Közel 2000 dalt írt, melyből 120 sláger is lett.
Magyarország legtöbbet játszott szerzője betegség után a mai napon hunyt el.Szenes Iván (1924-2010) magyar író, dalszövegíró, dramaturg, zeneszerző, Érdemes művész.
A sikeres pályájú művész híres családba született: édesapja Szenes Andor író, színpadi- és slágerszerző volt. Nagybátyja a szintén jó tollú Szenes Béla újságíró volt. Unokanővérét, Szenes Hannát költeményei tették ismertté.
Szenes Iván a II. világháború befejeztével köztisztviselő lett, 1948–'49-ben a Világosság című lap munkatársa, 1949-'50-ben a Fővárosi Népszórakoztatási Intézet, 1951-'56 között a Vidám Színpad dramaturgja. 1956–'61-ben az Országos Cirkusz Vállalat varietéosztályának és szabadtéri színpadainak művészeti vezetője. 1961-'79 között a győri Kisfaludy és a József Attila Színház dramaturgja. 1979-től a Vidám Színpad dramaturgja, kabarék szerkesztője, menedzsere.
Szenes felesége Kornai Marianne (Kornay Mariann), színésznő volt, akinek nevét viseli a család által alapított Kornay Mariann Művészeti Díj, melyet idén Dér Heni és Oláh Ibolya vehettek át.
A házaspár lánya Szenes Andrea riporter, az MTV korábbi alelnöke, politikus.
Tömérdek film készült Szenes Iván dalszövegeivel, mint pl. az Állami áruház (r.: Gertler Viktor), 2x2 néha öt (r.: Révész György), VUK (r.: Dargay Attila).
A művész az utolérhetetlen Hofi Géza szerzőtársa is volt, a rádió részére készült a Kell néha egy kis csavargás című humoros zenés mű. A Malek Miklós zenéjére írt dalokat Hofi mellett Kovács Kati és Koós János énekelte. Próbálj meg lazítani, Söprik az utcát, Macskaduett, ...
Ezen kívül a Hofélia és az Élelem bére című estek sem jöhettek volna létre nélküle. A Kiöregedett vadászkutya című dal pedig kifejezetten Hofi számára íródott.
Néhány éve a közszolgálati televízió műsorsorozatot indított dalaiból, mely nézettsége elérte a kereskedelmi televíziókét.
Elimerései között az Érdemes Művész, az Artisjus Huszka Jenő-díj, és sok külföldi érem, díj szerepel.

M2: Hogy volt!? - Szenes Iván
És kik köszönhetik sikerüket Szenes Ivánnak? A teljesség igénye nélkül:
Apostol együttes: Nehéz a boldogságtól búcsút venni
Aradszky László: Nem csak a húszéveseké a világ
Bodrogi Gyula-Voith Ági: Jamaikai trombitás (A katusz virága)
Cserháti Zsuzsa: Kicsi, gyere velem rózsát szedni
Harangozó Teri: Mindenkinek van egy álma
Jávor Pál: Egy tisztes őszes halánték
Koós János: Kislány a zongoránál
Korda György: Találd ki gyorsan a gondolatom
Kovács Erzsi: Hosszú az a nap
Kovács Kati: Add már uram az esőt
Szécsi Pál: Szeretni bolondulásig
Zalatnay Sarolta: Tölcsért csinálok a kezemből