2009. március 5., csütörtök

Albioni levelek XLI.*

Kintlétem alatt közel fél év kellett, hogy a "fordított" közlekedést megszokjam.
Nem tudtam, de az 1700-as évekig az emberek mindenütt az utak bal oldalán közlekedtek. Manapság a világ országainak körülbelül negyedében, elsősorban az egykori brit gyarmatokon bal oldali közlekedés van, többek között Ausztráliában, Cipruson, Dél-Afrikában, Hongkongban, Indiában, Japánban, Máltán, Pakisztánban, Sri Lankán, Szingapúrban, Thaiföldön, Új-Zélandon.

A történelmi feljegyzések szerint már az ókori Rómában is a bal oldali közlekedés volt érvényben. Ennek oka a közbiztonság hiánya lehetett, ami miatt a rómaiak magukkal hordták fegyvereiket, elsősorban kardjukat. Mivel az emberek nagy többsége jobbkezes, ezért biztonságosabbnak érezte, ha egy ismeretlennel szemben a bal oldalon halad, így a rossz indulattal felé közeledőre gyorsabban ránthatta kardját.

A középkorban a hintók, szekerek szintén a bal oldalon közlekedtek. Természetes reakció volt a gyalogosok részéről, hogy a járdával nem rendelkező utakon inkább a járművekkel szemben, az út jobb oldalán kezdtek el haladni. A Nagy Francia Forradalom idején szimbolikus jelentősége volt annak, ki melyik oldalon halad: a szegények a jobb oldalon, a forradalom ellenségei, az arisztokraták pedig a bal oldalon. Így nem csoda, hogy Napóleon a közlekedés megváltoztatása mellett döntött. A rossz nyelvek szerint döntésében szerepet játszott az is, hogy ő maga balkezes volt.

A Napóleon fél Európát elfoglalta, és ezekben az országokban bevezette a jobb oldali közlekedést. A szokás elterjedt Svájcban, Németországban, Olaszországban, Lengyelországban, Spanyolországban, sőt még Egyiptomban is. A jobb oldalon közlekedőkhöz még csatlakozott Hollandia, majd jó száz évre e téren kettészakadt Európa. Nagy-Britannia, az Osztrák-Magyar Monarchia, valamint Portugália lakói továbbra is a bal oldalon közlekedtek.

Oroszország az első világháború utolsó napjaiban, Portugália 1920-ban változtatott. Ausztria, Csehszlovákia és Magyarország 1938-39-ben szánta rá magát a cserére. Az európai kontinensen Svédország tért át utoljára a jobb oldali közlekedésre, 1967-ben.

Nagy-Britannia azonban kitartott a bal oldali közlekedés mellett, és minden gyarmatán ezt vezette be. Kivételt a már említett Egyiptom képez.

Érdekesség, hogy vannak tanulmányok, amelyek azt sugallják, hogy a bal oldali közlekedés biztonságosabb, mint a jobb oldali. A legtöbb embernek ugyanis a látás terén is a jobb oldala a domináns. Baloldali közlekedés esetén pedig, például egy előzésnél, a domináns jobb szem pontosabban képes a távolságot, sebességet megbecsülni.