Keringő

Időmet nem igazán töltöm tv-nézéssel, de ha mégis, a pár kedvenc sorozatomon kívül elsősorban a tematikus csatornákat kedvelem. A virtuális főzés, utazás, régészkedés, bűnügy megoldás remek szórakozás nekem, de a Mezzo adó mindet megelőzi.
Ma reggel egy kétzongorás darabba hallgattam bele, melyet egyik barátom kedvence, Rachmanyinov szerzett.

* * * * * * * *

Szergej Vasziljevics Rachmanyinov (Сергей Васильевич Рахманинов 1873-1943) orosz zeneszerző, zongoraművész és karmester.

Zongoraművészi teljesítményével, legendás technikai tudásával és ritmusérzékével nemzedéke legnagyobb zongoristája volt, ám zeneszerzőként való elismerése váratott magára, legfőbb kritikusai szemében populista volt. Művei többsége Csajkovszkijéval rokon késő romantikus stílusú, bár jelentős mértékben érezhető Chopin és Liszt hatása is.Rachmaninov orosz arisztokrata családban született. Apja katonatiszt volt, akinek családneve közép-keleti (pakisztáni, indiai, arab?) ősőket sejtet. A Rahman névhez két képző is csatlakozik, a melléknév képző "in", és a hovatartozást a nevek végén jelző "ov" (birtokos rag).
Édesanyja egy gazdag tábornok lánya volt, akit nagy vidéki birtokhozománnyal adtak férjhez. Eleinte úgy tűnt, hogy az öt jelentős birtok életük végéig biztosítja a család anyagi jólétét. Ám az édesapa kicsapongó, kártyázó életmódjának következtében a család anyagilag tönkrement, a családfő elköltözött.
Szergej öt éves korától tanult zongorázni, kilenc évesen pedig ösztöndíjjal felvették a konzervatóriumba. A tehetséges fiú a zűrös családi háttér miatt nem volt jó tanuló, sokat csavargott, sőt bizonyítványát is meghamisította. Kiegyensúlyozott kapcsolata csak a zongorázásáért bolonduló nagymamájával volt.
De nem csak családját, hanem konzervatóriumi tanárait annyira elbűvölte játéktechnikájával, hogy elnézték neki rossz tanulmányi jegyeit is, és zeneelméleti oktatását elhanyagolták. De ez csak egy ideig ment, és mivel 1885-ben az ösztöndíja veszélybe került, a moszkvai konzervetóriumba ment, hogy a rettegett hírű Nyikolaj Zverev tanítványa legyen.Zverev az a típusú tanár volt, aki nem csak oktatott, de nevelt is. Tehetséges tanítványait otthonába fogadta, ahol nővérével együtt gondoskodott nevelésükről. Gyakran vitte őket színházba, zenei estekre, hangversenyekre, összeismertette őket a kor leghíresebb zeneszerzőivel: Csajkovszkijjal, Rubinsteinnel, Glazunovval, sőt, játszhattak előttük.
1887-ben, Rachmaninov bemutatta Zverevnek két zongoraátiratát és noktürnjeit, de a tanár nem komponistát, hanem zseniális zongoristát akart növendékéből faragni. Ugyanakkor amikor Csajkovszkij meghallgatta a Manfred szimfónia átiratát, további komponálásra biztatta a tizennégy éves fiút. Miután a fiú egyre többet szeretett volna írni, Zverev szóba sem állt vele, így Rachmanyinov nemcsak kénytelen volt elköltözni tőle egyik moszkvai rokonához, de tanára nem tanította tovább.
Szintén érdekes, hogy zongoratanára, Ziloti váratlanul fölmondott az akadémián, és mivel Rachmaninov senki mástól nem volt hajlandó leckéket venni, ezért egy évvel korábban levizsgázott. Három hét alatt készült fel a vizsgákra és kitüntetést kapott.
(Ezen a később készült felvételen Handel variációkat játszik.)
1892-ben újabb meglepetést okozott tanárainak, mert 18 nap alatt tökéletes hangszereléssel elkészítette első operáját, a Puskin művére készült Aljekot. Az akadémia nagy aranyérmét elnyerve immár több kisebb darabot írt és egy zongoraversenyt, emellett önálló zongoraestet is tartott.
Az akadémia befejezése után a Gutheil kiadó kiadta opreáját, 1892-ben pedig megírta a Fantázia darabokat, amelynek cisz-moll prelűdje óriási sikert aratott. A mű a legenda szerint Rachmaninov egyik rémálma alapján íródott, amelyben a szerző azt álmodta meg, hogy élve eltemetik. A darab során végig lehet követni a temetés és a szenvedés pillanatait. Az első három hang jelképezheti a szegek koporsóba ütését, az elhalkuló, elhaló befejezés pedig a levegő elfogyását. Ez volt az a mű, melyet minden későbbi fellépésén is elő kellett adnia.
A megélhetésért tanári állást vállalt, tanítani azonban nem szeretett. Életének zavaros korszaka következett, aminek bebetőzése volt a férjnél lévő Anna Logyizsenszkaja iránti szerelme. Neki ajánlotta az I. szimfóniáját, amit 1897-ben Szentpétervárott mutattak be. A rosszul felkészült zenekar miatt óriási bukás volt, a kritika lehúzta. Rahmanyinovot annyira lesújtotta a sikertelenség, hogy három évig egy sort sem írt.
Ebben az időben ismerkedett meg egy moszkvai gyárossal, akinek magánoperájában 1897-'98 között vezényelt, és ekkor találkozott és kötött életre szóló barátságot Fjodor Saljapinnal, a legnagyobb orosz énekessel.1899-ben Londonba zongoraművészként és karmesterként is meghívást kapott, és a sikeres út után egy új zongoraverseny komponálására kérték fel. Nehezen haladt a munkával, ezért a legendás Nyikolaj Dahl hipnotizőr (!) és lélekdoktor segítségével (aki a '97-es bukás eredményezte levertségből is kimozdította) készült el művel, a Dalhnak ajánlott II. zongoraverseny, és a gyógyulásnak köszönhetően új korszak kezdődött Rachmaninov életében. Zeneszerzői, karmesteri és zongoraművészi pályája alkotói kreativitását tekintve ekkor érkezett el a csúcspontjára.

* * *

dr. Nyikolaj Dahl (1860-1939) orosz orvos 1887-ben szerezte meg diplomáját a moszkvai egyetemen, ahol a francia dr. Charot előadásait is hallgatta, aki a beteg hipnózis útján történő kezelését kezdeményezte. Dahl magánpraxist nyitott, fő szakterülete a neurológia, pszichitria és pszichológia volt. Nagy zenerajongó volt, ő maga csellón játszott.Legismertebb paciense Rachmanyinov volt, akit több mint három hónapig minden áldott nap kezelt.
1925-ben emigrált és Bejrútban halt meg.

