* * *
A mai napig jól emlékszem, hogy pár éve, amikor a moziban láttam Spielberg monumentális moziját, a Mesterséges Intelligenciát, volt egy pillanat, amikor annyira fagyos lett a hangulat a teremben, hogy a kés megállt volna a levegőben. Az emberek nem szívesen néznek szembe azzal az - amúgy egyre nyilvánvalóbb - jövőképpel, hogy nélkülük/nélkülünk is folytatódhat az élet. (Ráadásul az még valószínűleg jobb és szebb is lenne...)
A Szörényi-Bródy-Sarkadi-Ivánka szerzőnégyes által jegyzett Kőműves Kelemen ballada tegnapi bemutatóján egyértelmű volt: nagyon megrázó az előadás, amivel a nézők zöme nem tud mit kezdeni.
A ballada főszereplője - mint a magyar balladákban mindig - Kelemen felesége, Anna, akit feláldoznak "fél véka ezüstért, fél véka aranyért", hogy a csodás vár megépülhessen.
"Kinek felesége legelőbb jő ide,
Szép gyöngén fogjuk meg, dobjuk bé a tűzbe,
Keverjük a mészbe a gyönge teste hamvát,
Avval állítsuk meg magos Déva várát."
Szép gyöngén fogjuk meg, dobjuk bé a tűzbe,
Keverjük a mészbe a gyönge teste hamvát,
Avval állítsuk meg magos Déva várát."
Déva vára valóságos épület - romjai ma is állnak. Elképzelhető, hogy valós alapja van a történetnek. És ha Kelemen is valós személy, akkor ő milyen ember lehetett? Hogyan reagálhatott az emberáldozat tervére? És hogyan vette tudomásul, hogy a magas vár megépítéséhez neki kell a legnagyobb áldozatot hoznia?
Láttam már Alföldi Róbert pár rendezését, és valamennyi tetszett. Mind nagyon egyszerű - a szó legnemesebb értelmében. Modern - jelentsen bármit is ez a jelző -, ugyanakkor teljesen érthető, logikus, minden sallangtól mentes.
A rockballada 13 kőművese öltönyös-nyakkendős-mobiltelefonos-aktatáskás fickóként kúszik be a színpadra. Nekem tetszik a párhuzam az "ősidő" és a mai kor emberének élete között: a
civilizált manírok alatt ösztönlények voltunk/vagyunk valamennyien.
A létszám és az elhelyezett asztal kínálta a lehetőséget, és egy ponton a szereplők az Utolsó vacsora szereplőinek pozitúrájába merednek meg egy pillanatig.
A feláldozásig eléggé szabdalt a történet: a közönség figyeli a szereplőket, azaz a régmúlt megelevenedett figuráit, akik jeleneteik végén mintha az utókor (azaz a jelenlevők) tekintetét keresnék: értjük-e őket, van-e számunkra értelme az életüknek/munkájuknak.
Nagyon megrázó Anna megérkezése a kőművesekhez, és én inkább 16-os korhatárt tartanék indokoltnak. A feláldozás előtt ugyanis megerőszakolják a nőt, és végül Kelemen maga vágja el felesége torkát. Itt tapintani lehetett a feszültséget, nem is emlékszem, hogy színházban átéltem volna hasonló élményt. Azt gondolom, önmagában a gyilkosság (mert hiszen gyilkosságról van szó) is sokkoló, de tudnivaló, hogy nők feláldozása előtt gyakori volt az erőszaktétel.
Végül pedig egy tükörben önmagunkat láthatjuk: a mi munkánk, életünk, a mi áldozataink vajon vállalhatóak-e? És megítéltetünk-e valaha? És ha igen, vajon könnyűnek találtatunk majd?
Nagyon profi az előadás, jó tempójú, fantasztikusak a koreográfiák, szépen énekelnek a szereplők, de nekem a kőművesek túl "jólfésültnek" tűntek az elején. A végkifejlet eléréshez közeledve érzem egyre jobbnak a Kelemen szerepében játszó Stohl Andrást is, akinek átka mintha az enyém volna.
A zene évek óta a kedvencem (a Molnár Annával egyetemben), de nem tudom kiverni a fejemből, hogy az "Alkotni születtünk" tulajdonképpen egy szabadkőműves himnusz, és ezért nem szeretem. Persze ettől még lehet igaz.
Kelemen egyébként valóban egy jámbor, jóságos férfi, akire hallgatnak a többiek. Álmai vannak, küldetéstudata van, és ő maga mondja, hogy megérte az áldozat, hiszen felépült a vár.
"Nem lehet, nem lehet, értsétek meg, nem lehet, Hit nélkül sem alkotni, sem élni nem lehet!"
Nagyon úgy néz ki, hogy a mai vezetés nem óhajt a művelődésre áldozni (na nem mintha az előzőek különösebben jeleskedtek volna ebben a témakörben!). Ám az emberek hamar beletörődtek ebbe. Minek moziba járni, ha letölthető minden a netről? Minek könyvet olvasni, ha ott a TV? És minek az olyan színház, ahol nem lehet röhögni, vagy nem könnyen emészthető üzenetet akar közvetíteni? Bolond, aki szenvedélyesen kitart eszméi mellett, lázasan keresve az igazságot, rámutatva a zöm gyengeségeire.
Úgy látom, azt kellene megtanulnunk, hogy nem baj, ha valami nem tetszik, vagy nem értjük, vagy félünk tőle. De ha valamit (valakit) a földbe döngölünk, és ráállunk, attól még nem növünk fölébe.