2010. május 5., szerda

Hawking

Nincs Isten.

* * * * *

Egy matematikus agy számára teljesen racionális feltételezés, hogy vannak idegenek.

* * * * *

Stephen William Hawking (1942-) az Oxfordban született vezető elméleti fizikus az University College-ban tanult, ahol summa cum laude minősítéssel végzett fizikából, majd a Cambridge-i Trinity Hall-ban szerzett PhD fokozatot kozmológiából. A súlyosan mozgáskorlátozott tudós aktív fizikus, író, közéleti személyiség és színész (!); az általa is kedvelt Star Trek egyik epizódjában játszotta saját magát, a 2007-ben készült The 11th Hour című alkotásban pedig a globális felmelegedési válságról beszél.
Betegségét 21 éves korában diagnosztizálták, és orvosai azt jósolták, hogy nem fog 2-3 évnél tovább élni. A ma kizárólag beszédszintetizátorral kommunikáló fizikus fő kutatási területei az elméleti kozmológia és a kvantumgravitáció. Jelentős munkái jelentek meg, melyekben a fekete lyukak és a termodinamika közötti összefüggéseket vizsgálja.1974-ben választották a Royal Society tagjává, négy év múlva pedig az elméleti fizikában elért eredményeiért Albert Einstein-díjat kapott.
Két könyve, Az idő rövid története (A Brief History of Time) és A világegyetem dióhéjban (The Universe in a Nutshell) rendkívüli népszerűségnek örvend az egész világon. A szerző tudatosan ügyelt a közérthetőségre, nem szükséges hozzá semmi előzetes ismeret, hogy megértsük a világegyetem működését és annak keletkezését. Sikeres esszégyűjteménye is, a Fekete lyukak, bébi-univerzumok és más esszék (Black Holes and Baby Universes and Other Essays), valamint több könyv előszavának megírásához is felkérték (pl. Lawrence M. Krauss: A Star Trek fizikája).
Karaktere a Simpsons familyben is szerepel, sőt, a Lego is megformázta a Föld legokosabb emberének tartott tudósát, akit sokan Einstein utódának tartanak.








Hawking napokban tett nyilatkozata nemzetközi szenzáció, miszerint nem vagyunk egyedül - és ennek nem kell örülni. Véleménye szerint a földönkívüliek látogatása olyan lenne, mint amikor Kolumbusz Kristóf partra szállt Amerikában. És az bizony nem végződött jól az őshonos indiánok számára.
A professzor képzeletében az idegenek polipokra hasonlító, fluoreszkáló, csordákban vonuló növényevők, vagy rikítósárga ragadozók lehetnek, amelyek mérgezett fullánkjukkal ölik meg áldozatukat.
A fizikus vadonatúj sorozatát a Discovery csatorna mutatja be Amerikában. Egy elképzelt világ tárul a nézők szeme elé, amelyben az idegenek hatalmas űrhajókkal járják az univerzumot, nyersanyagok után kutatva, miután kimerítették saját bolygójuk forrásait. Magyarán meghódítani és gyarmatosítani készülnek az arra alkalmas bolygókat.

* * * * *

Mint ismeretes, 1977-ben a Voyager 1 és 2 űrszondák egy olyan lemezt vittek magukkal, amelyre a Föld hangjait és képeit rögzítették. Legutóbb, pedig két éve a NASA sugározta a világűrbe a Beatles "Across the Universe" című dalát.