Albioni levelek VIII.

piros, mint a...

Na igen, Londonban szinte kötelező "piros telefonfülkébe belépek" fotókat készíttetni, buszokat lekapni. Egyébként a hagyományos "felkapaszkodósokból" láttam már párat.
Azt tudni kell, hogy az emeletes buszokra csak az első ajtón lehet felszállni.
És furcsa, de le kell inteni a járműveket, különben nem valószínű, hogy megáll a sofőr a kijelölt megállónál.
Ha nem vagyunk ismerősök a környéken, nagyon nehéz a közlekedés, mert az egyébként lelkiismeretesen kitett tájékoztatókon csak a nagyobb megállók vannak feltüntetve.

Az itteni postahivatal színe a postaládákkal egyetemben szintén piros. Ezt örök életre megjegyeztem, mert csomagot kaptam otthonról, ami elkeveredett.
Sajnos a postás nem hagyott számomra egy "sajnálom, de nem voltál itthon..." kezdetű piros kártyát, amelyen fel van tüntetve, hogy hol lehet átvenni a pakkot, így valami őrületesen nehéz volt visszaszereznem a küldeményt.
A lényeg, hogy minden postai irányítószámhoz tartozik egy központi átvételi iroda, ott érdemes keresni az át nem vett dolgokat.
Az én esetem viszont bonyolultabb volt az értesítő nélkül, ráadásul a postás azzal a tudattal fordult vissza, hogy rossz a cím.
A Royal Mail honlapján vettem észre, hogy nemzetközi depok is vannak, szintén postai irányítószámok szerint körzetesítve. Végül is itt szereztem meg a csomagot - nagy örömömre.
Azt viszont nagyon ajánlom mindenkinek, hogy a küldött csomag számát feltétlenül tudja meg, mert csak ezzel (és személyazonosságának igazolásával) tudja átvenni a küldeményt.

És hogy valami kuriózummal fejezzem be, egy algír milliárdos a Coca-Colának fizetve elkészíttette a szamócás Fantát. Algériában, egy másik országban, amit már elfelejtettem, és itt Angliában lehet kizárólag kapni a piros nedüt.
Először kóstolva picit édes, amúgy nem túlságosan szénsavas, és irtó finom.

Albioni levelek VII.

The Wallace Collection

The Wallace Collection: Day Dream

A hatvanas évek sztárzenekarán túl ha Londonban az Oxford streeten vásárolgatunk, és van a lehelletnyinél egy kicsivel több szabadidőnk, a Selfridges mögött a Manchester Square-nél lelünk ezen a néven egy pompás gyűjteményt.
Az egykori palota bútor- és műtárgyanyaga rendkívül híres. Láthatunk itt porcelán edényeket, rengeteg ezüstneműt, üveg tárgyakat, fegyvereket (főleg szablyákat, páncélokat), és rengeteg órát.
Az enteriőrök önmagukban megérik a látogatást, főleg, hogy az egykori rezidenciát nagyszerűen felújították.A múzeum alagsorában modern előadótermeket, az üvegtetővel fedett udvarban népszerű éttermet alakítottak ki. Minden iskolai korcsoportnak szerveznek a nemzeti alaptantervhez csatlakozó előadásokat (ezekre Franciaországban is szerveznek csoportokat).
Szerencsére a belépés ingyenes.

Sokak szerint a kiállított festmények kritikát érdemelnek, mindenesetre Rembrand, Dürer, Velaquez, Canaletto, Poussin, Delacroix, Fragonard művei mellett a francia rokokó kiemelten képviselteti magát.A 19. századi gyűjtemény állítólag az ingatlan egykori tulajdonosának kétes ízléséről tesz tanúbizonyságot, aki nem más, mint Richard Seymour-Conway Hertford 4. őrgrófjának törvénytelen fia, Sir Richard Wallace. A kollekció is az ő nevét viseli, aki megözvegyülése után nemzetének adományozta "kincseit".

Érdemes megnézni, nagyon hangulatos, mert a rengeteg híres műtárgy mellett abba is bepillantást nyerünk, hogyan élt az angol arisztokrácia a 19. században.A gyűjtemény szinte jelképe Frans Hals: The Laughing Cavalier című képe. A rendkívül aprólékos munkát elnézve nem csodálom!

Albioni levelek VI.

