Magyarországon az első kocsipostát Mátyás király rendeletére hozták létre, amikor 1485-ben a székhelyét az éppen meghódított Bécsbe helyezte át. A Bécs és Buda közötti úton 5 mérföldenként pihenőállomás volt, köztük Kocs községben az egyik.
A postaútvonal a szekérgyártással már akkor is foglalkozó község termékei számára nagy fellendülést jelentett, egyben ösztönzést adott a termék korszerűsítéséhez, fejlesztéséhez. A magyar kocsi a korabeli nehéz hintóval szemben igen könnyű és gyorsjárású volt. Természetes rugalmasságát a jó megválasztott faanyagok finom összedolgozásának köszönhette; a többféle rugalmas keményfából készült kerekek, kocsiderék, facsapok, faperselyek, fatengelyek csökkentették a rázkódást. Maga a vasalatlan kerék - bár könnyen tört - igen rugalmas volt.
A kocsizás a távolsági közlekedés mellett szórakozási célokat is szolgált, kedvelt mulatsággá vált a tehetősek körében. Ez is hozzájárult gyors fejlődéséhez, különböző variánsok kialakulásához. Európa-szerte híressé vált, és a magyar szó a nyugati nyelvekbe is befurakodott: coach (angol), Kuts che (német), cotxe (katalán), coche (spanyol), coccio (olasz), goetse (flamand), koczi (lengyel), koczy, (cseh), kusk (svéd). A Kaukázus vidékén és Kis-Ázsiában pedig a könnyű szekeret „madzsar”-nak nevezik.
A koczy szóalak első előfordulása 1469-ből való. A kocsi részletes leírását – 1518-as évszámmal – Sigmund von Herberstein adta. Az első fennmaradt hiteles ábrázolást 1568-ban Jeremias Schemei augsburgi festő készítette.
A kettőt egybevetve a magyar kocsiról a következők állapíthatók meg: a hármas fogat volt a magyar kocsi legjellemzőbb sajátsága. A kocsiban a kocsissal együtt négy személy fért el, a vesszőből fonott kassal bélelt kocsiszekrény hátul felmagasodott, védve az utazókat a felcsapódó portól, sártól. A kocsiderékban vánkosok, párnák tették kényelmesebbé az utazást és maradt hely az útipoggyásznak is. Az oldalakat lőccsel támasztották meg, maga a kocsitest a tengelyeken nyugodott és a kocsi alvázánál már alkalmazták a fordulékonysághoz szükséges korabeli találmányt (az ún. „fergettyű”-t). A kocsin vasalást még alig találunk.
Az autó (elnevezése az automobile rövidítése, a görög auto: ön és a latin mobilis: mozgás szavakból) egy jellemzően 4 keréken guruló, saját motorja által hajtott jármű. Elsősorban aszfaltútra tervezték, 1-8 utast szállíthat és felépítése a személyszállításra jobban alkalmassá teszi, mint áruszállításra. Mindazon által a leírások pontossága nem tökéletes, a eltérő feladatokra létrehozott számos különböző gépkocsi típus miatt.
Elsőként Nicolas Joseph Cugnot francia mérnöknek sikerült gőzhajtású járművet készítenie. A tüzérségi katonatisztk megoldotta, hogy a nehéz ágyúkat gyorsabban lehessen szállítani. Ehhez alapként kemény fából hatalmas, háromkerekű szerkezetet épített. Az első kerék elé óriási gőzüstöt helyezett fel, és a gőz nyomása hajtotta meg a járművet. Amikor Cugnot 1771-ben szerette volna bemutatni új találmányát, a gőzautó elszabadult és ledöntött egy falat. Ez volt a történelem első közúti balesete, amelyet gépi hajtású jármű okozott.
Egy idő után hatalmas lökést adtak a mechanizálás és az iparosodás fejlődésének az új, nagy teljesítményű gőzgépek, amelyeket többek között a skót származású James Watt fejlesztett ki.
A lehetőség, hogy kisebb gőzgépeket alkalmazzanak az utcai közlekedéshez, eredményezte Richard Trevithick 1803-ban bemutatott omnibuszt, melyet sikerrel használtak személyszállításra Londonban. A háromkerekű, hétszemélyes, gőzzel hajtott járműből 1830-ra már száz közlekedett Angliában. Bolyai Farkas pedig ez időtályt mutatta be gőzautóját Marosvásárhelyen.
A londoniak egyébiránt olyan borzalmasnak tartották ezeket az utcai gőzjárműveket, hogy rövid időn belül bevezették a "vörös zászló törvényét", amely a világ első közúti szabálya volt. Ennek értelmében a gőzautók előtt ötven méterrel nappal vörös zászlót, éjszaka pedig vörös lámpát kell vinnie valakinek. Hát csoda, hogy az emberek ezért inkább a biztonságosabb vasúton utaztak?
A svájci Isaac de Rivaz 1804-ben készített járművével egy új technikai korszakot nyitott meg. Három év múlva elnyerte "az éghető gáz vagy más anyagok robbanásának felhasználásából nyert motorerőért" szabadalmat.
1860-ban Jean Joseph Lenoir szabadalmaztatta éghető gázzal működő motorját. 1876-ban pedig Wessely György feltalált egy kocsit Colonet néven, amely lovak segélye nélkül hajtható".
Elsőként a kölni származású utazó kereskedő, Nikolaus August Otto jelentkezett egy alacsony fordulatszámú, belső égésű motorral.
