A több mint 100 plakátot, rajzot, festményt és fotográfiát felvonultató tárlat az utolsó állomása annak a sorozatnak, melynek során a Szépművészeti Múzeum a 19. század végi "aranykor" festőinek a munkásságát mutatta be. A június 7-ig megtekinthető kiállítás anyaga több szovák és cseh gyűjteményből származik.
Alfons Maria Mucha (1860-1939) a szecesszió egyik legnagyobb és legérdekesebb művésze, festő, grafikus, díszlettervező. Édesapja iparművészként dolgozott, művészet iránti szeretetét tőle örökölhette, ami nem korlátozódott kizárólag a rajzolásra, hiszen kiváló muzsikus is volt. 1877-ben Bécsbe költözött - mint annyi fiatal pályakezdő művész -, és ott színpadi díszleteket készített. 1885-'87 között a müncheni akadémián, 1888-tól a párizsi Julian, majd a Colarossi Akadémián tanult.
Plakátjainak, reklámkiadványainak többségét a Champenois nyomda állította elő, itt készült valamennyi Bernhard-plakátja. Az 1895-1901 közötti években Mucha tervezte plakátjainak a többségét.
Mucha életművén belül különleges helyet foglalnak el a Párizsban, 1898-1903 között készült pasztell- és szénrajzok. Saját személyes érzéseit közvetítik, és egy olyan művész „sötét” oldalát világítják meg, aki a nemzetközi hírnév és siker csúcsára jutott. Sokukat ki sem állították életében, ilyen pl. a hét fő bűn sorozata.
Az 1900-as világkiállításra ő dekorálta Bosznia-Hercegovina pavilonját.
A századforduló környékén új téma kezdte el foglalkoztatni, a nemzeti történelem megfestése (sorozatban gondolkodott), de új ötlete megvalósításához pénzre volt szüksége, így néhány évet az Amerikai Egyesült Államokban töltött. Ez azt is eredményezte, hogy Európában pillanatok alatt elfelejtették.
Az amerikai kontinensre Mucha az Art Nouveau vezető képviselőjeként érkezett meg. Ezt a stílust az Egyesült Államokban épp az ő színházi plakátjai tették híressé, amelyek Sarah Bernard számos amerikai turnéját hirdették. Egy sor fiatal amerikai művész tanult korábban Mucha párizsi műtermében, akik ugyancsak szeretettel és büszként fogadták mesterüket. Mucha a New York-i felsőbb körök hölgyeinek a portréit kezdte festeni, ám ezekből az olajképekből hiányzott korábbi pasztell portréinak közvetlensége és elevensége.
Mucha amerikai tartózkodása idején kapott megbízást a Slavia Biztosító Társaság jelképének a megtervezésére. Slavia, a fehér ünnepi köntöst viselő szláv istennő, később Mucha cseh plakáttervein és más prágai szláv ünnepeken is megjelent.
1910-ben visszatért Csehországba, innentől kezdve a szláv történelem volt a fő témája. E korszakának legjelentősebb munkája a Szláv eposz húsz festményből álló sorozata. Az 1913-ban festett képeket 1928-ban Prága városának ajándékozta.
Alphonse Mucha 1897-ből származó plakátjain és festményein tűntek fel először szláv karakterjegyeket viselő nőalakok, ezt azután számos hasonló nőábrázolás követte. A szláv vonású nők kulcsszerepet kaptak Muchának azokon a plakáttervein, amelyeket később a szülőhazájából érkező megbízásokra készített. Mucha a leánytípust a cseh és morva vidék buzgó vallásosságának rendelte alá, anélkül azonban, hogy falusi „leányainak” természetes bája elveszne.
Amerikából való hazatérése után sokáig mecénásának lánya volt modellje, később azonban lányát, Jaroslavá-val dolgozott.
Csehszlovákia megalakulása után ő tervezte az új állam bélyegeit és bankjegyeit.
