A NASA sajtókonferenciát tart Felisa Volfe-Simon tengerbiológus asztrobiológiai felfedezéséről, mely hatással lesz a földönkívüli élet utáni kutatásra.
Minden földi élőlény DNS-ét, az amőbáktól az emberig hat elem alkotja. Ezek az elemek:a szén, hidrogén, nitrogén, oxigén, foszfor és kén. A Földön, Kaliforniában, a mérgező vizéről híres Mono-tóban most felfedezett baktérium örökítőanyagában azonban foszfor helyett arzén van, amiről eddig a tudomány úgy gondolta, hogy ez lehetetlen. A biológusok zöme szerint a foszfor, mint elsődleges biogén elem nélkülözhetetlen az élőlények szervezetében. A felfedezés módosíthatja a Földön kívüli élet utáni kutatás stratégiáját is. Hiszen ha az élőlények változatossága még az alapvető kémiai szinten is megengedett, akkor a jövőben ennél nagyobb meglepetések is érhetnek bennünket.
Több szakmai kritika is elhangzott az elmúlt napokban, hogy a bejelentés hiányos megfigyeléseken alapul. A felsorolt bizonyítékok többek szerint nem elegendőek az állítások igazolásához, sokkal erősebb érvek és mérések lennének szükségesek a bejelentés alátámasztásához.
A kérdéses GFAJ-1 jelű baktériumtörzs létezését azonban senki nem vonja kétségbe. Több szakember szerint a kutatók nem tudták kielégítően igazolni, hogy az arzén nemcsak hozzátapadt a DNS-hez, hanem be is épült. Emellett elképzelhető, hogy a vizsgált baktériumok kis mennyiségben foszfátokhoz jutottak, és a magas arzénkoncentrációt inkább passzívan eltűrték, mint felhasználták az anyagot.
Kísérletekkel hamarosan eldönthető, mi a bejelentés mögötti valóság. És bár ez is izgalmas bejelentés, én valami egészen másra számítottam... ;)
Az arzén (légykő, cobaltum, mireny) kémiai elem, vegyjele As. Az elemi arzén szürke, fémfényű, törékeny, hatszögű rendszerben kristályosodik. Hevítve nem olvad meg, hanem gőzzé szublimál, mely citromsárga és fokhagymaszagú.
Már a görögök is ismerték, az elemi arzént először Schröder állította elő 1694-ben oxidjából.
Fémekkel és kénnel együtt számos ércben is előfordul, ezek közül gazdaságilag legjelentősebb érce az arzenopirit (FeAsS). Egyes ásványvizekben is megtalálható mikroelemként.
Az egyes élőlények rendkívül eltérően reagálnak az arzénterhelésre — a növények többnyire jóval érzékenyebben. A tengervízben élő halak, rákok és kagylók akár 10 mg/kg arzént is képesek felhalmozni a legcsekélyebb károsodás nélkül.
Az emberi szervezetnek naponta 0,012–0,025 mg arzénre van szüksége, ám leginkább toxikus hatásai jelentősek. Főleg az emésztőrendszert, a csontvelőt és az idegrendszert károsítja (nagyobb dózisokban gyorsan ható méreg). Átlagos mennyisége az emberi szervezetben 0,05 mg/kg, ám aki hozzászokott, napi 0,5 g arzént is elfogyaszthat anélkül, hogy egészsége akár a legcsekélyebben károsodna.
Az arzén a legmérgezőbb hatású félfém. A múltbeli mérgezéseket leginkább patkánymérgek, légypapíros, arzéntartalmú fukszin, de bizonyos festett gyermekjátékok, tapéták, szövetek, sőt élelmiszerek is okozhatták. A szervezetbe jutó arzén az enzimekhez kapcsolódva befolyásolja a sejtfolyamatokat, gyomorpanaszokat, nyelőcsőfájdalmat, hányást és véres hasmenést okozva. A mérgezés megtörténte után a bőr hideg és nyirkos lesz, a vérnyomás lezuhan, ezt görcsök és kóma kialakulása követi. A halált végül szívelégtelenség, a csontvelő helytelen működése vagy fertőzés okozhatja. Az arzénmérgezésben elhunytak haláluk után összeaszódnak, kiszáradnak, mint a múmia. Mivel az arzén kémiai elem (azaz nem bomlik tovább egyszerűbb összetevőkre), a mérgezett hajában, körmében és vizeletében a vizelet analízise vagy a boncolás után az arzénnyomok kimutathatók.