Az autók régebben még kézzel, egyenként készültek, ma már futószalagokon haladnak és eközben egy fémvázra szerelik az alkatrészeket, és rendkívül nagy figyelmet fordítanak a készítésnél a biztonságra, mint pl. a légzsákokra. Ezek az ütközés pillanatában kinyílnak és felfúvódnak, és a levegővel teli légzsák meggátolja, hogy az utasok előre repüljenek és ezáltal megsérüljenek.
Persze, az sem árt, ha a vezető betartja a kressz szabályait, és ittasan még véletlenül sem ül a volán mögé.
A kocsizás a távolsági közlekedés mellett szórakozási célokat is szolgált, kedvelt mulatsággá vált a tehetősek körében. Ez is hozzájárult gyors fejlődéséhez, különböző variánsok kialakulásához. Európa-szerte híressé vált, és a magyar szó a nyugati nyelvekbe is befurakodott: coach (angol), Kuts che (német), cotxe (katalán), coche (spanyol), coccio (olasz), goetse (flamand), koczi (lengyel), koczy, (cseh), kusk (svéd). A Kaukázus vidékén és Kis-Ázsiában pedig a könnyű szekeret „madzsar”-nak nevezik.A koczy szóalak első előfordulása 1469-ből való. A kocsi részletes leírását – 1518-as évszámmal – Sigmund von Herberstein adta. Az első fennmaradt hiteles ábrázolást 1568-ban Jeremias Schemei augsburgi festő készítette.
A kettőt egybevetve a magyar kocsiról a következők állapíthatók meg: a hármas fogat volt a magyar kocsi legjellemzőbb sajátsága. A kocsiban a kocsissal együtt négy személy fért el, a vesszőből fonott kassal bélelt kocsiszekrény hátul felmagasodott, védve az utazókat a felcsapódó portól, sártól. A kocsiderékban vánkosok, párnák tették kényelmesebbé az utazást és maradt hely az útipoggyásznak is. Az oldalakat lőccsel támasztották meg, maga a kocsitest a tengelyeken nyugodott és a kocsi alvázánál már alkalmazták a fordulékonysághoz szükséges korabeli találmányt (az ún. „fergettyű”-t). A kocsin vasalást még alig találunk.
Az autó (elnevezése az automobile rövidítése, a görög auto: ön és a latin mobilis: mozgás szavakból) egy jellemzően 4 keréken guruló, saját motorja által hajtott jármű. Elsősorban aszfaltútra tervezték, 1-8 utast szállíthat és felépítése a személyszállításra jobban alkalmassá teszi, mint áruszállításra. Mindazon által a leírások pontossága nem tökéletes, a eltérő feladatokra létrehozott számos különböző gépkocsi típus miatt.
Elsőként Nicolas Joseph Cugnot francia mérnöknek sikerült gőzhajtású járművet készítenie. A tüzérségi katonatisztk megoldotta, hogy a nehéz ágyúkat gyorsabban lehessen szállítani. Ehhez alapként kemény fából hatalmas, háromkerekű szerkezetet épített. Az első kerék elé óriási gőzüstöt helyezett fel, és a gőz nyomása hajtotta meg a járművet. Amikor Cugnot 1771-ben szerette volna bemutatni új találmányát, a gőzautó elszabadult és ledöntött egy falat. Ez volt a történelem első közúti balesete, amelyet gépi hajtású jármű okozott.
Egy idő után hatalmas lökést adtak a mechanizálás és az iparosodás fejlődésének az új, nagy teljesítményű gőzgépek, amelyeket többek között a skót származású James Watt fejlesztett ki.
A lehetőség, hogy kisebb gőzgépeket alkalmazzanak az utcai közlekedéshez, eredményezte Richard Trevithick 1803-ban bemutatott omnibuszt, melyet sikerrel használtak személyszállításra Londonban. A háromkerekű, hétszemélyes, gőzzel hajtott járműből 1830-ra már száz közlekedett Angliában. Bolyai Farkas pedig ez időtályt mutatta be gőzautóját Marosvásárhelyen.
A londoniak egyébiránt olyan borzalmasnak tartották ezeket az utcai gőzjárműveket, hogy rövid időn belül bevezették a "vörös zászló törvényét", amely a világ első közúti szabálya volt. Ennek értelmében a gőzautók előtt ötven méterrel nappal vörös zászlót, éjszaka pedig vörös lámpát kell vinnie valakinek. Hát csoda, hogy az emberek ezért inkább a biztonságosabb vasúton utaztak?
A svájci Isaac de Rivaz 1804-ben készített járművével egy új technikai korszakot nyitott meg. Három év múlva elnyerte "az éghető gáz vagy más anyagok robbanásának felhasználásából nyert motorerőért" szabadalmat.
1860-ban Jean Joseph Lenoir szabadalmaztatta éghető gázzal működő motorját. 1876-ban pedig Wessely György feltalált egy kocsit Colonet néven, amely lovak segélye nélkül hajtható".
Elsőként a kölni származású utazó kereskedő, Nikolaus August Otto jelentkezett egy alacsony fordulatszámú, belső égésű motorral.
* * * * *
Az autók régebben még kézzel, egyenként készültek, ma már futószalagokon haladnak és eközben egy fémvázra szerelik az alkatrészeket, és rendkívül nagy figyelmet fordítanak a készítésnél a biztonságra, mint pl. a légzsákokra. Ezek az ütközés pillanatában kinyílnak és felfúvódnak, és a levegővel teli légzsák meggátolja, hogy az utasok előre repüljenek és ezáltal megsérüljenek.
Persze, az sem árt, ha a vezető betartja a kressz szabályait, és ittasan még véletlenül sem ül a volán mögé.