Bár ma már négy különböző múzeum összességét értjük alatta (a londoni Tate British és Tate Modern, Tate Liverpool, Tate St Ives), a gyűjtemény 1897-ben lett alapítva National Gallery of British Art néven.
A két londoni múzeum közötti távot akár a Temzén közlekedő hajójárattal is megtehetjük.
A két londoni múzeum közötti távot akár a Temzén közlekedő hajójárattal is megtehetjük.
* * * * *
Tate Britain
Az intézmény nevet Henry Tate cukormágnás után kapta. A szerény, visszahúzdó milliomos alapítványt is létrehozott a gyűjtemény javára, és a birtokában lévő festményeket is felajánlotta a múzeum számára. A 19. században élt sikeres kereskedő jóvoltából 1897-ben nyílt meg a Brit Művészet Nemzeti Múzeuma Pimlico-ban. Az épület a Millbank-i Börtön volt. Hm.
Elgondolása ugyanaz volt, mint ebben az időben a többieknek is: a britek nemzeti múzeumát létrehozni. A múzeumot szinte azonnal Tate Gallery-ként emlegették, bár hivatalosan csak 1932-től viseli ezt a nevet.
A gyűjtemény rövidesen nemzetközi műalkotásokat is befogadott, és hamar kinőtte az eredeti épületet, annak ellenére, hogy a környék más épületeit (pl. egy használaton kívüli katonai kórház épületeit) is elfoglalta. A megoldást a Tate hálózat létrehozása jelentette.
A négy intézmény megvalósította alapítója eredeti álmát, a brit nemzeti galériát, ahol a brit művészetet mutatjak be 1500-tól napjainkig. A legkorábbi alkotások közé tartozik ez az eredeti, I. Erzsébetről készült portré.
A Tate British-ben William Turner képeit mindenkinek látnia kell! A közel 300 festményt és több ezer akvarellt felvonultató tömb lélegzetelállító.
Joseph Mallord William Turner (1775-1851) angol festő, a 19. századi modern festészet irányzatainak elindítója, hatással volt a barizoni iskolára és az impresszionistákra. Az angol romantika egyik utolsó képviselője, tájképeit a realizmus előfutárának tekintik. Életét a művészetnek szentelte, és pályáját valamivel nagyobb siker kísérte, mint sok más kortársáét.
15 éves volt, amikor óriási elismerésben részesült: egyik alkotását bevették az Akadémiára. 18 évesen saját stúdiója volt, es 27 évesen az Királyi Akadémia teljes értékű tagjává választották.
Fiatal éveiben bejárta Európát, elsősorban Velence adott sok inspirációt számos munkájához. Korai képei a klasszicista stílus iskolapéldái.
Akárhol is járt, az eget és a tengert tanulmányozta mindenféle időjárásban. Az évek során sajátos festőtechnikát alakított ki, mely még ma is modernnek hat.
Ahogy öregedett, egyre szeszélyesebb lett. Folytatta utazásait, de immáron egyedül, és persze festett.
Időskori zseniális alkotásait öregkori hibbantságának tudták be. Jellemző, hogy 1871-ben Monet és Pissarro fedezte fel a National Galleryben Turner képein a maguk merész kísérleteinek korai megvalósítását: Turner foltfestéses technikája, világos és gazdag színkompoziciói (bár még ezek mind műteremben születtek) bátorították a fiatal impresszionistákat.
Továbbra is tartott kiállításokat, de mindig elutasította a vevőket. Amikor pedig mégis meggyőzték, hogy eladjon egy képet, napokig lehangolt volt. (Ritkaság a művészettörténetben, hogy egy művész saját vagyonából éljen, nem volt rászorulva, hogy képeket adjon el.)
1850-ben állított ki átoljára, egy évvel halála előtt.
Kérésére a Szent Pál Székesegyházban helyezték örök nyugalomra.
Festménygyűjteményét és vagyonát hazájára hagyta örökül, remélve, hogy támogatást nyer az általa "hanyatló művészetnek" nevezett irányzat. Elég botrányos volt, hogy a nagy helyhiánnyal küzdő National Gallery nem tudta befogadni, így az épp megszerveződő Taty Gallery sietett a Szépművészeti Múzeum segítségére a képek átvételében.
Turner aquarelljei mellett ismertek olajfestményei is, az egyik leghíresebb közülük A Téméraire hadihajó utolsó útja a Temzen napnyugtakor, mely a "kiszolgált" csatahajót ábrázolja a hajótemetőbe vontatása közben.
A másik híres képe az Eső, gőz és sebesség (Rain, Steam and Speed), talán az első vonatábrázolás a festészet történetében. Gondoljunk bele, a fényképészet ekkor még éppen megszületőben van.
Főleg időskori képei sokszor egy pacának tűnnek, de ha figyelmesen megnézzük, hamarosan felsejlik a ködbe/párába burkolózó háttér. Varázslatos!
