az Ítélet Napja

A Men in Black (Sötét zsaruk) amerikai akcióvígjáték/sci-fi főszerepet Will Smith és Tommy Lee Jones játssza. Utóbbi a kedvenc színészem, szóval imádom ezt a mozit!

K és J ügynökök a földönkívüli itt-tartózkodásokat figyelő cégnek dolgoznak. Az 1997-es első részben egy az Orion övét kutató bogár, míg a 2002-ben elkészített második részben egy csini nőci bőrébe bújt, világuralomra törő sokcsápú lény ellen harcolnak. És nem is akármilyen eszközökkel!
A Zajos Tücsök egy icipici méretű, ám roppant erejű lőfegyver.
A Neutralizáló egy olyan tollszerű, emlékezetet kitörlő készülék, amit legtöbbször olyanoknál használnak, akik földönkívüli lényt láttak. Természetesen a folyamat visszafordítható: a De-neutralizálót K-nál használták a film második részében.
És New Yorkban már forgatják is a harmadik részt, mely jövőre kerül a mozikba. A történet szerint J ügynök visszautazik az időben, hogy összeálljon a fiatal K ügynökkel - Tommy Lee Jones fiatalkori énjét a szintén texasi Josh Brolin fogja alakítani. A 3D-s film rendezője Barry Sonnenfeld, fő producere Steven Spielberg.
A szereplőgárda tagjai K és J ügynökök mellett:
Rip Torn - a MIB feje,
Emma Thompson - O ügynök
Nicole Scherzinger - J ügynök kedvese
Jemaine Clement - a fő gonosz

A Terminátor sorozat legelső része, az A halálosztó (Terminator) című amerikai-brit tudományos-fantasztikus akciófilmet 1984-ben mutatták be. James Cameron mozijában Arnold Schwarzenegger, Linda Hamilton és Michael Biehn látható. A Terminátor szerepére eredetileg Lance Henriksent szemelték ki, Schwarzenegger Reese szerepét játszotta volna el. Végül azért döntöttek a jelenlegi szereposztás mellett, mert Schwarzenegger jelentős izomtömege félelmetesebbé tette őt.

A történet szerint az ijesztően közeli jövőben a mesterséges intelligenciával rendelkező számítógépek fellázadnak és az emberiség elpusztítására törekednek. Újabb és újabb harci robotokat fejleszt ki a Skynet nevű szuperszámítógép, hogy megnyerhesse a háborút. Az emberiség majdnem elbukik, ám egy John Connor nevű férfi az emberek élére áll, és megfordítja a háború menetét. A gépek vesztésre állnak, de visszaküldenek 1984-be egy terminátort, azt remélve, ha az megöli Sarah Connort, John anyját, az megváltoztatja a háború kimenetelét, mivel akkor a vezető nem születik meg. Ám az emberek megtalálják az időgépet és Kyle Reese őrmestert deportálják a gép után az angyalok városába. Ettől fogva együtt menekülnek üldözőjük elől, és Kyle és Sarah szerelmének gyümölcseként megszületik John. Tehát John Connor azért születik meg, mert felnőtt korában elhatározza, hogy összehozza az anyját az apjával, a gépek elleni háború pedig azért tör ki, mert amikor már javában zajlik, a gépek egy nem szokványos trükkel próbálják kiiktatni az emberek vezérét.
Ebben a részben egy időparadoxon következményét látjuk, hiszen ekkor John idősebb, mint saját apja. Ezen kívül ha a Skynet nem küldi vissza az első Terminatort a múltba, sem John Connor, sem pedig a Skynet nem születik meg, továbbá, ha a múltban megakadályozzák a gépisten létrejöttét, nem lesz háború, így nem küldik vissza Kyle-t sem a múltba, hogy apja lehessen Johnnak. A Skynet és John Connor léte egymás függvénye.

A film végén, amikor Sarah-t kórházba viszik, két munkás rátalál a Terminátor robotkezére, és úgy határoznak, hogy elviszik a gyár kutatóközpontjába. Ekkor mutatja a kamera a gyár nevét: Cyberdyne Systems. A Terminátor 2 sztorija is erre a jelenetre épül: a robotkarból és az elpusztított Terminátor processzorából fejlesztik ki a gépeket és létrehozzák a Skynet rendszert. Tehát a gépek elleni háború (és azzal az időutazást kiváltó ok) azért történik meg, mert az időutazó T800-as roncsából kimentett csip alapján létrehozzák a háborút kirobbantó Skynetet. Ez is egy híres paradoxon, a Bootstrap-probléma: bizonyos tárgyak vagy információk anélkül léteznek, hogy valaki megalkotta volna őket.
A Terminátor 2: Az ítélet napja (Terminator 2: Judgment Day) című amerikai-francia sci-fi akciófilmet 1991-ben mutatták be. A főbb szerepekben Schwarzenegger, Hamilton, Edward Furlong és Robert Patrick láthatók. A történet hasonlít az első részére: Sarah Connor fiát akarja megölni egy jövőből érkezett Terminátor, ám segítőjük akad.
Tíz év telt el az első rész óta. John immár egy vagánykodó kamasz, a nevelőszüleivel él. Anyja a Pescadero elmegyógyintézet lakója, ugyanis nem hittek neki, hogy egy jövőből visszaküldött robot az életére tört. 2029-ből ismét két terminátor érkezik; a gépek által John Connor likvidálására küldött T-1000-es modell, illetve az emberek Connor védelmére átprogramozott T-101-ese. A két robot azonnal megkezdi küldetése beteljesítését.
Connor üzenetét („Nincs végzet, csak ha magad is bevégzed”), soha senki sem találta ki, nem származik sehonnan, minden szereplő egy másiktól hallja: a jövőbeni John Connor megüzeni Kyle Reese-zel Sarah Connornak, aki továbbadja a gyerek Johnnak, aki felnőttként elmondja Reese-nek, és a kör bezárul.
Megtudják, hogy az Ítélet napját valószínűleg a Skynet egyik tudósának, Dr. Miles Bennett Dyaonnak leendő számítógépes rendszere fogja előidézni, így a háromfős csapat beavatja a férfit az apokaliptikus jövőbe, majd segítségével felrobbantják a Skynet központját, a Cyberdyne Systemst. Ám Dysont a kiérkező kommandósok lelövik, és a két terminátor megküzd egymással, melynek során a T-1000-es belezuhan az olvadó acélba, ahol azonnal szétolvad. John az acélba dobja a központból ellopott chipet és gépkart, majd az Ítélet napjának biztos elkerülése érdekében a T101-es is megsemmisíti magát.
Az egész történet legfurcsábban viselkedő szereplője az emberiség kiirtásán igyekvő mesterséges intelligencia, a Skynet. A szupergép, olyan fejlett, hogy képes robothadsereget létrehozni, megoldja az időutazást, és annyira kiismeri az ellenfeleit, hogy azoktól szinte megkülönböztethetetlen gépeket tud alkotni. Emberszabású robotokkal meg lőfegyverekkel harcol az emberek ellen, ám eszébe sem jut olyasmit bevetni, hogy pl. megmérgezhetné az ivóvizeket, vagy biológiai fegyvert vetne be. Persze az Ebolában fetrengő ellenállók képe közel sem lenne olyan mozgalmas filmen, mint az időutazó kiborgoké, akik autós üldözésekben rombolják le fél Los Angelest.
Az sem különösebben okos húzás, hogy olyan korba küldi a Skynet akciózni a terminátorokat, ahol azok sebezhetőek és elpusztíthatóak. Ha John Connor nagyszüleire fókuszálna, máris nem lenne minden sarkon folyékony nitrogénnel teli kamion meg kohó olvadt acéllal.

