Vakság

A vakság a látás pszichológiai vagy neurológiai eredetű részleges vagy teljes hiánya. Teljes vakság esetén az agy egyáltalán nem észleli a fényt. Részleges vakság esetén gyakran megmarad a fényérzékelés; ekkor a látássérült csak a fényt érzékeli, a világoson és a sötéten kívül más megkülönböztetésre nem képes. Van, aki viszont azt is meg tudja mondani, merre van a fény forrása.

* * * * *

Jézus pedig azt mondta: "Azért jöttem a világba, hogy ítéletet tartsak, hogy akik nem látnak, azok lássanak, és akik látnak, azok vakok legyenek."
(Jónás 9,39 )

Az 1995-ben megjelent Vakság José Saramago egyik legmegrázóbb víziója arról, milyen mélyre süllyedhet az ember, ha szétfoszlik körülötte a civilizáció, s nyers ösztönök veszik át az uralmat az életben.
Egy vakságot okozó, úgynevezett "fehér kór" terjed az emberek között. Bár láthatjuk a kezdetet, nem tudjuk, mi okozta, viszont az első áldozat, az autóját vezető férfi sorsát végig követhetjük. Után mindenki, aki csak kapcsolatba került vele; az autótolvaj, a férfit megvizsgáló szemész, a rendelőben várakozó prostituált is közös sorsra vannak ítélve.
Kivéve a szemorvos feleségét.
Annak ellenére, hogy az asszony lát, vakságot színlel, hogy ne szakítsák el a férjétől. Ugyanis az állam - természetesen - egész gyorsan reagál, és karanténba zárja azokat, akikkel érintkezésbe került a legelső áldozat. Az első körben ez körülbelül 8 embert jelent. De tudjuk, láttuk, hogy későn reagáltak, így szépen lassan megtelik a karantén. Mert a rejtélyes járványt képtelenség megállítani.
Az elhagyott szanatórium rettenetes világában az orvos felesége valódi vezérré válik és arra ösztönzi az embereket, hogy tanuljanak meg a gyötrelmek és a bizonytalanság közepette életben maradni.A vakok fokozatosan félállati szintre süllyednek odabben, mert nem tudják, vagy talán nem is akarják az emberi méltóság eddig evidens kereteit betartani. S nemsokára a túlélésért is meg kell küzdeniük erősebb karakterű zárka-társaikkal.
Aztán amikor a vesztegzár megszűnik és a benne élők kiszabadulnak, egy egészen más közegben találják magukat. És innentől a huszadik század végi nyugati típusú társadalmak kórképét tárja elénk az író.
A végére valamiképp megváltozik a világ. Megtisztul? Talán. A szereplők közül kiemelkedik az orvos felesége. Ő segíti végig a vakok első csoportját, mindvégig mellettük áll, óvja őket. Ám végig érezhető az az elkülönülés, egyrészt, mivel az orvos felesége mindvégig látó marad, ellentétben a vakok egyre növekvő táborával. Ugyanakkor már a kezdetkor látható, hogy a nő bár lát, mégis beköltözik a vakok közé várva saját megvakulását. Mintha Krisztus alakja állna előttünk, aki megjövendölte saját halálát. Érdekes, hogy az Ószövetség bírái is megjelennek az asszonyban a krisztusi figura mellett. Emlékezzünk csak vissza a vakok azon táborára, amely elkobozta az élelmet, és csak „ellenszolgáltatás" fejében volt hajlandó másoknak is rendelkezésre bocsátani az élelemből. Az orvos felesége ekkor a bírákhoz hasonlóan igazságot tett, de nem a szelídség erejével, hanem gyilkolt.
Sokat gondolkoztam rajta, valóban a fizikai látásról szól a történet? Nem. Az emberiség sorsa odáig vezetett, hogy szükség van az ítéletre: ezt a gondolatot fogalmazza meg Saramago is. Krisztus is csodákat tett az evangéliumok tanusága szerint, több vakot meggyógyított. De miért is gyógyult meg a vak? "Menj, a hited meggyógyított téged.” (Mk 10,52) Csak akkor gyógyulhat meg a vak, ha hite van, ha tiszta a lelke. Szinte ugyanezt a gondolatot fogalmazza meg az író is, amikor az utolsó lapon így ír:
"- Miért vakultunk meg?
- Nem tudom, egy nap talán megtudjuk az okát. Elmondjam mire gondolok?
- Mondd!
- Arra gondolok, hogy nem is vakultunk meg, hogy vakok vagyunk. Vakok, akik látnak. Vakok, akik látnak, és mégsem látnak.”
Saramago itt mondja ki a legfontosabb dolgot: a valódi vakság nem a fizikai állapottól függ, sokkal inkább valami belsőtől, amely ha megvakul, a test sem bírja elviselni, és követi őt a homályba.
Az apokalipszist mindig megelőzi az emberi gonoszság, és a bűn. Saramagonál azonban ez a gondolatkör egy igen furcsa és groteszk csavart ölt. A szereplők a vakságot nem tudják értelmezni. Szellemük annyira földön járó, hogy nem képesek észrevenni a transzcendens erőket.
A regény végkifejlete szinte abszurdba fordul át, a legutolsó kép ugyanis az orvos feleségét ábrázolja, amit várja saját vakságának kezdetét. Az események olyan szereplőjévé válik, aki egyfelől igyekszik helyzetét alázattal elfogadni, ugyanakkor harcol is sorsa ellen. Mikor a kór elmúlik, és mindenkire a gyógyulás reménye vár, ő akkor vakul meg - nem is fizikálisan, hanem inkább lelki értelemben. Míg a regény folyamán ő az egyetlen, aki minden értelemben látó, addig a végén visszahull a porba - a lelki vakságot követi a testi.
Saramago 1998-ban, hetvenhat évesen életművéért s jelentős részben az egész világon óriási sikert arató Vakság-nak köszönhetően elnyerte a Nobel-díjat. Azóta is töretlen alkotókedvvel dolgozik, aminek bizonysága, hogy szinte évente jelentkezik új regénnyel (2004-ben jelentette meg a Vakság folytatását Megvilágosodás címmel), s minden könyve újabb meghökkentő, bizarr ötlet, valamilyen szélsőséges léthelyzet szuggesztív ábrázolása, s ugyanakkor: valami örök, eredendő vakság lenyomata, és a látásért való állandó küszködés.