A másik szárnyban ízelítőt kapunk a különböző korok angol művészeinek munkájából. Látható itt az angol festészet atyjának is nevezett William Hogarth pár képe, vagy a 18. század nagy portréfestőinek, Gainsboroughnak és Reynoldsnak művei.
Thomas Gainsborogh a legfontosabb brit portré- és tájképfestők egyike.
Hamar megmutatkozott rajztehetsége, így apja Londonba küldte tanulni, ahol hamarosan Hogarth tanítványa lett.
Imádott tájképeket festeni, de akkoriban ez iránt nem mutatkozott nagy kereslet, így nagy szívfájdalmára leginkább portrékat készített. Erről ő maga így vallott: "I'm sick of portraits, and wish very much to take my viol-da-gam*and walk off to some sweet village, where I can paint landskips (sic) and enjoy the fag end of life in quietness and ease."
A gyűjtemény rövidesen nemzetközi műalkotásokat is befogadott, és hamar kinőtte az eredeti épületet, annak ellenére, hogy a környék más épületeit (pl. egy használaton kívüli katonai kórház épületeit) is elfoglalta. A megoldást a Tate hálózat létrehozása jelentette.
A négy intézmény megvalósította alapítója eredeti álmát, a brit nemzeti galériát, ahol a brit művészetet mutatjak be 1500-tól napjainkig. A legkorábbi alkotások közé tartozik ez az eredeti, I. Erzsébetről készült portré.
A Tate British-ben William Turner képeit mindenkinek látnia kell! A közel 300 festményt és több ezer akvarellt felvonultató tömb lélegzetelállító.* * * * *
Joseph Mallord William Turner (1775-1851) angol festő, a 19. századi modern festészet irányzatainak elindítója, hatással volt a barizoni iskolára és az impresszionistákra. Az angol romantika egyik utolsó képviselője, tájképeit a realizmus előfutárának tekintik. Életét a művészetnek szentelte, és pályáját valamivel nagyobb siker kísérte, mint sok más kortársáét.
15 éves volt, amikor óriási elismerésben részesült: egyik alkotását bevették az Akadémiára. 18 évesen saját stúdiója volt, es 27 évesen az Királyi Akadémia teljes értékű tagjává választották.
Fiatal éveiben bejárta Európát, elsősorban Velence adott sok inspirációt számos munkájához. Korai képei a klasszicista stílus iskolapéldái.
Akárhol is járt, az eget és a tengert tanulmányozta mindenféle időjárásban. Az évek során sajátos festőtechnikát alakított ki, mely még ma is modernnek hat.
Ahogy öregedett, egyre szeszélyesebb lett. Folytatta utazásait, de immáron egyedül, és persze festett.
Időskori zseniális alkotásait öregkori hibbantságának tudták be. Jellemző, hogy 1871-ben Monet és Pissarro fedezte fel a National Galleryben Turner képein a maguk merész kísérleteinek korai megvalósítását: Turner foltfestéses technikája, világos és gazdag színkompoziciói (bár még ezek mind műteremben születtek) bátorították a fiatal impresszionistákat.
Továbbra is tartott kiállításokat, de mindig elutasította a vevőket. Amikor pedig mégis meggyőzték, hogy eladjon egy képet, napokig lehangolt volt. (Ritkaság a művészettörténetben, hogy egy művész saját vagyonából éljen, nem volt rászorulva, hogy képeket adjon el.)
1850-ben állított ki átoljára, egy évvel halála előtt.
Kérésére a Szent Pál Székesegyházban helyezték örök nyugalomra.
Festménygyűjteményét és vagyonát hazájára hagyta örökül, remélve, hogy támogatást nyer az általa "hanyatló művészetnek" nevezett irányzat. Elég botrányos volt, hogy a nagy helyhiánnyal küzdő National Gallery nem tudta befogadni, így az épp megszerveződő Taty Gallery sietett a Szépművészeti Múzeum segítségére a képek átvételében.Turner aquarelljei mellett ismertek olajfestményei is, az egyik leghíresebb közülük A Téméraire hadihajó utolsó útja a Temzen napnyugtakor, mely a "kiszolgált" csatahajót ábrázolja a hajótemetőbe vontatása közben.
A másik híres képe az Eső, gőz és sebesség (Rain, Steam and Speed), talán az első vonatábrázolás a festészet történetében. Gondoljunk bele, a fényképészet ekkor még éppen megszületőben van.Főleg időskori képei sokszor egy pacának tűnnek, de ha figyelmesen megnézzük, hamarosan felsejlik a ködbe/párába burkolózó háttér. Varázslatos!
A másik szárnyban ízelítőt kapunk a különböző korok angol művészeinek munkájából. Látható itt az angol festészet atyjának is nevezett William Hogarth pár képe, vagy a 18. század nagy portréfestőinek, Gainsboroughnak és Reynoldsnak művei.
