2008. október 5., vasárnap

Albioni levelek XXV.

Aldwych

A Holborn melletti félhold (vagy kifli?) ívű utca (és a körzet) az egyik kedvencem.
Annyira angol, ugyanakkor a hatalmas paloták teljesen a magyar fővárosra emlékeztetnek.

Aldwich jelentése: idős település. Már a 7. században éltek itt angolszászok, mintegy 600 000 négyzetméteres területen.
Maga a Westminsterben található utca a következő nevezetességekkel bír:

The Royal Courts of Justice - az 1870-ben épült gyönyörűséges bíróságot 1882-ben nyitotta meg Viktória királynő.
Jó, ez nem igazán az Aldwich része, de annak bejáratánál van. És ha arra jár az ember, amúgy sem tudja nem észrevenni!
St. Clement Danes templom - az évszázadok alatt többször átépített templomot a II. világháború során súlyos bombatalálat érte.
Az általánosan elfogadott végső kialakítása 1682-ben történt meg Christopher Wren által.
A Narancsok és citromok... kezdetű gyermekdalban szerepel, és a templom harangjai ezt a nótát bimbammozzák:
"Oranges and lemons", say the bells of St. Clement's
"You owe me five farthings", say the bells of St. Martin's
"When will you pay me?" say the bells of Old Bailey
"When I grow rich", say the bells of Shoreditch
"When will that be?" say the bells of Stepney
"I do not know", says the great bell of Bow
Here comes a candle to light you to bed
And here comes a chopper to chop off your head!
A Danes egyébként dánt jelent, hiszen a korai évszázadokban rengetegen éltek itt, ők építették a templom elődjét, amit a tengerészek védőszentjének, szent Klementnek ajánlottak.
Mára az Angol Légierő központi temploma lett.
Az épület háta mögött található a királyság három alkalommal miniszterelnökként tevénykedő William Gladstone emlékműve. Az angol Liberális Párt alapítója és riválisának harca határozta meg három évtizedig (!) a brit politikai életet.
Nevéhez fűződik a titkos szavazás bevezetése és a választójog kiszélesítése.
Australia House - a hivatalos megnyitót V. György király részvételével 1918-ban rendezték. A rendkívül költséges palotát egy skót építész tervezte.
A Harry Potter rajongók feltétlenül látogassák meg az épületet, hiszen a filmbéli bank-jeleneteket itt forgatták.

Bush House - az Aldwich és a Kingsway találkozásánál lévő hatalmas amerikai épület a 20. század első felében emeltetett.
Az előcsarnokban olvasható felirat szerint az angolul beszélő emberek barátságának szentelték a szobrokat és a házat is, amit elkészültekor a legdrágább épületnek nyilvánítottak. Ez a gazdasági világválság évében volt.
Öt épületéből négyet a BBC Word Service, azaz az angol televízió birtokol, az utolsóban pedig az adó- és illetékhivatal székel.

A Kingswayből nyíló Portugal Streeten van a Peacock Theatre. Ebben a színházban kizárólag táncdarabokat adnak elő, tegnap én is megnéztem egyet.
Két éve láttam a Mezzo-n a Les Ballets Trockadero de Monte Carlo előadását. Rendkívül lenyűgözött, rögtön elhatároztam, hogy ha lehetőségem lesz, élőben is megnézem őket.
Hihetetlenül profi táncosok végtelenül vicces és szórakoztató koreográfiáiban gyönyörködhetnek a nézők.
Sokan meglepetten kerdezgették egymást a szünetben: Tényleg? Nem tudom elhinni, hogy ezek mind férfiak!
Bizony, az amerikai társulat valamennyi balerinájának "szőrős a mellkasa".
Egyébként a színházba illik nagyon pontosan megérkezni, a késők nem mászkálhatnak a helyükre, csak a szünetben.
Én sajnálom, hogy itt nem szokás kiöltözni az előadásokra.
Viszont ami meglepett, hogy a büféből az italt beviszik a nézőtérre.
Az is feltűnt, hogy a szünetben nem nagyon tódult ki a közönség. Lehet, hogy az is az ok, hogy a jegyszedők az előadások között a régi kenyereslányokat idéző kis tálcával a színpad mellett jégkrémet árusítottak. (Sokat gondolkodtam, mi lehet abban a vajkrémes doborra emlékeztető valamiben, míg végre sikerült megtudnom...)
A jegyárakról annyit, hogy általában a legolcsóbb jegy 15 font, a legdrágább 35.
Én majdnem leghátul ültem, szinte középen. Mindent tökéletesen láttam, csakhát itt a székek nagyon közel vannak egymáshoz, a térdeim az előttem ülő hátában voltak. :)
De egyébként tökéletesen élveztem az előadást!

