Spartacus az ókori Róma gladiátora és rabszolgája az i.e. 74. és i.e. 71 között zajlott legnagyobb rabszolgafelkelésének fővezére. A szökött gladiátorokból és rabszolgákból álló sereg számos római légiót győzött le több csatában. Ez a harc volt a harmadik rabszolgaháború, avagy a "gladiátorháború".
Sokan csatlakoztak hozzájuk, köztük Jaunus Maximus is, aki nagy hatással volt Spartacusra. A konyhából a késeket és számos egyéb fegyvert, szerezve a Vezúv hegy tetejére menekültek. A lázadókhoz sok rabszolga csatlakozott, és fosztogattak a környéken.
A római szenátus Claudius Glaber praetort küldte Spartacus ellen mintegy 3000, sebtében toborozott katonával. Úgy gondolkodtak, ha kiéheztetik a rabszolgákat, a sereg magától szétszéled. Ám Spartacus megparancsolta embereinek, hogy indákból, növényekből, gallyakból fonjanak tíz kötélhágcsót. Ezeken az éj leple alatt leereszkedtek, megkerülték a Vezúvot, és az ezer rabszolga könnyedén legyőzte a meglepett római sereget.
Spartacus serege még két, ellene küldött római légiót vert meg, aztán letáborozott télire a déli partokon. Nem csak férfiak tartottak velük, hanem nők, gyermekek és öregek is. Tavasszal északra, Gallia felé vonultak. Spartacus el akarta hagyni Itáliát, egyesek szerint meg akarta erősíteni magát a gallok között. Több fölkelő követelte az itáliai hadműveletek folytatását és mintegy 10 ezeren el is szakadtak Spartacustól. A fő seregtől különvált gallok és a germánok vereséget szenvedtek, Spartacus azonban legyőzte az ellene küldött rómaiakat.
Spartacusnak feltehetően nem sikerült átkellnie az Alpokon és bejutni Galliába, ezért délre indult.
Spartacus Alpokon át való törésének másik lehetséges oka, hogy Gallián át egészen Hispániáig meneteljen, hogy ott csatlakozzon Quintus Sertorius felkeléséhez. De vélhetően követői nyomása alatt meggondolta magát, akik talán tovább akartak fosztogatni. Vannak olyan elméletek, hogy a sereggel tartó civilek átkeltek az Alpokon, és visszatértek a hazájukba. A többiek viszont újra dél felé fordultak, majd legyőzték a korabeli Róma leggazdagabb emberének légióit.
I.e. 71-ben a Silarus folyó mellett vívott csatában Spartacus is elesett. A csatában levágta a lovát, mert ez volt a jelmondata: „Győzelem vagy halál”. A csata után a római legionáriusok háromezer római foglyot szabadítottak ki sértetlenül a rabszolgasereg táborából.
A győztes rómaiak hatezer elfogott rabszolgát feszítettek keresztre a Rómából délre vezető Via Appia mentén. A bosszúszomjas Crassus a kereszteken hagyatta a holttesteket, látványukon még éveken keresztül borzadtak a Via Appián haladók. Mintegy ötezer rabszolga a döntő csata után megmenekült a megtorlástól. Északra menekültek, de a Hispániából visszatérő Pompeius megállította és szétverte őket, így ő is részesülhetett a dicsőségből.
Spartacust az vitte a halálba, hogy nem tudott fegyelmet tartani az emberei között. Akik Spartacus trák származását fogadják el, azok szerint vissza akart jutni a hazájába, de a harcosai nem engedték, és rákényszerítették északi győzelmei után az itáliai rablóhadjárat folytatására.
Spartacust a hadtörténet géniuszai között tartják számon, aki olyan háborúban volt sokáig sikeres, amelyet emberanyagban és utánpótlásban számára kedvezőtlen körülmények között vívtak. Már életében legendává vált.
