Ezért is vártam kíváncsian Guy Ritchie Sherlock Holmes című új filmjét, és be kell vallanom, az én tetszésemet maximálisan elnyerte ez a friss krimi-féleség.
Mindenesetre még mindig Mr. Brett az elsőszámú Holmes...
Mindenesetre még mindig Mr. Brett az elsőszámú Holmes...
* * * * *
Ritchie filmje a viktoriánus London alvilágába vezeti a nézőt. A 19. század végi város pont olyan, amilyennek elképzeljük - a gazdagok nagyon gazdagok, a nyomorultak pedig a bűzös-sáros sikátorok között tengetik életüket.
Ez egy kosztümös kalandfilm-akciófilm ötvözet, melyben a "ki a gyilkos?" kérdés helyett az első percben felbukkanó tettes üldözése és motivációinak keresése áll a középpontban. Persze a hangsúly a korabeli angol díszleten, valamint a lassított akciójeleneteken van - utóbbiak egyébként remek ritmusúak, jól megkoreografáltak. Az biztos, hogy a Sherlock Holmes egy pontosan megtervezett stúdiófilm, melyet úgy készítettek el, hogy sorozatot kreálhassanak belőle.
Hans Zimmer zenéje nagyon jól illeszkedik a történethez, és London minden zegzugát tökéletes hitelességgel ábrázolja Philippe Rousselot operatőr.
Az újragondolt (zseniális, ám a szabályokkal kicsit sem törődő, bajkeverő, az önvédelem és a közelharc avatott szakértője) Holmes-ot (akiről sokan a mai napig nem hajlandóak elhinni, hogy valójában nem létezett) Robert Downey Jr. alakítja.
"Sherlock Holmes nem tartozott azok közé az emberek közé, akik a testgyakorlást pusztán a testgyakorlás kedvéért végzik. Igaz, hogy a súlycsoportjában hozzá fogható kitűnő ökölvívót nem sokat láttam, és kevesen voltak képesek akkora testi erőkifejtésre, mint ő; de a céltalan testi erőkifejtést energiapocsékolásnak ítélte, és jobbára csak akkor gyűrkőzött neki valaminek, ha hivatásának céljai megkövetelték.”
A Jude Law által megformált Watson is remek, és nem kevésbé "frissített". Nem a novellákból megismert, a barátját bálványozó másodhegedűs, hanem karakán, a nyomozó fárasztó elhajlásait gyakran dühös kitörésekkel fogadó kőkemény katonaorvos.
A rendező egy interjúban azt is elmesélte, hogy a film központi eleme Holmes és Watson sajátos kapcsolata: "El akartam távolodni a viktoriánus kor begyöpösödött férfifelfogásától, és sokkal megközelíthetőbbnek akartam ábrázolni őket, olyan fickóknak, akikkel én is szívesen haverkodnék. ... Heteroszexuális párost alkotnak, de néha melegnek tűnnek. Ezek a pasik bizonyos értelemben szerelmesek egymásba, igazi bajtársiasság van köztük."
A film legműködőképesebb részei pont azok a jelenetek, amikor Holmes azon aggódik, hogy szobatársa kiköltözik közös legénylakásukból valamiféle őrült, érthetetlen ötlet végett: elvesz feleségül egy nőt. Szinte vibrálnak azok a képsorok, amelyekben Holmes froclizza Watsont: Robert Downey Jr. és Jude Law ebből a szempontból több, mint működőképes páros.
A filmet jóelőre látens homoerotikus moziként harangozták be, de feleslegesen. Nem mintha a nősülő barátja elköltözése felett bánkódó Downey kutyaszemű pillantásairól ne merülne fel hasonló gondolattársítás a nézőben, de azért ne feledjük, hogy Holmes és Watson sajátos viszonyát már Doyle korában is sokan és előszeretettel boncolgatták. Egyesek még azt sem átallottak felvetni, hogy Watson igazából nem férfi, hanem nő, Sherlock Holmes nagy szerelme…
Watsonnal kemény feladatot kapnak, egy összeesküvést, Lord Blackwood ördögi tervét kell leleplezniük, amely a Brit Birodalom végét jelentené, így szükségük is lesz minden erejükre és képességükre, hogy megoldják a szövevényes problémát.
Akkor vesz a történet bizarr fordulatot, amikor az akasztófát túlélő és a másvilágból visszatérő Lord Blackwood (őt Guy Ritchie háziszínésze, Mark Strong játssza) a fekete mágia segítségével, szabadkőműves-rendjének élén világuralomra tör. A Holmes-Watson páros lefüleli, annak rendje és módja szerint elítélik, felakasztják, de az feltámad halottaiból. A számos szópárbaj és verekedés közepette Holmes természetesen e rejtélynek is a végére jár, méghozzá az épülőfélben lévő Tower Bridge tetején, a finálét pedig törvényszerűen követi majd a folytatás Moriarty professzorral.