A Terminátor 3: A gépek lázadása (Terminator 3: Rise of the Machines) a Terminátor-sorozat harmadik része, 2003-ban mutatták be. Rendezője Jonathan Mostow, a főbb szerepekben Schwarzenegger, Nick Stahl és Kristanna Loken látható.
2004-re John Connor, a jövőbeli gépek elleni háború leendő vezetője immár felnőtt férfi, anyja évekkel ezelőtt rákban meghalt. A Skynet ismételten egy T-X modellezésű robotot küld vissza az időben, hogy megölje a jövő egyik kulcsfontosságú alakját, Katrine Brewatert, illetve hogy likvidálja a leendő emberi ellenállás tagjait. John és Kate útjai éppen keresztezik egymást, amikor az emberek újabb átprogramozott és visszaküldött kiborgja, a T850-es mindkét fiatalt megmenti ellenfelétől. A terminátor elmondta, hogy Kate miatt küldték ide, aki a jövőben John felesége lesz, és hogy az Ítélet napja hamarosan el fog jönni, felsorolja a T-X emberi célpontjainak listáját, melyen Kate apja, a pillanatnyilag biztonsági rendszert fejlesztő Robert Webster tábornok is szerepel. A csapat a Cyberdyne Systems központjába siet, ahol azonban a tábornok és az emberei egy számítógépes vírus megsemmisítésének érdekében szabad utat adnak a Skynet rendszerének, ezzel pedig aláírják az Ítélet napját; alig az összeköttetés után a Skynet parancsba adja a bázison jelenlévő harci robotoknak az emberek megsemmisítését. A lázadás közepette Robert is meghal, tanácsára lánya és John Crystal Peakbe repülnek, hogy az ott található atombunkerben véget vethessenek az egész felfordulásnak, illetve itt vívja meg végső összecsapását a két egymással szemben álló terminátor is.
Az időutazás egyetlen szabálya a Terminátor-történetekben, hogy csak élő anyag juthat át az időkapun; ezért meztelenek az időutazók érkezéskor, és ezért nem hozhat magával egy atombombát az időutazó kiborg, hogy egy gombnyomással elintézze a küldetését. Ám a harmadik részben Arnold az egyik üzemanyagcelláját használva robbantja cafatokra a T-X-et. Ez meg a nézőben felveti a kérdést, hogy miért nem tesz ugyanígy az első részben? Sőt, ha az időutazási tilalom alól mentesül minden olyasmi, ami élő anyaggal van borítva (máskülönben nem jöhetett volna át Arnold fémváza), akkor miért nem építenek be neki a bőr alá valami nagy kaliberű bolygórobbantó halálsugárvetőt? És hogyan magyarázza, hogy a folyékony fémből álló T1000-es mégiscsak képes az időutazásra?
Johnék percekkel később ébrednek rá, hogy erről a helyről semmiképpen nem tudnak beleavatkozni a történésekben, itt csupán teljes védelem alatt állnak a világra szabadított atombombák ellen, melyek pillanatok alatt megtizedelik az emberiséget - a gépek uralma elérkezett.

A Terminator: Megváltás (Terminator Salvation) című 2009-es akciófilm története 2003-ban kezdődik. Marcus Wright-ot halálra ítélik két rendőr meggyilkolásáért és az öccse haláláért. A börtönben felkeresi őt Dr. Serena Kogan, hogy aláírasson vele egy nyilatkozatot, miszerint halála után tudományos kísérletekre használják fel testét.
2018-ban, 14 évvel az Ítélet napja után, a világ romokban hever. Egy maroknyi túlélő csoport csatlakozik a John Connor vezette ellenállókhoz, hogy megsemmisítsék a Skynet szuperszámítógépet és gyilkos kiborgjait, a terminátorokat. Egy akció során sikerül az embereknek bejutni egy titkos Skynet laboratóriumba, ám az összecsapást csupán Connor éli túl. Connor visszatér az ellenállás főhadiszállására, a víz alatt egy atomtengeralattjáróra, ahol megtudja, hogy sikerült találni egy olyan frekvenciát, mely minden Skynet gép kikapcsol, és véget vethetnek a háborúnak. Kyle Reese abban a gyűjtőtáborban van, amit a felettesei le akarnak bombáztatni, így alkut köt a humán robottal, Marcussal, miszerint az bejuttatja őt a Skynet falai mögé. Wright az alku szerint besétál a gyűjtőtábor irányítójába, és kikapcsolva néhány dolgot, esélyt ad Connornak a bejutásra, ami sikerül is neki. Ám miközben a fogolyszabadítás tart, megjelenik a Skynet legújabb terminátora, az igazi emberi bőrrel fedett 101-es modell, Connorék életére tör, és sikeres csapást mér az ellenállás főhadiszállására. A robottal folytatott harc során John szíve súlyosan megsérül, támadójával hosszas harc után Marcus végez. A mentőcsapatok felszállnak, a központot a levegőbe repítik, Marcus pedig felajánlja szívét, hogy megmentse a haldokló Connort.

A film készítői még két Terminátor-filmet terveznek.

* * *

A Terminátor 3 elmeséli, hogy az Ítéletnapot csak elhalasztani tudják, megakadályozni nem, így végül a Skynet 2004. július 25-én mégis öntudatra ébredt, és szétbombázta néhány nukleáris töltetettel a Földet.
A 2008-ban elstartoló, két évadot megélt Sarah Connor krónikái sorozat újabb Ítéletnapot adott a rajongóknak: abban a párhuzamos univerzumban, ahová Connor anyuka egy időutazás során keveredett el, a Skynet 2011. április 19-én lázadt fel az emberiség ellen, és két nap múlva bombázta vissza a világot a kőkorszakba. A nukleáris töltetű rakéták indítását John Connor barátja/apja, Kyle Reese és a testvére, Derek egy játszótérről nézték végig.
Magyarország sorsáról egyik filmben és a sorozatban sincs szó, valószínűleg az Oroszország felé száguldó amerikai nukleáris rakéták elkerülnek minket, de a sugárzó hamu már beteríti az egész nemzettestet.
Csak abban reménykedhetünk, hogy Andy Vajna producer miatt a gépek kegyesek lesznek velünk.

Dies iræ! dies illa

Solvet sæclum in favilla:

Teste David cum Sibylla!

Ultima Cena

Colin Humphreys, a Cambridge-i Egyetem professzora csillagászati adatok, ősi szövegek és az ősi zsidó kalendárium segítségével próbálta meghatározni Jézus utolsó napjainak időrendiségét. Véleménye szerint Jézust egy nappal az ünnep előtt ítélték el és feszítették keresztre. Humphreys állítja, a keresztre feszítésre április 3-án szerdán került sor.
A professzor szerint Máté, Márk és Lukács más naptárat használt, mint János. I.sz. 33-ban, amikor már széles körben elterjedt a holdnaptár, némely csoportok még alkalmazhatták az ősi zsidó kalendáriumot, és Jézus tanítványaival eszerint ülhette meg az ünnepet. Ez megmagyarázhatná az újszövetségi szövegek másik ellentmondását is, azt, hogy hogy lehetett annyi eseményt a "csütörtök" esti lakoma és Jézus nagypénteki keresztre feszítése közé besűríteni. Ez azt jelentené, hogy Jézus letartóztatása, kihallgatása és elítélése valamivel hosszabb időt vett igénybe.

Az utolsó vacsora a keresztény vallásban Jézus és a 12 aposotol utolsó közös vacsorája. A Biblia szerint Jézus ezen vacsora során mondta a kenyérre és borra, hogy az az ő teste és vére, amire a misék során a mai napig utalnak.

"Mert én az Úrtól vettem, a mit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret, És hálákat adván, megtörte és ezt monda: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlatosképen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, a míg eljövend."