A félköríves utca másik kijáratánál van a The Courtauld Gallery. A reneszánsztól a 20. századig tekinthetők meg itt főleg festmények. A gyűjtemény fő büszkesége Édouard Manet: A Folies-Bergére bárja. Ez egy nagyon híres párizsi koncertterem (éjszakai bár?) volt, mely eredetileg operaháznak épült.1869-ben nyitott meg Folies Trévise néven, és operetteket és egyéb populáris előadásokat tertottak benne. A Trévise utcán azonban már működött egy színház Trévise névvel, ezért nemsokára egy közeli utcácska után kapta végleges nevét az intézmény (a bergére jelentése: pásztorlányka).
A mulatóban olyan hírességek léptek fel, mint pl. Josephine Baker, aki kereken egy hónapig a budapesti Royal Orfeumban is vendégszerepelt.
Ez egyébként nagyon mókás történet. Az Orfeum nem igazán volt sikeres vállalkozás, inkább csak a konyhája vonzotta a tömegeket. 1928-ban a híres zeneszerző-igazgató, Zerkovitz Béla hívta meg a "fekete gyöngyszem"et. Azonban néhány parlamenti képviselő a sajtóval karöltve tiltakozott az erkölcstelen műsor miatt - Baker ugyanis igencsak lenge öltözékben adta elő műsorszámait. Ezért az akkori belügyminiszter, Szcitovszky Béla elrendelte, hogy egy hatósági személyekből álló bizottságnak kell előzetesen megtekinteni és véleményezni a revüt.
Baker egy szál banánszoknyában táncolt elő az egzotikus díszletek mögül, miközben az "Az én babám egy fekete nő..." című sláger szólt. Nos, a dolog eldőlt, a fekete revü zöld utat kapott. :)
Visszatérve a Manet képhez: egy baristát látunk, aki a tükör előtt áll.
Az árusított italok címkéi jól láthatók, melyek közül a bal legszélsőre írta nevét az alkotó (a művész is pénzből él, ugyebár), és a zöld háromszög alakú üvegben angol sör van.
Szintén a kiállított képek között van egy másik Manet festmény, az 1863-ban készült Reggeli a szabadban, illetve annak egy korai (és kisebb) változata. A botrányos mű egy erdei tisztáson üldögélő két, meglehetősen felöltözött úriembert, egy teljesen meztelen és egy fürdőruhában hajlongó hölgyet ábrázol.
A csoport előtt kalácsból, gyümölcsökből és női kalapból egy csendélet van összeállítva, mindez a természet dús díszleteivel egyszerre levegőssé és érzékivé varázsolja a csoportképet.
Igen, az egyszerű szemlélődő ezt látja, de.A két férfi Manet rokona, művész mivoltukra utal. Az előtérben a meztelen asszony Manet szeretője, akiről egyébként rengeteg közbotrányt okozó festményt készített. A háttérben lévő nő meg éppen belepisil a tóba. (A mű eredeti címe: Fürdés volt...)
A kép bal alsó sarkában egy béka található - a béka francia diáknyelven szajhát jelent.
Manet evvel a képével űzött gúnyt az akkori képzőművészeti törvényekből. Csak III. Napoleon nagylelkűsége engedélyezte egyetlen napra a kép megtekintését a közönség számára a visszautasítottak Salonjában, de ő is erkölcstelennek ítélte az alkotást.

A galéria a Courtauld Művészeti Intézet mögött található, a két épületet egy gyönyörűséges szökőkutas udvar köti össze. Csak 1989-től működik a Somerset House-ban az intézet, melyen keresztülhaladva a Temze-partra jutunk, egészen pontosan a Waterloo Bridge-hez.