1939-ben Csehország annektálásakor a Gestapo az elsők közt tartóztatta le (a művész szabadkőműves volt), és bár szabadon engedték, a börtönben kapott tüdőgyulladást soha nem heverte ki.
Mucha az „Art Nouveau"(szecesszió) mestere. Alkotásaiban egy idealizált világot tár elénk, melyben a nő a főszereplő. Képeit a jellemző kígyózó indák, stilizált növényi motívumok, buja vonalvezetés, szépséges nőalakok jellemzik, mégis nézeteit inkább a szimbolizmussal rokonította, hiszen rajzain a szépség anatómiai pontossággal párosul.
Plakátjai csík alakúak és életnagyságúak, a századforduló reklámiparának különleges, egyedi termékei.
Roppant sokoldalú művész volt: illusztrált számos könyvet, tervezett bélyeget, naptárt, tapétát, bútort, szőnyeget, üvegablakot, ékszereket és ékszerüzletet. Alkotásait gyakran ciklusokba rendezte össze: A négy évszak (1896), Ékkövek, Csillagok, Művészetek, Virágok, Hónapok.
* * * * *
* * * * *
Alfons Maria Mucha (1860-1939) a szecesszió egyik legnagyobb és legérdekesebb művésze, festő, grafikus, díszlettervező. Édesapja iparművészként dolgozott, művészet iránti szeretetét tőle örökölhette, ami nem korlátozódott kizárólag a rajzolásra, hiszen kiváló muzsikus is volt. 1877-ben Bécsbe költözött - mint annyi fiatal pályakezdő művész -, és ott színpadi díszleteket készített. 1885-'87 között a müncheni akadémián, 1888-tól a párizsi Julian, majd a Colarossi Akadémián tanult.
1894-ben díjat nyert a párizsi Salon kiállításán, és ugyanebben az évben elkészítette Sarah Bernhardt színésznő megrendelésére Victorien Sardou: Gismonda c. drámájának plakátját, ami egy csapásra híressé tette. (Az első felkérés véletlen történt, ugyanis a karácsonyi megkereséskor az akkor még ismeretlen művész volt az egyetlen munkára fogható, nem épp szabadságon lévő grafikus.) Mucha a bizánci ikonokra emlékeztető módon idézte meg Bernhard alakját. 
A rajzok példátlan népszerűsége után a művésznő hét évig csak vele készíttette saját maga és színháza (Theatre de la Renaissance) számára a plakátokat, melyeken az 51 éves asszony pontosan olyannal látta önmagát, amilyennek szerette volna - fiatalnak, karcsúnak, gyönyörűnek és titokzatosnak.
Mucha díszleteket és ékszereket is tervezett az asszonynak, akit elbűvöltek a rajzokon szereplő misztikus vonalú kiegészítők is.
Emellett folyamatosan érkeztek reklám-megrendelések is párizsi és brit cégektől, magánemberektől. 
Mucha csaknem valamennyi plakátjának a középpontjában egy nőalak áll, mégpedig fiatal, vonzó, kicsattanó, vidám, érzéki hosszú aranyló hajjal, és közvetlen asszociációkkal az adott termékkel kapcsolatban.
A rajzok példátlan népszerűsége után a művésznő hét évig csak vele készíttette saját maga és színháza (Theatre de la Renaissance) számára a plakátokat, melyeken az 51 éves asszony pontosan olyannal látta önmagát, amilyennek szerette volna - fiatalnak, karcsúnak, gyönyörűnek és titokzatosnak.Mucha díszleteket és ékszereket is tervezett az asszonynak, akit elbűvöltek a rajzokon szereplő misztikus vonalú kiegészítők is.
Emellett folyamatosan érkeztek reklám-megrendelések is párizsi és brit cégektől, magánemberektől. 