(Pál apostol)

Az utolsó vacsora több művészeti alkotás ihletője is volt, ám a leghíresebb kétségtelenül Leonardo da Vinci falfestménye, mely azt a drámai jelenetet örökíti meg, amikor Jézus az utolsó vacsorán ezt mondja az apostoloknak: Bizony, bizony mondom néktek, hogy egy ti közűletek elárul engem. (Jn 13,21)
Leonardo di ser Piero da Vinci (Leonardo, ser Piero fia Vinciből 1452-1519) itáliai származású reneszánsz polihisztor (festő, tudós, matematikus, hadmérnök, feltaláló, anatómus, szobrász, építész, zeneszerző, költő és író - mindenesetre latin tudása gyérebb volt, mint szerette volna), törvénytelen gyerek, aki kivételes tehetségével és szorgalmával géniusszá nőtte ki magát.
1482-ben elnyerte a milanói Lodovico Sforza herceg udvari tudósának és művészének állását. A herceg megbízta Francesco Sforza hatalmas lovasszobrának megformálásával is, de csak a mű hatalmas agyagmodellje készült el (1493), amit aztán a Milánót megszálló francia katonák 1499-ben elpusztítottak. Évekig elhalmozták megrendelésekkel: ezek közül a legjelentősebb a Santa Maria delle Grazie-kolostor refektóriumában megfestett freskó, az „Utolsó vacsora", amellyel 1498-ban készült el. Miután hónapokon keresztül járta Milánó utcáit, hogy ráleljen a legtökéletesebb modellekre, az elméletben már rég megkomponált művéhez.
Giovanbattista Giraldi költő édesapja szemtanúja volt, amikor Leonardo az Utolsó vacsorát festette: "Mielőtt Leonardo hozzáfogott volna, hogy festménye valamely szereplőjét megjelenítse, először gondosan mérlegelte a figura emberi tulajdonságait és természetét.... a látottakról jegyzeteket készített abba a könyvecskébe,amelyet mindig az övében hordott".
Egy szemtanú feljegyzése szerint: " Néha hajnaltól napnyugtáig ott maradt a templomban, le sem tette a kezéből az ecsetet, és feledve evést és ivást, szünet nélkül festett. Máskor viszont két-három vagy akár négy napon át a kezébe sem vette az ecsetet; órákon át nem tett semmi mást, csak összefont karral álldogált szemben a művel, szigorú tekintettel fürkészve a figurákat".
Az egyik nap a szemére vetette egy szerzetes, hogy nem halad munkájával. Leonardo erre büszkén mutatta, hogy hogyan képzeli el az apostolokat, és füzetéből felolvasta gondolatait. Ekkor közbevágott a pap és azt mondta: Nem is tudtam, hogy a festményeket megírják. Leonardo elhallgatott és nyugodtan, ám kissé megsértetten válaszolt: A festmény néma költemény. Talán ez a momentum szülte Leonardoban a gondolatot, hogy rejtélyesebben fesse meg az Utolsó vacsorát. Ne Júdás legyen elkülönítve árulása miatt a képen, hanem Krisztus üljön magányosan, titokzatosan, a megszokottól eltérő módon.
Elkészülte után azonnal a téma legtökéletesebb megjelenítéseként kezdték méltatni művét, nem csupán a mesteri módon felépített jelenetek miatt, hanem azért is, mert a kompozíció, a színhasználat a világítás és egyes alakok tartása és mozdulata is a bibliai szavakra utal: Vasari így írt a freskóról: "…mindegyikük arcán látszik a szeretet, a félelem és a felháborodás, illetve a fájdalom, hogy képtelenek kitalálni, mi van Krisztus lelkében.".
A többszörös háromszög-kompozícióba rendezett jelenetben jól látható, és vonalzóval is ellenőrizhető, hogy a kép minden perspektíva vonala pontosan Jézus arcára vetülve a kép geometriai középpontja felé tartanak. A tanítványok négyszer hármas csoportokaban helyezkednek el:
Az első hármas csoportot Bertalan, az ifjabb Jakab és András alkotja. Bertalan feláll, két kézzel az asztalra támaszkodik, felháborodást látok a mozdulatában. Jakab jobb keze András jobb keze mögött, bal keze András vállán. András előre néző nyitott tenyere mintha elhárító mozdulatot tenne, ő vétlen.
A második hármas csoportot Júdás, Péter és János alkotja. Júdást a mai napig az árulás szimbólumaként emlegetjük. Karizmatikus egyéniség volt, erős befolyással bírt a tanítványokra, sokszor viszályt keltett köztük, emellett önelégült volt és nagyon szerette a pénzt. Jézus egy évvel az elárultatása előtt ezt mondta: "Nem én választottalak-é titeket, a tizenkettőt? és egy közűletek ördög " (Jn 6,70)
Leonardo hónapokig kereste a modellt a csavargók között, Júdás megformálásához. Az apostolok közül az egyedüli, akinek arca árnyékban van és a könyöke az asztalon. Jobb kezében pénzes zacskót szorongat: vagy az árulás szimbólumaként, vagy azért, mert ő volt az apostolok között a pénztáros. A tanítványok közül ő az, aki nem háborodik fel Jézus bejelentése után, nem fürkészi, nem találgatja ki az áruló, hiszen tudja a választ.
Az evangélium szerint János állt legközelebb Jézus szívéhez, a festményen is Jézus jobbján foglal helyet a hagyományosan hosszú hajjal ábrázolt alak, keze összekulcsolva, Péterhez hajol.
Dan Brown és mások szerint azonban ez az alak Mária Magdolna, Jézus legkedvesebb tanítványa, esetleg kedvese.
A mű befejezése előtt nem sokkal ellátogatott hozzá Beatriche, Lodoviko il Moro fejedelem felesége. A fiatal lány rákérdezett, miért nem hajtja János Krisztusra fejét. Leonardo annyit válaszolt, hogy mert őt már senki sem vigasztalhatja.
Ha azonban János apostol alakja nem férfi, hanem Mária Magdolna, akkor hol a hiányzó János? Talán nem János, hanem Júdás hiányzik a képről. Sok más alkotáson is az asztal túloldalára, jól elkülönülten festették meg. Leonardo talán Júdáson állt bosszút, hogy még csak arra sem méltatta, hogy lefesse.
Péter keze János vállán van, fejük összeér, egymás iránti bizalmat sugároz az ábrázolás. Péter jobb kezében (?) kés van, ami azt is szimbolizálhatja, hogy amikor Jézust foglyul ejtik, a poroszlók egyikének levágta a fülét.
Jézus alakja a központban van, a mennyezet gerendáinak összefutó vonalai is az ő alakjánál találkoznak. Abban az eljárásban, ahogyan Leonardo a centrális perspektíva segítségével illuzionisztikusan kitágítja a refektórium terét, a 15. század valamennyi újítása benne foglaltatik. A térbeli dimenziót hangsúlyozza, aminek révén kiemeli Jézus alakját. Az ő középponti elhelyezkedését az apostolok csoportosítása bal és jobb keze felől, valamint felé forduló mozdulatuk szintén kidomborítja. Ezt az odafordulást a megjelenített pillanat motiválja: Jézus közli tanítványaival, hogy egyikőjük el fogja árulni őt. A végtelenre nyíló ajtó világos hátterében elhelyezve, végtelen nyugalmat tükrözve, miután kimondta súlyos szavakat. Ennek a nyugodtságnak ellentéte az apostolok nyugtalansága. Mégis először a nyugodtságra irányul minden figyelem a képen. Jézus jobb keze és Júdás bal keze a tányér közelében van. Ki az áruló? "Az, a kinek én a bemártott falatot adom. És bemártván a falatot, adá Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának" (Jn.13,26)
A harmadik hármas csoportot Tamás, idősebb Jakab (János testvére) és Fülöp alkotja. Tamás felfelé mutató ujja felháborodást sejtet, Jakab mintha azt mondaná a mozdulatával: ki lenne képes ezt az embert elárulni? Fülöp szelíden a szívére mutat, hitetlenkedve.
A negyedik hármas csoportot Máté, Tádé és Simon (Jézus unokatestvére) alkotják.
Máté Jézus felé nyújtja mindkét kezét, tekintete Simonra irányul, mintha ő sem hinné, hogy Jézust képes lenne valaki elárulni.
Tádé Simonnak mond valamit, jobb keze furcsa, nem megszokott tartásban van. Simon bal keze hüvelyk és kisujja érinti egymást, elemzők szerint a kezdet és a vég megjelenítése. Mindkét kezével Jézus felé mutat, tekintete is Jézus felé néz.
Művészettörténészek szerint Simon hasonlít az idős Leonardóhoz, mintha magát is meg akarta volna jeleníteni ezen a csodálatos remekművön.