* * *

A gyógyulás után Rachmanyinov önbizalmát új szerelme, Natalja Szatyina is erősítette. Mivel unokatestvérek voltak, cári engedélykérés után 1902-ben keltek egybe, és életükben tíz boldog év következett.1902-'12 között a művész vezényelt a moszkvai cári operában, utazott, Drezdában töltött három telet, hangversenyeket, szólóesteket adott. Elkészítette a II. szimfóniáját, a III. zongoravesenyét. Arnold Böcklin svájci festő műve ihlette a Holtak szigete című szimfonikus költeményét, valamint Edgar Allan Poe verse az A Harangok című korálszimfóniáját.
1910-től a cári orosz zenei társaság alelnökévé választották. Sokat dolgozott és ez megviselte egészségét, egyébként is hajlamos volt a hipochondriára. Gyermekkora óta komlyan vallásos volt, most problémáival ismét hitéhez fordult. Megalkotta két csodálatos vallási művét: az Aranyszájú Szent János liturgiáját és az Esti misét (más néven: Éjszakai áhítat).
A 20. század elején Oroszországban háborúk és forradalmak követték egymást. 1917-ben a forradalom miatt családjával együtt kénytelen volt elhagyni hazáját. Svéd hangversenykörútra indult és soha többé nem tért vissza szülőföldjére.
Innentől a megélhetéshez való pénzkeresés volt a legfontosabb számára, és karmesterként valamint zongoravirtuózként lehetősége is nyílt a munkára. 1918-ig Stockholmban és Koppenhágában maradt, majd az USÁ-ba ment a Rachmaninov család. New York lett a központ, ahonnan hangversenykörutakat tett és lemezfelvételeket készített.
Két lánya közül az egyik 1926-ban Párizsban hozta világra gyermekét, a másik pedig ekkoriban veszítette el férjét, Volkonszkij herceget. Az ő megsegítésére kiadót alapított, amely az emigráns orosz zene központja lett, ezért ettől kezdve egyre több időt töltött Európában, Párizstól nem messze villát bérelt, 1930-ban házat épített a Luzerni-tó partján, ahol szívesen csónakázott, hogy kipihenje a rengeteg fellépést és hanglemez kiadást. Az élőhangversenyeket tartotta a legtöbbre, (a szerinte gyenge hangminőségűnek tartott) rádiófelvétel soha nem készült vele.
1931-ben a New York Times-ban megjelent szovjetellenes cikk után indexre kerültek művei a Szovjetunióban. Természetesen ő tovább komponált. Megírta a Rapszódia egy Paganini témára (1934) című művét és a III. szimfóniát (1936), melyeket a közönség egyenesen imádta.
Utolsó műveiben, a halál misztikus jellemzésére felhasználta a „Dies irae” gregórián dallamot.
1938-ban meghalt legjobb barátja, Saljapin. Európa felett újra a háború felhői gyülekeztek, ezért a következő évben feleségével, nagyobbik lányával, Irinával, és unokájával, Zsófiával végleg Amerikában telepedett le. Másik lánya és annak családja Franciaországban maradt, akikért sokat aggódott. Miután Németország megtámadta a Szovjetuniót, Rachmaninov segélykoncerteket adott, ezzel ismét elismerték hazájában.
Élete vége felé betegeskedett - rákos volt. 1943-ban rossz egészségügyi állapota miatt lemondta turnéit. Még ebben az évben Kaliforniában húnyt el. Ravatalát és temetését Bevrly Hillsben rendezték.
Scott Hicks Shine (Ragyogj) címe filmje a fantasztikus élettörténetű és remek zongoraművész, David Helfgottról szól, akinek sorsa szinte misztikusan összeforrott Rachmaninov "nagy", 3. zongoraversenyével. A filmet több kategóriában is nominálták Oscar-díjra, melyet végül a zongoraművészt alakító Geoffrey Rush kapott meg. A filmben hallható a rendkívüli népszerűségnek örvendő Rimszkij-Korszakov Dongó c. művének Rachmanyinov által elkészített zongoraátirata is.

A mai előadóművészek is gyakran tűzik műsorra darabjait - vannak, akik vicces formában:

Igudesman & Joo - Rachmaninov had big hands

* * * * * * * *

Visszatérve, érdekes mód keringőket leginkább a Kelet-európai zeneszerzők írtak.
A tánc neve a német walzen (forogni, keringeni) szóból ered, mely a talajon sikló lábak forgó mozgására vonatkozik.A keringő gyökereit kutatva egészen a 12-13. századig lehet visszamenni, a minnesangerek idejéig. A német "Springtanz"-ban – mely páratlanütemű táncrészként a páros ütemű, lépkedett előtáncot követte – felismerhető a keringő eredete. Ugyanakkor lépései a szintén 12. századi "hoppaldei" párostáncig is visszavezethetők - tehát a társastáncok közül ennek van a legrégibb hagyománya.
Szintén előzménynek tekinthető a 16. században kialakult "landler", mely bár lassabb, de szintén 3/4-es lüktetésű.
A 18. századra kialakult walzer, azaz keringő közben a zárt tánctartású párok körbetáncolnak a táncteremben és közben saját tengelyük körül is forognak. Szintén jellegzetessége, hogy a padlón csúsztatják a táncosok lábaikat. A 19. századra egyre szélesebb körben elterjedtek, és rendkívül népszerűvé váltak, köszönhetően a fülbemászó melódiáknak, melyek ifj. Johann Strauss, valamint Chopin, Liszt, Brahms, Csajkovszkij tollából kerültek ki.
Legismertebb fajtái a bécsi- és az angol keringő.

A Bécsi keringő, amely 6 lépésből áll, két 3/4-es ütemre volt felosztva (egy-két-hár', egy-két-hár') és egy teljes fordulással összekötve kiteljesedett az akkoriban még szokásos balett-technika segítségével.
Németország maradt a keringővel kapcsolatos események középpontja egészen a húszas évekig, amikor is a valcer úgy egy évtizedig háttérbe szorult a modernebb, dinamikusabb táncformák miatt.
Angliában a Bécsi keringő sohasem volt otthonos, olyannyira, hogy náluk ez a tánc a standard táncversenyek programjában az utolsó táncként szerepel, míg más országokban a harmadik bemutatandó tánc.
Az angolkeringő Bostonból fejlődött ki kb. az 1920-as évek elején a bécsi keringő utódjaként. Korábbi angol elnevezése (slow waltz – „lassú keringő”) is arra utal, hogy tulajdonképpen a bécsi keringő lelassításaként keletkezett, azonban itt a kerek mozdulatok mellett már egyenes mozgást is tapasztalhatunk. Az angolok a bécsi változtatot ebben az időszakban és korábban is túlságosan közelinek, erotikusnak gondolták. Először az 1922-es világbajnokságon táncolták, de elnevezésére csak 1929-ben került sor. A teljes táncformát az angol koreográfusok és tánctanárok alakították ki megközelítőleg mai formájára, amelyet az Imperial Society is elfogadott.

