2010. június 21., hétfő

fly

Nem szeretem a legyeket.
De mivel ma amúgy is borzalmas hangulatban vagyok, irtó viccesnek tartom ezeket a fotókat:


* * * * *


* * * * *


* * * * *


* * * * *


* * * * *


* * * * *


* * * * *


* * * * *


* * * * *

Rófusz Ferenc 1981-ben nyert Oscar-díjat A légy című animációs filmjével.A művész 1946-ban született, és már általános iskolás korában érdeklődött a filmkészítés iránt. A Mafilmnél kezdett el dolgozni díszletfestőként és trükkfilmrajzolóként, majd 1968-ban felvételizett a Pannónia Filmstúdióba. Közreműködött a János vitéz és a Gusztáv sorozat elkészítésében is.
Első önálló animációs filmje a Kő volt, és 7 évvel ezután készítette el a tengerentúlon is nagy sikert hozó alkotást.
1988-ban Kanadában telepedett le, jelenleg Magyarországon él és saját stúdiójában tevékenykedik. Az óvodás, kisiskolás korosztályhoz szóló Réka meséiből szeptemberre készül el a "pilot film", mely Rófusz legújabb vállalkozása. A rendezőt az Igaz Dóra tollából született mesék szövege éppúgy megfogta, mint Halmai László rajzai, ezért kereste meg a kiadót az animációs sorozat ötletével. Ahogy a világhírű filmes egy nyilatkozatában hangsúlyozta, különösen azért izgatta a feladat, mert "a magyar animáció, de talán még az egyetemes animáció történetében sem készült ilyen alkotás, amely a gyerekeink életében ilyen fontos kérdésről, mint a betegségek megélése, kezelése szólna".

* * * * *