Albioni levelek XL.*

Royal Academy of Music - Királyi Zeneakadémia

A Marylebone Roadon, a Warren Street-i és a Baker Street-i metrómegálló között található a Zeneakadémia, a gyönyörű Regent's Park szomszédságában.
Az 1822-ben alapították az intézménynek - mely 1999-től tagja az University of London-nak - jelenlegi elnöke Jonathan Freeman-Attwood.

Az intézmény helyet ad a 450 férőhelyes Duke's Hall-nak, két kisebb koncertteremnek, és a több, mint 160 000 kötetes könyvtárnak, mely korai nyomtatott és kéziratos anyagokkal is büszkélkedik.

Az Akadémián minden szombaton a 18 év alatti tanulók számára folyik képzés.

Egyébként a világ több. mint 50 országából érkeznek ide hallgatók, hogy jazz-, musical-, opera- vagy dráma szakon gyarapítsák ismereteiket.







Külön szárnyban helyezkedik el a Hangszermúzem.
A földszinten egy boltocska működik, a felette lévő szinten hegedűket bemutató kiállítás van berendezve. Az Stradivari- és Amati-készítésű instrumentek mellett híres zeneszerzők kéziratait is megcsodálhatjuk, mint pl. pár oldalt Henry Purcell: A Fairy Queen című művéből.
A második szint a zongoráké. A jópár hangszer mellett portrék is függnek a falon, melyek között Liszt Ferencé is ott van. Sajnos sehol sem tüntették fel, hogy a világhírű művész magyar származású.
Viszont nagyon tetszett, hogy a termek egy üvegajtóval leválasztott műhelyben végződnek, ahova bepillantva a hangszerjavítás titkaiba is bepillanthatnak a kíváncsi szemek.
És zenehallgatásra is lehetőség nyílik az ingyenesen megtekinthető múzeumban.

Az intézmény szervezett már fesztivált Ligeti György tiszteletére, és tanított az Akadémia falai között Christoph von Dohnányi és Pauk György is.
A generációja legkíválóbb hegedűsei közé tartozó Pauk György nagy népszerűségnek örvend Londonban.
A Budapesten született művész 12 évesen lett a magyar Zeneakadémia növendéke, mint Zathureczky, Weiner és Kodály legfiatalabb tanítványa. A genovai Paganini és a párizsi Long-Thibaud Verseny nagydíjával, és a Müncheni Nemzetközi Kamarazene Verseny első díjával robbant be a zenei köztudatba.
Londonban a Lorin Maazel vezényelte Londoni Szimfonikusokkal debütált 1962-ben, ugyenebben az évben szólóesten is bemutatkozott a Wigmore Hallban.
Gazdag és sikeres pályája során fellépett a nemzetközi zenei élet szinte minden jelentõsebb szimfonikus zenekarával, olyan kíváló karmesterekkel dolgozott, mint Doráti, Boulez, Rozsgyesztvenszkij, Colin Davis, Dohnányi, Kertész, Fischer Iván, Barbirolli, Andrew Davis. Nagy-Britanniában fellépett az összes londoni zenekarral és a vezető komolyzenei fesztiválokon.
Repertoárja mind szólistaként, mint kamarazenészként igen gazdag, több új mű ős-, vagy nemzeti bemutatója fűződik a nevéhez. Felvételei számos díjat nyertek: Cecilia-díj, Gramophone-díj, Grammy jelölés. Mind a szakma, mind a közönség korunk egyik legautentikusabb Bartók-interpretátorának tekinti.
A londoni Királyi Zeneakadémia professzora, itt állandó mesterkurzusa is van.
A művészt a közelmúltban a Liszt Ferenc Zeneakadémia díszdoktorává és professor emeritusává választotta.
Pauk György az 1714-ben készült, Massart nevű Stradivari hegedűn játszik.

Albioni levelek XXXIX.*

National Portrait Gallery - Nemzeti Arcképtár

A Nemzeti Múzeum mögötti épültben, az Operaház és a Szent Márton templom felől van a bejárata az Arcképtárnak.

