítanak innen járatokat.A legenda szerint Boudica végső csatája itt volt, és holtteste valahol a 8-as, 9-es és 10-es vágányok közti területen van a föld gyomrában.
A Harry Potter történetben is szerepel az állomás; a negyedik dimenzióban található 9 és 3/4. vágányról indul a diákok vonata Roxfortba.
St. Pancras épülete lélegzetelállító, legalábbis nekem nagyon tetszik.A viktoriánus gótika remekét 1868-ban nyitották meg.
Az 1960-as években a pályaudvar elveszítette vezető szerepét, és azt tervezék, hogy lebontják az épületet. Az ellenzők vezetője John Betjeman lett, és végül sikerült megmenteni a vörös monstrumot.Innen közlekedik az Eurostar járata Párizsba - mintegy 2 óra alatt megtéve a távot a csalgúton keresztül.
Ez a pályaudvar tűnt kellően nagynak (valahogy a többi csalódást okozott méreteibenI, és a levegősség, a sok üveg és kék szín csak még jobban növeli a tágasság érzetét.Közvetlenül a pályaudvar mellett egy reneszánsz szálloda épül (talán ez évben lesz az átadója), és az építkezés mellett található a könyvtár, a British Library.

* * * * *

Eddig még nem említettem, de a közlekedés nem túl bonyolult Londonban.
Minden ki van írva, és egy csomó tájékoztató füzetecske is ki van helyezve az állomásokon.
Az angolok nagyon segítőkészek, nyugodtan kérjünk segítséget, ha eltévednénk. (Rendőrt nem feltétlenül érdemes, zömük ugyanis vidékről jött fel a fővárosban és hát nem mind ismeri valami jól Londont...)
Ha valaki olyan előrelátó, mint mondjuk én, és szereti előre megtervezni az útját, akkor ezen a honlapon akár háztól házig bemutatják a tanácsolt útvonalat. A keresési feltételekben további finomítások is tehetőek (pl. ha csak busszal akarunk közlekedni, stb).

Albioni levelek XXXIX.*

National Portrait Gallery - Nemzeti Arcképtár

A Nemzeti Múzeum mögötti épültben, az Operaház és a Szent Márton templom felől van a bejárata az Arcképtárnak.

1856-ban javasolták az angol Felsőházban, hogy hozzanak létre a brit történelem kiemelkedő személyiségei bemutatására egy nemzeti arcképtárat. Az Alsóház nem szívesen támogatta a javaslatot, mert ők inkább a Nemzeti Képtár épületének bővítését és állományának gyarapítását tűzték ki célul. Kis többséggel a tervezet mégis "átcsúszott", de mivel a főrendiek családi portréit bemutató múzeum épületére pénz nem volt, W. H. Alexander ajánlotta fel kétemeletes régi, neoreneszánsz stílusú családi házát. Mivel már indulásakor is szűknek bizonyult, 1933-ban Lord Duveen adományából építettek hozzá egy új szárnyat.

A múlt század közepétől már karikatúrákat, régi fényképeket, portrészobrokat, reliefeket is bemutat a gyűjtemény, így az 1960-as években új múzeumi épület létrehozásáról határozott a kormány, ami azonban még nem épült meg.
A Nemzeti Arcképtár tulajdonképpen egy képes történelmi tárlat. A kiállítás kronológiai sorrendben mutatja be a hírességeket, éppen ezért nem száz százalékosan tudtam élvezni a gyűjteményt, hiszen az angol történelemben nem vagyok nagyon jártas, így a nevek zöme nekem nem sokat mond.
Nem a kiállítótermek valamelyikében, hanem a raktárban pár Kisfaludy Stróbl Zsigmond szobor és László Fülöp kép porosodik, viszont egy magyar vonatkozású portrét sikerült felfedeznem. Arányi Jelly (1893-1966) hegedűművész európai és amerikai hangversenykörútjai után Londonban telepedett le. Emlékezetesek Bartók Bélával közösen adott londoni- és párizsi szonáta-estjei. Klasszikus, romantikus és modern zeneszerzők kiváló tolmácsolója volt. Az ő és Adila nővére részére írta Bartók mindkét hegedű-zongora szonátáját, Maurice Ravel pedig Tzigane c. népszerű hegedű-zongoraszerzeményét. (Teljesen véletlenül bukkantam rá egy 1996-ban készült mozifilmre, mely Sir Edwrd Elgar és Jelly rövid és szenvedélyes románcát meséli el Elgar's Tenth Muse címmel.)