A legenda szerint a világhódító Julius Caesar Kew-nál kelt át a Temzén és indult hódító útjára a Brit-szigeten.

Mindenesetre Kew ma azt jelenti: a londoniak legkedveltebb botanikus kertje - Kew Királyi Botanikus Kert.A számos tipikus angol virág, bokor, fa mellett a világ minden tájáról hozattak ide növényeket - a legrégebbit 1773-ban!!!
Kedvünkre csatangolhatunk az egyfajta génbank szerepet is betöltő arborétum kiépített útjain, lepihenhetünk a padok valamelyikén, vagy kiállítások garmadát tekinthetjük meg. No igen, 120 hektáros a terület!
A mai növénykert története messzire nyúlik vissza. Területe két településhez, Kew-hoz és Richmond-hoz (Shene) tartozott. Utóbbi 1290-óta királyi birtok.
II. Edward a richmondi udvarházat palotává alakíttatta át, melynek vadászterülete Kew-ig nyúlt.
Aztán a kertek sokáig egy szerzetesrend birtokában voltak, majd VIII. Henrik nővérét ajándékozta meg egy erdőrészlettel. Azóta az uralkodóház folyamatosan bővítette a kert alapterületét.
A felépített házak nem csupán dekorációul szolgáltak, hiszen bennük helyezték el - és helyezik el a mai napig a világ szinte minden tájáról érkező növényritkaságait.

A 19. században nyitották meg a nagyközönség számára. Azóta is az egyik legnépszerűbb az 1762-ben épült közel 50 méter magas Pagoda. (A 18. században igen nagy divat volt az angol kerteket kínai "dekorációkkal" ellátni.)Eredetileg sokkal színesebb volt, és több, mint 80 fából faragott, aranyozott sárkány ékesítette.

1976-ban restaurálták, azóta néz ki úgy, ahogy most.
Állítólag fel lehet menni a tetejére - csupán 253 lépcsőfokot kell megmászni.
A BBC elhelyezett egy kamárát, és minden hónapban közzéteszik a felvett anyagot:
http://news.bbc.co.uk/1/hi/sci/tech/6923600.stm

Szintén nagyon híres az 1844-'48 között épült Pálmaház, a világ leghíresebb viktoriánus üvegháza. Úgy tudom, tervezőjét a levelek formája ihlette meg, mindenesetre tényleg csodaszép. A benne lakó növények - no és persze a látogatók - igazi trópusi klímában érezhetik magukat.
A kertben kisebb paloták, tavacskák, a dinoszauruszok idejének növényvilágát bemutató üvegház (Evolúció ház), Télikert, Füvek kertje, Sziklakert, sok madár, és rengeteg minden tekinthető meg még.
Egy nap alatt képtelenség végigjárni!A District metróvonalon a legegyszerűbb megközelíteni, a Richmondig közlekedő járattal, illetve a 65, 237, 267 és 391-es számú buszokat választhatjuk.
A botanikus kertbe belépőjegyet kell venni, ami úgy 5 font körül van.

Albioni levelek V.

Tegnap megfeledkeztem róla, hogy május 1-jén voltak a helyi választások.
Itt teljesen máshogy zajlik ez az egész kampány, és - már amennyire bele tudtam látni - jóval lazábban is megy. Valamelyik nap láttunk vidám kampánybuszt, melynek tetejéről a jelölt vidáman beszélt a járóükelőkhöz számos kísérete társaságában.
Némelyik iskolában nem is volt tanítás, mert ki volt jelölve a választókörzet szavazó helyiségének.

Hogy őszinte legyek, nem igazán vagyok elragadtatva az itteni oktatási rendszertől, ámbátor erről is csak meglehetősen marginális ismereteim vannak.
Állítólag az óvoda nagyon jó, de az alapszintű oktatás sehol sincs a magyaréhoz. A 9 évesek még csak nyomtatott betűkkel írnak, és olyan, hogy külalak, meg szépírás a fasorban sincs megemlítve.
Matekból is jóval le vannak maradva (ha lehet így fogalmaznom), de az 5 évesek már tudnak olvasni - hisz' kb. ebben a korban adják be őket suliba.