1856-ban javasolták az angol Felsőházban, hogy hozzanak létre a brit történelem kiemelkedő személyiségei bemutatására egy nemzeti arcképtárat. Az Alsóház nem szívesen támogatta a javaslatot, mert ők inkább a Nemzeti Képtár épületének bővítését és állományának gyarapítását tűzték ki célul. Kis többséggel a tervezet mégis "átcsúszott", de mivel a főrendiek családi portréit bemutató múzeum épületére pénz nem volt, W. H. Alexander ajánlotta fel kétemeletes régi, neoreneszánsz stílusú családi házát. Mivel már indulásakor is szűknek bizonyult, 1933-ban Lord Duveen adományából építettek hozzá egy új szárnyat.

A múlt század közepétől már karikatúrákat, régi fényképeket, portrészobrokat, reliefeket is bemutat a gyűjtemény, így az 1960-as években új múzeumi épület létrehozásáról határozott a kormány, ami azonban még nem épült meg.
A Nemzeti Arcképtár tulajdonképpen egy képes történelmi tárlat. A kiállítás kronológiai sorrendben mutatja be a hírességeket, éppen ezért nem száz százalékosan tudtam élvezni a gyűjteményt, hiszen az angol történelemben nem vagyok nagyon jártas, így a nevek zöme nekem nem sokat mond.
Nem a kiállítótermek valamelyikében, hanem a raktárban pár Kisfaludy Stróbl Zsigmond szobor és László Fülöp kép porosodik, viszont egy magyar vonatkozású portrét sikerült felfedeznem. Arányi Jelly (1893-1966) hegedűművész európai és amerikai hangversenykörútjai után Londonban telepedett le. Emlékezetesek Bartók Bélával közösen adott londoni- és párizsi szonáta-estjei. Klasszikus, romantikus és modern zeneszerzők kiváló tolmácsolója volt. Az ő és Adila nővére részére írta Bartók mindkét hegedű-zongora szonátáját, Maurice Ravel pedig Tzigane c. népszerű hegedű-zongoraszerzeményét. (Teljesen véletlenül bukkantam rá egy 1996-ban készült mozifilmre, mely Sir Edwrd Elgar és Jelly rövid és szenvedélyes románcát meséli el Elgar's Tenth Muse címmel.)

Sokszor felmerül a látogatóban, hogy vajon a kiállított műtárgyak vajon eredetiek-e, vagy csak másolatok. Nos, itt főként utóbbiakkal találkozhatunk.

A portrék közül a legismertebbek ifj. Hans Holbein képe VIII. Henrikről, vagy Marcus Gheeraerts munkája I. Erzsébet angol királynőről.

Peter Paul Rubens Thomas Howard műkereskedőről készített kiváló képét is érdemes megnézni, vagy William Shakespeare Chandos portréját. Alkotóját nem ismerjük, csak annyi biztos, hogy egy chandos-i herceg magángyűjteményében volt a kalózos fülbevalóval, kihajtott gallérral ábrázolt művész.

Az angol portréfestők közül Joshua Reynolds önarcképe és Thomas Gainsborough egy angol lady-ről készytett festményét emelném ki, valamint Louis-Francois Roubiliac William Hogart portrészobrát.