Plakátjainak, reklámkiadványainak többségét a Champenois nyomda állította elő, itt készült valamennyi Bernhard-plakátja. Az 1895-1901 közötti években Mucha tervezte plakátjainak a többségét.Mucha életművén belül különleges helyet foglalnak el a Párizsban, 1898-1903 között készült pasztell- és szénrajzok. Saját személyes érzéseit közvetítik, és egy olyan művész „sötét” oldalát világítják meg, aki a nemzetközi hírnév és siker csúcsára jutott. Sokukat ki sem állították életében, ilyen pl. a hét fő bűn sorozata.
Az 1900-as világkiállításra ő dekorálta Bosznia-Hercegovina pavilonját.
A századforduló környékén új téma kezdte el foglalkoztatni, a nemzeti történelem megfestése (sorozatban gondolkodott), de új ötlete megvalósításához pénzre volt szüksége, így néhány évet az Amerikai Egyesült Államokban töltött. Ez azt is eredményezte, hogy Európában pillanatok alatt elfelejtették.
Az amerikai kontinensre Mucha az Art Nouveau vezető képviselőjeként érkezett meg. Ezt a stílust az Egyesült Államokban épp az ő színházi plakátjai tették híressé, amelyek Sarah Bernard számos amerikai turnéját hirdették. Egy sor fiatal amerikai művész tanult korábban Mucha párizsi műtermében, akik ugyancsak szeretettel és büszként fogadták mesterüket. Mucha a New York-i felsőbb körök hölgyeinek a portréit kezdte festeni, ám ezekből az olajképekből hiányzott korábbi pasztell portréinak közvetlensége és elevensége.
Mucha amerikai tartózkodása idején kapott megbízást a Slavia Biztosító Társaság jelképének a megtervezésére. Slavia, a fehér ünnepi köntöst viselő szláv istennő, később Mucha cseh plakáttervein és más prágai szláv ünnepeken is megjelent.
1910-ben visszatért Csehországba, innentől kezdve a szláv történelem volt a fő témája. E korszakának legjelentősebb munkája a Szláv eposz húsz festményből álló sorozata. Az 1913-ban festett képeket 1928-ban Prága városának ajándékozta.
Alphonse Mucha 1897-ből származó plakátjain és festményein tűntek fel először szláv karakterjegyeket viselő nőalakok, ezt azután számos hasonló nőábrázolás követte. A szláv vonású nők kulcsszerepet kaptak Muchának azokon a plakáttervein, amelyeket később a szülőhazájából érkező megbízásokra készített. Mucha a leánytípust a cseh és morva vidék buzgó vallásosságának rendelte alá, anélkül azonban, hogy falusi „leányainak” természetes bája elveszne.
Amerikából való hazatérése után sokáig mecénásának lánya volt modellje, később azonban lányát, Jaroslavá-val dolgozott.Csehszlovákia megalakulása után ő tervezte az új állam bélyegeit és bankjegyeit.
1939-ben Csehország annektálásakor a Gestapo az elsők közt tartóztatta le (a művész szabadkőműves volt), és bár szabadon engedték, a börtönben kapott tüdőgyulladást soha nem heverte ki.
Mucha az „Art Nouveau"(szecesszió) mestere. Alkotásaiban egy idealizált világot tár elénk, melyben a nő a főszereplő. Képeit a jellemző kígyózó indák, stilizált növényi motívumok, buja vonalvezetés, szépséges nőalakok jellemzik, mégis nézeteit inkább a szimbolizmussal rokonította, hiszen rajzain a szépség anatómiai pontossággal párosul.
Plakátjai csík alakúak és életnagyságúak, a századforduló reklámiparának különleges, egyedi termékei.
Roppant sokoldalú művész volt: illusztrált számos könyvet, tervezett bélyeget, naptárt, tapétát, bútort, szőnyeget, üvegablakot, ékszereket és ékszerüzletet. Alkotásait gyakran ciklusokba rendezte össze: A négy évszak (1896), Ékkövek, Csillagok, Művészetek, Virágok, Hónapok.
