A Nemzeti Múzeum mögötti épültben, az Operaház és a Szent Márton templom felől van a bejárata az Arcképtárnak.
1856-ban javasolták az angol Felsőházban, hogy hozzanak létre a brit történelem kiemelkedő személyiségei bemutatására egy nemzeti arcképtárat. Az Alsóház nem szívesen támogatta a javaslatot, mert ők inkább a Nemzeti Képtár épületének bővítését és állományának gyarapítását tűzték ki célul. Kis többséggel a tervezet mégis "átcsúszott", de mivel a főrendiek családi portréit bemutató múzeum épületére pénz nem volt, W. H. Alexander ajánlotta fel kétemeletes régi, neoreneszánsz stílusú családi házát. Mivel már indulásakor is szűknek bizonyult, 1933-ban Lord Duveen adományából építettek hozzá egy új szárnyat.
1856-ban javasolták az angol Felsőházban, hogy hozzanak létre a brit történelem kiemelkedő személyiségei bemutatására egy nemzeti arcképtárat. Az Alsóház nem szívesen támogatta a javaslatot, mert ők inkább a Nemzeti Képtár épületének bővítését és állományának gyarapítását tűzték ki célul. Kis többséggel a tervezet mégis "átcsúszott", de mivel a főrendiek családi portréit bemutató múzeum épületére pénz nem volt, W. H. Alexander ajánlotta fel kétemeletes régi, neoreneszánsz stílusú családi házát. Mivel már indulásakor is szűknek bizonyult, 1933-ban Lord Duveen adományából építettek hozzá egy új szárnyat.
A múlt század közepétől már karikatúrákat, régi fényképeket, portrészobrokat, reliefeket is bemutat a gyűjtemény, így az 1960-as években új múzeumi épület létrehozásáról határozott a kormány, ami azonban még nem épült meg.
A Nemzeti Arcképtár tulajdonképpen egy képes történelmi tárlat. A kiállítás kronológiai sorrendben mutatja be a hírességeket, éppen ezért nem száz százalékosan tudtam élvezni a gyűjteményt, hiszen az angol történelemben nem vagyok nagyon jártas, így a nevek zöme nekem nem sokat mond.
Nem a kiállítótermek valamelyikében, hanem a raktárban pár Kisfaludy Stróbl Zsigmond szobor és László Fülöp kép porosodik, viszont egy magyar vonatkozású portrét sikerült felfedeznem. Arányi Jelly (1893-1966) hegedűművész európai és amerikai hangversenykörútjai után Londonban telepedett le. Emlékezetesek Bartók Bélával közösen adott londoni- és párizsi szonáta-estjei.
Klasszikus, romantikus és modern zeneszerzők kiváló tolmácsolója volt. Az ő és Adila nővére részére írta Bartók mindkét hegedű-zongora szonátáját, Maurice Ravel pedig Tzigane c. népszerű hegedű-zongoraszerzeményét. (Teljesen véletlenül bukkantam rá egy 1996-ban készült mozifilmre, mely Sir Edwrd Elgar és Jelly rövid és szenvedélyes románcát meséli el Elgar's Tenth Muse címmel.)
Sokszor felmerül a látogatóban, hogy vajon a kiállított műtárgyak vajon eredetiek-e, vagy csak másolatok. Nos, itt főként utóbbiakkal találkozhatunk.
A portrék közül a legismertebbek ifj. Hans Holbein képe VIII. Henrikről, vagy Marcus Gheeraerts munkája I. Erzsébet angol királynőről.
Peter Paul Rubens Thomas Howard műkereskedőről készített kiváló képét is érdemes megnézni,
vagy William Shakespeare Chandos portréját. Alkotóját nem ismerjük, csak annyi biztos, hogy egy chandos-i herceg magángyűjteményében volt a kalózos fülbevalóval, kihajtott gallérral ábrázolt művész.
Az angol portréfestők közül Joshua Reynolds önarcképe és Thomas Gainsborough egy angol lady-ről készytett festményét emelném ki, valamint Louis-Francois Roubiliac William Hogart portrészobrát.
Pár éve készült a Buckingham palotában az a fotósorozat, melynek II. Erzsébet a modellje.
A képeket Annie Leibovitz készítette, és ez volt az első megbizatása a koronás fő megörökítésére. A Vanity Fair felkérésére készült portrékról sokan hiányolják az egyéniséget, mások viszont kellőképpen ünnepélyesnek tartják.
A kollekció II. Erzsébet húgáról, a szépséges Margit hercegnőről is bemutat egy fotósorozatot.
"Bud", azaz "Rózsabimbó" egészen más karakter volt, mint nővére. Már gyermekként is igen eleven volt, és erre felnőtt korában sem cáfolt rá.
Mikor nyilvánvalóvá vált, hogy Erzsébet lesz a trón első számú várományosa, Margit sokkal nagyobb szabadságot élvezett, és ez kamaszkorára meglehetősen elviselhetetlenné tette a lányt. "Ha nem hercegnőnek születik, egészen biztosan filmcsillag lett volna belőle" – jegyezte meg később II. Erzsébet királynő a húgával kapcsolatban. A tánc, a zene és a színház iránti vonzódása nem is szűnt meg soha, hiszen a fiatal hercegnőből felnőtt korára a londoni éjszakai élet egyik központi szereplője lett. Ezelőtt azonban valami más várt rá, amely legalább olyan híressé tette őt, mintha filmsztárként arat sikereket: a híres-hírhedt Townsend-ügy.