Ha először megpillantjuk Leonardo remekművét, talán észre se vesszük, hogy hiányzik a Szent Grál, amibe Jézus vérét fogták fel. Többek szerint a művész nem is szánta a képre, és többen úgy vélik, hogy a Szent Grál igenis rajta van a képen, a Jézus jobbján ülő Mária Magdolna személyében.
Érdekes, hogy Jézus és János ruházata szinte ugyanaz, csak a színek vannak felcserélve, és mindkettőjük nyakában egy medál szerű tárgy figyelhető meg. Talán a két medál jelképezné a mai értelemben vett jegygyűrűket, a színek cseréje meg az összetartozást?
Az is megfigyelhető, hogy János figurájára (pontosabban: "ádámcsutkátlan" nyakára) egy kéz mutat.
Dan Brown szerint fontos jelentőséggel bír Jézus és a jobbján elhelyezkedő rejtélyes alak, János testhelyzete.

No és ott van az önálló kézfej, ami egy kést tart a kezében.

Hogy Leonardonak mi volt a célja e képpel , már sose tudjuk meg teljesen. Lehet, hogy tényleg jeleket próbált meg elrejteni bennük a múlt számára, de az is lehet, hogy pusztán mi magyarázzuk bele a dolgokat.
A kép elkészült, ám sajnos, rögtön elkészülte után repedezni kezdett. Leonardo el volt keseredve. Ráadásul az Utolsó vacsorát elkészülte óta folyamatosan károk érték. Ajtót vágtak a falba, megcsonkítva ezzel a remekművet. Napóleon idején az étkezőt istállónak használták, a háborúk alatt pedig bombázták. 1943-ban az épületet amerikai bombatalálat érte, csoda, hogy csak ez az egy falrész maradt épen.
A freskót hétszer restaurálták, négyszer átfestették. A refektórium nedves, párás fala nem volt ideális helyszín ennek a csodálatos műnek.
1978-'99-ig dr. Pinin Bambrilla restaurátor vezetésével visszaállították az eredeti képet. Az egyik réteg alatt megtalálták az alkotó névjegyét.
Egy 2007-ben napvilágot látott elmélet szerint a freskó egy elrejtett zenei motívumot is tartalmaz. Giovanni Maria Pala szakértő leírja, hogy egy viszonylag rövid, 3/4-es lüktetésű himnuszról van szó. Pala a festményre kottavonalakat vetített, Jézus és az apostolok kezei, valamint a kenyérdarabok elhelyezkedései, jobbról balra olvasva, hangjegyekké állnak össze. Pala szerint ez a felfedezés "csupán azt hangsúlyozza, hogy Leonardo egy olyan ember volt, aki hasonló zseniális dolgokkal fejezte ki hitét Istenben".
Leonardónak a freskótechnikával folytatott kísérletei azt eredményezték, hogy a kép nem sokkal befejezése után kezdett lepattogzani a falról; ez azonban vélhetőleg még jobban fokozta azt a bámulatos hatást, ami ebből az alkotásból sugárzott.

Egy most elkészült weboldalon bárki közelről szemügyre veheti a híres festmény részleteit, és levonhatja a saját következtetéseit a Jézus elárulása előtti pillanatokat megörökítő kép titkairól.
Azok a szerencsések, akik eredeti pompájában láthatták a gyönyörű 15. századi alkotást, mindössze 15 percet áldozhatnak Leonardo zseniális művének, ugyanis ennyi időt engednek a szigorú szabályok a látogatók számára. Az asztalon bort és narancsokat, Júdás ingujjában pedig egy pénzes zacskót fedezhet fel a kíváncsi felhasználó.
A mozaikként összeillesztett hatalmas kép összesen 1600 tíz megapixeles felvételből, azaz 16 milliárd megapixelből áll. A részleteket egy Nikon digitális kamerával rögzítették, és komoly számítógépes háttérmunkával varázsolták egységes képpé. A hihetetlen méretű képet (172181 x 93611) ezután egy weboldalra helyezték, ahol mostantól fogva a részletek szépsége is feltárulhat a kíváncsi szemek előtt.

Szupersztár

A misztérium szó jelentése (hit)titok, (hit)rejtély. Az újlatin nyelvet beszélő népek használták a középkorban a vallásos színjátékok megnevezésére. A városi polgárság műfaja volt, első utalás az előadására 1374-ből való, tárgya elsősorban Jézus élete volt.
A játék eredetileg a templom kapuja előtt játszódott, fejlődése azonban egyre nagyobb területet követelt, így alakultak ki az úgynevezett szimultán színpadok, amelyek 10-12 színpadképből álltak. Ezeken a képeken a mennyországtól a bibliai helyszíneken át a pokolig minden fontosabb helyszín volt ábrázolva, és az álló közönség minden jelenet után egy másik képhez vonult az előadás folytatásáért. Angliában olyan megoldás is volt, ahol az emberek ülve nézték az előadást és a képeket lovaskocsi vontatta el a nézők előtt a szereplőkkel együtt.
Magyarországon a betlehemezés is a középkori misztériumokból alakult ki, ezért nevezték paraszti misztériumjátéknak is. A magyar kutatók a 19. században azt remélték, hogy ezek segítségével sikerül majd rekonstruálni az eltűnt középkori magyar misztériumjátékot. A 15. századtól itáliai típusú féldramatikus passiószövegek szép számmal maradtak ránk. Arról is van tudomásunk, hogy a 16. században írtak már magyar passiót, azonban a legrégibb fennmaradt magyar passiószövegek 18. századiak, amikor Magyarországon, különösen Csíksomlyón virágzott a misztériumjáték. A karácsonyi és úrnapi misztériumjátékaink egy századdal régebbiek.

* * *

A Madách Színház történetének egyik legjelentősebb darabja tért vissza csaknem huszonöt év után a budapesti közönség elé: Andrew Lloyd Webber és Tim Rice rockoperája, a Jézus Krisztus Szupersztár. Főhőse nem csak a címszereplő Jézus, hiszen Júdás tragikus alakjára összpontosít a történet, aki kétségbeesett igyekezettel próbálja megérteni barátja cselekedeteit. Egy hét eseményei peregnek le szemünk előtt Jézus és híveinek jeruzsálemi bevonulásától a keresztre feszítésig tart a cselekmény.
A színpadi darabból 1973-ban készült Oscar-díjra jelölt musicalfilm. És aki ismeri a mozit, marad benne hiányérzet...

Egy társulat tagjai az ősi díszletek között akarják előadni minden idők legnagyobb történetét. Egyfajta modern misztériumjáték során megelevenedik Jézus Krisztus élete, részesei lehetünk az általa véghezvitt csodáknak, elárulásának, önkéntes áldozatvállalásának.
A hármas szereposztásból én Jézus szerepében Tóth Attilát, Júdásként Száraz Tamást, Mária Magdolnaként Gallusz Nikolettet láttam.
Hát, nem igazán voltam elájulva. Talán Júdás tetszett a legjobban, Gallusz Niki kevésbé volt hiteles, Tóth Attila remek énekes, de ennyi. A film után ez kevéske volt, főleg a színészi játék, melyen az iszonyatos paróka sem segített. Arról nem is szólva, hogy az a 60 kilónyi súlyfelesleg mennyire ciki! OK, kis ország vagyunk, de nem hiszem, hogy nem találni olyan embert, aki hangilag és alkatilag is megfelel erre a szerepre! Ja, és ott a fogyókúra lehetősége is... Azon kívül ez a Jézus csak elszenvedője az eseményeknek, ide-oda lökdösik, nem eléggé karizmatikus. (Azon gondolkodom, hogy a musical a negédes operettet váltotta fel, és úgy tűnik, mára már a musical sem arról szól, mint a kezdetekben.)
A főpapok közül Kajafás basszusa remek, és volt még egy fickó, aki nagyszerűen énekelt, bár az ő nevét nem tudom.
A jelmeze mindenkinek igazodik a filmhez, mint a nem túl bonyolult díszlet is. A fő díszítőelem néhány óriási, folyamatosan mozgó vetítővászon, amikre minden jelenetben mást vetítenek. Az animációk és a hátterek látványosak ugyan, de néha egészen gagyik (tömegjelenet), és így olyan a darab, mint egy videojáték.
A tánckar nagyon tetszett, de illik is jónak lennie, hiszen a musical elengedhetetlen szereplőgárdája.
Júdás öngyilkossága, az „Azt hiszem, megőrültem” ütős a hatalmas fával és a sejtelmes fényekkel.
Kedvenc részem, amikor miután Pilátus mossa kezeit, megnyílik az ég és a mennyből Júdás ereszkedik alá. Budapesten egy égősorral díszített piros bőrkabátban... Júdás szerint Jézus napjainkban népszerűbb lehetett volna, mint az ő korában, és azon töpreng, vajon Jézus elismeri-e többi nagy vallásalapítót („Superstar”). A kérdésekre nem kap választ, Jézust a halálba küldik. Én még ennyire jótékony világítást nem láttam, mint itt (lásd pár sorral feljebb...)! A jelenet alatt csupán Jézus mond pár mondatot, melyek a Bibliából származnak („Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekszenek”; „Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet”).
A végső dal alatt a színészek lebontják és összepakolják a díszleteket, mindenki sorra feltűnik, ám a Jézust alakító színész hiányzik, és csak a tapsrend végén lesz újra látható.