Pár éve készült a Buckingham palotában az a fotósorozat, melynek II. Erzsébet a modellje.
A képeket Annie Leibovitz készítette, és ez volt az első megbizatása a koronás fő megörökítésére. A Vanity Fair felkérésére készült portrékról sokan hiányolják az egyéniséget, mások viszont kellőképpen ünnepélyesnek tartják.
A kollekció II. Erzsébet húgáról, a szépséges Margit hercegnőről is bemutat egy fotósorozatot.
"Bud", azaz "Rózsabimbó" egészen más karakter volt, mint nővére. Már gyermekként is igen eleven volt, és erre felnőtt korában sem cáfolt rá.Mikor nyilvánvalóvá vált, hogy Erzsébet lesz a trón első számú várományosa, Margit sokkal nagyobb szabadságot élvezett, és ez kamaszkorára meglehetősen elviselhetetlenné tette a lányt. "Ha nem hercegnőnek születik, egészen biztosan filmcsillag lett volna belőle" – jegyezte meg később II. Erzsébet királynő a húgával kapcsolatban. A tánc, a zene és a színház iránti vonzódása nem is szűnt meg soha, hiszen a fiatal hercegnőből felnőtt korára a londoni éjszakai élet egyik központi szereplője lett. Ezelőtt azonban valami más várt rá, amely legalább olyan híressé tette őt, mintha filmsztárként arat sikereket: a híres-hírhedt Townsend-ügy.
Peter Townsend, a királyi légierő háborús hőse - amúgy nős és két gyermek apja -, VI. György király istállómestere, majd az anyakirálynő udvarának intendánsa volt Bud szerelme. Bár 1952-ben a feleség hibájából a bíróság kimondja Townsend válását, a királyi hercegnő nem mehetett hozzá egy elvált emberhez. Erzsébet, a brit birodalom és egyben az anglikán egyház feje egyértelművé tette, hogy soha nem egyezik bele húga házasságába egy elvált férfival, és amennyiben Margit ezt megteszi, nemcsak arra kényszerül, hogy külföldön éljen, de rangját és királyi apanázsát is elveszíti.
Margit végül lemondott szerelméről, és ezzel nemzeti hősnővé lépett elő a britek minden rokonszenvét élvezve még akkor is, amikor a protokollt figyelmen kívül hagyó kicsapongó életmódjával egyáltalán nem vált sem a nemzetközösség, sem a királyi család díszére. A következő években többet lehett látni divatos szórakozóhelyeken vagy a napsütötte karib-tengeri nyaralóhelyeken, mint a királyi család hivatalos programjain.
Townsend egyébként 1959-ben levélben tudatta Margittal, hogy elvesz egy belga lányt, amire a hercegnő egy nap alatt döntött: hozzámegy Antony Armstrong-Joneshoz, a kétes hírű polgári származású társasági fotóshoz. A házasság annak ellenére nem sikerült, hogy kettejüknek számos közös tulajdonsága volt: szerettek hajnalig mulatni, szerették a skót whiskyt, szívesen provokálták a királyi udvart, és fittyet hánytak a protokollra. A Kensington-palota nyugalmát hamarosan heves házastársi jelenetek verték fel, és a hercegnő különféle hírességek oldalán mutatkozott – többek között Peter Sellers és Mick Jagger is szerepel a névsorban.
A "királyi punk" címet hamarosan kiérdemlő Margit házassága végül 1978-ban ért véget, de az önromboló életmóddal nem hagyott fel, idő előtt megöregedett, súlyos depresszióba esett, és betegségek sora támadta meg. 1994-ben megjelent engedély nélkül kiadott életrajza, benne azok a szerelmes levelek, amelyeket majdnem három évtizeddel korábban, férjes asszonyként írt szeretőihez.
Érdekes, hogy önálló életvitele ellenére mélységesen elitélte Diana viselkedését.
Élete utolsó éveiben a hercegnő egyfolytában betegeskedett, és 2002-ben húnyt el. A windsori kastély melletti Szent György kápolnában helyezték örök nyugalomra, ahol apja, VI. György király is nyugszik.

A múzeumban igazán modern kiállítások is megtekinthetők, de ezek zöme engem csak kihozott a sodromból. Pl. amikor egy műugró bemutatóját láthatjuk több kameraállásból, így feneke is kap egy teljes képernyőt.
De a csúcs számomra a szundikálni induló, kiszőkített David Backham videoja volt.

A Trafalgar tér mögötti gyűjtemény pár fizetős kiállítása kivételével ingyenesen megtekinthető.

Albioni levelek XXXVIII.

Erősen kapcsolódik a legutóbbi bejegyzéshez... ;)

Amikor felnövök ... olyan akarok lenni, mint anyu!

(egy tanárnak címzett levél)

Kedves Mrs Jones,
szeretném tisztázni, hogy sem most, sem pedig a múltban nem voltam gogo-táncos.

A HomeDepotban dolgozom (ez olyan mint a Praktiker otthon) és meséltem a kislányomnak, milyen őrült volt a múlt hét, amikor a hóvihar kitört. Mondtam neki, hogy sikerült minden hólapátot eladnunk, de a raktárban ráleltem még egyre, amiért többen is a vevők közül elkezdtek veszekedni, hogy kié legyen.
Kislányom rajza nem azt mutatja, amint én épp egy rúd körül táncolok, hanem azt ábrázolja, amint eladom az utolsó hólapátot az üzletben.
Mostantól fogva ugyelni fogok, hogy alaposabban átnézzem a házifeladatát, mielőtt beviszi az iskolába.
Tisztelettel,
Mrs Smith

Albioni levelek XXXVII.

Kintlétem óta többször havazott Londonban, de az a mennyiség, ami tegnap hullott, szinte példátlannak tekinthető.