Ópusztaszer

A Kárpát-medencébe települő honfoglaló törzsek az első magyar országgyűlés színhelyén, Szer község területén alkották meg első törvényeiket - ahogy Anonymus gestájában is olvasható.

Erdei Ferenc szociográfus, a Magyar Tudományos Akadémia akkori főtitkára álmodta meg az 1970-es évek legelején a Nemzeti Történeti Emlékparkot, mely kétségtelenül a felújított és itt elhelyezett Feszty-körképpel lett Magyarország legnépszerűbb és leglátogatottabb múzeumi kiállítóhelye.

A világ egyik legnagyobb festménye, a magyarok bejövetelét ábrázoló alkotás Feszty Árpád festőművész és művészbarátai, Mednyánszky László (tájképi részletek) és Vágó Pál (lovas csatajelenetek) 1894-ben elkészült, óriási közönségsikert arató műve.

* * * * * * * *

Feszty Árpád (1856-1914) festőművész tehetségének korán jelét adta. Iskoláit Komáromban, Pozsonyban, majd a Budai Főreáltanodában végezte, innen azonban távoznia kellett, mivel több társával politikai és irodalmi kört alapított. A 16 éves fiú ekkor vándorszínésznek (!) állt, majd 1874-ben Münchenbe ment, ahol főleg a képtárakat tanulmányozta. A német városban ismerkedett meg Kubinski lengyel festővel, akinek tanítványa lett, és csakhamas feltűnést keltett a müncheni Kunstverein kiállításán egy tájképével és elnyerte az állami ösztöndíjat.

Később tanulmányai folytatása céljából Párizsba ment, és 1878-ban a nemzetközi világtárlaton sikert aratott Delelő című képével. Még ez évben Velencébe ment, ahol laguna-képeket festett. Itáliai tartózkodása nagyon jó hatással volt művészetének fejlődésére, amúgy is eleven színérzéke még jobban kifejlődött.
Már ógyallai műtermében festette egy évvel később Pusztai találkozás télen című nagy vásznát, mely felkeltette iránta a művészeti körök komoly érdeklődését.
1880-ban ösztöndíjat nyert, és három évig Bécsben tartózkodott, ahol Lichtenfels iskolájában tanult. Itt festette Golgota című híres képét, melyet csakhamar követett a Levétel a keresztről és a Szent Gellért.
Jellemző ereje különösen zsánerképekben domborodott ki (Kárvallottak, Bányaszerencsétlenség).
Ő festette az Operaház és a Törvényszéki Palota faliképeit is.
1896-ban a millennáris kiállításra festette a Magyarok bejövetele című hatalmas diorámáját. Ekkor festette a Bánhidi csata és a Zsolt vezér eljegyzése című képeit is Komárom és Bihar vármegyék számára.Ezt követően hosszabb ideig Firenzében tartózkodott nejével, Jókai Mór fogadott leányával, Jókai Rózával. Itt festette Krisztus temetése című triptichonját, amelyet 1903-ban Budapesten állított ki, majd nemzetközi körútra indította.
Festészeten kívül irodalommal is foglalkozott, az Az én parasztjaim című könyve 1897-ben jelent meg Budapesten.

* * * * * * * *

Feszty Párizsi tartózkodása idején látott egy körképet, és hazatérve elhatározta, hogy maga is fest egyet. A bibliából ismert özönvíz története foglalkoztatta romantikára hajló fantáziáját, ám apósa, Jókai Mór azt tanácsplta neki, hogy a közelgő millenniumi ünnepségek apropóján inkább a nomád magyar törzsek Kárpát-medencében történő letelepedését, vagyis a honfoglalás eseménytörténetét fesse meg.

Feszty nemcsak megfogadta a tanácsot, de kitartó történeti kutatásokba kezdett, valamint jeles festő kortársakat kért fel a munkában való részvételre - az említett két néven kívül Barcsay Adolf, Mihalik Dániel, Olgyai Ferenc, Papp Henrik, Pállya Celesztin, Spányi Béla, Újváry Ignác és Ziegler Károly vettek részt a másfél esztendeig tartó munkában.
A panorámakép a honfoglalásnak néhány elképzelt epizódját mutatja be a korra jellemző romantikus stílusban; ezeket felvetítették a vászonra majd speciális - síneken gördülő - állványokról megfestették.

A körkép eredeti üvegkupolás épülete a mai Szépművészeti Múzeum helyén állt. Az avató ünnepségre 1894-ben került sor. Az 1890-es évek végén a körképet leszerelték és Londonba szállították a világkiállításra. Amikor visszahozták, az eredeti épület telkét már kisajátították az építendő Szépművészeti Múzeum számára, így a kép egy „ideiglenes" fa épületbe került a városligeti mutatványos bódék szomszédságába egészen a II. világháború végéig. Mivel a háború vége felé egy bombatalálat miatt az épület és a kép súlyosan megsérült, a megmaradt vásznat 8 m széles csíkokra feldarabolták, fahengerekre felgöngyölték és különböző, többnyire alkalmatlan raktárakban tárolták. A sérült vászon állapota így tovább romlott.

László Gyula professzor javasolta, hogy a körképet Ópusztaszeren, az emlékparkban állítsák fel. Így 1974-ben a körkép megmaradt darabjai (kb. 730 m²) Szegedre kerültek. A javító munkálatokat egy lengyel restaurátor csoport nyerte meg, aminek tagjai közül többen részt vettek a Wroclawban látható lengyel körkép restaurálásában. A hiányzó képrészeket a Feszty család által megőrzött üvegre rögzített diaképek segítségével vetítették fel a vászonra és így a történelmi hűséget szem előtt tartva festették meg.

A különleges térélményt kiváltó, közel 2000 szereplőt ábrázoló, 1760 négyzetméteres (120 méter hosszú, 15 méter magas és 38 méter átmérőjű) panorámakép 1995-től látható a számára készült épületben.

Árpád fejedelm emlékműve 100 éve áll a Nemzeti Történeti Emlékparkban, mely Berczik Gyula műépítész és Kallós Ede szobrász alkotása. Az ülő helyzetben ábrázolt vezér a kor romantikus látásmódja ellenére is igen hiteles alkotás.

Az eredeti szobor a főépület, a Rotunda előcsarnokában tekinthető meg, az emlékművön látható már egy újrafaragott mű, melyet 1997-98-ban faragtatott újra Buzál Károly szobrász, de az oroszlánok is lekerültek az emlékmű elé.