* * * * *
Számomra roppant meghökkentő, hogy sokan kritikával illetik Muchát a reklámplakátjai miatt. Úgy vélik, hogy gyönyörű, fiatal-karcsú alakjai szexuális tárgyként jelenítik meg a nőket.
Nyilvánvaló, hogy a mai PR alapvető logikája hasonló a cseh zseniéhez, azonban én mégsem tennék egyenlőségjelet a kettő között.
Férfiak esetében a figyelemfelkeltésre elegendő egy kihívó női test látványa, a reklám ugyanis azt sugallja, hogy a termékkel együtt a nőt is megkapja.
Nőknek már sokkal nehezebb reklámot készíteni. Nemrég megváltozott a reklámban való szerepkörük, és a női sztereotipizálás eredményeképpen ma már kétféle ábrázolásmód használatos: a "született" háziasszonyé és a szexuális tárgyé. Mindenesetre az asszonyoknak fontos a romantika, ezért a szép képi beállítások, idillikus családi jelenetek használata. A szex is háttérbe szorul és a főszerepet a hasonlóság vágya kapja - ha ilyen meg olyan terméket fogyasztasz, olyanná válsz, mint a reklám-nő. A reklámok manipulációja révén a fogyasztóban átalakul a szükséges fogalma, a " Mert megérdemlem" érzés kiváltása.
Természetesen a fogyasztó egyre okosabb, így tudja, hogy az ő nemi szerepe a reklámoktól függetlenül működik, és nem szeretik a lesarkosított, degradált nemi szerepeket megjelenítő propagandákat.
Tehát egy plakát nem tökéletes, ha a női szépséget domborítja ki. Ugyanakkor ha nem anorexiás, hanem önbizalommal teli "természetes szépségek" a főszereplők, azt se szeretjük. Mert minden esetben a szép a főszereplő, de azt, hogy mi/ki a szép, azt a média mondja meg.
Szóval értem én a reklámkészítés manipulatív jellegét, de sajnálom azokat, akik Mucha alkotásait nézve nem a Szépséget, hanem csak egy csinos pofijú idelizált nőcit látnak.
Először is Mucha elképesztően ügyes kezű képzőművész.
A kiállításon egy csapat fiatal mellett haladtam el, amikor hallottam, hogy kibuggyant egyikükből: "- Én is ilyeneket akarok rajzolni!".
Eszembe jutott, mikor Londonban a királynő gyűjteményében láttam Leonardo rajzait. Ha csak egy fűszálról készített tanulmányt néz is, akkor sem tud megszólali a szemlélő. Nem egyszerűen csodaszép, vagy tökéletes, hanem benne van az Isten, az Isteni tehetség, amely alázatra inti a közönséget több száz év elteltével is.
Mucha is tehetséges grafikus, nagyon is. De valahogy az ő cirádásan hullámzó vonalai megbabonázzák az embert és birtoklásra és utánzásra serkentik. És ezt Mucha nemhogy nem bánta, de ki is adott egy minta-gyűjteményt. És legnagyobb meglepetésemre nemcsak kortárs kézművesek használják motívumait/figuráit, hanem pl. tetováló szalonok is.
Másrészt amikor Sarah Bernhardtnak készített plakátja révén nevet szerzett magának, már kialakult stílusa volt, ami ugyanannyira a tipikus szecessziós séma, mint amennyire saját stílus.
A reklámok, a rendezvény-plakátok női mellett mezítelen alakokat is rajzolt, de én - az általam ismert - valamennyi képén a Nőt látom, aki szép, harmonikus, erős. És titokzatos.
És nyilvánvaló, hogy hamar elfelejtődött a kecses hullámvonalas stílus, hisz' a 20. században az izmusok szinte évről évre pofozták le egymást a porondról.
De aki egyszer felfedezi magának, annak örök kedvence lesz.
Szerintem az a titka, hogy a nők tudnak ezekkel az alakokkal azonosulni. Mintha tükörbe néznének, önmagukat látják.
