2010. május 18., kedd

Végvári Tamás

Végvári Tamás (1937-2010) Érdemes és Kiváló Művész, Jászai-díjas magyar színész.
A színművészeti főiskolát 1962-ben végezte el, ezután a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződtették. Dolgozott a Veszprémi Petőfi Színházban, a Szegedi Nemzeti Színházban, 1971-től egy évtizedet a Thália Színházban töltött. 1981-ben a Nemzeti Színház társulatához csatlakozott, a rá következő évben pedig több társát követve a Budapesti Katona József Színház alapító tagja lett. 2004-ben csatlakozott a Madách Kamara, a későbbi Örkény István Színház társulatához. Drámai hősök mellett karakter szerepeket is alakított. A Galócza című darab címszerepében karikírozó képességeit is bizonyíthatta. A rövidlátó, csetlő-botló gengszter szerepében –ritka lehetőségei egyikeként – a közönséget önfeledt nevetésre késztette.
Utolsó szerepe Örkény István: Macskajáték című darabjának öregedő, pozőrje volt.
Tekintélyes film és tévészerepeinek száma. A legszebben beszélő magyar színészek sokat foglalkoztatott szinkronszínész volt, több mint kétszáz (dokumentum- és mozi)filmet szinkronizált. Magyar hangot kölcsönzött többek között Al Pacinónak, Ben Kingsleynek, Harrison Fordnak és Robert De Nirónak. A sikeres Igenis, miniszter úr! sorozat intrikus titkárának, vagy a Shrek történetben "kiemelkedő" Farquaad nagyúrnak is ő kölcsönözte a hangját.
Tapasztalatainak átadására is volt lehetősége; beszédművészetet tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán.
Közéleti szerepvállalása is jelentős. 1993-1996 között ügyvivője a Magyar Színészkamarának; vezető szerepet vállalt a Magyar Színész-kamarai Egyesületben és a Magyar Színházi Társaságnál is.