Az emlékmű előtt kialakított dísztéren zajlanak a park ünnepi rendezvényei.

A teret a magyar történelem jeles személyeinek mellszobrai veszik körül. A húsz szobrot a keresztény magyar állam megteremtésének 1000 éves évfordulóján a megyék ajándékozták az Emlékparknak, és 2001-ben a Magyar Köztársaság elnöke avatta fel. Szemközt állva az Árpád emlékművel így sorakoznak a szobrok: Géza fejedelem, Szent István, Aba Sámuel, I. András, I. Béla, Szent László, III. Béla, II. András, IV. Béla, IV.(Kun) László, majd a jobb oldalon Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond, Hunyadi János, Hunyadi Mátyás, Báthory István, Bocskai István, II. Rákóczi Ferenc, gr. Batthyány Lajos, gr. Széchenyi István és Kossuth Lajos. (Szívfájdalmam, hogy kedvenc uralkodóm, Könyves Kálmán nincs a 20-ban.)

A tér centrumában az Aranybulla emlék látható, amely alatt egy acél trezorban az avató ünnepségen résztvevő megyék vezetői helyezték el a jövőnek szóló üzeneteiket.

A mezőgazdasági gépbemutató felvonultatja az agrárgazdaság teljes gépparkját, az Erdő a természet temploma kiállítás egyedi formájú épületegyüttese az ember és a természet viszonyáról ad szubjektív képet, a fából készült Ökumenikus kápolna és a világméretű magyar diaszpórát jelző világmagyarság hajléka érdemel figyelmet.

A Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény gazdagsága hosszú órákra ad látnivalót, hiszen valamennyi épület hűen idézi a 19. század alföldi életformáját.

A tiszai fafeldolgozást bemutató kiállítás és gátőrház, mely a szegedi Móra Ferenc Múzeum iratanyagából előkerült, 1892. évben készült eredeti tervek alapján készült.

Az első tanyai iskolákat az 1980-as évekre elbontották vagy teljesen átépítették, ezért a szegedi múzeum munkatársai egy 1911-ben Felső-Pusztaszer község Árpádhalom határrészén épült elemi népiskolát telepítettek a szabadtéri gyűjteménybe.

A 20. század első felében városaink közül Szegednek volt legnagyobb tanyai népessége. A bemutatott épületek épületek elhelyezése követi a 19. századi szegedi tanyák tájolását és telekelrendezését: a ház hátsó vége, az uralkodó szélirányhoz alkalmazkodva, észak-északnyugatra néz, így a lakóház, a vele szemben épült istálló és az ólak három oldalról védett udvart fognak közre.

A Napsugaras ház két helyiségében Szeged 19-20. századi népi építészetét és a paprikások munkaeszközeit, munkamódját bemutató kiállítás látható. A házi paprika-feldolgozás különleges eszköze volt a száraz paprikahüvelyeket összezúzó "külű" /kölyű/, melyet lábbal működtettek.











A szatócsboltok és pékműhelyek a lakosság nélkülözhetetlen szükségleteit elégítették ki, ezért hozzátartoztak a falusi, mezővárosi utcaképhez. A szabadtéri gyűjteménybe telepített épület eredetije parasztház volt. Az üzlet és a pékség közötti lakás a dél-alföldi falusi kiskereskedők 1940-es évekre jellemző, kispolgári jellegű házkultúráját állítja elénk.

A szabadtéri gyűjteménybe a Tömörkény községben 1895-96-ban épített községháza másolata készült el. Az épületben községi postahivatal és postatörténeti kiállítás is helyet kapott.

A szentesi szélmalmot egy tanyai gazda 1866-67-ben építtette. Az l950-es évek közepén ipari műemlékké nyilvánították és 1986-87-ben telepítették az emlékparkba.

* * * * * * * *

Tegnap immár sokadik alkalommal voltam az emlékparkban, és épp az intézmény első lagzijának lehettünk tanui (na jó, csak a bevonulásukat láttuk).
A szerencsés ifjú pár a lélegzetelállító körkép termében mondta ki a boldogító igent, és a vőlegény barátai többek között lovas íjász bemutatót is tartottak - bemelegítő "bemutatójukba" bele is pillantottunk, nagyon ügyesek voltak. Azok az apró méretű masszív pacik annyira okosak! Egyedül az íjászok zeneválasztása nem tetszett. Nem bántásként mondom, de szerintem ez a "magyaros rockzene", vagy nem is tudom, minek nevezzem, nekem nagyon bagatell. Én inkább népzenét vagy historikus zenét választanék - ráadásul ezen műfajokban is létezik kevésbé hagyományőrző, progresszívebb változat.
De amitők kiborultam, az az a tárogatószó volt, aminek hangja sokáig kísért bennünket a skanzenben való bolyongásunkon. Gondolom, az esküvőre "hangolt be" a zenész, ám a szívemnek kevésbé kedves instrument olyan bús dallamokat vezetett elő, ami egy cseppet sem illet sem a gyönyörű napsütéshez, sem a jeles alkalomhoz.


Persze még egy csomó érdekes látnivaló van a területen, de a legjob nem olvasni róluk, hanem megnézni valamennyit. :)

Matematika

A magyar államalapítás utáni századokban Magyarország egyenrangú volt Európa vezető nagyhatalmaival. Ugyanakkor egyes kiemelkedő uralkodók egyetemalapítási kísérletei csak évekig vagy évtizedekig mutatkoztak életképesnek, így a magyar értelmiség csak külföldi egyetemeken nevelődött, s akik onnan hazatértek, nem lelhettek megfelelő működési területre.

Nem meglepő, hogy csak a török kiűzését követő és politikai stabilizációt jelentő 18. században jelent meg az első olyan magyar származású tudós, aki nemzetközileg számon tartott önálló matematikai eredményeket ért el.

Segner János András (1704–1777) iskoláit szülővárosában, Pozsonyban, majd Győrött végezte, ezután Jénában szerzett orvosdoktori oklevelet, és rövid debreceni működés után különféle német egyetemeken tanított fizikát, matematikát és kémiát, és ő hívta életre a göttingeni egyetem csillagvizsgáló obszervatóriumát. A meteorológiatörténet őt tekinti a matematikai meteorológia megalapítójának.1755-től haláláig Halleban a fizika, matematika és csillagászat professzora volt. Tagjául választotta a szentpétervári és a berlini, a göttingeni és a londoni tudományos akadémia, ill. társulat. II. Frigyes porosz király kitüntetésekkel halmozta el.

Segner nevét legtöbben a turbina ősének tekinthető Segner-kerékről ismerik.
Emlékét híven őrzi külföldi állomáshelyei mellett Debrecen városa, sőt még a Hold egyik kráterének neve is.

* * * * * * * *

Az igazi fordulatot a 19. század jelentette a két Bolyai színrelépésével.

