Az égi mozgások összessége nem egyéb, mint különböző hangokból álló szüntelen dal, melyet nem fülünkkel, csupán értelmünkkel hallhatunk: muzsika, mely disszonáns feszültségekkel, szinkópákkal és kadenciákkal halad az előre eltervezett, hathangú klauzúráig, hogy mérföldköveket állítson az idő mérhetetlen folyója mellé.
(Kepler: Harmonia Mundi - A Világ Harmóniái)
Kepler, amikor számításai alapján lekottázta (!) a szférák zenéjét, úgy vélte, a Naprendszer működése közvetlenül átalakítható zenei hangokká. Kepler ötletét ma számítógéppel továbbfejlesztették és valóban megalkották a szférák zenéjét: a bolygók Nap körüli, kis mértékben változó sebessége határozza meg a hangmagasságukat. Amikor közel járnak a Naphoz, gyorsabban keringenek, így a hang is magasabb, távol lassabbak és hangjuk is mélyebb.
Az űr hangjait az űrhajókon elhelyezett műszerek segítségével hallhatjuk, melyek rögzítik a rádióhullámokat, majd a felvett információkat a kutatók az adatokat hangokká konvertálják, így téve az emberi fül számára is hallhatóvá.
Fütyülő hangokat a villámlás hozza létre. Amikor egy villám becsap, a világító gázon elektromos energia áramlik át, melyet mi villámcsapásként érzékelünk. A rádióhullámok közül némelyik felfelé terjed, a Föld légköre fölött elhelyezkedő plazmába. Ahogyan a hullámok a plazmán keresztül terjednek, a Föld mágneses mezeje mentén haladnak, és gyakran előre-, illetve hátrafelé visszhangoznak az északi és déli félteke között. A hullámok magasabb frekvencián gyorsan terjednek, alacsonyabb frekvencián pedig lassabban, ezért egy űrhajó előbb a magasabb frekvenciájú hangokat érzékeli, a többit pedig ezt követően.
Egy "kórus" rövid, emelkedő frekvenciájú hangokból áll, melyek a napnyugtakor éneklő madarak hangjára emlékeztetnek. A bolygó körüli van Allen-féle sugárzási övben lévő elektronok hozzák létre. Amikor a hangok létrejönnek, a kórushullámok befolyásolják az elektronok mozgását a hullámrészecske-kölcsönhatás során.
Egy kozmikus eredetű zúgás vesz körül bennünket, amelynek hullámaira nem csak az énekesmadarak képesek ráhangolódni, hanem az ember is.
Kozmológiai felfogásuk is ezen alapult: a püthagoreusok a Központi Tűz körül keringő tíz égitestet tartottak nyilván (ezek: a Föld, a Hold, a Nap, az akkor ismert öt bolygó, az állócsillagok világa és az "Ellenföld"), melyek körpályán keringenek, s eközben különös dallamokat, a szférák zenéjét bocsátják ki magukból. Emberi fül azonban nem hallhatja ezt a zenét, lévén hogy állandóan szól, s mi csupán akkor érzékelünk bármilyen hangot, ha képesek vagyunk azt viszonyítani ugyanazon hang megszűnéséhez, a csendhez.
A preszókratikus filozófust, Püthagoraszt lenyűgözte, hogy az összes természeti jelenség egy magasabb logika szabályai szerint működik. Felfedezte, hogy a líra húrjainak hossza és az alapvető zenei összhangzatok között állandó mennyiségi arányok vannak (így 1/2 az oktáv, 3/2 a kvint és 4/3 a kvart esetében), s feltételezte, hogy a környező világot a harmónia irányítja. A püthagoreus okfejtés szerint ha az alapelemek nem hasonlók, eleve nem alakulhat ki belőlük a világ, csak akkor, ha létezik a dolgok között fennálló harmónia.
Platón Az állam című dialógusának végén beszéli el Ér görög katona történetét, aki halála után visszatérhetett a másvilágról, elmesélte társainak, hogy a világegyetemet egymásra helyezett gömbhéjak sorozata. Az egész szerkezet körbeforog, és mindegyik körön egy-egy szirén ül, akik a körrel együtt szintén forognak, s közben egy hangot hallatnak. E hangok egy csodálatos összhangzatban egyesülnek, melyhez hozzájárul még a három Moirának, a Sors istennőinek a szirénekkel összhangban zengő dala.
Űrhajók fedélzetén elhelyezett műszerek segítségével évtizedek óta rögzít hanghullámokat; a felvett plazmahullámokat alakítják hangokká. A NASA Art Program 2000-ben kérte fel az amerikai Kronos Quartet művészeti vezetőjét, hogy a rögzített hangfelvételeket alapul véve együttesükkel írjanak zenét.
A világűrben nincs tökéletes vákuum: alacsony sűrűségű, ionizált gázból áll, melyet plazmának nevezünk.
A világűr zenéje kapcsán nem beszélhetünk periodicitásról vagy ismétlésekről. A hangok véletlenszerűen rendeződnek egymás mellé, így hol egy ismeretlen nyelven szóló beszédre emlékeztetnek, hol egy melódia töredékére, máskor meg szívverést idézik fel a hallgatóban.
Élő koncerten a műszerek által rögzített felvételek hangoznak el, ezt a hangszerekkel kísérik, Terry Riley zeneszerző, aki az űrhajók által a Jupiter, a Vénusz és más bolygók közelében rögzített dallamtöredékek alapján írta meg művét, egy hatvan tagú kórusnak szánt résszel is kibővítette művét.
A Napkoronában rendre megjelenő hatalmas, izzó anyaggal kitöltött mágneses ívekről és hurkokról kiderült, hogy egy óriási hangszer húrjaiként rezegnek, és a tudósok képesek voltak ezt a rezgést az emberi fül számára hallható hanggá alakítani.