Holmes örök szerelmét, Irene Adlert Rachel McAdams testesíti meg. A kritikusok szinte egybehangzóan a női szerepek elnagyoltságát hangoztatják: mind Holmes imádottja, a szélhámos Irene, mind Watson menyasszonya, Mary Morstan (Kelly Reilly) hiánya aligha tűnne fel bárkinek is, a bő kétórás mozit ugyanis végig Downey és Law párosa viszi a hátán.
Ezzel én nem igen értek egyet, szerintem egy zűrös zseninek pont egy ilyen karakterű nő tudná elcsavarni a fejét.
Azt hozzá kell tennem, hogy a magyar kritikák szinte egybehangzóan szidják a fordítást és a szinkronszínézek munkáját. Mivel az eredeti szöveget nem ismerem, erre nem tudok mit mondani, de sajnálkozva hallom, hiszen ha a magyar filmekre nem is annyira, de a szinkron szövegekre sokáig büszkék voltunk...
A következő tervezett két rész fényében lehet majd alaposabban eldönteni, mennyire volt előtanulmány ez az első darab a teljes szériához. Ritchie pergő, fiatalos és modern tempója mindenesetre jót tett Sherlock Holmesnak, akárcsak a hamisítatlan 19. századi londoni hangulat.
A filmet ugyanakkor elsősorban mégis Downey és Law üdítő kettőse miatt érdemes megnézni.
Guy Stuart Ritchie 1968-ban született angol forgatókönyvíró és filmrendező. A diszlexiás fiút 15 éves korában kicsapták az iskolából - a család tagjai nem egyformán emlékeznek a tanárok haragját kiváltó okra. :)
Gyerekkorában egyébként karatézott, és állítólag fekete öves judós, és barna öves jiu-jitsu-s volt. S mint minden "rendes" angol, rajong a fociért - kedvenc csapata a Chelsea.
Ritchie 1995-ben mutatkozott be első (rövid)filmjével, majd három év múlva vetítették le a világhírt meghozó A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső című mozit. Második játékfilmje, a 2000-es Blöff nem kisebb sikereket ért el.
Ebben az évben vezette oltár elé Madonnát, akinek What It Feels Like for a Girl című dalához klippet is rendezett.
A híres-hírhedt feleség mellett szinte egy említésre méltó filmet sem készített az ígéretes tehetség, és sokan úgy gondolják, a házasság felbomlása után újra a régi sikereket érheti el a rendező.
Ez egy kosztümös kalandfilm-akciófilm ötvözet, melyben a "ki a gyilkos?" kérdés helyett az első percben felbukkanó tettes üldözése és motivációinak keresése áll a középpontban. Persze a hangsúly a korabeli angol díszleten, valamint a lassított akciójeleneteken van - utóbbiak egyébként remek ritmusúak, jól megkoreografáltak. Az biztos, hogy a Sherlock Holmes egy pontosan megtervezett stúdiófilm, melyet úgy készítettek el, hogy sorozatot kreálhassanak belőle.
Hans Zimmer zenéje nagyon jól illeszkedik a történethez, és London minden zegzugát tökéletes hitelességgel ábrázolja Philippe Rousselot operatőr.
Az újragondolt (zseniális, ám a szabályokkal kicsit sem törődő, bajkeverő, az önvédelem és a közelharc avatott szakértője) Holmes-ot (akiről sokan a mai napig nem hajlandóak elhinni, hogy valójában nem létezett) Robert Downey Jr. alakítja.
"Sherlock Holmes nem tartozott azok közé az emberek közé, akik a testgyakorlást pusztán a testgyakorlás kedvéért végzik. Igaz, hogy a súlycsoportjában hozzá fogható kitűnő ökölvívót nem sokat láttam, és kevesen voltak képesek akkora testi erőkifejtésre, mint ő; de a céltalan testi erőkifejtést energiapocsékolásnak ítélte, és jobbára csak akkor gyűrkőzött neki valaminek, ha hivatásának céljai megkövetelték.”
(Sherlock Holmes emlékiratai)
Habár az átlagembernek nem feltétlenül az jut eszébe elsőként Holmesról, hogy gyanús bűnbarlangokban rendezett bunyókban keresi a kenyérrevalót, a mesterdetektív Doyle fantáziájában sem valami íróasztal mögött elmélkedő nyárspolgár volt. A filmben bohémebb, különcebb ez a Holmes, bár számos ismert vonását azonban sértetlenül őrizték meg, a vaslogikán és a zsenikre jellemző sajátos gondolati következtetéseken át egészen addig, hogy imád hegedűlni.