Bolyai Farkas (1775–1856) régi erdélyi nemesi családba született. Tanulmányait Nagyenyeden, Kolozsvárott kezdte. Életművére rányomja bélyegét az a szerencsés véletlen, hogy 1796-'99 között a göttingeni egyetemen tanulhatott, s itt egy életre szóló barátságot köthetett a nagy Gauss-szal, akivel sokáig levelezésben is állt. Az ezekben az években magába szívott matematikai kultúra és sokoldalú tehetsége lehetővé tette, hogy a marosvásárhelyi református kollégium tanáraként 1804-től kezdve eltöltött évei alatt, a kisvárosi légkörrel, nyomasztó anyagi gondokkal, családi bajokkal küzdve is jelentős önálló matematikai eredményeket érjen el.Az akkori erdélyi viszonyok között ezeknek közzétételére másként nem is gondolhatott, mint hogy tanítványai számára írt, 1832-ben megjelent főiskolai tankönyvébe rejtette őket.

Ebben az évben választotta levelező tagjává a Magyar Tudományos Akadémia. A matematika mellett foglalkozott drámaírással, rajzolással, zenével is. Az általa feltalált főző- és fűtőkemence korában nagy népszerűségnek örvendett.
Az "öreg Bolyai"1851-ben, 76 évesen ment nyugdíjba. A következő évben adta ki Kurzer Grundiss (Rövid vázlat) című német nyelvű művét, amelyben összefoglalta főbb matematikai gondolatait és párhuzamot vont fia és Lobacsevszkij munkássága között.

Ezután sokat foglalkozik az elmúlás gondolatával és tudatosan készült rá. Megírta végrendeletét, amelyben „nyolc X alatt sok x-et írt” öreg professzornak titulálta magát.

A temetésén semmi ceremóniát nem kívánt, még harangot sem, de hozzátette: „az oskola csengettyűje szólhatna”.

* * * * * * * *

Bolyai János (1802–1860) Kolozsvárott született és szülőháza ma is látható pár lépésre a város főterétől. már gyermekéveiben kitűnt matematikai tehetségével. Bolyai Farkas fia rendkívüli matematikai tehetsége korán megmutatkozott, különleges nevelést kívánó kiművelésében családja volt az első iskola. Mindvégig a legnagyobb tisztelettel és szeretettel viseltetett atyja iránt, és levelezéseik tanúsága szerint két nagyszerű tudományos szellem vitatkozott egymással egyben támogatva, segítve egymást.A bécsi Hadmérnöki Akdémiát kitűnő eredménnyel végzett el. 21 éves korában már hadnagy, 22 évesen főhadnagy és 24 éves korában mérnökkari százados lett. Sokoldalú tehetség volt. Virtuóz hegedűsként és nagyszerű vívóként egyaránt jeleskedett. Több tudománytörténeti forrás is mint híres, sőt hírhedt párbajhőst tartja számon, ám ez valószínűleg túlzás.
Tudományos felfedezése (nemeuklideszi geometria) 1832-ben Appendix címen jelent meg. A szakirodalom Bolyai-Lobacsevszkij-féle geometriának nevezi a párhuzamossági axióma tagadásán alapuló geometriákat, az orosz ugyanis Bolyaitól függetlenül jutott ugyanerre a felfedezésre.
Bolyai nagy vágya, hogy a kor leghíresebb matematikusának, Gaussnak a tanítványa legyen, sohasem teljesülhetett. Apja elküldte a matematika fejedelmének az Appendixet, ám a tudós szűkmarkú volt a dicséretekkel, és mint írta, ha megdicsérné Bolyait, akkor önmagát dicsérné, mivel ő is erre a felismerésre jutott, de nem volt bátorsága azt papírra vetni...
A komplex számokról írott műve, a Responsio (1837) sem aratott nagy sikert. Ő határozta meg az álprím számokat. Kortársai nem értették és nem tudták felbecsülni a zseni igazi nagyságát. Mint a legtöbb géniusz, végtelenül magányos maradt.
1833-ban betegen kérte nyugdíjazását (valószínűleg maláriában szenvedett), amit azzal a kikötéssel kapott meg, hogy bármikor visszatérhet munkájához.
1846-ban Marosvásárhelyen telepedett le, ahol teljesen visszavonultan élt, sajnos a tudománytól is.
Csak évekkel a két Bolyai halála után figyelt fel a külföld német és francia tudósok közvetítésével. 1867-ben megjelent az Appendix franciául, s az azt követő évtizedekben tartalmát a 19. századi matematika egyik legfényesebb eredményének kezdték tekinteni.

* * * * * * * *

Az első magyar egyetemi tanár, akinek matematikai felfedezései már életében elnyerték a nemzetközi elismerést, Hunyadi Jenő (1838–1889) volt. Eredményeit sokan használták fel és fejlesztették tovább, még az utóbbi évtizedekben is sikerült érdekes műszaki alkalmazásaikra rátalálni.

* * * * * * * *

Ugyancsak a budapesti Műegyetem professzora volt a rendkívül sokoldalú, nagy hatású Kőnig Gyula (1849–1913). Munkásságának legmaradandóbb része kétségkívül halmazelméleti eredményeiben található. Az újat megragadni képes egyéniségére jellemzõ módon igen hamar bekapcsolódott a Georg Cantor kidolgozta halmazelmélet továbbfejlesztésébe. A Kőnig-féle egyenlőtlenséget 1904-ben mutatta be a nemzetközi matematikai kongresszuson. Előadása egy ideig matematikai világszenzáció hatását keltette.Jelentősek és tartós visszhangot váltottak ki a matematikai logika, az algebra, a számelmélet, az analízis, s különösen a parciális differenciálegyenletek elmélete terén elért eredményei.

Ő indította el a Bolyai-kultuszt.

* * * * * * * *

Bár a budapesti Műegyetem professzorai már a 19. század második felében nemzetközi hírű matematikai sikereket értek el, a tudományegyetemek közül az akkoriban alapított kolozsvári vált fontos matematikai centrummá.

Professzorai közül Farkas Gyula (1847–1930) elsősorban az elméleti mechanikának volt ugyan a művelője, de néhány fiatalkori matematikai eredménye nélkülözhetetlennek mutatkozott a napjainkban felvirágzott lineáris programozás egyik módszerének alapvetésében.

* * * * * * * *

Vályi Gyula (1855–1913) egyetemi tanulmányait a kolozsvári és a berlini tudományos egyetemen végezte, majd a kolozsvári egyetemen tanított. A Magyar Tudományos Akadémia 1891-ben levelező taggá választotta. Viszonylag keveset publikált (bár külföldi szaklapokba is), s így hatása inkább igen gondosan kidolgozott előadásain át mutatkozott meg. Néhány vizsgálata jelentős visszhangra talált; közöttük a parciális differenciálegyenletek elmélete és a variációszámítás körébe vágó tanulmánya kiemelkedő.