1872-ben a Comédie Française tagja, hamarosan a társulat élén álló tragika. Erős színpadi pátosz, a részletek mesteri realisztikus ábrázolása, az érzésekre való hatás teljes kiaknázása jellemezte játékát.
1879-ben kezdte meg vándorlását a világ színházaiban. Először Londonba ment, majd saját társulatával bejárta csaknem az egész világot - Muchával együtt Amerikában is. Budapesten többször is megfordult, és Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődésébe is belekerült a neve.
Párizsba visszatérvén megvette a Porte-Saint Martin színházat, s nemcsak játszott benne, hanem fiával, B. Maurice-szal együtt igazgatta. 1900-ban megvette a Théâtre des Nations-t, ahol bemutatta Sardou Toscáját és Cleopátráját. Leghíresebb szerepei: Phaedra, Andromaque, Medea, Donna Sol, Margit, Jeanne d'Arc. Férfiszerepeket is játszott (ez akkoriban nem volt szokatlan, Fedák Sári pl. Kacsóh Pongrác: János vitézében Kukorica Jancsit alakította Blaha Lujza partnereként). Színműíróként, szobrászként és festőként is kipróbálta, és kísérletezett a némafilmmel is.
Barátság fűzte korának csaknem valamennyi írójához, költőjéhez, Wildehoz, Sardouhoz, Rostandhoz. Színdarabjainak plakátjait 1895-től Alfons Muchával rajzoltatta.
Sikereit gyakran bukás követte, többször szerzett és bukott vagyonokat.
Lábát egy fertőzés miatt 1915-ben amputálták, és 8 év múlva teljesen elszegényedve halt meg Európa legsikeresebb, legnagyobb tehetségű színésznője.
Nyilvánvaló, hogy a mai PR alapvető logikája hasonló a cseh zseniéhez, azonban én mégsem tennék egyenlőségjelet a kettő között.
Férfiak esetében a figyelemfelkeltésre elegendő egy kihívó női test látványa, a reklám ugyanis azt sugallja, hogy a termékkel együtt a nőt is megkapja.Nőknek már sokkal nehezebb reklámot készíteni. Nemrég megváltozott a reklámban való szerepkörük, és a női sztereotipizálás eredményeképpen ma már kétféle ábrázolásmód használatos: a "született" háziasszonyé és a szexuális tárgyé. Mindenesetre az asszonyoknak fontos a romantika, ezért a szép képi beállítások, idillikus családi jelenetek használata. A szex is háttérbe szorul és a főszerepet a hasonlóság vágya kapja - ha ilyen meg olyan terméket fogyasztasz, olyanná válsz, mint a reklám-nő. A reklámok manipulációja révén a fogyasztóban átalakul a szükséges fogalma, a " Mert megérdemlem" érzés kiváltása.
Természetesen a fogyasztó egyre okosabb, így tudja, hogy az ő nemi szerepe a reklámoktól függetlenül működik, és nem szeretik a lesarkosított, degradált nemi szerepeket megjelenítő propagandákat.
Tehát egy plakát nem tökéletes, ha a női szépséget domborítja ki. Ugyanakkor ha nem anorexiás, hanem önbizalommal teli "természetes szépségek" a főszereplők, azt se szeretjük. Mert minden esetben a szép a főszereplő, de azt, hogy mi/ki a szép, azt a média mondja meg.
Szóval értem én a reklámkészítés manipulatív jellegét, de sajnálom azokat, akik Mucha alkotásait nézve nem a Szépséget, hanem csak egy csinos pofijú idelizált nőcit látnak.
Először is Mucha elképesztően ügyes kezű képzőművész.
A kiállításon egy csapat fiatal mellett haladtam el, amikor hallottam, hogy kibuggyant egyikükből: "- Én is ilyeneket akarok rajzolni!".