* * *

Nagyon látványos a darab, de a filmet meg sem közelíti, melyből itt van pár részlet:

Heaven On Their Minds (Judas)

Everything's Alright (Maria Magdolna)

Poor Jerusalem (Simon)
King Herods Song
Gethsemane (Jesus)

Gózon Gyula Kamaraszínház

"Egész életemben - mondotta - kerestem a kincset.
Kerestem a magas hegyekben és a szűk szorosokban.
Kerestem mély dzsungelekben, a folyók torkolatában és sötét barlangokban. Mégsem találtam meg.

Helyette, minden úttalan utam végén, téged találtalak, te vártál engem. És most már meghitté váltál, bár nem mondhatom, hogy jól ismerlek. Mondd, ki vagy?

És így felelt az idegen: Önmagad."

* * *

A budapesti Gózon Gyula Kamaraszínház a XVII. kerület egyetlen színháza a Rákosligeten.
A színház 1999-ben tartotta első bemutatóját - akkor még a kerület művelődési házában. A Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány a következő évben költözhetett be a jelenlegi épületbe, melyet térítésmentesen bocsátott rendelkezésére a kerületi önkormányzat.
Kamaraszínház lévén elsősorban kamaradarabokat adnak elő, de vendégjátékoknak, felolvasói esteknek, egyéni előadásoknak, illetve esetenként koncerteknek vagy egyéb eseményeknek is helyt adnak.
Az 1905-'10 között épült ház földszintje (ma a színház előcsarnoka) eredetileg a mellette fekvő sportpályát üzemeltető Rákosligeti Sport SC kiszolgálására épült, míg az első emelet eredetileg is kisebb előadások, bálok megtartására lett kialakítva, így a jelenlegi színpad is itt található. A harmadik, legfelső szint pedig a kellékek és egyéb dolgok tárolására szolgál. A II. világháború után apácák otthonaként és munkahelyeként funkcionált, majd a rendszerválátást követően egy darabig üresen állt. A felújításkor került fel a bejárat fölé egy álerkélyre Gózon Gyula életnagyságú szobra.Gózon Gyula (1885-1972) magyar színész. Érsekújváron született, de szülei Esztergomban éltek, ő is itt nevelkedett.
Rákosi Szidi magán-színiiskoláját végezte el. Pályáját ugyan Nagyváradon kezdte, később Nagy Endre szerződtette kabaréjához Budapestre, és a művész egy csapásra ismertté vált. Egy évad után jött a Népopera, megint a kabaré, majd 1919-ben a Király Színház tagja lett. 1917-ben vette feleségül Berky Lilit, aki a saját vállalkozásukban megindított Muskátli Kabaré primadonnája volt. A házaspár gyakran lépett fel együtt. Gózon 1927-től a Belvárosi Színház, 1929-től az Új Színház tagja lett.
Az operett mellett mindig vonzotta a drámai színjátszás: a Nemzeti Színház először 1935-ben szerződtette. Bár a zsidótörvények őt is leparancsolták a színpadról, 1945-ben visszatért a Nemzetibe, amelynek élete végéig tagja maradt.Összesen 90 filmben játszott, melyek méltán növelték népszerűségét. Szerepelt többek között a Hyppolit a lakáj (1931), a Budai cukrászda (1935), a Rokonok (1935), az Új rokon (1935), a János vitéz (1939), az A szerelem nem szégyen (1940), az Erzsébet királyné (1940), a Dalolva szép az élet (1950), az Állami Áruház (1952), a Gerolsteini kaland (1957), a Noszty fiú esete Tóth Marival (1960) című alkotásokban.
Hattyúdala az Egy öreg színész emlékei című írása volt, amely halála előtt nem sokkal jelent meg a Nők Lapjában.

Márkiné

A hat éves Marquise együttes a barokk, rokokó és kora klasszikus művek zenei élményét korabeli kosztümökkel, verselő konferálással és színpadi játékkal teszik gazdagabbá a közönség számára. Több sikeres magyarországi fellépés után koncerteztek a Velencei Karneválon, és a Budavári Mátyás Templomban egy 80 tagú baseli fiúkórussal előadták Händel Messiás című művét.

Jelenleg Angliában élnek.A zenekar állandó tagjai:

Szalai Zsófia - a bécsben tanult barokk furulyás a hangszeresek legkiemelkedőbbje. Virtuóz technika, muzikalitás jellemzi játékát.

Gál Márta - csembaló- és zongoraművész, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára. A Zeneakadémia elvégzése után 2 évig kamarazenét és dalkíséretet tanult a weimari Franz Liszt Hochschuléban. A régizene historikus előadásmódját a belgiumi Antwerpenben sajátította el Kenneth Gilbert és Jos van Immerseel csembaló- és fortepiano-mesterkurzusain.
Az énekesek kiemelkedő technikai tudással rendelkeznek, ám azt el kell mondanom, hogy az átélés nem száz százalékos.
Felszeghy Judit - koloratúr szoprán zenei tanulmányai mellett 2003-ban az ELTE Bölcsészettudományi Karának orosz szakán szerzett diplomát. Az aprócska termetű énekesnőnek nemhogy gyönyörű, de erős hangja is van.
Blaskovics László - férfi szoprán hangterjedelmével a barokk korban divatos férfi szopránénekesek repertoárját képes megszólaltatni. 2002-ben Murciában a Geszty Szilvia Nemzetközi Koloratúr Énekverseny különdíjasa lett. A rendkívüli hangi adottságokkal megáldott énekes készítette az összes fellépő ruhát. A szabásmintákkal nem kellett sokat bajlódnia, ugyanis abban az időben ez még ismeretlen fogalom volt, a fazon kialakítása majdhogynem abból állt, hogy a négyszögletes anyagokat összekötötték.
Az öltözékek 1700-as évek beli festmények alapján születtek.

Az együttes műsorainak ceremóniamestere Kocsis Dénes.

***

I Wonder as I Wander

furioso

"... Szomorú vagyok, elvtársak..."

* * * * *

Ariosto halála után 60 évvel később leleményes írók és zenészek csoportja Olaszországban összefogott az opera megteremtésére. Így nem lehetett jelen a költő, amikor Orlando furioso verséből (mely egy csapásra híressé tette) Grazio Braccioli által adaptált szövegkönyvére Antonio Vivaldi komponált úgynevezett dramma per musicát. Természetesen más zeneszerzőket is megihletett a költemény.Vivaldi ekkor már jó ideje együtt dolgozott Anna Giró alténekesnővel, akire ebben az operában Alcina szerepét osztotta. Bár az Orlando furioso 1727-ben debütált a lagúnák városában, korabeli népszerűségének dacára a mű kottaanyaga – más Vivaldi-operákhoz hasonlóan – hosszú évszázadokig pihent ismeretlenül egy archívum mélyén.