Ha a mérgezés nem volt halálos, a lábadozás akkor is igen lassú, a betegek hosszú ideig kimerültek, olykor reszketegség, szellemi gyöngeség marad vissza.
Az arzént gyógyszerként használják, például váltóláz, krónikus bőrbajok orvoslására. Erre a célra arzénes gyógyvizek (parádi, róncegnoi vagy levicoi vizek) is alkalmazhatók. Csontbetegségek, ideges görcsök, vagy zsába ellen szintén sikerrel használják az arzént.
Több szakmai kritika is elhangzott az elmúlt napokban, hogy a bejelentés hiányos megfigyeléseken alapul. A felsorolt bizonyítékok többek szerint nem elegendőek az állítások igazolásához, sokkal erősebb érvek és mérések lennének szükségesek a bejelentés alátámasztásához.
A kérdéses GFAJ-1 jelű baktériumtörzs létezését azonban senki nem vonja kétségbe. Több szakember szerint a kutatók nem tudták kielégítően igazolni, hogy az arzén nemcsak hozzátapadt a DNS-hez, hanem be is épült. Emellett elképzelhető, hogy a vizsgált baktériumok kis mennyiségben foszfátokhoz jutottak, és a magas arzénkoncentrációt inkább passzívan eltűrték, mint felhasználták az anyagot.
Kísérletekkel hamarosan eldönthető, mi a bejelentés mögötti valóság. És bár ez is izgalmas bejelentés, én valami egészen másra számítottam... ;)
Az arzén (légykő, cobaltum, mireny) kémiai elem, vegyjele As. Az elemi arzén szürke, fémfényű, törékeny, hatszögű rendszerben kristályosodik. Hevítve nem olvad meg, hanem gőzzé szublimál, mely citromsárga és fokhagymaszagú.
Már a görögök is ismerték, az elemi arzént először Schröder állította elő 1694-ben oxidjából.
Fémekkel és kénnel együtt számos ércben is előfordul, ezek közül gazdaságilag legjelentősebb érce az arzenopirit (FeAsS). Egyes ásványvizekben is megtalálható mikroelemként.
Az egyes élőlények rendkívül eltérően reagálnak az arzénterhelésre — a növények többnyire jóval érzékenyebben. A tengervízben élő halak, rákok és kagylók akár 10 mg/kg arzént is képesek felhalmozni a legcsekélyebb károsodás nélkül.
Az emberi szervezetnek naponta 0,012–0,025 mg arzénre van szüksége, ám leginkább toxikus hatásai jelentősek. Főleg az emésztőrendszert, a csontvelőt és az idegrendszert károsítja (nagyobb dózisokban gyorsan ható méreg). Átlagos mennyisége az emberi szervezetben 0,05 mg/kg, ám aki hozzászokott, napi 0,5 g arzént is elfogyaszthat anélkül, hogy egészsége akár a legcsekélyebben károsodna.Az arzén a legmérgezőbb hatású félfém. A múltbeli mérgezéseket leginkább patkánymérgek, légypapíros, arzéntartalmú fukszin, de bizonyos festett gyermekjátékok, tapéták, szövetek, sőt élelmiszerek is okozhatták. A szervezetbe jutó arzén az enzimekhez kapcsolódva befolyásolja a sejtfolyamatokat, gyomorpanaszokat, nyelőcsőfájdalmat, hányást és véres hasmenést okozva. A mérgezés megtörténte után a bőr hideg és nyirkos lesz, a vérnyomás lezuhan, ezt görcsök és kóma kialakulása követi. A halált végül szívelégtelenség, a csontvelő helytelen működése vagy fertőzés okozhatja. Az arzénmérgezésben elhunytak haláluk után összeaszódnak, kiszáradnak, mint a múmia. Mivel az arzén kémiai elem (azaz nem bomlik tovább egyszerűbb összetevőkre), a mérgezett hajában, körmében és vizeletében a vizelet analízise vagy a boncolás után az arzénnyomok kimutathatók.
Ha a mérgezés nem volt halálos, a lábadozás akkor is igen lassú, a betegek hosszú ideig kimerültek, olykor reszketegség, szellemi gyöngeség marad vissza.
Az arzént gyógyszerként használják, például váltóláz, krónikus bőrbajok orvoslására. Erre a célra arzénes gyógyvizek (parádi, róncegnoi vagy levicoi vizek) is alkalmazhatók. Csontbetegségek, ideges görcsök, vagy zsába ellen szintén sikerrel használják az arzént.