Sokszor felmerül a látogatóban, hogy vajon a kiállított műtárgyak vajon eredetiek-e, vagy csak másolatok. Nos, itt főként utóbbiakkal találkozhatunk.

A portrék közül a legismertebbek ifj. Hans Holbein képe VIII. Henrikről, vagy Marcus Gheeraerts munkája I. Erzsébet angol királynőről.

Peter Paul Rubens Thomas Howard műkereskedőről készített kiváló képét is érdemes megnézni, vagy William Shakespeare Chandos portréját. Alkotóját nem ismerjük, csak annyi biztos, hogy egy chandos-i herceg magángyűjteményében volt a kalózos fülbevalóval, kihajtott gallérral ábrázolt művész.

Az angol portréfestők közül Joshua Reynolds önarcképe és Thomas Gainsborough egy angol lady-ről készytett festményét emelném ki, valamint Louis-Francois Roubiliac William Hogart portrészobrát.

Pár éve készült a Buckingham palotában az a fotósorozat, melynek II. Erzsébet a modellje.
A képeket Annie Leibovitz készítette, és ez volt az első megbizatása a koronás fő megörökítésére. A Vanity Fair felkérésére készült portrékról sokan hiányolják az egyéniséget, mások viszont kellőképpen ünnepélyesnek tartják.
A kollekció II. Erzsébet húgáról, a szépséges Margit hercegnőről is bemutat egy fotósorozatot.
"Bud", azaz "Rózsabimbó" egészen más karakter volt, mint nővére. Már gyermekként is igen eleven volt, és erre felnőtt korában sem cáfolt rá.Mikor nyilvánvalóvá vált, hogy Erzsébet lesz a trón első számú várományosa, Margit sokkal nagyobb szabadságot élvezett, és ez kamaszkorára meglehetősen elviselhetetlenné tette a lányt. "Ha nem hercegnőnek születik, egészen biztosan filmcsillag lett volna belőle" – jegyezte meg később II. Erzsébet királynő a húgával kapcsolatban. A tánc, a zene és a színház iránti vonzódása nem is szűnt meg soha, hiszen a fiatal hercegnőből felnőtt korára a londoni éjszakai élet egyik központi szereplője lett. Ezelőtt azonban valami más várt rá, amely legalább olyan híressé tette őt, mintha filmsztárként arat sikereket: a híres-hírhedt Townsend-ügy.
Peter Townsend, a királyi légierő háborús hőse - amúgy nős és két gyermek apja -, VI. György király istállómestere, majd az anyakirálynő udvarának intendánsa volt Bud szerelme. Bár 1952-ben a feleség hibájából a bíróság kimondja Townsend válását, a királyi hercegnő nem mehetett hozzá egy elvált emberhez. Erzsébet, a brit birodalom és egyben az anglikán egyház feje egyértelművé tette, hogy soha nem egyezik bele húga házasságába egy elvált férfival, és amennyiben Margit ezt megteszi, nemcsak arra kényszerül, hogy külföldön éljen, de rangját és királyi apanázsát is elveszíti.
Margit végül lemondott szerelméről, és ezzel nemzeti hősnővé lépett elő a britek minden rokonszenvét élvezve még akkor is, amikor a protokollt figyelmen kívül hagyó kicsapongó életmódjával egyáltalán nem vált sem a nemzetközösség, sem a királyi család díszére. A következő években többet lehett látni divatos szórakozóhelyeken vagy a napsütötte karib-tengeri nyaralóhelyeken, mint a királyi család hivatalos programjain.
Townsend egyébként 1959-ben levélben tudatta Margittal, hogy elvesz egy belga lányt, amire a hercegnő egy nap alatt döntött: hozzámegy Antony Armstrong-Joneshoz, a kétes hírű polgári származású társasági fotóshoz. A házasság annak ellenére nem sikerült, hogy kettejüknek számos közös tulajdonsága volt: szerettek hajnalig mulatni, szerették a skót whiskyt, szívesen provokálták a királyi udvart, és fittyet hánytak a protokollra. A Kensington-palota nyugalmát hamarosan heves házastársi jelenetek verték fel, és a hercegnő különféle hírességek oldalán mutatkozott – többek között Peter Sellers és Mick Jagger is szerepel a névsorban.
A "királyi punk" címet hamarosan kiérdemlő Margit házassága végül 1978-ban ért véget, de az önromboló életmóddal nem hagyott fel, idő előtt megöregedett, súlyos depresszióba esett, és betegségek sora támadta meg. 1994-ben megjelent engedély nélkül kiadott életrajza, benne azok a szerelmes levelek, amelyeket majdnem három évtizeddel korábban, férjes asszonyként írt szeretőihez.
Érdekes, hogy önálló életvitele ellenére mélységesen elitélte Diana viselkedését.
Élete utolsó éveiben a hercegnő egyfolytában betegeskedett, és 2002-ben húnyt el. A windsori kastély melletti Szent György kápolnában helyezték örök nyugalomra, ahol apja, VI. György király is nyugszik.