Peter Townsend, a királyi légierő háborús hőse - amúgy nős és két gyermek apja -, VI. György király istállómestere, majd az anyakirálynő udvarának intendánsa volt Bud szerelme. Bár 1952-ben a feleség hibájából a bíróság kimondja Townsend válását, a királyi hercegnő nem mehetett hozzá egy elvált emberhez. Erzsébet, a brit birodalom és egyben az anglikán egyház feje egyértelművé tette, hogy soha nem egyezik bele húga házasságába egy elvált férfival, és amennyiben Margit ezt megteszi, nemcsak arra kényszerül, hogy külföldön éljen, de rangját és királyi apanázsát is elveszíti.
Margit végül lemondott szerelméről, és ezzel nemzeti hősnővé lépett elő a britek minden rokonszenvét élvezve még akkor is, amikor a protokollt figyelmen kívül hagyó kicsapongó életmódjával egyáltalán nem vált sem a nemzetközösség, sem a királyi család díszére. A következő években többet lehett látni divatos szórakozóhelyeken vagy a napsütötte karib-tengeri nyaralóhelyeken, mint a királyi család hivatalos programjain.
Townsend egyébként 1959-ben levélben tudatta Margittal, hogy elvesz egy belga lányt, amire a hercegnő egy nap alatt döntött: hozzámegy Antony Armstrong-Joneshoz, a kétes hírű polgári származású társasági fotóshoz. A házasság annak ellenére nem sikerült, hogy kettejüknek számos közös tulajdonsága volt: szerettek hajnalig mulatni, szerették a skót whiskyt, szívesen provokálták a királyi udvart, és fittyet hánytak a protokollra. A Kensington-palota nyugalmát hamarosan heves házastársi jelenetek verték fel, és a hercegnő különféle hírességek oldalán mutatkozott – többek között Peter Sellers és Mick Jagger is szerepel a névsorban.
A "királyi punk" címet hamarosan kiérdemlő Margit házassága végül 1978-ban ért véget, de az önromboló életmóddal nem hagyott fel, idő előtt megöregedett, súlyos depresszióba esett, és betegségek sora támadta meg. 1994-ben megjelent engedély nélkül kiadott életrajza, benne azok a szerelmes levelek, amelyeket majdnem három évtizeddel korábban, férjes asszonyként írt szeretőihez.
Érdekes, hogy önálló életvitele ellenére mélységesen elitélte Diana viselkedését.
Élete utolsó éveiben a hercegnő egyfolytában betegeskedett, és 2002-ben húnyt el. A windsori kastély melletti Szent György kápolnában helyezték örök nyugalomra, ahol apja, VI. György király is nyugszik.
A múzeumban igazán modern kiállítások is megtekinthetők, de ezek zöme engem csak kihozott a sodromból. Pl. amikor egy műugró bemutatóját láthatjuk több kameraállásból, így feneke is kap egy teljes képernyőt.
De a csúcs számomra a szundikálni induló, kiszőkített David Backham videoja volt.
A Trafalgar tér mögötti gyűjtemény pár fizetős kiállítása kivételével ingyenesen megtekinthető.
A Nemzeti Arcképtár tulajdonképpen egy képes történelmi tárlat. A kiállítás kronológiai sorrendben mutatja be a hírességeket, éppen ezért nem száz százalékosan tudtam élvezni a gyűjteményt, hiszen az angol történelemben nem vagyok nagyon jártas, így a nevek zöme nekem nem sokat mond.
Nem a kiállítótermek valamelyikében, hanem a raktárban pár Kisfaludy Stróbl Zsigmond szobor és László Fülöp kép porosodik, viszont egy magyar vonatkozású portrét sikerült felfedeznem. Arányi Jelly (1893-1966) hegedűművész európai és amerikai hangversenykörútjai után Londonban telepedett le. Emlékezetesek Bartók Bélával közösen adott londoni- és párizsi szonáta-estjei.
Klasszikus, romantikus és modern zeneszerzők kiváló tolmácsolója volt. Az ő és Adila nővére részére írta Bartók mindkét hegedű-zongora szonátáját, Maurice Ravel pedig Tzigane c. népszerű hegedű-zongoraszerzeményét. (Teljesen véletlenül bukkantam rá egy 1996-ban készült mozifilmre, mely Sir Edwrd Elgar és Jelly rövid és szenvedélyes románcát meséli el Elgar's Tenth Muse címmel.)Sokszor felmerül a látogatóban, hogy vajon a kiállított műtárgyak vajon eredetiek-e, vagy csak másolatok. Nos, itt főként utóbbiakkal találkozhatunk.
A portrék közül a legismertebbek ifj. Hans Holbein képe VIII. Henrikről, vagy Marcus Gheeraerts munkája I. Erzsébet angol királynőről.