Az "Őrjöngő Orlando" három felvonásos története a korra jellemzően rengeteg mitikus elemet sűrít magába. A helyszín a vén és rút varázslónő, Alcina szigete, ám a Merlin hamvait birtokló boszorkánynak a mágia segítségével sikerül fiatalnak és vonzónak mutatkoznia. Ide vetődik el a Nagy Károly unokaöccseként és a Roland ének hőseként ismert ifjú keresztény lovag, aki a távoli Kínából magával hozott szerelmét, Angelicát keresi. Angelica, Alcina pártfogoltja, azonban nem Orlandóba (Rolandba), hanem a szaracén hősbe, Medoróba szerelmes, így váltva ki Orlando féltékeny dühét. Hogy egybekelhessen választottjával, Angelica csalfán rábeszéli Orlandót, hogy egy szörnyeteg által őrzött barlangban keresse meg számára az örök fiatalság forrását. A varázsbarlang torkolata persze beomlik, az őrjöngő Orlando azonban kitör a sziklák közül, de mire visszaér, szerelme házasságra lépett a szaracén hőssel. Ezt felfedezvén Orlando ténylegesen megtébolyodik.
A lovag barátai, akik halottnak hiszik társukat, bosszút esküsznek Alcina ellen, de a végzetet Orlando teljesíti be, aki Merlin szobrát ledöntve megtöri a varázst. A legyőzött Alcina bosszúszomjas átkokat szórva megfutamodik, Orlando pedig felébred, józansága visszatér, megbocsát Angelicának és Medorónak, és megáldja frigyüket, miközben mindenki dicséri a hűséges szeretet erényeit.

A történet tele van szenvedéllyel, erőszakkal, rejtéllyel és mágiával, így ebben az operában az ariosókkal tűzdelt, hosszú és nagyon nehéz recitativók uralkodnak, és szokatlanul fontos szerepet kap itt a kórus is. Az áriák ABA formájúak, és nagyon szépek, és a nadrágszerep Orlando szólamban igazán megmutathatja virtuozitását az énekesnő.

A Művészetek Palotájában Philippe Jaroussky-val hirdették meg az opera koncertszerű előadását, aki betegség miatt nem jött el Budapestre.
Azon túl, hogy nagyon borsos áron adták a jegyeket, és telt házat okozott az énekes neve, megérdemeltük volna, hogy egy későbbi időpontra tegyék át a koncertet.
Értem én, hogy a horvát Max Emanuel Cencic kontratenor a nemzetközi hírnév küszöbén álló énekes, ám az ő kedvéért kevesebben jöttünk volna el - ebben nem kételkedem.
A címszerepet éneklő Sonia Prina zseniális volt, minden porcikája muzsikából van. Valaki azt írta róla, hogy nem minden regiszterben szól szépen a hangja, de én ezzel nem értek egyet. Szerintem a régi zenében nagyon fontos a technika, de a szenvedély, a színészi alakítás legalább ennyire, és ebben ez a nő verhetetlen.
A többi énekes is jó volt (jól van, Cencic sem volt béna), a zenekarról árnyaltabb a véleményem. Pont szemben ültem Jean-Christophe Spinosi-val, a karmesterrel, aki nagyon muzikális, nem is igazán vezényel, mint eltáncolja, elpantomimezi a zenét. Nagyon jó a keze, de mint írtam, elég bonyolult recitatívókkal tűzdelt darabról van szó, és nem tudtam szabadulni az érzéstől, miszerint irtó bizonytalanok a zenészek. Ez eléggé rontott az összképen, mint ahogy az is, hogy a vokalisták nem mindig voltak képben, hova álljanak, mikor jönnek, és egyéb apróságok...
A zenekar összhangzása nagyon kellemes volt, de egyértelműen az est fénypontja egy anonim fuvolista közreműködése volt, aki egyszerűen MINDENKIT lemosott a színpadról. Mondjuk az ária is álom szép, így kellett volna hallanunk:

Sol da te - Dal tőled

Philippe Jaroussky (1973-) francia kontratenor. Zenei pályafutását hegedűsként kezdte, később fordult a zongorázás és az éneklés felé. Virtuóz koloratúr énektechnika jellemzi előadásmódját. 1996 óta Nicole Fallien tanítványa. Saját együttese is van, az Artaserse, de gyakran fellép a most Budapesten vendégeskedett Ensemble Matheus-sal is.
A barokk korban a magas férfi szólamokat kasztráltak énekelték, Handel rengetegszer írt nekik áriákat. A nagy sztárok, mint például Farinelli, a kor legjobb komponistáival dolgoztak együtt (egy kasztráltat éppen az a képessége tett naggyá, hogy igen változékonyan és nagy fantáziával, kreatívan énekelt - szinte minden színpadon másként).
Ma ez már csak technikai kérdés...
A Művészetek Palotáját, a 20. századi magyar építészet kiemelkedő alkotását 2005-ben adták át a nagyközönség számára.
A 28 hónap alatt felépített, Közép-Európában is egyedülálló létesítmény megteremtőit az UNESCO Világörökség-listáján is szereplő Duna-part részeként megszülető Millenniumi Városközpontban hozták létre a létesítményt, amelynek megjelenése, funkciói, a kivitelezés kiváló minősége és a 21. századi technikai háttér lehetővé teszi bármilyen magas minőségű és nagyméretű produkció befogadását, és képes arra, hogy a legkülönfélébb művészeti ágakat együtt, egy helyen vonultassa fel: a zene-, a vizuális- és a színházművészet művelőinek és kedvelőinek ad állandó otthont, a legmagasabb színvonalon. Kiállítóhelyei, hangversenyterme, színházterme egymástól függetlenül működnek, önállóan alakíthatják programjaikat.A 64 000 m² össz-alapterületű palota a pesti Duna-part déli, korábban elhanyagolt részén, a Lágymányosi-híd mellett épült, a Nemzeti Színház szomszédságában. A vezető tervező Zoboki Gábor volt.
A létesítmény sokrétű használatát számos többfunkciós helyiség is segíti (állandó lakói a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár és a Nemzeti Táncszínház is), három fő egységből áll:A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem építészeti szempontból is a Palota meghatározó egysége. Férőhelyeinek száma: 1563 ülő- és 136 állóhely, és kialakítható további 190 pódiumülés. A hangversenytermet akusztikai adottságok tekintetében Európa legjobb koncerttermei között tartják számon. A minőségi hangzás elérését korszerű színpadtechnikai- és kommunikációs rendszer segíti. A koncertterem orgonája 2006-ban készült el.A Fesztivál Színház a komplexum keleti szárnyát foglalja el. Területe 14 400 m2, színpadának területe 750 m². Férőhelyeinek száma: 452 ülőhely.
A Ludwig Kortárs Művészeti Múzeumot a Palota Dunára néző oldalán helyezték el, területe 12 700 m². Első emeletén az ideiglenes kiállítások helye, az előadó- és a rendezvényterem kapott helyet. A harmadik emelet világos helyiségei az állandó kiállításnak adnak otthont. A modern vizuális művészetek változó igényeinek megfelelően a kiállító-helyiségek tere is változtatható. A múzeum látogatóit interaktív bemutató termek, médiasarok, könyvtár és gyerekfoglalkoztató is segíti.Az épület az úgynevezett PPP konstrukcióban, az üzleti szféra és az állam együttműködésében készült. Az Orbán-kormány és a Demján-féle TriGránit csoport között létrejött szerződés szerint az épület bekerülési költségét 31,2 milliárd forint lett volna, amelyet a magáncég megelőlegezett volna, és azt a magyar állam a kamatokkal együtt 10 év alatt törlesztett volna. 2002-ben az állam 52 milliárd forint felső határig kezességet vállalt a beruházásért. Ezt Hiller István minisztersége alatt 97,9 milliárd forintos kezességre és 30 éves futamidőre változtatták, hogy mérsékeljék az egy évre jutó állami kiadásokat. „A végösszeg nem éri el a teljes kezesség összegét, csak 73,54 milliárd forintra jön majd ki” – nyilatkozta a kormányszóvivő 2005-ben.
Az ÁSZ 2007-ben megállapította, hogy már a kezdeti kormányzati előterjesztések, határozatok sem voltak megalapozottak. Nem készült például piacfelmérés, hatástanulmány, gazdaságossági és költség-összehasonlító számítás...