A múzeumban igazán modern kiállítások is megtekinthetők, de ezek zöme engem csak kihozott a sodromból. Pl. amikor egy műugró bemutatóját láthatjuk több kameraállásból, így feneke is kap egy teljes képernyőt.
De a csúcs számomra a szundikálni induló, kiszőkített David Backham videoja volt.

A Trafalgar tér mögötti gyűjtemény pár fizetős kiállítása kivételével ingyenesen megtekinthető.

Albioni levelek XXXIV.

Boldog Új Esztendőt kívánok Mindenkinek!

Nemrég értem haza a Trafalgar térről, ahol milliónyi tömeg búcsúztatta az óévet.Már az odajutás sem volt kalandoktól mentes: az utasok zöme ott pezsgőzött (jó, inkább sörözött) a buszokon, és már kellő bemelegítéssel folytatták útjukat partykra.
A tűzijáték miatt a Trafalgar tér elég nagy vonzáskörzete le volt zárva, és csak gyalog lehetett megközelíteni a bámészkodásra kijelölt pontokat.
Az emberár csak hömpölygött, szerintem én még életemben nem láttam ennyi embert egy rakáson! Azt olvastam, 400 000-en voltunk, hát én ezt nem tudom megítélni...
De rendőrből is volt jócskán, voltak lovasok (szerencsére az állatok már hozzászoktak a tömegrendezvényekhez, mert elég nyugodtak voltak), kordonoknál ácsorgók, és sorfalban állók, akik között lassult le a népfolyam.
Nelson szobra mellet négy irányban voltak elhelyezve az óriási kivetítők, amiken elsősorban az utazásra vonatkozó információk voltak olvashatóak: 23.40 és hajnali 4 óra között az utazás ingyenes, és hogy honnan indulnak járatok a lezárások miatt.
A BBC élő bejelentkezése előtt hírességek üzeneteit vetítették le, akik közül én csak keveset ismertem fel, de akiben 100 százalékig biztos vagyok, az Michael Caine, aki ezt a mondatot osztotta meg velünk: "This year I think what we really need is luck, so good luck everybody".
Persze a főpolgármester, Boris Johnson is köszöntött bennünket, aki a gazdasági világválságról is beszélt rövidke "bejelentkezésében", és Londont a fölgolyó legnagobb városának aposztrofálta. De a legnagyobb sikere kétség kívül a Simpson family-nek volt. (Hogy kerül ide egy amerikai család...?)
Majd rövid szünet után a tv-nézők áltl is látható részt vetítettek. Mini riportok voltak, meg egy kis zene, éjfelkor a Big Bent hallgattuk, majd kezdődott a tűzijáték.
Itt jegyzem meg, hogy a parlament tornyát gyakran bevágták, noha arra még csak egy árva petárdácska sem pukkant. Viszont a Big Ben (tehát a torony hangja) iden 150 eves, ugyanis 1859. július 11-én szólalt meg először.
Véletlenül már megint jó helyen álltam, szerény véleményem szerint a Buckingham palota felé eső részről érdemes nyomon követni az eseményeket, de ha valaki igazán jól akar látni, inkább válassza a Temze partot, és főleg a London Eye-hoz közel eső resét, a tűzijáték petárdái ugyanis ott vannak elhelyezve.Szóval nem igazán jól láttunk, ráadásul az egész mintegy 11 percig tartott. Meg kell mondanom, csalódott voltam.
Persze a tűzijáték gyönyörű volt, de jobb lett volna többet látni.
Ráadásul valami őrült fickó egy szál boxerre vetkőzött, és a tér közepén álló és jelenleg nem üzemelő) szökőkútban üvöltve megmártózott.

London Fireworks on New Year`s Day 2009

Most irtózatosan hideg van itt.
Természetesen a legtöbb angol lány hozta a formáját, és cipőcskében, harisnya nélkül egy vékony rövid ruhácskában és lehetőleg ballonkabátban lófrált. De láttam srácokat, akik szerint pólóban is lehet az időt mulatni mostanság.
Szóval hamar véget ért a parádé, a tömeg nekiindult, hogy hazáig vágjon utat magának. De lassan csoportokra bomlottunk, miután mindenki megtalálta a számára legkedvezőbb vonalat.