Magáról Spartacusról keveset tudni: a felkelés eseményeit ismertető feljegyzések személyével kapcsolatban gyakran elnagyoltak, vagy ellentmondóak. Több forrás szerint Spartacus eredetileg elfogott trák katona volt (küzdőstílusáról kapta „a trák” nevet, miszerint kerek pajzzsal és rövid karddal vagy tőrrel harcolt).
A római történetírók csak ritkán tették nevét pergamentre, s inkább legendákat terjesztettek róla, seregének rablásairól suttogtak. Bizonyosnak látszik, hogy szabad embernek született, pásztorkodással foglalkozhatott. Becsületes embernek indult, de tönkrement: nem tudta az adót fizetni, s görög gazdája elárvereztette. Aztán beállt katonának, majd valami kihágásért azonban megkorbácsolásra ítélték, megszökött, és rabló lett. Hatalmas teste és okossága vezérré tette a rablók között. Elfogták, s míg társait keresztre feszítették, őt megmentette szép teste: jó pénzért megvásárolták és Lentulus Batiatus iskolájában gladiátorrá képezték ki.
(Az egyik legelterjedtebb elmélet szerint eredetileg valamelyik, a meghódított területeken toborzott római segédcsapatban szolgálhatott. Valószínűsítik, hogy dezertált, elfogták, eladták rabszolgának.)
Amikor ez a gladiátoriskola fellázadt, közönséges csőcselékhad lett volna a gladiátorokból, ha élükre nem áll Spartacus, ki megszervezte és felszaporított a sereget, melyet a rabszolgaság intézményének eltörlésére akart felhasználni. Spartacus forradalma korai volt, ezért nem is sikerülhetett. Fellázadt a rabszolgaság ellen, amikor az ókor gazdasági életének még szükséges volt erre a termelési eszközre.
Plutarkhosz szerint nomád görög volt: „közöttük az első Spartacus volt, egy thrakiai nomád törzsből származó férfi, aki nemcsak nagyon bátor és erős, hanem nehéz sorsához képest feltűnően értelmes és művelt ember is volt, inkább görög, mint nomád.”. Plutarkhosz azt is írja, hogy Spartacus felesége ugyanazon törzsből származott és vele együtt jutott rabszolgasorsra.
Appianosz szerint tráknak született, a római seregben szolgált katonaként, később mégis fogságba esett és eladták rabszolgának.
Florus szerint római katona lett, majd dezertőr és rabló, meg később pedig, erejének köszönhetően gladiátor.
A világirodalom és a filmművészet számtalan alkotása állít emléket alakjának. 1960-ban Kirk Douglas főszereplésével egy nagysikerű, Oscar-díjjal is jutalmazott Hollywood-i produkció készült a Spartacus-legendából. Aram Hacsaturján pedig egy balettet készített a hős történtéből, melynek egyik betétje lett a főcímzenéje a '70-es évek nagysikerű brit sorozatának, az Onedin családnak.
A Starz amerikai tv csatorna elkészített egy nagy költségvetésű sorozatot, amely az ókori történelem egyik leggyakrabban feldolgozott figurájáról, Spartacusról szól. Első blikkre a 300, illetve a Róma című sorozat látványvilágát idézi az előzetes. De végül is nem a történelmi hűség a cél, hanem a közönség elvarázslása.
Vér, erőszak, erotika - mind a legbátrabb fajtából, olyan jelenetekkel, melyeket televíziósoroztban még soha nem láthattunk - szól az ígéret. De logikus is, hiszen a hősről vajmi keveset tudunk, szóval az írók szabadon alakíthatták a figurákat, az eseményeket.
Ebből a produkcóból hiányzik a "nagy sztár", hogy esetleg mentse a menthetőt, ha véletlen a produkció mégse jönne be. A főszereplő Andy Whitfield ausztrál származású színész mellett a női főszereplő a Xena és a Battlestar Galactica (Csillagközi romboló) sztárja, Lucy Lawless. Főszerepben látható még John Hannah skót származású színész, a negatív hős, Batiatus megformálója.