Albioni levelek XIX.

Ha Nyugat-Londonban, ezen belül is Chiswick-ben tartózkodik az ember, két házat feltétlenül meg kell néznie. De ne induljon útnak hétvégén, mert csak 50 %-os sikerrel fog járni!

A Chiswick House egy csipet Itália a ködös-esős Albionban.
Picit furi nyitvatartási ideje van, pl. szombat délután zárva van, mert állítólag sok esküvőt tartanak itt. És belépőt is kell fizetni, a felnőtt jegy 4 font.

Aki egy picit is játas az olasz építészetben, annak első pillanatban feltűnik, hogy egy Palladio-stílusú épülettel áll szemben.
Andrea Palladio, a Padovaban született, de a közeli Vicenzában tanult és ismertséget szerzett építész a 16. században élt. Elsősorban palotákat, villákat tervezett, melyek az ókori görög épületek oszlopos-timpanonos jegyeit gondolják újra. Ars poetica-ja szerint egy épület hármas követeménynek kell, hogy megfelejen: kényelem, tartósság és szépség.
Számomra irtó érdekes, hogy 1570-ben négy kötetes építészeti szakkönyvet adatott ki.
Stílusát nem csak országában, de világszerte utánozták - olvásmanyaim szerint talán az írek voltak a legfogékonyabban stílusára.
Íme egy kép Palladio egyik leghíresebb vicenzai művéről, a Villa Rotonda-ról:ez pedig a Chiswick House:
Hát, eléggé szembetűnő az azonosság.
A ház tulajdonosa "a Művészetek Apollója", vagy az "Építész gróf"-ként emlegetett Richard Boyle volt, aki bizony többre értékelte a művészetet a piszkos politikánál.
Rajongott Handel zenéjéért is, a mester három operáját is az earl-nek dedikálta.
A nemes megszerezte Palladio könyvét. A Chiswick House tervezője ebből merített, és az angol villa a 18. századi európai építészet gyöngyszemeként került be a művészettörténetbe.
Egy angol kiadványban azt olvastam, hogy a ház az ókori Róma stílusával és eleganciájával igyekszik versenyre kelni. Ez a nyilvánvaló palladio-i kapcsolat mellett azért is butaság, mert már a rómaiak is a görögöket utánozták, csakúgy, mint a reneszánsz művészek is őket tekintették minden téren etalonnak.
A házat körülölelő park is teljesen Olaszországot idézi a kacsákkal zsúfolt tavacskával, a rengeteg kőszoborral berendezett gyönyörű parkkal.