Albioni levelek XXIII.

Buckingham Palais II.

Szeptember végéig vannak "nyílt napok" a Buckingham palotában, én ma szántam rá magam, hogy megnézzem.
Az 1703-an épült palota eredetileg városházaként funkcionált, de 1837 óta az uralkodók hivatalos londoni rezidenciája. Ma is itt él az angol királynő, II. Erzsébet.
A Palota 661 helyiségéből 19 nyitva áll a turisták számára, az év 12 hónapjából 2-ben, nevezetesen júliustól szeptember végéig.
A királyi palota a világ egyik legismertebb épülete és leglátogatotabb turistalátványossága.A 15.50-es belépőért is sokat kellett sorban állni, majd utána a bejutásért is. Ez viszont már nem volt annyira vészes, a látogatás nagyon jól meg van ugyanis szervezve.
Negyedórás blokkokban engedik be az embereket, azt kell csak az embernek szemmel tartania, hogy időben ott legyen, és bebocsáttatást nyer.
Utána még várakozás, majd a reptérihez hasonlatos ellenőrzés, és végre tényleg bejutott a palotába!
Mindenki kaphat fülhallgatót, amin a választott nyelven hallgathatja végig az ismertetőt (mondanom se kell, magyar nyelvű nem létezik...).

Ha a palota előtt álló Viktória emlékmű mögött állunk, az épület bal oldali tömbjét járhattuk körbe - 19 termet érintve.
Láthattuk a régi bejáratot, és jó néhány termet.
A Lépcsőházba jutunk, mely egykor a palota főbejárata volt.
A Zöld teremből jutunk a Trónterembe.
A Trónterem nagyon impozáns, a vörös szín dominál benne.
Egy 1855-ben készült kép és egy mostani - hát, nem sokat változott!
Mintha nem láttunk volna már eddig is elegendő festményt vagy szobrot, egy olyan terem következik, ahol festmények sokasága van kiállítva - természetesen a Rembrandt itt is a büszkeség, de a kihagyhatatlan Canaletto is képviselteti magát többek között.
A terem végén óriási falikárpitokat láthatunk, majd egy újabb terem festményekkel és óriási fotókkal, amelyeken a királynő szerepel impozáns vendégeivel - pl. Bush amerikai elnökkel - ha jól emlékszem, ez egy 2003-ban készült kép.

Belépés előtt egy aprócska szobácskán vezet utunk, ahol Viktória trónralépésenek alkalmából készült híres festményt csodálhatjuk meg - én ledöbbentem, mennyire intenzíven használta az aranyat a festő, csak eredetiben lehet ezt megcsodálni!
Innen a Ball room-ba érünk, melyet állítólag csak idén nyitottak meg a nagyközönség számára.
Itt is a vörös szín dominál, és gyönyörűen meg van terítve 100 személy részére.A zenekari karzat alatti székekre leülhetünk, hogy nyugodtan végighallgassuk a kísérőszöveget.Csodálatos maga terem, ahogy meg van terítve, nagyon impozáns. Szerintem egy picit hideg van itt, viszont a klímának köszönhetően még inkább érezni a friss virágok bódító illatát - hihetetlen élmény!
Körbehaladva bepillantást nyerünk, hogy a mamut méretű személyzet hogyan készíti elő a termet egy jelentősebb fogadás alkalmával, hát, van melójuk rendesen!
Továbbmenve a trón előtt vezet el utunk, és láthatjuk a királynő szemével a termet, ugyanis az ő ülése mögött haladunk tovább.A szövegből pontosan megtudhatjuk, hogyan és mivel terítenek meg, és hogy pl. a poharakat nem mosogatógépben tisztítják, hanem először a szomszédos kis szobába viszik őket, és onnan vissza a konyhába.

A következő szobák közül a Dining room nem volt előkészítve, egy hatalmas faasztal áll a közepén, mely köré 46 embert tudnak leültetni. A vacsora utáni kávét, desszertet itt szolgálják fel.
A mostani Zeneteremben van összvissz egy hangversenyzongora, és kész.

A Central room nevezetessége egy Napoleon korabeli kerek asztalka, mely 6 évig készült.Egyébként itt tudtam meg, hogy a II. világháborúban bombatalálatot ért palotarész pont a ma a Királynő magángyűjteményének helyet adó múzeum.
Ezen kívül megjegyezném, hogy a legtöbbet elhangzó név I. és IV. Györgyé, akik sokat tettek a palota ékesítéséért...