* * * * *
Thomas Gainsborogh a legfontosabb brit portré- és tájképfestők egyike.
Hamar megmutatkozott rajztehetsége, így apja Londonba küldte tanulni, ahol hamarosan Hogarth tanítványa lett.
Imádott tájképeket festeni, de akkoriban ez iránt nem mutatkozott nagy kereslet, így nagy szívfájdalmára leginkább portrékat készített. Erről ő maga így vallott: "I'm sick of portraits, and wish very much to take my viol-da-gam*and walk off to some sweet village, where I can paint landskips (sic) and enjoy the fag end of life in quietness and ease."
*korabeli hangszer, a cselló elődje
Sunset (Naplemente)
Később Bath-ba költözött családjával, ahol behatóan tanulmányozta van Dyck arcképeit, melyek tagadhatatlanul hatással voltak későbbi munkáira.
Élete vége felé Allan Ramsay halála után ő lett a királyi festő, ami igen nagy elismerést jelentett.
Egyik leghirísebb képe (én legalábbis ismertem) a Két nővér cicával.
Tate Modern
Előre kell bocsátanom, hogy a szívemnek legkevésbé kedves múzeumról írok most. Itt minden garantaltan modern. Persze, sokaknak éppen ezert tetszik!
A 2000. óta a modern művészetek templomaként funkcionáló olaj-tüzelésű erőművet Sir Giles Gilbert Scott tervezte, aki többek között London piros telefonfülkéit is megalámodta.
A hatalmas épület 200 méter széles, acélvázas, téglával burkolt, melynek messziről is látható kéménye 99 méter magas (az éppen szemben álló Szent Péter Székesegyháznál természetesen nem építhették magasabbra).
Az egy évig tartó tervezést irtó hosszú kivitelezési szakasz követte. Az erőmű 1952-`81-ig működött.
Bezárása után állítólag sokan kampányoltak megmentéséért, rengeteg új ötlettel.
Az átépítés, a Tate kortárs részlegének átköltöztetése állítólag 134 millió fontba került.
Az ingyenesen látogatható intézményben az 1900 utáni képzőművészettel barátkozhatnak az érdeklődők.
A mára London egyik szimbólumának számító épület falai között szívesen forgatnak a helyi tévések.
Az épület szomszédságában áll a Globe színház, és pár perces séta után érjük el a London Bridge-t.
A múzemtól a Millennium Bridge-n áthaladva jutunk el a Szent Pál Székesegyházhoz.
A Millennium-híd kizárólag gyalogos forgalom számára épült. Az"ingatag" becenevet (wobbly) állítólag már megnyitása után két nappal általánosan használták a londoniak. Nem hiába, hiszen az átadás után egy kis időre le kellett zárni a hidat, és megerősíteni, hogy még stabilabbá tegyék.
A modern, mégis kecses látványt nyújtó híd a Harry Potter és a félvér herceg című filmben is szerepel.
Egyik leghirísebb képe (én legalábbis ismertem) a Két nővér cicával.
* * * * *
Tate Modern
Előre kell bocsátanom, hogy a szívemnek legkevésbé kedves múzeumról írok most. Itt minden garantaltan modern. Persze, sokaknak éppen ezert tetszik!
A 2000. óta a modern művészetek templomaként funkcionáló olaj-tüzelésű erőművet Sir Giles Gilbert Scott tervezte, aki többek között London piros telefonfülkéit is megalámodta.
A hatalmas épület 200 méter széles, acélvázas, téglával burkolt, melynek messziről is látható kéménye 99 méter magas (az éppen szemben álló Szent Péter Székesegyháznál természetesen nem építhették magasabbra).
Az egy évig tartó tervezést irtó hosszú kivitelezési szakasz követte. Az erőmű 1952-`81-ig működött.
Bezárása után állítólag sokan kampányoltak megmentéséért, rengeteg új ötlettel.
Az átépítés, a Tate kortárs részlegének átköltöztetése állítólag 134 millió fontba került.
Az ingyenesen látogatható intézményben az 1900 utáni képzőművészettel barátkozhatnak az érdeklődők.A mára London egyik szimbólumának számító épület falai között szívesen forgatnak a helyi tévések.
Az épület szomszédságában áll a Globe színház, és pár perces séta után érjük el a London Bridge-t.
A múzemtól a Millennium Bridge-n áthaladva jutunk el a Szent Pál Székesegyházhoz.
A Millennium-híd kizárólag gyalogos forgalom számára épült. Az"ingatag" becenevet (wobbly) állítólag már megnyitása után két nappal általánosan használták a londoniak. Nem hiába, hiszen az átadás után egy kis időre le kellett zárni a hidat, és megerősíteni, hogy még stabilabbá tegyék.
A modern, mégis kecses látványt nyújtó híd a Harry Potter és a félvér herceg című filmben is szerepel.