2011. január 30., vasárnap

Berta

125 éve készült el az első gépkocsi, Carl Benz révén. Kevesen tudják, hogy a feltaláló feleségének igen nagy része volt abban, hogy férje kísérleteit és szívós munkáját siker koronázta.
Berta Benz (Berta Ringer) alig töltötte be 20. életévét, amikor megismerkedett Carllal. A lány volt az első, aki komolyan vette az örökösen barkácsoló, kísérletező fiatalember elképzelését egy gépi meghajtású járműről. Olyannyira, hogy előre kikérte az örökségét az apjától, hogy hozzájáruljon Carl saját műhelyének berendezéséhez. Amikor a pénz elfogyott, beszállt a munkába: varrógépével indukciós tekercseket csévélt; ha Carl a technikai kudarcok után csüggedni kezdett, Berta öntött lelket beléje.1872-ben házasodtak össze, mely frigyből öt gyermek született: Eugen (1873), Richard (1874), Clara (1877), Thilde (1882), és Ellen (1890).
Amikor
1885-ben végre útra kész lett a "ló nélküli kocsi", férje mellé Berta is beült a háromkerekű járgányba, hogy próbautakat tegyen. Zokszó nélkül viselte a környékbeliek gúnyolódását, a becsmérlő kiáltásokat, hogy a pöfögő, csattogó, füstölgő masinát sokan ördögtől valónak tartották. Sok útról kitiltották a Benz-féle járművet, többször meg is bírságolták a házaspárt. Emiatt senki nem akart automobilt vásárolni tőlük.Végül Berta merész tette hozta meg az áttörést. 1888-ban mellé ültette a háromkerekű autóra 13 és 15 éves fiait, és nekivágott a Mannheimet Pforzheimmel összekötő 106 kilométeres útnak. Látszólag azért, hogy meglátogassa édesanyját, ám bizonyítani akarta, hogy a nagyközönség számára is hasznos találmányról van szó. Odafelé szinte végig emelkedett az út, ezért Berta azt javasolta a férjének, hogy építsen be egy harmadik sebességfokozatot a hegymenetek leküzdése érdekében. Útközben egy suszternél bőrrel vonatta be a fékezés következtében elvékonyodott, fából készült alkatrészeket. Akkor sem jött zavarba, amikor menet közben eldugult egy tömítés: kalaptűjével pár perc alatt kitisztította, egy félig megolvadt kábelt pedig a harisnyakötőjével szigetelt le. A világ első hosszú távú autókázásáról Carl így beszélt: "Berta merészebb volt, mint magam, végül is ő vállalkozott a motoros kocsi továbbfejlesztése szempontjából döntő jelentőségű útra".
1898
-ban a Benz-házaspár Ladenburgba költözött, ahol nekiláttak megbízható járművek gyártásának. Ezzel alapozták meg a Benz márka hírnevét.
Carl
1929-ben halt meg; addigra a talpon maradás érdekében fuzionált a két vetélytárs, a Benz-féle gyár és Gottlieb Daimler cége.
Berta 15 évvel élte túl a férjét. 95. születésnapján tiszteletbeli szenátorrá fogadta a
karlsruhei műszaki egyetem. Két nap múlva halt meg az asszony, akinek emlékét szobor őrzi a pforzheimi Waisenhausplatzon: René Dantes alkotása azt a háromkerekű "ősautót" formázza, amelyen Berta és fiai Mannheimből Pforzheimbe hajtottak ama forró augusztusi napon.
A Bertha Benz Challenge-re idén szeptember 10-11-én kerül sor.
A futurisztikus és gazdaságos járműbemutató mottója: Bertha Benz Challenge-Sustainable Mobility on the World's Oldest Automobile Road! (Bertha Benz Challenge - Fenntartható mobilitás a világ legrégebbi autóútján!").