A White Drawing room ékessége egy portré, valamint az egyik sarokban álló kis íróasztalka. A mögötte lévő óriási tükör (mely egyébként párban áll) hatalmas mérete miatt azért is említésre méltó, mert egy titkos ajtót rejt. A fotó bal oldalán látható mindez.
Lehaladva a földszintre a Márvány terembe jutunk, ahol főleg szobrok vannak kiállítva, melyek sorát Vénusz és Mars kettőse nyitja meg. Az elsősorban mitológiai alakok szereplése után a dolgozószoba következik, amin keresztül a kertbe jutunk.
Innen természetesen egyenes út vezet a boltocskához, majd a parkon keresztül vezető hosszabb séta után jutunk ki a palotából.

Készüljünk fel, hogy a palotában tilos fényképezni, csak a kertbe érve készíthetünk képeket. (Szóval büszke vagyok magamra, hogy ennyi mindent képes voltam megjegyezni, és most leírni. :))
Nekem egyébként a park nagy csalódás. Kívülről körbejárva látható, hogy szögesdróttal őrzik, és nagyon jó híre van, de a közönség számára nyitott terület mondjuk úgy, hogy közepesen érdekes.

Albioni levelek XV.

Napok óta irtózatos meleg van, és nagyon úgy tűnik, hogy nem ma szakad meg ez a sorozat...

Tessék, eddig a sok esőre panaszkodtam, ezek szerint nekem semmi sem jó... ;)

A South Kensington-i metró megállója körüli nevezetességekről írok most.
Nekünk magyaroknak talán az a legfontosabb, hogy van itt egy elég új Bartók Béla szobor. A faleveleken és egy icipici madárral szemben álló kabátos úriember alakja a több alkalommal Londonban tarózkodó világhírű komponistának állít emléket.

Egy pici séta után a Exhibition Streetre ér az ember. Hát, nem véletlen az elnevezés. Három, ingyenesen látható múzeum is található itt, és szerintem egyiket sem érdemes kihagyni.

A National History Museum még az angolokat is megvicceli, ugyanis ez a természettudományi múzeum, és nem Anglia történelmét mutatja be.
Szerény véleményem szerint két napot érdemes rászánni.

Az első körben a gyönyörű régi épület nagylépcsős bejáratán keresztül a dinoszauruszok korába csöppenünk. A csontvázak mellett "műdínók" riogatják a nagyérdeműt, és mindenféle érdekességet megtudhatunk róluk.Emellett rengeteg más állatot és növényt megismerhetünk itt, roppant hatalmas a gyűjtemény.
A másik bejárat igazán futurisztikus. Egy mozgólépcsőn mintha a Föld gyomrába vezetne az utunk, és ezen az oldalon bolygónk életével, működésével ismerkedhetünk meg. Nekem nagyon tetszik a vulkánokat bemutató rész, na meg a naprendszert ismertető szakasz.De vannak ásványokat, sőt, ékszereket bemutató termek, az ember fejlődési szakaszait prezentáló tablók is.

A Science Museum bejárata közvetlenül a National History Museum modernebb bejárata mellett van.
Látványban itt sem éri kisebb meglepetés a belépőt.
Legelőször az űrrel kapcsolatos tárgyak kerülnek bemutatásra - akár egy szkafanderes holdkutatóval is lefényképeztetheti magát a látogató. A rakéták és egyéb eszközök után a technológia fejlődésének azon szakaszát követhetjük nyomon, amely a 18. század végén Angliából indult el a gőzgépek felfedezésével, és a génmanipulációval fejeződik be napjainkban.
A többi emeleten látványos prezentációk vannak az érzékszervekről, megismerkedhetünk a matematika-, a gyógyszerek- vagy a közlekedés történetével (a repülést bemutató a kedvencem, de a hajóimádókra is gondoltak), s mindez igazán modern kivitelezésű környezetben van elhelyezve.
Sőt, külön termekben vetítéseket is tartanak.

Csak nemrég láttam az 1852-ben alapított Victoria és Albert Múzeumot, de a kedvencemmé lépett elő.Itt olyan tárgyak vannak kiállítva, amik a királyság tulajdonába kerültek - főleg bútorok, igen figyelemre méltó ezüst kollekció, kézimunkák, melyek között több magyar (elsősorban kalotaszegi) hímzés is látható, kovácsoltvas tárgyak, hangszerek, ruhák, szobrok, festmények, stb.
Érdekesek a kínai stílusban készült tükrök és ágyak - bár lehet, hogy a lélegzetelállító megfelelőbb jelző.
A divattörténeti rész nekem nem annyira tetszett, de valóban érdekes.
Ami viszont nagyon aranyos, de sajnos csak időszaki kiállítás, az Peter Rabbit bemutatása. Beatrix Potter alkotta meg ezt a kék kabátos nyuszifigurát, talált ki róla történeteket és rajzolta meg őket 1903-ban.