* * * * * * * *

A sajátos egyéniség, Geőcze Zoárd (1873–1916) már egészen fiatalon bekapcsolódott a századforduló táján élenjáró francia valós függvénytani iskola munkásságába, de nehézkesen megfogalmazott kéziratai sem itthon, sem külföldön nem leltek tartalmukhoz méltó visszhangra.Így életét vidéki, majd budapesti középiskolák tanáraként töltötte el, s csak a fronton szerzett betegségéből eredő sajnálatosan korai halála után évtizedekkel derült ki, hogy a felszínszámítás modern elméletének megalapozóját vesztettük el vele. A harmincas évektől kezdve megjelent monográfiák külön fejezeteket szentelnek eredményeinek.

* * * * * * * *

A Budapesti Tudományegyetem első jelentős matematikai eredményeket produkáló professzora Beke (Beck) Manó (1862–1946) volt, Beke József hídépítő bátyja. Tanulmányait Pápán kezdte, majd a budapesti tudományegyetmen 1883-ban matematika-fizikaszakos tanári oklevelet szerzett. Az V. ker. állami Főreáliskolában lett matematika tanár, majd a budapesti tudományegyetem tanára (1900–'22).

A Tanácsköztársaság alatti magatartása miatt elmozdították állásából, megfosztották akadémiai levelező tagságától, majd 1922-ben nyugdíjazták.
1945 után visszanyerte akadémiai levelező tagságát.
Matematikai, tanügyi, pedagógiai és természettudományi értekezéseket és tankönyveket írt. A nők közép- és felsőfokú tanulmányainak egyik előharcosa volt.; elsősorban a differenciálegyenletek elméletében közölt dolgozatai jelentenek maradandó értéket, de a matematikaoktatás megjavítására irányuló, a matematika népszerűsítésére is kiterjedő munkássága is kiemelkedő.

* * * * * * * *

A Budapesti Műegyetem kiemelkedő matematikaprofesszora volt Kürschák József (1864–1933). Pályája elején Debreceni Fazekas Gimnáziumban tanított. Őt tekintjük a modern algebra egyik legnagyobb alakjának nemzetközi összehasonlításban is. Legjelentősebb eredményének az algebrai testek értékeléselméletének bevezetését tartják. A matematika tanításában is jelentős érdemeket szerzett. Az Eötvös- (ma Kürschák-) versenyek 1894–1928 közti anyagát a Matematikai versenytételek (1929) c. könyvben gyűjtötte össze. Fekete Mihállyal együtt a fiatal Neumann János tanításával is foglalkozott.

* * * * * * * *

Az ún. algebrai számelmélet középponti szerepet játszott Bauer Mihály (1874–1945) munkásságában. A pesti kereskedő magániskolát tartott fenn, ahol számtant tanított.

Egyetlen munkája 1832-ben jelent meg Die Kunst mit wenig Ziffern gut zu rechnen címmel.

* * * * * * * *

Szintén a budapesti Műszaki Egyetemen tanított Jordán Károly (1871–1959), a regényes életútú tudós, aki egyetemi tanulmányait Párizsban, Zürichben, Manchesterben és Genfben végezte. A svájci egyetemen tanársegédként kezdett dolgozni, majd magántanár és kémiai doktor lett. Hazajövetele után a budapesti egyetemen tanult matematikát, csillagászatot és földrengéstant. 1906-ban a Földrengés Számláló Intézet igazgatója lett. 1920-tól a Közgazdasági Egyetemen tanított. 1957-ben Kossuth-díjat kapott.

Ő volt az első hazai kutató, aki önálló eredményeket ért el a valószínűségszámításban és a matematikai statisztikában. A hegymászással svájcban töltött évei alatt kezdett el foglalkozni, majd hazatérése után jelentős eredményeket ért el a Magas-Tátra csúcsainak meghódításában. 1899-ben a francia Lavallée Mártával, későbbi feleségével elsőként mászta meg az Omladék-völgy egyik legszebb csúcsát, amelyet azóta neveznek Márta-csúcsnak (Zlobova, 2433 méter).

1900-ban a szepesi Öt-tótól indulva utat nyitott a lomnici-csúcsra; a bejárt útvonalat azóta Jordán-útnak nevezik. Ugyancsak nevét viseli a Fecske-toronytól a Lomnici-csúcsig húzódó gerinc középső hegyes tornya, a Jordán-csúcs, a mellette levő gerincnyiladék, a Jordán-rés, valamint egy kis sziklaorom, a Jordán-torony.
A kerékpáros túrázást is kedvelte. Egyetemi évei alatt bejárta Nyugat-Európát, Spanyolországtól Skandináviáig 32 000 km-t kerékpározott.

1902-ben vezetésével indult a Pál-völgyi kőfejtő akkor ismert három barlangjának kutatása. Jelentős része volt a két évvel később megtalált Pál-völgyi-barlang bejárásában, nevét viseli a barlang egy nehéz szakasza, a Jordán-fal.
Szervezett expedíciót a Tapolcai-tavasbarlanghoz, a Révi-vizesbarlanghoz, a Hévízi-tóhoz, az Alsó-hegy zsombolyaihoz. Ezeken kívül számos, főként technikai nehézségek miatt feltáratlan barlang első "bemászását"" végezte el.

* * * * * * * *

A 19. század nyolcvanas-kilencvenes éveiben született tudósok csoportja nagyon népes, és munkásságuk meghatározó.
Riesz Frigyes (1880–1956) a magyar matematika történetének egyik legkiemelkedőbb alakja, aki nem meghonosított tudományágakat, hanem megteremtette őket. Első világsikert jelentő felfedezése az 1907-es Riesz–Fischer-tétel. A 20. század tízes éveiben már a kolozsvári egyetem professzora, majd munkásságát 1920-tól Szegeden folytatta a trianoni békeszerződés miatt. Nem kis része volt abban, hogy a két háború között Szegeden virágzó matematikai centrum alakult ki. 1946-ban a budapesti Tudományegyetemre kap meghívást.

Egy élet legfontosabb eredményeit foglalja össze Szõkefalvi-Nagy Bélával közösen írt Leçons d'analyse fonctionnelle című, 1953-ban megjelent monográfiájában, amelyet számos más nyelvre is lefordítottak.