A Jude Law által megformált Watson is remek, és nem kevésbé "frissített". Nem a novellákból megismert, a barátját bálványozó másodhegedűs, hanem karakán, a nyomozó fárasztó elhajlásait gyakran dühös kitörésekkel fogadó kőkemény katonaorvos.A rendező egy interjúban azt is elmesélte, hogy a film központi eleme Holmes és Watson sajátos kapcsolata: "El akartam távolodni a viktoriánus kor begyöpösödött férfifelfogásától, és sokkal megközelíthetőbbnek akartam ábrázolni őket, olyan fickóknak, akikkel én is szívesen haverkodnék. ... Heteroszexuális párost alkotnak, de néha melegnek tűnnek. Ezek a pasik bizonyos értelemben szerelmesek egymásba, igazi bajtársiasság van köztük."
A film legműködőképesebb részei pont azok a jelenetek, amikor Holmes azon aggódik, hogy szobatársa kiköltözik közös legénylakásukból valamiféle őrült, érthetetlen ötlet végett: elvesz feleségül egy nőt. Szinte vibrálnak azok a képsorok, amelyekben Holmes froclizza Watsont: Robert Downey Jr. és Jude Law ebből a szempontból több, mint működőképes páros.
A filmet jóelőre látens homoerotikus moziként harangozták be, de feleslegesen. Nem mintha a nősülő barátja elköltözése felett bánkódó Downey kutyaszemű pillantásairól ne merülne fel hasonló gondolattársítás a nézőben, de azért ne feledjük, hogy Holmes és Watson sajátos viszonyát már Doyle korában is sokan és előszeretettel boncolgatták. Egyesek még azt sem átallottak felvetni, hogy Watson igazából nem férfi, hanem nő, Sherlock Holmes nagy szerelme…
Watsonnal kemény feladatot kapnak, egy összeesküvést, Lord Blackwood ördögi tervét kell leleplezniük, amely a Brit Birodalom végét jelentené, így szükségük is lesz minden erejükre és képességükre, hogy megoldják a szövevényes problémát.
Akkor vesz a történet bizarr fordulatot, amikor az akasztófát túlélő és a másvilágból visszatérő Lord Blackwood (őt Guy Ritchie háziszínésze, Mark Strong játssza) a fekete mágia segítségével, szabadkőműves-rendjének élén világuralomra tör. A Holmes-Watson páros lefüleli, annak rendje és módja szerint elítélik, felakasztják, de az feltámad halottaiból. A számos szópárbaj és verekedés közepette Holmes természetesen e rejtélynek is a végére jár, méghozzá az épülőfélben lévő Tower Bridge tetején, a finálét pedig törvényszerűen követi majd a folytatás Moriarty professzorral.
Holmes örök szerelmét, Irene Adlert Rachel McAdams testesíti meg. A kritikusok szinte egybehangzóan a női szerepek elnagyoltságát hangoztatják: mind Holmes imádottja, a szélhámos Irene, mind Watson menyasszonya, Mary Morstan (Kelly Reilly) hiánya aligha tűnne fel bárkinek is, a bő kétórás mozit ugyanis végig Downey és Law párosa viszi a hátán.Ezzel én nem igen értek egyet, szerintem egy zűrös zseninek pont egy ilyen karakterű nő tudná elcsavarni a fejét.
Azt hozzá kell tennem, hogy a magyar kritikák szinte egybehangzóan szidják a fordítást és a szinkronszínézek munkáját. Mivel az eredeti szöveget nem ismerem, erre nem tudok mit mondani, de sajnálkozva hallom, hiszen ha a magyar filmekre nem is annyira, de a szinkron szövegekre sokáig büszkék voltunk...
A következő tervezett két rész fényében lehet majd alaposabban eldönteni, mennyire volt előtanulmány ez az első darab a teljes szériához. Ritchie pergő, fiatalos és modern tempója mindenesetre jót tett Sherlock Holmesnak, akárcsak a hamisítatlan 19. századi londoni hangulat.
A filmet ugyanakkor elsősorban mégis Downey és Law üdítő kettőse miatt érdemes megnézni.
Guy Stuart Ritchie 1968-ban született angol forgatókönyvíró és filmrendező. A diszlexiás fiút 15 éves korában kicsapták az iskolából - a család tagjai nem egyformán emlékeznek a tanárok haragját kiváltó okra. :)Gyerekkorában egyébként karatézott, és állítólag fekete öves judós, és barna öves jiu-jitsu-s volt. S mint minden "rendes" angol, rajong a fociért - kedvenc csapata a Chelsea.
Ritchie 1995-ben mutatkozott be első (rövid)filmjével, majd három év múlva vetítették le a világhírt meghozó A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső című mozit. Második játékfilmje, a 2000-es Blöff nem kisebb sikereket ért el.
Ebben az évben vezette oltár elé Madonnát, akinek What It Feels Like for a Girl című dalához klippet is rendezett.
A híres-hírhedt feleség mellett szinte egy említésre méltó filmet sem készített az ígéretes tehetség, és sokan úgy gondolják, a házasság felbomlása után újra a régi sikereket érheti el a rendező.