Mindezek a Piccadilly line-nal közelíthetők meg a leggyorsabban.

Ha azonban a tudományos múzeumokat magunk mögött hagyva tovább sétálunk a Victoria and Albert Museum oldalán, újabb érdekességekre lelhetünk.
Az szinte rögtön szemet szúr a járókelőnek, hogy az épület fala restaurálásra szorul. Nos, a II. világháború pusztításának maradványai ezek, amelyeket direkt nem tüntettek el.
Tovább haladva a nagyon figyelmes szemlélő egy márványtáblát fedezhet fel, mely az 1956-os magyar forradalomnak állít emléket.

Az utca végén a Kensington Parkhoz érünk, de ha már eddig eljöttünk, a kapun belépés helyett inkább forduljunk balra.
Egy gyönyörű kör alakú, kupolás épület, a Royal Albert Hall található igen közel, ahol ezidőtájt igen remek koncertek vannak. A szeptemberig megrendezendő előadásokon a Muzsikás is vendég, de Bartók műveket is hallgathat a nagyérdemű.
Általában könnyúzenei koncerteket is rendeznek itt, szeptember 21-én Annie Lennox és Bryan Adams ad közös koncertet. Ám most a komolyzenéé a főszerep.
Az épület neve eredetileg más volt, Victoria királynő "kereszteltette" át imádott férje emlékére.

A Hall-al szemben az el nem múló szerelem momentumaként áll Albert herceg emlékműve, a világ legnagyobb, nem egyházi személyről készült aranyszobra.A hatalmas lépcsősor tetején elhelyezkedő emlékmű alsó részében olyan nagyságok szerepelnek kifaragva, mint Petrarca, Handel, Shakespeare, Bacon, Dante, és sorolhatnám.
De valamennyi kiválóság fölött van az imádott férj.