* * * * * * * *

A pécsi születésű Fejér (Weisz) Lipót (1880–1959) tanulmányai után szintén először a kolozsvári egyetemen lett professzor, de rövid idő múlva a budapesti tudományegyetemre kapott meghívást, aminek első világhírű matematikatanára lett, és csaknem fél évszázadon át kiválóbbnál kiválóbb tanítványok tucatjait nevelte fel.A világhírt már egyetemi hallgató korában kiérdemelte. Munkássága a matematika számos területén meghatározó jelentőségű, fő kutatási területei: a Fourier-sorok elmélete, az interpoláció- és a függvényelmélet. A róla elnevezett Fejér-tétel a Fourier-sorok összegezhetőségére vonatkozik.Körülötte alakult ki a világhírű Fejér-iskola, ami nemcsak tudományos felkészültségének köszönhető. Fejér Lipót páratlanul szuggesztív egyénisége, a problémákat minden oldalról alaposan elemző munkamódszere olyan mély hatást gyakorolt környezetére, hogy a két világháború közötti időszakban a budapesti tudományegyetemen a matematika jóformán egyet jelentett Fejér kutatási területével. Hatása alól azok sem tudták magukat kivonni, akik végül más irányban haladtak tovább.

* * * * * * * *

Riesz Frigyessel együtt Kolozsvárról került Szegedre, s vele együttmûködve alapította meg a szegedi matematikai iskolát Haar Alfréd (1885–1933), aki szintén az analízis területét művelte. Korai munkái az ortogonális függvényrendszerek elméletéhez kapcsolódnak, figyelme később a variációszámítás felé fordult, s ebben klasszikussá vált segédeszközöket fedezett fel.Nevét több matematikai fogalom viseli, például a Haar-féle mérték.

* * * * * * * *

Kolozsvár és Szeged volt a működési területe Szõkefalvi-Nagy Gyulának (1887–1953) is, aki elsősorban a geometria különböző ágaiban ért el jelentős eredményeket.

* * * * * * * *

A Budapesti Műszaki Egyetemen tanított Szűcs Adolf (1884–1945), a variációszámítás eredményes művelője, valamint Kőnig Dénes (1883–1944), Kőnig Gyula fia, aki a gráfelméletnek volt az első hazai művelője.

* * * * * * * *

A 20. század első felében több tudós nem talált itthon munkaterületet, és vagy tanulmányai után közvetlenül, vagy rövidebb-hosszabb itthoni mûködés után külföldre távozott, mint pl. Kármán Tódor (1881–1963), akinek fő munkaterülete a hidro- és aerodinamika, és a parciális differenciálegyenletek numerikus integrálása.

* * * * * * * *

Dienes Pál (1882–1952) középiskolai munkássága után 1919-ben nyert volna debreceni egyetemi tanári kinevezést, de a Tanácsköztársaság bukása után baloldali magatartása miatt el kellett hagynia az országot, s Angliában telepedett le.

* * * * * * * *

Az analitikus függvények s mindenekelőtt a hatványsorok elméletének volt kiváló művelője, Pólya György (1887–1985) korán külföldre távozott és Svájcban, majd az Amerikai Egyesült Államokban működött. Az analízis több területén, főként a komplex függvénytanban, valamint a valószínűségszámításban elért számottevő eredményei mellett a legnagyobb hatást a matematika tanulását és oktatását elősegítő könyvei gyakorolták.

Az analízis sok fejezetét teljesen egyedülálló módon, feladatkitűzés formájában feldolgozó, Szegő Gáborral közös könyve fogalommá vált, s ugyancsak lenyűgözőek a matematikai heurisztikáról írott végtelenül szellemes könyvei. Ezeket mindenkinek ismernie kell, aki matematikát oktat, akár az általános iskolában, akár az egyetemen.

* * * * * * * *

Fekete (Schwarcz) Mihály (1886–1957) itthon töltött nehéz évek, többszöri mellőztetés után 1928-tól a jeruzsálemi egyetem tanára lett. Főként a hatványsorok elméletét művelte eredményesen, de nevezetes sok további sorelméleti eredménye is.

* * * * * * * * *

Az e generációból külföldre szakadt magyar matematikusok közül Riesz Marcell (1886–1969) futotta be a legfényesebb pályát. Bátyjával, Riesz Frigyessel együtt még egyetemi hallgató korában részt vett az 1908-ban tartott nemzetközi matematikai kongresszuson, s itt megismerkedett Mittag-Leffler svéd professzorral. Ismeretségükbõl 1911-ben Svédországbeli meghívás jött létre, amelynek eredményeképpen Riesz Marcell végleg Svédországban maradt, és ott kiváló tanítványok sorát nevelte fel. Túlzás nélkül elmondható, hogy századunk második felének legkiválóbb svéd matematikusai valamennyien az ő tanítványai. Munkásságát néhány fizikai tárgyú dolgozaton kívül teljesen az analízis különböző fejezeteinek szentelte.

* * * * * * * *

Az 1890-es években születettek között meg kell említeni Egerváry Jenő nevét (1891–1958). Vizsgálatainak gerincét a matematikai fizika és a műszaki tudományok különféle problémáiban fellépő differenciálegyenletek megoldási módszerei jelentették, és mátrixelméleti munkássága is jelentős. Kőnig Dénes egy gráfelméleti tételének mátrixszámítási módszerekkel történõ bizonyítása volt a kiindulópontja annak az eljárásnak, amely azóta számos közgazdasági probléma megoldásában vált alapvetővé, s a nemzetközi irodalomban a “magyar módszer” nevet viseli.

* * * * * * * * *

Alexits György (1899–1978) nehéz pályakezdés, polgári, majd középiskolai tanári működés után ötvenéves korában kapott katedrát. Utolsó három évtizedét azonban fáradhatatlan s igen intenzív alkotó munka jellemezte. A nagy alkotó periódust teljesen az ortogonális függvényrendszerek szerinti sorfejtések elméletének szentelte. Ő is kiváló tanítványok egész sorát nevelte fel.

* * * * * * * *

Kerékjártó Béla (1898–1946) Szegeden, majd a budapesti Tudományegyetemen volt professzor. Munkássága teljes egészében a topológia területére esik.

* * * * * * * *

E generációban megjelentek már Fejér Lipót tanítványai. Némelyikük élete végéig várt hiába a felsőoktatásban való elhelyezkedés lehetőségére, mint Sidon Simon (1892–1941) vagy Csillag Pál (1896–1944), mások külföldre távoztak, mint Radó Tibor (1895–1967) vagy Szász Ottó (1899–1952).

* * * * * * * *

A külföldön működők közül említést érdemel Szegő Gábor (1895–1985), aki Németországban, majd az USÁ-ban tevékenykedett.

* * * * * * * *

Rédei László (1900–1981) a szegedi matematikai centrum tagjai között az algebrai kutatásokat képviselte. Hatása tanítványaira rendkívül erős volt, s nagymértékben neki köszönhető, hogy ma hazánk az absztrakt algebrai kutatások egyik elismert gócpontja.