Az egész főváros lebénult, a buszok egyáltalán nem közlekedtek, és a 13 metróvonalból is csak pár. Az üzletek pedig ki sem nyitottak.
Ma már picit jobb volt a helyzet, de a legtöbb iskola ma is zárva volt.
A city-ben csupa latyak minden, a külső területeken meg majd megoldódik magától a dolgog - legalábbis nagyon így néz ki, hogy ez a hozzáállás.
A híradások kiemelten foglalkoznak a rendkívüli téllel, ami nagyon sok baleset okozója is.

Ezt a képet Palmers Green-ben keszítettem, ahol én is lakom. Csak megjegyzem, hogy a mozifilmben Harry Potterék lakása is ebben a negyedben van... :)

Albioni levelek XXXVI.

Tate

Bár ma már négy különböző múzeum összességét értjük alatta (a londoni Tate British és Tate Modern, Tate Liverpool, Tate St Ives), a gyűjtemény 1897-ben lett alapítva National Gallery of British Art néven.
A két londoni múzeum közötti távot akár a Temzén közlekedő hajójárattal is megtehetjük.

* * * * *

Tate Britain

Az intézmény nevet Henry Tate cukormágnás után kapta. A szerény, visszahúzdó milliomos alapítványt is létrehozott a gyűjtemény javára, és a birtokában lévő festményeket is felajánlotta a múzeum számára. A 19. században élt sikeres kereskedő jóvoltából 1897-ben nyílt meg a Brit Művészet Nemzeti Múzeuma Pimlico-ban. Az épület a Millbank-i Börtön volt. Hm.

Elgondolása ugyanaz volt, mint ebben az időben a többieknek is: a britek nemzeti múzeumát létrehozni. A múzeumot szinte azonnal Tate Gallery-ként emlegették, bár hivatalosan csak 1932-től viseli ezt a nevet.
A gyűjtemény rövidesen nemzetközi műalkotásokat is befogadott, és hamar kinőtte az eredeti épületet, annak ellenére, hogy a környék más épületeit (pl. egy használaton kívüli katonai kórház épületeit) is elfoglalta. A megoldást a Tate hálózat létrehozása jelentette.
A négy intézmény megvalósította alapítója eredeti álmát, a brit nemzeti galériát, ahol a brit művészetet mutatjak be 1500-tól napjainkig. A legkorábbi alkotások közé tartozik ez az eredeti, I. Erzsébetről készült portré.A Tate British-ben William Turner képeit mindenkinek látnia kell! A közel 300 festményt és több ezer akvarellt felvonultató tömb lélegzetelállító.

* * * * *

Joseph Mallord William Turner (1775-1851) angol festő, a 19. századi modern festészet irányzatainak elindítója, hatással volt a barizoni iskolára és az impresszionistákra. Az angol romantika egyik utolsó képviselője, tájképeit a realizmus előfutárának tekintik. Életét a művészetnek szentelte, és pályáját valamivel nagyobb siker kísérte, mint sok más kortársáét.
15 éves volt, amikor óriási elismerésben részesült: egyik alkotását bevették az Akadémiára. 18 évesen saját stúdiója volt, es 27 évesen az Királyi Akadémia teljes értékű tagjává választották.
Fiatal éveiben bejárta Európát, elsősorban Velence adott sok inspirációt számos munkájához. Korai képei a klasszicista stílus iskolapéldái.
Akárhol is járt, az eget és a tengert tanulmányozta mindenféle időjárásban. Az évek során sajátos festőtechnikát alakított ki, mely még ma is modernnek hat.
Ahogy öregedett, egyre szeszélyesebb lett. Folytatta utazásait, de immáron egyedül, és persze festett.
Időskori zseniális alkotásait öregkori hibbantságának tudták be. Jellemző, hogy 1871-ben Monet és Pissarro fedezte fel a National Galleryben Turner képein a maguk merész kísérleteinek korai megvalósítását: Turner foltfestéses technikája, világos és gazdag színkompoziciói (bár még ezek mind műteremben születtek) bátorították a fiatal impresszionistákat.
Továbbra is tartott kiállításokat, de mindig elutasította a vevőket. Amikor pedig mégis meggyőzték, hogy eladjon egy képet, napokig lehangolt volt. (Ritkaság a művészettörténetben, hogy egy művész saját vagyonából éljen, nem volt rászorulva, hogy képeket adjon el.)
1850-ben állított ki átoljára, egy évvel halála előtt.
Kérésére a Szent Pál Székesegyházban helyezték örök nyugalomra.Festménygyűjteményét és vagyonát hazájára hagyta örökül, remélve, hogy támogatást nyer az általa "hanyatló művészetnek" nevezett irányzat. Elég botrányos volt, hogy a nagy helyhiánnyal küzdő National Gallery nem tudta befogadni, így az épp megszerveződő Taty Gallery sietett a Szépművészeti Múzeum segítségére a képek átvételében.