Azt hiszem, itt az ideje pár szót Victoria királynőről is említeni.
Anyja szász-koburgi hercegnő, apja a német származású, s az angolt csak törve beszélő Edward herceg volt.
Amikor a trónon névleg az elborult elméjű III. György ült, helyére négy fia is pályázott, akik közül három a gyermekáldás reményében gyorsan megnősült.
Gyermeke azonban csak az 51 éves Edwardnak született: Alexandrina Victoria a Kensington palotában látta meg a napvilágot 1819. május 24-én. A visszavonultan élő, szegény és eladósodott Edward még Németországban nemzette a lányt, a szülők anyagi okok miatt csak a terhesség nyolcadik hónapjában utaztak Angliába. A kenti herceg nem sokáig győzte pénzzel a londoni életet, ezért Dél-Angliába, a tengerpartra költözött, ahol a hideg idő és az orvosok hozzá nem értése gyorsan a sírba vitte.
Victoria egyszerű körülmények között nevelkedett, s ráadásul rokonai sem kedvelték. IV. György például nem engedte, hogy Erzsébetnek kereszteljék, nehogy bárkinek a nagy királynő jusson róla eszébe. Gyermekkora szomorú és egyhangú volt, anyja pedig érzelmi terror alatt tartotta. Teljesen elszigetelte a „szörnyű” külvilágtól, s kortársaitól is féltette őt. Emiatt a leány csak néhány nyelvet tanult meg – ez a későbbiekben sok szorongás forrása lett, ugyanis szégyellte műveletlenségét. A korán önállóságra kényszerült fiatal lány bizalmatlan és haragtartó lett, de átvészelte az ellenséges nagybácsikat és a szigorú neveltetést, s IV. Vilmos halála után 1837. június 20-án megörökölte a trónt, amelyet 1838. június 28-án foglalt el. Állítólag amikor megtudta, hogy ő lesz Anglia következő uralkodó, ezt mondta: "Nagyon jó leszek!".
Victoria először anyja zsarnokságát rázta le, akinek ettől fogva mindig hivatalosan kellett kihallgatást kérnie lányától. Átköltözött a Buckingham palotába, belevetette magát a társasági életbe, egy bálon ismerte meg unokatestvérét és jövendő férjét, a jóképű Albert herceget. A házassági ajánlatot Victoria tette, a szertartásra 1840-ben került sor. Házasságuk boldog és kiegyensúlyozott volt, a feleség heves vérmérséklete és - főként terhességei alatt jelentkező - depressziós rohamai ellenére. Albert igen nagy hatással volt nejére: megváltoztatta szokásait és politikai nézeteit, rávette a kemény munkára és a napi politizálástól való távolságtartásra. Az utóbbira a család bővülése miatt egyébként is rákényszerült volna, hiszen 1840 és 1857 között kilenc gyermeket hozott a világra. 1859-ben lett először nagymama, halálakor 37 unokája élt világszerte. Uralkodásának kiemelkedő eseménye volt az 1851-es Világkiállítás, amely a vetélytárs nélkül álló Anglia hatalmát volt hivatva demonstrálni. Az ötlet Albert fejében született meg, s a híres Kristálypalotában rendezett bemutató olyan impozáns lett, hogy az orosz cár alattvalóinak megtiltotta, hogy megnézzék. Anglia sietett a sikert hasznára fordítani: múzeumokat, iskolákat alapítottak, képezték a munkaerőt és fokozták a kivitelt.
(Ne keressük a Kristálypalotát a Hyde parkban! A londoniak nem szerették volna, ha a világkiállítás befejezése után a parkban marad az épület, ezért átkerült Sydenham Town-ba, Dél-Londonba.)Victoria férjét 1861-ben vesztette el, ettől kezdve visszavonult a nyilvánosságtól, és kizárólag fekete ruhát hordott. Depressziójából csak 1866-ban lábalt ki, amikor vigasztalóra talált Albert egykori vadászmestere, a skót John Brown személyében - a sajtó kevésbé lojális fele ettől fogva csak Brown császárnőként emlegette. (Mrs Brown címmel egy két Oscar-ra jelölt mozifilm is készült a késői románcról Judi Dench főszereplésével.) A bánatos özvegy persze nem lett hűtlen Albert emlékéhez, háromezer emlékművet emeltetett neki, s az ő nevét viseli a londoni Royal Albert Hall is. A királynőt kora előrehaladtával egyre jobban megszerették alattvalói, a születésnapok és jubileumok valódi népünnepéllyé dagadtak. A hatalma tetőpontjára érkezett Anglia, a világ legnagyobb és leggazdagabb birodalmának úrnője ilyenkor mind az öt földrészre kiterjedő gyarmatbirodalomban is gyönyörködött.
A keveset utazó Victoria csupán Indiába szeretett volna eljutni, amelynek 1877 óta császárnője is volt. Végül mégsem kelt útra, ettől az éghajlat miatt tanácsolták el orvosai, hisz még az angliai nyarakat is nehezen viselte. A királynő ugyanis kistermetű és hízásra hajlamos volt: szeretett enni, kedvelte a sört és a bort, és alkatának nem tettek jót a szülések sem.
1901. január 22-én halt meg a Wight-szigeti Osborne kastélyban, s halálával egy egész korszak szállt a sírba vele, amely manapság nosztalgia tárgya, holott jobbára csak a negatív felhangokkal emlegetett konzervatív és hipokrita viktoriánus szellem maradt meg belőle.
Ma is nevét viseli egy kelet-afrikai tó, egy dél-afrikai vízesés, egy dél-ausztráliai állam, egy észak-ausztráliai folyó, egy sziget és egy tengerszoros Észak-Kanadában, hegycsúcsok Burmában és Belizében, az Antarktisz egy része, egy öböl Hongkongban, hirdetve - nem a királynő, de a kor brit felfedezőinek és hódítóinak az egész világra kiterjedő tevékenységét.
Victoria volt az angol alkotmányos monarchia első olyan uralkodója, aki önszántából nem hágta át az alkotmányosság korlátait, hosszú uralkodása alatt megerősítette a tekintélyét vesztett monarchiát, amely hagyományokat őrző, de politikailag üres intézmény lett. Nem véletlen, hogy Toynbee Angliáról szóló nagy munkájában személyének csak egyetlen mondatot szentelt.
Jules Verne viszont nagy rajongója volt, az ő műveiben sokszor szerepel a tiszteletre méltó uralkodó.
Visszatérve a sétához, az emlékmű mögött a Hyde Park szomszédjába, a Kensington Gardens-be jutunk. Bár ez a leghíresebb, a londoniak szerint a Regens Park a város legszebbje.
(Kensington egyébként az én fordításomban ezt jelenti: a heves győzelmet arató emberek faluja.)
Egyenest haladva egy 1904-ben emelt "Fizikai erő" szobra áll. Nekem nagyon tetszik, és a lovassal szemben a messzeségben látható a Kensington palota, ahol Diana hercegnő a válása után lakott.
Nagyon közel vannak az Itáliai szökőkutak, melyek ebben a csodálatos időben, amikor üzemelnek is, varázslatos látványt nyújtanak. Nem ártana mondjuk a békanyáltól megtisztítani, de érdemes eljönni megnézni.
A közelben a meserajongók örömére Peter Pan szobra látható, tovább menve pedig Diana hercegné emlékparkjába érünk.
Szerény meglátásom szerint a walesi hercegné a mai napig a legnépszerűbb a királyi családból - na jó, a "királyfik" azért sok női szivet megdobogtatnak, főleg William. ;)
Diana brit arisztokrata családba született 1961. július 1-jén. A család ősi birtoka Althorp-ban van.
Az édesapa egyébként II. Károly leszármazottja - igaz, csak "balkézről" -, és a rokonsághoz tartozott például Lady Di kedvenc színésznője, Audrey Hepburn is.
Az iskolában kifejezetten rossz tanulóként tartották számon, viszont kiváló úszó volt, és kacérkodott balett-táncosi karrierrel, de szerintem nem volt hozzá elég kitartása.
Londonban szakácsművészetet tanult, bár a hírek szerint nem szeretett a konyhában tevékenykedni, tánciskolában majd óvodában is dolgozott, de volt takarítónő és pincér is. (Hát ez ismerős...)
Károllyal 17 éves korában találkozott először, azonban a férfi ekkor Diana nővérének udvarolt.
Úgy hallottam, maga az örök szerető, Camilla nézte ki Dianát Károly számára. Anglikán, arisztokrata, és "szürke egér" - egyszóval tökéletes feleség.
Aztán mindenki meglepődött, hogyan vált nők millióinak példaképévé a bátor, adakozó, karitatív munkát végző, divatot diktáló hercegné.
Válásuk botrányaitól volt hangos a sajtó, de a közvélemény addigra már Lady Di-vel szimpatizált.
Az 1997. augusztus 31-én a párizsi Alma Alagútban bekövetkezett halálának körülményei a mai napig nem tisztázottak. Az összeesküvés-elméletek kedvelői szerint a brit titkosszolgálat végzett a nővel és élettársával. Dodi Al-Fayed édesapja - akié a Harrods is - legalábbis minden követ megmozgat, hogy ezt bebizonyítsa.
A tragédia bekövetkeztekor az asszony nem halt meg azonnal. Utolsó szavai ezek voltak: "Leave me alone!"