* * * * * * * *

A 20. században születettek névsorában az a világnagyság áll az első helyen, aki sokoldalúságával, páratlan alkotóerejével a 20. század valamennyi matematikusát beleszámítva is a legjelentősebb tudósok között állt.
Neumann János (1903–1957) bankigazgató édesapja 1913-ban nemesi címet kapott, és felvette a margittai előnevet, így a család minden tagja jogosulttá vált ezen előnév használatára.
A Neumann család ingergazdag szellemi légkört teremtett a gyermekeik számára, akik már fiatalon németül és franciául is tanultak nevelőnőiktől. A hazai szellemi elit prominens képviselői is tiszteletüket tették Neumannéknál.
János már korán kortársait jóval meghaladó képességekről tett tanúbizonyságot. Öt nyelven beszélt, emlékezőtehetsége szinte fotografikus volt, és fejszámolásban is rendkívüli eredményeket mutatott fel. Ez utóbbi képessége felnőttkorában szinte védjegyévé vált. Legenda járt arról, hogy a korai elektronikus számológépek számításait ő maga ellenőrizte fejben a gépekével azonos sebességgel.

A budapesti Tudományegyetem elvégzése közben Berlinben is tartózkodott, ahol pl. Albert Einstein előadásait is hallgatta. Vegyészmérnöki diplomáját Zürichben, matematikai doktoriját Budapesten szerezte meg.1930-ban meghívták vendégprofesszornak Princetonba. Hamarosan az ottani egyetem professzora lett ott, ahol a világ legkiválóbb tudósai gyűltek össze.
A II. világháború idején addigi tevékenysége mellett ő is bekapcsolódott a haditechnikai kutatásokba. Rendszeresen járt Los Alamos-ba, ahol részt vett az első atombomba megépítésével kapcsolatos titkos programban.

Az 1930-as évek végétől érdeklődése egyre jobban az alkalmazott matematikai problémák felé fordult.
1954-ben megkapta az Egyesült Államok Érdemrendjét, az informatikai forradalom útjára indításáért. A következő évben a legmagasabb szintű kormánymegbizatással az öttagú Atomeneria Bizottság tagja let.
Tudományos pályafutása kezdetén behatóan foglalkozott kvantumelmélettel, halmazelmélettel és matematikai logikával. Az ő nevéhez fűződik a játékelmélet megteremtése is. Az elméletet az USA nemzeti kártyajátéka, a póker elsajátítása, a játék általános elmélete alapján fogalmazták meg. A koreai háború idején például ennek az elméletnek a kiértékelése volt az oka, hogy az USA nem támadta meg Kínát.

Szerkesztője volt az Annals of Mathematics és a Compositio Mathematica című tudományos folyóiratoknak. Számos tudományos akadémia és társaság választotta tagjának, illetve díszdoktorának. Foglalkozott tudománypolitikai kérdésekkel is.
Az elektronikus számítógépek logikai tervezésében kiemelkedő érdemeket szerzett. Ennek alapvető gondolatait – a kettes számrendszer alkalmazása, memória, programtárolás, utasítás rendszer – Neumann-elvekként emlegetjük. Ő irányította az EDVAC – az első olyan számítógép, amely a memóriában tárolja a programot is – megépítését 1944-ben, amelyet 8 év múlva helyeztek üzembe. Ennek a számítógépnek a terve és az ő továbbfejlesztett elmélete alapján készülnek a mai számítógépek is.

1955-ben egy orvosi vizsgálat alkalmával csontrákra utaló elváltozást találtak a nyakában, amely feltehetőleg a korábban diagnosztizált prosztatarák áttéte volt. A következő év elején állapota tovább romlott, és tolószékbe kényszerült. Még ebben az évben kórházba került, melyet korai haláláig már nem hagyhatott el.

Nevét magyarországi iskolák és utcanevek mellett egy holdkráter is őrzi.
A Financial Times 2000-ben a 20. század emberének kiáltotta ki.

* * * * * * * *

Kalmár László (1905–1976) páratlanul sokoldalú matematikus volt, aki a matematikának szinte minden területén folyamatosan tájékozódott a legújabb irányzatokról. Munkásságában az ötvenes évekig a matematikai logika kérdései dominálnak; elsősorban az ún. eldöntésprobléma foglalkoztatta, valamint azok a tételek, amelyek az axiomatikus módszer korlátaira mutatnak rá. A számítógépek megjelenése után széles körű matematikai logikai kultúráját főként a számítógép-tudomány alapvető kérdéseinek szolgálatába állította. Országszerte mesterének vallja őt a hazai számítástudomány minden hazai művelője.

* * * * * * * *

Kalmár érdeklődési körével sok közös vonást mutat Péter Rózsa (1905–1977), listám egyetlen női tagjának kutatási területe. Kalmárhoz hasonlít abban is, hogy utolsó éveiben őt is szakterületének számítógép-tudományi alkalmazásai foglalkoztatták, bár az ő pályája kevésbé volt olajozott.
A matematikai logika, ezen belül a rekurzív függvények elméletének megteremtőjeként tartjuk számon. A matematika népszerűsítését szolgáló Játék a végtelennel c. könyvét számtalan nyelvre fordították le.

* * * * * * * *

A debreceni tudományegyetem első kiemelkedő matematikaprofesszora Varga Ottó (1909–1969) volt. Tanulmányait Prágában végezte, s ennek köszönhető, hogy hazánkban a modern differenciálgeometriát honosította meg.

* * * * * * * *

A budapesti tudományegyetemen volt matematikusok generációinak nevelõje Szász Pál (1901–1978). Munkássága kisebb részben a Fejér-iskola témáihoz, zömében azonban a Bolyai–Lobacsevszkij-féle geometria megalapozásának kérdéseihez kapcsolódik.

* * * * * * * *

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem a felszabadulást követõ negyedszázad folyamán elsőrangú matematikai centrummá vált.
Turán Pál (1910–1976) három fő területe az analízis, a számelmélet és a gráfelmélet volt. Számtalan nagyszerű munkája közül talán az approximációelmélet terén alkotott a legtöbbet.

* * * * * * * *

Hajós György (1912–1972) legnagyobb alkotása a híres Minkowski-sejtés bebizonyítása.

* * * * * * * *

Rényi Alfréd (1921–1970) sajnálatosan rövid életében hihetetlen munkabírással, páratlan alkotóerővel, imponáló sokoldalúsággal gyarapította a matematika számos fejezetét. Munkássága kiterjedt az analízis több ágára, fõként a kombinatorikára, a gráfelméletre, a számelméletre és a valószínűségszámításra. Mint tanár, kiváló tanítványok tucatjait indította útnak.

* * * * * * * *

Bár az összegzést lehetne még folytatni, mégis azt hiszem, napjainkra az az elterjedt nézet, hogy a matematikával kapcsolatos fejlesztések/felfedezések inkább a távol-kelethez köthetőek. Mint pl. Kínához...