Próbáltam rájönni, mit is jelenthet Chisewick. A pár perces sétányira lévő Hogharth's House őre szerint "Sajt falu" lehetett a körzet neve, és a villa is ennek emlékét őrzi.
Az 1600-as évek végén épült Hogharth ház William Hogharth tulajdonába került, akit az angol festészet atyjaként szoktak emlegetni.Az házat 1904-ben nyitották meg először a közönség számára, de a második világháború okozta pusztítás miatt egy kényszerszünet után 1951-óta látogatható újra. Ha jól értettem, megint lesz egy kis zárvatartás, arra költenek most tetemes összeget, hogy a teljes épület megcsodálható legyen a jelenleg nem látogatható második szinttel együtt.
Korábban Turner volt a kedvencem, de mától Hogharth-rajongó vagyok, remélem, sikerül egyértelműen megfogalmaznom, miért is.
Apja révén kisbirtokosi család leszármazottjaként látta meg a napvilágot 1697-ben.
Édesapja szerintem álmodozó lelkű tanító és nyomdai korrektor volt. Legidősebb fia kiemelkedő rajztehetsége hamar megmutatkozott, de nem volt elég pénze a családnak a fiú taníttatására. Ezért inasnak adták, hogy olyan mesterséget tanulhasson, ami képességeinek is megfelel, és valószínűséggel meg is tud majd bebőle élni. Így lett William ezüstműves inas.
Az apa szabadideje minden percét egy latin szótár összeállítására fordította, melyet azonban soha nem adtak ki. És nyitott egy kávézót, ahol tervei szerint mindenki kizárólag latinul beszél. Vállalkozása azonban tönkrement, és a Fleet-be, az adósok börtönébe került.
A börtön mellet volt egy telep, itt éltek a fogvatartottak családtagjai. William soha nem beszélt életének erről az öt évéről, de úgy gondolom, különösen nehéz lehetett a művészi ambíciókkal megáldott ifjú élete a köztörvényes bűnözők és egyéb különös sorsú emberek és rokonaik testközelségébe kerülni. Én úgy képzelem, apja szépre törekvő, a valóságtól elrugaszkodó álomvilága mellé keserű tapasztalatként megkapta a sárban dagonyászó valóságot, mely valósággal a bőrébe itta magát, és az itt tapasztaltaktól soha nem tudott már szabadulni.
Amikor 1720-ban saját üzletet nyitott, könyvillusztrációkat készített. Autodidakta módon kezdett festészetet tanulni, majd beiratkozott a rajzakadémiára, mivel mindenáron festő szeretett volna lenni.
Élénk társadalmi életet élt, rengeteg értelmiségi és művész barátra tett szert.
1724-ben szatirikus rézmetszeteivel szerzett magának hírnevet.
Élete pikáns részlete, hogy kezdeti sikerei után Sir James Thornhill szolgálatába szegődött, akinek lányát, Jane-t megszöktette és feleségül vette. A rossz nyelvek szerint nem minden érdek nélkül tette ezt, de ennek ellent mond élete végéig tartó szerelme a nő iránt.
Az arcképes korszaka után festmény- és rézmetszet sorozatokkal állt elő. Az A szajha útja annyira sikeres volt, hogy kalózkiadások sora készült belőle. Hogarth így folyamodványt nyújtott be a Parlamenthez az orvkiadások ellen - sikerrel.
Ezekben az években érte el sikerei csúcsát. Ismert, elismert, jól fizetett művész volt.
Nem csak tehetséges festő volt, de a kor társadalmi problémáit igen éles szemmel látó és ábrázoló "szociológus" is.
Az A szajha útja egy vidékről Londonba kerülő leány lezüllésének történetét meséli el - tele jelképpel és félreérthetetlen utalással. Az Az aranyifjú útja igen kacskaringós, érdekházasságot köt egy félszemű agg özveggyel, orgiákon vesz részt, majd adósok börtönébe kerül, végül a bolondok házában fejezi be életét.
A Divatos házasság ciklusban a gazdag polgárlány és az eladósodott földesúr érdekházasságának jelenetei között a kölcsönös megcsalások, összetűzések, végül az asszony öngyilkossága jelenítődnek meg.
Karikatúráiból (de inkább szívbe markoló gúnyrajzoknak nevezném őket) is láthatunk párat egykori házában. A Gin Lane (Gin köz) című a kor hatalmas problémáját jeleníti meg: az állandó alkohol-mámorban tespedő nők és férfiak minden erkölcsi morált felrúgó életét mutatja be. Hátborzongató!!!De ugyanígy izgatta a politikát behálózó korrupció is. A kép címe: The Humours of an Election: An Election Entertainment.Szintén nagyon ismert metszete Lord Lovat portréja. A felségárulás vádjával börtönben ülő főrangú urat a kép elkészülte után pár nappal kivégezték. Pere olyan nagy port kavart, hogy a metszet iránt óriási kereslet mutatkozott.A kedvencem a következő két kép, a Before és az After arról tanuskodik, hogy Hogarth nagyon jól ismerte mind a női, mind a férfiúi lelket:

Valamennyi képe igen dinamikus, részletgazdag, tele szimbólumokkal és mindenki számára nyilvánvaló utalásokkal.
Festményei közül az A rákárus lány portréja emelkedik ki. Mindenáron szakítani szeretett volna az addigi angol hagyománnyal, miszerint van Dyck-ot utánozó stílusban lehet csak jó arcképet készíteni.
Történelmi tárgyú festményekkel is kísérletezett, ezek közül többet a Szent Bertalan Kórháznak adományozott. Ezen irányú törekvései azonban nem igazán voltak sikeresek. Egyrészt technikailag volt még hova fejlődnie, másrészt szerintem mindig fontosabb volt számára az emelkedettség mellett némi szatirikusság, a valóság hű visszaadására való törekvés. Ráadásul korában a jó festmény régi festmény volt - ez alatt azt értem, fontosabb volt a kor a minőségnél. Válaszul készült el utolsó ilyen témájú képe, a Sigismunda, mely hatalmas vitát váltott ki.A kiállításon utalást találunk elméleti munkájára, a Szépség analízisé-re is, mely 1753-ban jelent meg. Akkor nagy siker volt, de hamar feledésbe merült, mert elemzése inkább az elavult barokk, és nem a klasszicizmus szabályait követi.
66 éves korában agyvérzést kapott, és a következő évben halt meg. Chiswickben temették el.
A ház megnézése után a kertben érdemes sétát tenni. Rögtön a mostani bejárattal szemben van egy szederfa, amely 300 éves, és jelentem, ma is terem!

A két ház megtekintéséhez a Hammersmith megálló vagy a Chiswick Park metró megálló van a legközelebb. Előbbinél a 190-es, utóbbinál az E3-as buszra kell átszállni.