Michael Jackson: Leave me alone

Az emlékpark nagyon hangulatos, tulajdon képpen egy ovális "gránitpálya" a sebesen zubogó kristálytiszta és jéghideg víznek. Az emberek előszeretettel áztatják benne a lábukat, és sütkéreznek a napon.
A park majdhogynem a The Serpentine partján van, innen jól látszik a Lido úszóklub, mely karácsonyt kivéve minden nap nyitva áll.
Ha a tó megkerülése helyett a Serpentine Bridge-n haladunk át, balkéz felől a The Long Watres-t láthatjuk, melynek túlvégét az Itáliai szökőkutaknál láthattuk.
Itt már a Hyde Parkban vagyunk, ha a tavak környékén maradunk, beülhetünk valamelyik kávézóba, vagy akár csónakázhatunk is.
A tavak túlpartján azonban további nevezetességek vannak, ezek közül a Reformer's tree csak egy szimbolikus fa - ma. 1866-ban vágták ki, amikor a reformerek felkelésre szövetkeztek itt, mára csak egy tuskó maradt emlékeztetőül.
A mellette lévő területen rengeteg rockkoncertet tartanak, és innen már csak egy "ugrás" a híres Speakers' Corner. A londoniak szerint nagyon uncsi, mert zömmel buzgó vallási hittérítők magánszámait hallhatja itt az ember, de olykor érdekes felszólalásokat is kifoghatunk.

A park a Marble Arhch-nál ér véget. A carrarai márvány boltív, az Oxford Street ékessége a római konstantin diadalív mintájára készült el. Több helyközi járat indul innen - például Oxfordba is.A Buckingham palotától kezdődő The Mallra (ahol például végighajtottak az ünneplő családtagok a királynő szülinapján is) volt eredetileg állítva a kapu; 1851-ben került a mostani helyére. A közbeszéd szerint ennek az az oka, hogy a kapu egyszerűen túl szűknek bizonyult a királyi menet számára.

Másik híres kapuja - mondhatni az eredeti bejárata - a Hyde Park Corner-nél van. A legimpozánsabb szállodák sora kezdődik itt - Hilton, Dorchester,...