2010. április 9., péntek

Lin Ju-csun

Egy csapásra sztárrá vált egy tajvani tehetségkutatóban tűfeltűnt fiatal férfi, aki elképesztő hangjával elvarázsolta a zsűrit, a hallgatóságot - és az internetező közönséget is.
A duci, esetlenül mozgó, csokornyakkendős énekes egy tehetségkutató műsorban Whitney Houston "I Will Always Love You" című slágerét adja elő - bámulatos tehetséggel és eredetiséggel. A bolti eladóként dolgozó 23 éves Lin Ju-csun szerényen nyilatkozott az AFP hírügynökségnek: "Teljesen ledöbbentem, hogy ilyen érdeklődést váltottam ki. Nagyon boldog vagyok, hogy az embereknek tetszett a Whitney-dalom".
Az ázsiai fiatal sikertörténete nagyon hasonlít a brit tehetségkutatóban feltűnő, mérsékelten megnyerő külsejű, de annál tehetségesebb Susan Boyle-éhoz, akinek lemeze rekordokat döntött, így többek között övé volt minden idők leggyorsabban fogyó albuma az Egyesült Királyságban. Lin Ju-csun azt mondta, büszke az összehasonlításra, mert tiszteli a skót énekesnőt, aki bizonyítéka annak, hogy átlagos külsővel is lehet ragyogni a színpadon. Ugyanis Lin életében nem ez az első tehetségkutató, ám a korábbi verseny bírái mind megjelenését, mind magas hangját kifogásolták, és az énekesi karrier helyett azt ajánlották neki, hogy legyen inkább komikus.
Az esti híradóban úgy konferálták fel, hogy itt egy énekes, aki a hangjával ért el ekkora sikert. (?) Hát, kérem, ma már ez számít hírnek...
Mindenesetre itt a róla készült felvétel:
Lin Ju-csun

Azt méghozzá szeretném tenni, hogy kíváncsi lennék, hogy a fénykorától fényévekre került Whitney Huston vajon látta/hallotta-e a felvételt. Szegénykéről azt mesélik akik mostanában hallották énekelni, hogy a kutya különbül vonyít...
Sic transit gloria mundi