Mindehhez csak annyit, hogy az itt megrendezett eseményekre tényleg sok külföldi is eljár. És ha vége az előadásnak, indulna haza. Sokuk tömegközlekedéssel. Vagy HÉV-vel, vagy villamossal.
Hat év alatt sem tudták azt a nyomorult várakozó szigetet kiszélesíteni, vagy legalább tükörsima felületűvé tenni.
Döbbenetes.

Miska

Munkácsy (Lieb) Mihály (1844-1900) asztaloslegényből lett híres festő, aki hatalmas méretű vásznaival az egész világot meghódította.Családja Munkácsról Miskolcra, majd édesanyja halála után Békéscsabára költözött. Ezek az évek keservesen teltek, inasévei után az aradi Albrecht Ferdinánd műhelyében lett segéd, majd 1861-től Szamossy Elektől tanult festészetet. Ekkortól szenved szifiliszben, mely óriási napi fájdalmakat okoz neki, és egészsége folyamatos romlásához vezet. 1866-ban szembetegség támadta meg, s bekerült a Rókus kórházba.

Nemsokára Pesten és Bécsben tanult képzőművészetet, majd a müncheni akadémián tanult festészetet Wagner Sándor műhelyében.
A magyar minisztérium 1868-ban engedélyezte a "Lieb" családnév "Munkácsy"-ra történő megváltoztatását. Ebben az évben Düsseldorfba utazott, hogy tanulmányait folytathassa. Itt együtt bérelt lakást és műhelyt Paál László festőművésszel. A kortárs impresszionista festők munkáit nem értékelte, leginkább Rembrandt munkái iránt lelkesedett. A fotózásért rajongott, gyakran példaképének öltözött be, és minden városban lefényképeztette magát. Az új művészet azért is fontos volt számára, mert a hosszú modell-procedúrát felváltotta vele.Düsseldorfban készítette az Ásító inas és a Siralomház című képeit. A festményt Párizsban 1870 tavaszán aranyéremmel tüntették ki, és Munkácsy egy csapásra a világváros leghíresebb festője lett. Ennek hatására 1871 végén áthelyezte műhelyét Párizsba, ahol elkészítette legfontosabb műveit. Műve sikere után öngyilkosságot kísérelt meg, nem bízott abban, hogy valaha is hasonló sikert érhet el.Munkácsy a kor legnagyobb "szociológusa", az európai és a magyar társadalom falusi és városi közösségeinek kiváló ismerője. A zseniális tehetségű realista festő hatalmas méretű életművének létrehozásához nagy szorgalom, megfeszített szellemi és fizikai munka szükségeltetett. Nagy méretű vásznain készíti el kompozícióit gazdag embertípusokkal, eszköztárakkal mintegy előrevetítve a 20. századi karakterszínészekkel, számos statisztával és pazar díszlet anyaggal dolgozó, gazdag kiállítású színes széles vásznú filmek világát.
Van egy rendkívül sajnálatos körülmény Munkácsy Mihály festményeivel kapcsolatban: 20 év múltán besötétedtek, s a kompozíció elveszett. Ennek az az oka, hogy Munkácsy főleg bitümbe dolgozott. Ez a meleg tónusokat biztosító alapozó festék nagyobb mennyiségben alkalmazva nem szárad, hanem megöregszik és színét veszti, melegben nyújtózkodik, hidegben összezsugorodik. A restaurátoroknak nem kis gondot okoz a Munkácsy-képek karbantartása.
A mester 1874-ben házasságot kötött De Marches báró özvegyével, Cécile Papier-val.
Pályája töretlen, 1878-ban a Párizsi Világkiállításon Milton festményével szerepelt, amely megnyerte a nagy aranyérmet. Új műkereskedővel kerül kapcsolatba Sedelmayer személyében, aki a képet Európa számos művészeti központjában bemutatta. A menedzser szerepet betöltő támogatóval kötött szerződés értelmében Munkácsinak 3 történelmi tárgyú képet kellett megalkotnia. A Krisztus Pilátus előtt 1881-ben készült el.
1882-ben nemességet kapott Ferenc Józseftől.1884-ben fejezte be a Golgotát.
1891-ben hozzáfogott az akkor épülő Országház számára megrendelt Honfoglalás c. képhez. 1894-ben járt utoljára Békéscsabán.1896-ban az elkészült Ecce Homot Budapesten mutatta be és részt vett a millenniumi ünnepségeken.
A trilógiát senki, még az alkotó sem látta soha együtt, amíg 1995-ben a Déri Múzeumban ki nem állították mindhármat. Azóta is a debreceni múzeumban vannak kiállítva, bár 2010-ben a múzeum felújítása miatt előbb Pécsett, majd a Magyar Nemzeti Galériában mutatták be őket.
Témájuk ellenére Munkácsy Krisztus-képeit nehéz oltárképként elképzelni, sokkal inkább kultúrtörténeti zsáner kompozícióknak kell tekintenünk őket. A hatalmas méretű (30 négyzetméter - egy kisebb lakás alapterülete!) művek már-már vallásos sugárzásának titka, hogy Munkácsy tapintható közelségbe hozta a Megváltót, s a szemlélő közönséget bevonta a krisztusi szenvedéstörténetbe. Egy olyan modern Krisztus-képet teremtett, amely az egyre kifinomultabb ingereket kereső ember igényeire volt szabva.
A fővárosi kiállítás különlegességét az adja, hogy a három óriási méretű festményt olyan, a Magyar Nemzeti Galériában őrzött, saját kezű kisebb változatok, valamint más olaj- és grafikai vázlatok kísérik, melyek eddig még soha nem szerepeltek a nyilvánosság előtt. Először van alkalmunk látni, milyen elmélyült és hosszan tartó munka, mennyi előkészület, töprengés előzte meg a végső képek kialakítását.
A kiindulópont Rembrandt volt, akinek mappába fűzött rézkarcait esténként lapozgatta a művész. Kezdetben, több jelenettel is kísérletezett, így fellelhető a vázlatkönyvekben a gyógyító Jézust és a Jézus kicsúfolását ábrázoló rajz is. Amikor azonban rátalált a Krisztust Pilátus előtt ábrázoló jelenetre, amely a lényege szerint érinthetetlenül álló, hitéből erőt merítő istenembert jelenítette meg, ennek kidolgozására fordította teljes figyelmét. Mindezt egyben és együtt mutatja meg a két nagy rajzolt karton, a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota. A mintegy 4 x 7 méteres rajzok rendkívüli koncentráló képességről, tömör formalátásról és kiváló rajzkészségről tanúskodnak. Itt minden vonal Munkácsy saját keze vonása.
Munkácsy Mihály életművében kétségkívül a Krisztus-trilógia jelenti az egyik csúcspontot.
Munkácsy 1880 nyarán kezdte el a Krisztus Pilátus előtt munkálatait. Számos olaj- és rajzvázlatot készített, modelleket bérelt, akiket a történeti hűség elvét szem előtt tartva ókori ruhákba öltöztetett, és beállította a látványos jelenetet. A művész az eseményt János evangéliumának 18. részéből merítette. A kompozíció alapja annak a hármas konfliktusnak a megjelenítése, amelyben erőteljesen érvényesül az ártatlan Jézus, Poncius Pilátus és a durva, kegyetlen tömeg ellentétének kihangsúlyozása. A mélyreható pszichológiai ábrázolás változatos eszközeivel megjelenített pillanat Jézus és a római hatalom képviselője, a tétovázó Pilátus között szinte tapinthatóvá válik. A római törvények szerint ugyanis a magát Isten fiának és a zsidók királyának valló Jézus nem volt bűnös, de a végzetes döntést fontolgató helytartó meg sem próbálta fékezni a próféta halálát követelő tömeg gonosz indulatait.
