2009. október 2., péntek

Ha a férfi igazán szeret

Alice (Meg Ryan) és Michael Green (Andy Garcia) házassága mintaszerű. Szenvedélyesen szeretik egymást, minden gondjukat-bajukat megosztják egymással és van két gyönyörű lányuk. Olyanok ők együtt, mint ahogy a képeslapokban a boldog családokat ábrázolják.
De a romantikus felszín mögött ott lapul Alice szörnyű titka, és ez a titok (az asszonyalkoholizmusa) mint egy időzített bomba, egyik pillanatról a másikra válságba sodorja Alice és Michael harmonikus házasságát. Ám a családtagok egymás iránt érzett szeretete lehetővé teszi, hogy megpróbáljanak közösen szembenézni az anya problémájával.
A mozi rendezője Luis Mandoki. A mexikóvárosban élő művész magyar felmenőkkel rendelkezik. Még londoni iskolájának hallgatója volt, amikor 1976-ban első rövidfilmjéve, a Silent Music-kal díjat nyert a Cannes-i Filmfesztiválon.
Kiemelkedő alkotásai közé tartozik a Motel, a Gaby: A true story, a Voces inocentes.

A film operatőre Koltai Lajos, aki már gimnazistaként amatőr filmeket készített. 1964-'65-ben a TV-ben töltött 1 évet segédoperatőrként, majd kameramanként. Főiskolásként Illés György tanítványa volt operatőr szakosként.
1970 óta a Mafilm-nél dolgozik; kezdetben dokumentumfilmeket készített, s 3 játékfilmben mestere, tanára kameramanja volt.
A '70-es évek magyar operatőri művészetének egyik meghatározó alakja. Kivételes képessége, hogy a legkülönbözőbb stílustörekvésű rendezőknek is egyenrangú alkotótársa tud lenni, így a "dokumentarista" és "esztetizáló" irányzatú játékfilmművészet képi világának kimunkálásában egyaránt vezető szerepet játszhatott. Hazánkban egyedülálló módon ültette át a fekete-fehér filmezésben kialakított kompozíciós elveit a színesfilm-fényképezésben.
Balázs Béla-díjas, Kossuth-díjas, érdemes művész. Tagja az Oscar-díjat osztó amerikai filmakadémiának, és az Amerikai Operatőrök Egyesületének. Kétszer javasolták Oscar-díjra. Az 1981-ben készült Oscar-díjas Mephisto operatőre.
Ismert fimjei közé tartozik még a Veri az ördög a feleségét, a Szépek és bolondok, a Déryné hol van?.
Rendezőként is dolgozott az utóbbi években, ám munkái vegyes fogadtatásra találtak. A Sorstalanság zenéjét a kiváló Ennio Morricone szerezte, az Esté-ben pedig korunk vezető színésznőivel dolgozott együtt.