Eszembe jutott, mikor Londonban a királynő gyűjteményében láttam Leonardo rajzait. Ha csak egy fűszálról készített tanulmányt néz is, akkor sem tud megszólali a szemlélő. Nem egyszerűen csodaszép, vagy tökéletes, hanem benne van az Isten, az Isteni tehetség, amely alázatra inti a közönséget több száz év elteltével is.
Mucha is tehetséges grafikus, nagyon is. De valahogy az ő cirádásan hullámzó vonalai megbabonázzák az embert és birtoklásra és utánzásra serkentik. És ezt Mucha nemhogy nem bánta, de ki is adott egy minta-gyűjteményt. És legnagyobb meglepetésemre nemcsak kortárs kézművesek használják motívumait/figuráit, hanem pl. tetováló szalonok is.
Másrészt amikor Sarah Bernhardtnak készített plakátja révén nevet szerzett magának, már kialakult stílusa volt, ami ugyanannyira a tipikus szecessziós séma, mint amennyire saját stílus.
A reklámok, a rendezvény-plakátok női mellett mezítelen alakokat is rajzolt, de én - az általam ismert - valamennyi képén a Nőt látom, aki szép, harmonikus, erős. És titokzatos.
És nyilvánvaló, hogy hamar elfelejtődött a kecses hullámvonalas stílus, hisz' a 20. században az izmusok szinte évről évre pofozták le egymást a porondról.
De aki egyszer felfedezi magának, annak örök kedvence lesz.
Szerintem az a titka, hogy a nők tudnak ezekkel az alakokkal azonosulni. Mintha tükörbe néznének, önmagukat látják.
* * * * *
Pályáját 1867-ben kezdte a Gymnase Színházban, de már öt évvel előbb a Comédie Française-ban egy tragikai ösztöndíj elnyerésével bemutatkozhatott, majd az Odéon tagja lett. Első nagy diadalát Victor Hugo: Ruy Blas című drámájában aratta. A tehetséges színésznő a francia-porosz háborúban csatatéri betegápolónőként dolgozott.Sarah Bernhardt (1844-1923) Rosine Bernard néven született kikeresztelkedett zsidó családban. Művésznek készült, így 1858-ban a párizsi konzervatórium növendéke lett. 
1872-ben a Comédie Française tagja, hamarosan a társulat élén álló tragika. Erős színpadi pátosz, a részletek mesteri realisztikus ábrázolása, az érzésekre való hatás teljes kiaknázása jellemezte játékát.
1879-ben kezdte meg vándorlását a világ színházaiban. Először Londonba ment, majd saját társulatával bejárta csaknem az egész világot - Muchával együtt Amerikában is. Budapesten többször is megfordult, és Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődésébe is belekerült a neve.Párizsba visszatérvén megvette a Porte-Saint Martin színházat, s nemcsak játszott benne, hanem fiával, B. Maurice-szal együtt igazgatta. 1900-ban megvette a Théâtre des Nations-t, ahol bemutatta Sardou Toscáját és Cleopátráját. Leghíresebb szerepei: Phaedra, Andromaque, Medea, Donna Sol, Margit, Jeanne d'Arc. Férfiszerepeket is játszott (ez akkoriban nem volt szokatlan, Fedák Sári pl. Kacsóh Pongrác: János vitézében Kukorica Jancsit alakította Blaha Lujza partnereként). Színműíróként, szobrászként és festőként is kipróbálta, és kísérletezett a némafilmmel is.
Barátság fűzte korának csaknem valamennyi írójához, költőjéhez, Wildehoz, Sardouhoz, Rostandhoz. Színdarabjainak plakátjait 1895-től Alfons Muchával rajzoltatta.Sikereit gyakran bukás követte, többször szerzett és bukott vagyonokat.
Lábát egy fertőzés miatt 1915-ben amputálták, és 8 év múlva teljesen elszegényedve halt meg Európa legsikeresebb, legnagyobb tehetségű színésznője.