Ekkor már évek óta Párizs egyik legsikeresebb műkereskedőjével dolgozott együtt. Sedelmeyer törekvése, hogy Munkácsyból világhírű művész váljon, eredményesnek bizonyult. Pontosan megszervezte Munkácsy új műveinek nemzetközi bemutatását, értékesítését, valamint a kereskedelmi és reprodukciós jogok érvényesítését. A képet 1881 tavaszán Sedelmeyer párizsi palotájában mutatta be, októberig mintegy háromszázezer ember látta. Bemutatásakor a padlóval egy szintben, fekete háttérben állították ki, így a felé közeledőknek az volt az érzése, hogy "belesétálnak a képbe". Számos kritika jelent meg róla a korabeli újságokban, melyek többsége dicsérte a festményt és alkotóját. Sedelmeyer az egyház támogatását is megnyerte, és a párizsi Szent János Társulat rendezvényén Désiré Levardant a bemutatóhoz kapcsolódó előadásában olyan apostolnak nevezte Munkácsyt, aki művével közelebb hozta a tömegeket a krisztusi tanításhoz.Eredetileg Munkácsy egyetlen újtestamentumi képet akart festeni, és hosszas mérlegelés után döntött a Krisztust Pilátus előtt ábrázoló momentum mellett. Ennek sikere nyomán határozta el, hogy megfesti a szenvedéstörténet legtragikusabb jelenetét is: a Keresztre feszítést. 1881-ben belekezdett a téma folytatásába, és grafikai, illetve olajvázlatokat készített Golgota című képéhez. Ismét modelleket keresett, elsőként a megfeszített Krisztus alakjához, azonban a modell leesvén az emelvényről megsebesült, ezért Munkácsy magát kötöztette fel a keresztre. Barátja, de Suse márki által készített fényképfelvétel a kiállításon is látható.
1883-ban már a nagy képen dolgozott, amely Krisztus tragédiájának végső mozzanatát, a halál beálltának pillanatát ábrázolja. Munkácsy kiváló karakterábrázolása itt is az egyes szereplők megformálásában érvényesült a legjobban. A figurák a megdöbbenés, a kétkedés vagy a közönyösség érzéseit közvetítik, míg a lovon ülő fehér ruhás férfi a János Jelenések könyvében említett egyik részlet szerint a már feltámadt Megváltóra utal. A kereszt alatt János evangélista és a három Mária térdeplő alakja látható, akik beletörődő vagy éppen fájdalmasan szenvedélyes mozdulatokkal közvetítik a jelenet lényegét, a tragikus halált. A mű érzelmi hatásfokát lényegesen emeli a tájképi háttér és a szereplők fölé tornyosuló, sötét felhők tömege.
A művet 1884 húsvétján mutatta be Sedelmeyer a saját palotájában a másik Krisztus-képpel együtt. A siker olyan nagy volt, hogy Guy de Maupassant A szépfiú című regényében is utalt a Párizst megmozgató, szenzációnak számító eseményre. Emellett számos, elragadtatott hangú kritika jelent meg a korszakban, ezek egyikét Alfred von Wurzbach írta: "... a Keresztrefeszítés vagy inkább a Golgota, Rembrandt Éjjeli őrjárata óta a legrendkívülibb művészi alkotás, és 222 esztendő óta nem produkált a művészet olyan harmadik képet, amely e kettőhöz fogható lett volna, kivéve talán éppen Munkácsy Krisztus Pilátus előttjét."
A kép párizsi, angliai és bécsi bemutatása után, 1882 elején Budapesten is látható volt, és ugyanúgy százezreket vonzott a kép elé, mint az első Krisztus-kép kiállítása.A bemutató után a kritika és a közönség is azt várta volna a művésztől, hogy harmadikként a klasszikus Krisztus-trilógia szabályainak megfelelve a Feltámadást festi meg. Ő azonban nem így folytatta, melyben közrejátszhatott az is, hogy a művek budapesti bemutatásakor az egyházi vezetők ígéretet tettek a két kép megvásárlására, ám ez végül nem történt meg. Ezt követően a művész a Kálvária motívumával foglalkozott, amelyet négy változatban is elkészített, ezekből hármat láthat a közönség a mostani kiállításon. Közülük a legjelentősebb az Andrássy család mauzóleuma számára, Tőketerebesre készült gótikus ívzáródású, monumentális alkotás 1895-ből.
A betegséggel küzdő művész utolsó alkotásaként a trilógia harmadik darabját készítette el, az Ecce Homo-t a Golgota után több mint tíz évvel. A Sztrájk tömegjelenetén dolgozva ismerhette fel a művész, mit rejt még számára az önmagából kivetkőző, ordító sokaság ábrázolása, hogy ez a hit, a humánum, az ember legjobb mivoltának megtagadása. A tömegpszichózis, a tömeg viselkedése, irányíthatósága és irányíthatatlansága, a tömeg manipulálása - mint a modern civilizáció alapképlete - egyre nagyobb helyet foglalt el a kompozíciókban. Ez teszi korszerűvé, egyben aktuálissá a 19. század végétől egészen máig Munkácsy trilógiáját.A Krisztus-képek harmadik darabja a bibliai eseménytörténet szempontjából a második, mert ismét Krisztus és Pilátus találkozását idézi fel. Pilátus ítélete szerint szabadon engedte a bűnöző Barabást és megostoroztatta az ártatlan Jézust.
A kép keletkezéséhez Sedelmeyernek már nem volt köze, hiszen Munkácsy a vele kötött szerződést korábban felbontotta. Kádár Gábor nyomdász és grafikus beszélte rá Munkácsyt, hogy tegye teljessé a sorozatot. A művész, aki ekkor már súlyos beteg volt, tanítványai segítségével mégis vállalkozott élete utolsó nagy művének megalkotására. A főszereplő itt is Jézus, aki egy oszlopos erkélyen áll, megkínozva, töviskoronával a fején. Mellette Pilátus látható, aki rámutatva mondja ki azóta szállóigévé vált szavait: "Íme, az ember!" Pilátus mozdulatára a tömegben elszabadulnak az indulatok, s az elmélyült lélektani ábrázolás révén a düh, a harag és a gyűlölet szinte érzékelhetővé válik a képen.
Krisztus megkínzott alakjában sokan Munkácsy belső önarcképét vélték felfedezni, aki ekkor a betegséggel, a halállal és a sikertelenséggel küzdött. A művészeti élet ugyanis ekkorra megváltozott, a historizmus leáldozóban volt, és a közönség már más stílusirányzatok iránt érdeklődött. A kép 1896-os budapesti bemutatója ismét több százezer embert vonzott, és bár a külföldi helyszíneken már nem aratott akkora sikert, az 1899-es írországi kiállításán mégis teljesen elbűvölte az akkor ifjú - később világhírű íróvá vált - James Joyce-ot, aki élményeiről elragadtatott szavakkal írt: "Mindebből kiviláglik, hogy az egész kép csodálatos, mély, néma drámaiság hatja át, s egy varázsütésre megelevenedhet, megvalósulhat, konfliktusban robbanhat ki. nyilvánvaló, hogy a művész szemléletmódja emberi, mélyen, megrázóan emberi." Munkácsy egyre romló idegállapota miatt először Baden-Badenba, 1897-ben az endenichi szanatóriumba szállították. Három év múlva halt meg.2009-ben krátert neveztek el a Merkúron, csakúgy mint Jókairól, Lisztről, Bartókról és André Kertészről is.
A trilógia első két darabját Munkácsy 1886-87-es amerikai útja során John Wanamaker vette meg, aki hosszú ideig philadelphiai áruházában mutatta be a műveket. A család tulajdonából 1988-ban kikerült alkotások ma kanadai, illetve magyar-amerikai tulajdonban vannak. Az Ecce Homo-t 1914-ben Déri Frigyes vásárolta meg, aki 1930-ban az általa alapított debreceni Déri Múzeumnak ajándékozta a művet. A trilógia első két darabja letétként került haza a múzeumba, ahol a három festményt 1995-ben első alkalommal állították ki együtt.