Nem minden isibe, de némelyikbe érdemesebb nem korábban megérkezni, mert csak a csengetéskor engedik be őket az osztálytermekbe - akár esik, akár fúj kint. Talán ezért is van, hogy irtó sokan csak az utolsó pillanatban esnek be az intézménybe.

A házi feladat is teljesen máshogy működik. Csak pénteken kell megcsinálni a feladatlapokat.
Nekem ez nem tetszik.
Őszintén szólva én a poroszos tanítás híve vagyok.
Persze itt Londonban egy óriási előnnyel indulnak a nebulók - egy világnyelvet már jól megtanulnak, könnyebb lesz majd a felnőtt életük. :)

Albioni levelek IV.

Napok óta irtó sok eső esik, már kezd egy kicsit uncsi lenni. :)

A múlt szombaton viszont gyönyörű idő volt, mindenki kiszabadult a parkokba, sokan a fűben heverészve élvezték a napsütést. Ez volt az eslő hétvége, hogy én is "városi zöldben" töltöttem egy kis időt, és nagyon tetszett!

A hétvégén a Horniman Museumban voltunk. Nem a legtudományosabb igényességgel összeállított kiállításra kell számítani, de nagy élmény. A természettudományi és néprajzi anyagokat is bemutató magángyűjtemény jellegzetes épületét 1901-ben tervezte Charles Harrison Townsend.
Mondjuk nekem leginkább a hangszeres rész tetszett. Az itt látható instrumentek Frederick John Horniman, a viktoriánus korban élt teakereskedő tulajdonát képezték. Ő alapította a múzeumot, melyet 1911-ben kibővítettek.
Az összesen mintegy 350000 tárgyat bemutató kollekció (kitömött állatokkal, indiai- és afrikai kiállítási részleggel, és még origami kipróbálási lehetőséggel is!) roppant érdekes része az akvárium, és természetesen a gyönyörű és hatalmas kert.

A buszmegálló felöli látvány ne tévesszen meg senkit: nagyon is modern épületbe teszi be a lábát, aki erre téved. Ezt csak azért jegyzem meg, mert állítólag az északi londoniak soha nem mennek délre, és viszont. :)A monstre park éke a Conservatory (üvegház), ahol kávézgatni/teázgatni is lehet - mi is így tettünk. Azt hiszem, ez volt életem első igazi Viktoriánus épületbeli forró csokija! :)Picit nehezebb a megközelítése, mert délen kevesebb a metró megálló, szóval ha a tömegközlekedést választja az ember, marad a busz.
Az ingyenesen megtekinthető gyűjtemény talán Brixtonból közelíthető meg a legkönnyebben (a Victoria Line végállomása), ott kell átszállni a P4-es jelzésű autóbuszra.
Kb. negyedórás az út.

Albioni levelek III.

Mióta kint vagyok, igyekszem azért az otthoni dolgokra is figyelni.
Nem csak a mindennapi eseményeket, hanem a hagyományokat is követni.
Jó, pl. a Nőnap teljesen kiesett, de azért talán nem is annyira kár... :)

Tudom, hogy ma van a Költészet Napja, ide csatolom hát ezt a megzenésített verset (József Attila - Ágnes Vanilla: Óh szív nyugodj).
Én magam nem igazán vagyok költészetrajongó, a dráma az én műfajom.
De kiváló magyar költőink voltak - vannak. Mikor középiskolás voltam, természetesen rajongtam Radnótiért, Adyért. József Attila műveit jóval később kedveltem meg, de az elsőszámú kedvencem mindig is Weöres Sándor volt.

Viszont nagyon szeretem a megzenésített verseket, legyen az kórusmű, vagy a fenti Ágnes Vanilla adaptáció.
Ez különösen jól sikerült, és több fórumon olvastam, hogy dicsérték József Attila albumát - én sajnos csak ezt az egy dalt ismerem róla.
Ezt viszont vagy százszor meghallgattam! :)

Albioni levelek II.

Camden Lock

Amikor az ember külföldre érkezik, a kint lakók rövid időn belül ellátják a legfontosabb információkkal. Hol lehet a legolcsóbban bevásárolni, hogyan telefonálhat haza, milyen útvonalon érdemes közlekednie, vagy hogy milyen a jellemző időjárás. Így a legelsők között volt, hogy megjegyeztem: Londonban soha sincs hó.