Peter Paul Rubens Thomas Howard műkereskedőről készített kiváló képét is érdemes megnézni,
vagy William Shakespeare Chandos portréját. Alkotóját nem ismerjük, csak annyi biztos, hogy egy chandos-i herceg magángyűjteményében volt a kalózos fülbevalóval, kihajtott gallérral ábrázolt művész.
Az angol portréfestők közül Joshua Reynolds önarcképe és Thomas Gainsborough egy angol lady-ről készytett festményét emelném ki, valamint Louis-Francois Roubiliac William Hogart portrészobrát.
Pár éve készült a Buckingham palotában az a fotósorozat, melynek II. Erzsébet a modellje.
A képeket Annie Leibovitz készítette, és ez volt az első megbizatása a koronás fő megörökítésére. A Vanity Fair felkérésére készült portrékról sokan hiányolják az egyéniséget, mások viszont kellőképpen ünnepélyesnek tartják.
A kollekció II. Erzsébet húgáról, a szépséges Margit hercegnőről is bemutat egy fotósorozatot.
"Bud", azaz "Rózsabimbó" egészen más karakter volt, mint nővére. Már gyermekként is igen eleven volt, és erre felnőtt korában sem cáfolt rá.
Mikor nyilvánvalóvá vált, hogy Erzsébet lesz a trón első számú várományosa, Margit sokkal nagyobb szabadságot élvezett, és ez kamaszkorára meglehetősen elviselhetetlenné tette a lányt. "Ha nem hercegnőnek születik, egészen biztosan filmcsillag lett volna belőle" – jegyezte meg később II. Erzsébet királynő a húgával kapcsolatban. A tánc, a zene és a színház iránti vonzódása nem is szűnt meg soha, hiszen a fiatal hercegnőből felnőtt korára a londoni éjszakai élet egyik központi szereplője lett. Ezelőtt azonban valami más várt rá, amely legalább olyan híressé tette őt, mintha filmsztárként arat sikereket: a híres-hírhedt Townsend-ügy.Peter Townsend, a királyi légierő háborús hőse - amúgy nős és két gyermek apja -, VI. György király istállómestere, majd az anyakirálynő udvarának intendánsa volt Bud szerelme. Bár 1952-ben a feleség hibájából a bíróság kimondja Townsend válását, a királyi hercegnő nem mehetett hozzá egy elvált emberhez. Erzsébet, a brit birodalom és egyben az anglikán egyház feje egyértelművé tette, hogy soha nem egyezik bele húga házasságába egy elvált férfival, és amennyiben Margit ezt megteszi, nemcsak arra kényszerül, hogy külföldön éljen, de rangját és királyi apanázsát is elveszíti.
Margit végül lemondott szerelméről, és ezzel nemzeti hősnővé lépett elő a britek minden rokonszenvét élvezve még akkor is, amikor a protokollt figyelmen kívül hagyó kicsapongó életmódjával egyáltalán nem vált sem a nemzetközösség, sem a királyi család díszére. A következő években többet lehett látni divatos szórakozóhelyeken vagy a napsütötte karib-tengeri nyaralóhelyeken, mint a királyi család hivatalos programjain.
Townsend egyébként 1959-ben levélben tudatta Margittal, hogy elvesz egy belga lányt, amire a hercegnő egy nap alatt döntött: hozzámegy Antony Armstrong-Joneshoz, a kétes hírű polgári származású társasági fotóshoz. A házasság annak ellenére nem sikerült, hogy kettejüknek számos közös tulajdonsága volt: szerettek hajnalig mulatni, szerették a skót whiskyt, szívesen provokálták a királyi udvart, és fittyet hánytak a protokollra. A Kensington-palota nyugalmát hamarosan heves házastársi jelenetek verték fel, és a hercegnő különféle hírességek oldalán mutatkozott – többek között Peter Sellers és Mick Jagger is szerepel a névsorban.
A "királyi punk" címet hamarosan kiérdemlő Margit házassága végül 1978-ban ért véget, de az önromboló életmóddal nem hagyott fel, idő előtt megöregedett, súlyos depresszióba esett, és betegségek sora támadta meg. 1994-ben megjelent engedély nélkül kiadott életrajza, benne azok a szerelmes levelek, amelyeket majdnem három évtizeddel korábban, férjes asszonyként írt szeretőihez.
Érdekes, hogy önálló életvitele ellenére mélységesen elitélte Diana viselkedését.
Élete utolsó éveiben a hercegnő egyfolytában betegeskedett, és 2002-ben húnyt el. A windsori kastély melletti Szent György kápolnában helyezték örök nyugalomra, ahol apja, VI. György király is nyugszik.
A múzeumban igazán modern kiállítások is megtekinthetők, de ezek zöme engem csak kihozott a sodromból. Pl. amikor egy műugró bemutatóját láthatjuk több kameraállásból, így feneke is kap egy teljes képernyőt.
De a csúcs számomra a szundikálni induló, kiszőkített David Backham videoja volt.
A Trafalgar tér mögötti gyűjtemény pár fizetős kiállítása kivételével ingyenesen megtekinthető.