Turner aquarelljei mellett ismertek olajfestményei is, az egyik leghíresebb közülük A Téméraire hadihajó utolsó útja a Temzen napnyugtakor, mely a "kiszolgált" csatahajót ábrázolja a hajótemetőbe vontatása közben.A másik híres képe az Eső, gőz és sebesség (Rain, Steam and Speed), talán az első vonatábrázolás a festészet történetében. Gondoljunk bele, a fényképészet ekkor még éppen megszületőben van.

Főleg időskori képei sokszor egy pacának tűnnek, de ha figyelmesen megnézzük, hamarosan felsejlik a ködbe/párába burkolózó háttér. Varázslatos!

A másik szárnyban ízelítőt kapunk a különböző korok angol művészeinek munkájából. Látható itt az angol festészet atyjának is nevezett William Hogarth pár képe, vagy a 18. század nagy portréfestőinek, Gainsboroughnak és Reynoldsnak művei.

* * * * *

Thomas Gainsborogh a legfontosabb brit portré- és tájképfestők egyike.
Hamar megmutatkozott rajztehetsége, így apja Londonba küldte tanulni, ahol hamarosan Hogarth tanítványa lett.
Imádott tájképeket festeni, de akkoriban ez iránt nem mutatkozott nagy kereslet, így nagy szívfájdalmára leginkább portrékat készített. Erről ő maga így vallott: "I'm sick of portraits, and wish very much to take my viol-da-gam*and walk off to some sweet village, where I can paint landskips (sic) and enjoy the fag end of life in quietness and ease."

*korabeli hangszer, a cselló elődje

Sunset (Naplemente)

Később Bath-ba költözött családjával, ahol behatóan tanulmányozta van Dyck arcképeit, melyek tagadhatatlanul hatással voltak későbbi munkáira.

Élete vége felé Allan Ramsay halála után ő lett a királyi festő, ami igen nagy elismerést jelentett.
Egyik leghirísebb képe (én legalábbis ismertem) a Két nővér cicával.

* * * * *

Tate Modern

Előre kell bocsátanom, hogy a szívemnek legkevésbé kedves múzeumról írok most. Itt minden garantaltan modern. Persze, sokaknak éppen ezert tetszik!
A 2000. óta a modern művészetek templomaként funkcionáló olaj-tüzelésű erőművet Sir Giles Gilbert Scott tervezte, aki többek között London piros telefonfülkéit is megalámodta.
A hatalmas épület 200 méter széles, acélvázas, téglával burkolt, melynek messziről is látható kéménye 99 méter magas (az éppen szemben álló Szent Péter Székesegyháznál természetesen nem építhették magasabbra).
Az egy évig tartó tervezést irtó hosszú kivitelezési szakasz követte. Az erőmű 1952-`81-ig működött.
Bezárása után állítólag sokan kampányoltak megmentéséért, rengeteg új ötlettel.
Az átépítés, a Tate kortárs részlegének átköltöztetése állítólag 134 millió fontba került.Az ingyenesen látogatható intézményben az 1900 utáni képzőművészettel barátkozhatnak az érdeklődők.
A mára London egyik szimbólumának számító épület falai között szívesen forgatnak a helyi tévések.

Az épület szomszédságában áll a Globe színház, és pár perces séta után érjük el a London Bridge-t.
A múzemtól a Millennium Bridge-n áthaladva jutunk el a Szent Pál Székesegyházhoz.
A Millennium-híd kizárólag gyalogos forgalom számára épült. Az"ingatag" becenevet (wobbly) állítólag már megnyitása után két nappal általánosan használták a londoniak. Nem hiába, hiszen az átadás után egy kis időre le kellett zárni a hidat, és megerősíteni, hogy még stabilabbá tegyék.
A modern, mégis kecses látványt nyújtó híd a Harry Potter és a félvér herceg című filmben is szerepel.