A felfedezés különösen fontos lehet annak fényében, hogy a NASA az elmúlt napokban jelentette be, hogy a Nap nyugalmi ciklusa véget ért, a naptevékenység jelentősen fokozódni fog, és 2013-ra eddig példátlan mértékű mágneses sugárzást fog kibocsátani, ami az emberiségre is nagy hatással lehet.
Az űr hangjait az űrhajókon elhelyezett műszerek segítségével hallhatjuk, melyek rögzítik a rádióhullámokat, majd a felvett információkat a kutatók az adatokat hangokká konvertálják, így téve az emberi fül számára is hallhatóvá.Fütyülő hangokat a villámlás hozza létre. Amikor egy villám becsap, a világító gázon elektromos energia áramlik át, melyet mi villámcsapásként érzékelünk. A rádióhullámok közül némelyik felfelé terjed, a Föld légköre fölött elhelyezkedő plazmába. Ahogyan a hullámok a plazmán keresztül terjednek, a Föld mágneses mezeje mentén haladnak, és gyakran előre-, illetve hátrafelé visszhangoznak az északi és déli félteke között. A hullámok magasabb frekvencián gyorsan terjednek, alacsonyabb frekvencián pedig lassabban, ezért egy űrhajó előbb a magasabb frekvenciájú hangokat érzékeli, a többit pedig ezt követően.
Egy "kórus" rövid, emelkedő frekvenciájú hangokból áll, melyek a napnyugtakor éneklő madarak hangjára emlékeztetnek. A bolygó körüli van Allen-féle sugárzási övben lévő elektronok hozzák létre. Amikor a hangok létrejönnek, a kórushullámok befolyásolják az elektronok mozgását a hullámrészecske-kölcsönhatás során.
Egy kozmikus eredetű zúgás vesz körül bennünket, amelynek hullámaira nem csak az énekesmadarak képesek ráhangolódni, hanem az ember is.
Kozmológiai felfogásuk is ezen alapult: a püthagoreusok a Központi Tűz körül keringő tíz égitestet tartottak nyilván (ezek: a Föld, a Hold, a Nap, az akkor ismert öt bolygó, az állócsillagok világa és az "Ellenföld"), melyek körpályán keringenek, s eközben különös dallamokat, a szférák zenéjét bocsátják ki magukból. Emberi fül azonban nem hallhatja ezt a zenét, lévén hogy állandóan szól, s mi csupán akkor érzékelünk bármilyen hangot, ha képesek vagyunk azt viszonyítani ugyanazon hang megszűnéséhez, a csendhez.
A preszókratikus filozófust, Püthagoraszt lenyűgözte, hogy az összes természeti jelenség egy magasabb logika szabályai szerint működik. Felfedezte, hogy a líra húrjainak hossza és az alapvető zenei összhangzatok között állandó mennyiségi arányok vannak (így 1/2 az oktáv, 3/2 a kvint és 4/3 a kvart esetében), s feltételezte, hogy a környező világot a harmónia irányítja. A püthagoreus okfejtés szerint ha az alapelemek nem hasonlók, eleve nem alakulhat ki belőlük a világ, csak akkor, ha létezik a dolgok között fennálló harmónia.
Platón Az állam című dialógusának végén beszéli el Ér görög katona történetét, aki halála után visszatérhetett a másvilágról, elmesélte társainak, hogy a világegyetemet egymásra helyezett gömbhéjak sorozata. Az egész szerkezet körbeforog, és mindegyik körön egy-egy szirén ül, akik a körrel együtt szintén forognak, s közben egy hangot hallatnak. E hangok egy csodálatos összhangzatban egyesülnek, melyhez hozzájárul még a három Moirának, a Sors istennőinek a szirénekkel összhangban zengő dala.
Űrhajók fedélzetén elhelyezett műszerek segítségével évtizedek óta rögzít hanghullámokat; a felvett plazmahullámokat alakítják hangokká. A NASA Art Program 2000-ben kérte fel az amerikai Kronos Quartet művészeti vezetőjét, hogy a rögzített hangfelvételeket alapul véve együttesükkel írjanak zenét.A világűrben nincs tökéletes vákuum: alacsony sűrűségű, ionizált gázból áll, melyet plazmának nevezünk.
A világűr zenéje kapcsán nem beszélhetünk periodicitásról vagy ismétlésekről. A hangok véletlenszerűen rendeződnek egymás mellé, így hol egy ismeretlen nyelven szóló beszédre emlékeztetnek, hol egy melódia töredékére, máskor meg szívverést idézik fel a hallgatóban.
Élő koncerten a műszerek által rögzített felvételek hangoznak el, ezt a hangszerekkel kísérik, Terry Riley zeneszerző, aki az űrhajók által a Jupiter, a Vénusz és más bolygók közelében rögzített dallamtöredékek alapján írta meg művét, egy hatvan tagú kórusnak szánt résszel is kibővítette művét.
A Napkoronában rendre megjelenő hatalmas, izzó anyaggal kitöltött mágneses ívekről és hurkokról kiderült, hogy egy óriási hangszer húrjaiként rezegnek, és a tudósok képesek voltak ezt a rezgést az emberi fül számára hallható hanggá alakítani.
A felfedezés különösen fontos lehet annak fényében, hogy a NASA az elmúlt napokban jelentette be, hogy a Nap nyugalmi ciklusa véget ért, a naptevékenység jelentősen fokozódni fog, és 2013-ra eddig példátlan mértékű mágneses sugárzást fog kibocsátani, ami az emberiségre is nagy hatással lehet.