Ezzel szemben, amikor ma reggel széthúztam a függönyöket, nem akartam hinni a szememnek: havazott!
Jó, ez még csak nem is hasonlatos az otthonihoz, de akkor is meglepő volt. Persze, mostanra már irmagja sem maradt.Ma Camden híres-neves piacán csatangoltunk, aminek egyik fele jó pár hete égett le. Állítólag a market London negyedik legtöbb turistát vonzó látványossága.
A Regent's Canal mentén helyezkedik el a Camden Lock raktáraival és más helyiségeivel. Az 1970-es években egy autópályát terveztek ide, és 1974-ben nyílt meg az ideiglenes piac, mely mára Camden Town városrész legismertebb eleme lett. Saját metrómegállóval rendelkezik.
Az 1991-ben megnyitott három szintes fedett piaccsarnokot John Dickinson tervezte. Az idő előrehaladtával azonban a gyár- és az istálló épülete is a piac részét képezte. Ez utóbbi rész ma a legtekintélyesebb - méreteit tekintve. Régen itt nem csak ló kórház volt, de istállók is, ugyanis a csatorna uszályait sokszor a hátasokkal vontatták. Egyébként a fejlesztések folyamatosan tartanak, épül-szépül a terület. Itt aztán tényleg mindent talál az ember, de nem csak az áruk, hanem a vásárlók között is. Hihetetlen figurák mászlának elképesztő toalettben.

Én egyébként nagyon szeretem, szívesen elbóklászom itt, bár nem nagyon mondhatnám, hogy az én ízlésemnek megfelelő cuccokat lehet itt megvenni.
A metró megállótól a piachoz vezető úton rengeteg üzlet kínálja portékáját, ahol sokkal olcsóbban megvásárolhatók a londoni (giccs)emléktárgyak, mint az ismert "zarándokhelyek" közelében.
Errefelé a lányok előnyben részesítik az ötvenes-hatvanas éveket idéző külsőt, rengeteg ilyesmi fazonú ruhát lehet kapni. Ők tudják... :)
Sok kajálda is van, mindenféle bizsu, ruhák és ruhák (irdatlan mennyiségű használt cucc), bútorok, könyvek, némi régiség (ez azonban nem annyira jellemző), ékszerek, persze a híres csillárok, "lovak", zöldség-gyümölcs, és irdatlan nagy tömeg... és kábítószer is...A különböző szubkultúrák kedvenc találkahelyén a punktól a "vámpír stílus"-ig tetőtől talpig felöltözhetünk. Itt ugyanis nemcsak a lehetőség van meg rá, de egyáltalán nem is érdekli az embereket - nagyon agyamenten kell ahhoz kinézni, hogy bárkit is megnézzenek Londonban - akár a city-ben is.
Szóval a hétvégi tömeg nem csak a vásárlók miatt van, hanem a csodabogarak találkozója miatt is. :)Sok étterem és klubhelyiség is van erre, melyek közül talán az Electric Ballroom a leghíresebb. A kétszintes éjszakai klubnak úgy 1950 óta ad helyet, és rengeteg rocklegenda név lépett fel már itt, mint pl. a Madness (It must be love).
Az "Elektomos bálterem" neve arra utal, hogy az első intézmény volt Londonban, ahol elektromos világítást használtak, és bát kívülről nem igazán gondolná az ember, műemléki épülettel állunk szemben.És nem messze a piactól van egy kilátó. Nem kell sokat gyalogolni, de azért egy kellemes séta, míg a Regent's Park északi részéhez érünk, Az utunk egy dombra vezet fel, és este érdemesebb meglátogatni, mert valami gyönyörűséges panoráma nyílik a kivilágított cityre.
A csatorna melletti gyalogos járda igazán romantikus barangolás lehetőségét nyújtja, és a piachoz egész közel (a park bejáratánál) van a London Zoo.
(Regent, azaz régens annak a személynek a neve, aki a törvényes uralkodó helyére lép, ha az kiskorú, hosszú ideig távol van, beteg vagy szellemi fogyatékos. Angliában már hosszabb ideje nincs kijelölve ilyen személy, pedig a történelem során több király is volt, aki rendelkezett régenssel. Muszályból. ;)
Nálunk a kormányzónak voltak egyébént ilyen kötelezettségei.)

Azért legyünk óvatosak, Camden nem életbiztosítás este...