Nagyon régi vágyam volt a Globe-ot megnézni, hétfőn kerítettem rá sort.
A Cityvel szemben, a Bankside (régi piroslámpás-) városnegyedben épült fel a világhírű épület. Ha nem a Temze parton sétálunk le a London Eye-tól a Tower Bridge felé, hanem a tömegközlekedést választjuk, akkor a a Northern vagy a Jubilee Line London Bridge megállójánál szakítsuk meg utazásunkat.
A megálló nem pont a Temze parton van, de ha kiértünk, balkéz felé megpillantjuk a Szent Péter bazilikát. Arra felé folytassuk utunkat, hamarosan a London Bridge-hez érünk. Ezen az oldalon a híd alatt elhaladva a betonba kék-zöld pisla fényeket építettek, nekem irtóra tetszik!
A hídra felvivő (a London Eye-hoz közelebbi) lépcsősor az ú.n. Nancy lépcső, mely a Twist Oliver egyik jelenete után kapta a nevét.
Tovább haladva egy óriási hajót láthatunk, majd egy irtó helyes pubot.
A Globe-ot mintegy 9 perces séta után érjük el. Az egyből szembetűnő, modern bejárat a színházi előadásoké, tovább haladva a Temze partról lehet bemenni a múzeumba, melybe a felnőtt jegy 10,50 font.
Nem olcsó, de aki érdeklődik a reneszánsz vagy a színház iránt, annak látnia kell!
Mindig be kell várni a többieket, mert csoportos tárlatvezetés van.
A várakozás ideje alatt egy csomó kiállított dologban lehet gyönyörködni - fotómontázs Shakespeare színdarabjaiból készült filmek híres jeleneteiből, a színház ezerféle makettje, Shakespeare korának felidézése, ruhák, szobabelső, hangszerek - nagyon hangulatos!
Rendkívül felkészült, szellemes idegenvezetők kísérik körbe a csoportokat a reneszánsz korban épült épületben.
A 16. századi Erzsébet-kori ban Angliában London a 400 ezres lakosával a világ legnagyobb városa volt, ahol rengeteg színtársulat alakult. A városatyákon keresztül tartotta kézben a színésztársaságokat.
1576-1616 között tíznél is több színház épült a külvárosban. A város határain (azaz a city-n) kívül azonban a színházak – akárcsak a bordélyok – az egyház fennhatósága alá tartoztak. A cenzúráról és a gyülekezési jogról a városi hatóságok döntöttek. Ha pestis pusztított, a színészeknek vándorútra kellett menniük, mert a színház bezárt. Egy-egy ilyen színészcsapat legnagyobb kincse a klasszikus és királyi kosztümök, a kéziratgyűjtemény és a fantáziafigurák voltak.
És milyen volt ez a negyed?
A szomszédos Borough Market ezeréves gyümölcs- és zöldségpiacának tarka nyüzsgését, a St. Paul-katedrálist, az emberektől, üzletsoroktól és a lefejezett árulók testcsonkjaitól szennyes-piszkos London Bridge-et vagy a Hódító Vilmos idejében épített, 900 éven át a hatalom jelképeként szolgáló Towert jól ismerte Shakespeare, akárcsak az Erzsébet korabeli, hajóktól, bárkáktól nyüzsgő Temzét és a Pool of London kikötőjének nemzetközi zsibvásárát. Hangos "Westward ho!" kiáltásokkal hívogatták a wherries-nek nevezett átkelőcsónakosok a kereskedőket, amikor pedig a folyó befagyott, a piacot a jégtakaróra telepítették. 1564-ben Erzsébet királynő is részt vett egy ilyen táncokkal és nyílversennyel tarkított vásáron.
A legnevezetesebb angol színház az 1599-ben épült, kívülről nyolcszögletű, belülről kör alakú Globe Színház, mely nevét, az épület homlokzatát díszítő földgömbről kapta. A harminc méter átmérőjű, 3 emeletes körcsarnokot a „Lord Chamberlain’s Men” elnevezésű színészgárda építette, amelynek William Shakespeare is a tagja volt. A színház gyakorlatilag egy részvénytársaságként üzemelt, amelyben a Burbage testvérek 50 százalékot birtokoltak, Shakespeare, John Heminges, Will Kempre, Philips és Pope tulajdonában pedig 10 százalék volt.
Az első Globe Richard Burbage nevezetes társaságából kapta művészeit. Ennek a csapatnak volt tagja William Shakespeare.
Az épület fából készült, és a teteje nyitott volt. Így a nappal megrendezésre kerülő előadásokat természetes fénynél tarthatták meg.
A díszes oszlopokkal épített, megemelt, fedett színpadhoz 1 pennys állóhelyeket nyújtó porond simult, amelyet – 2 pennyért kínált ülőhelyekkel – emeletes zsöllyesorok zártak le ovális arénaszerűen. 6 pennyért a kényelmes oldalsó, díszes páholyba lehetett jegyet váltani. Na, ezt az összeget már nem mindenki engedhette meg magának.
Az akkori jegyjellenőrzési rendszer nem volt olyan szervezett, mint ma, és bizony mindenki csak betódult, és lehuppant a neki tetsző helyre. Gondoljuk csak el: teltház esetén 3000 ember...!!!
Ma már betűk és számok igazítják útba a színházlátogatókat.
A színpad benyúlt a földszinten álló közönség sorai közé, s így közelről láthatták a nézők, hogy mennyire hitelesen játsszanak a színészek.
A színpad fölött található erkélyeken azokat az eseményeket mutatták be, amelyek magasban, hegyfokon vagy az égben játszódtak. És itt foglaltak helyet a zenészek, valamint a legdrágább, aza 12 penny-ért jegyet vásárló közönség is. Igen, ők szemben ültek a publikummal, hogy mint a mai celebek, ők legyenek a figyelem középpontjában.
A színészek csak és kizárólag férfiak voltak, és a női szerepeket is férfiak játszották.
A társulatok általában 5-6 főből álltak, majd később egyre jobban bővültek, és elérhették akár a 12-15 főt is.
Rendező annak idején nem volt, a színészek karakterszereplőként feleltek a prózában, verses drámában írt előadásért, melyek kézirataiért jó esetben 10 font ütötte a szerző markát. A közönség beleszólt, -kiabált, -fütyült, a kiállhatatlan szerep tulajdonosa felé tárgyak bedobálásával adott nagyobb nyomatékot emócióinak.
Óriási jelentősége volt a dús dekorációnak és a színpadi hatásoknak: a süllyesztőknek, bűvésztrükköknek, kasírozott figuráknak.
Színház volt a színházban a nemesség gazdagon és tarkán öltözött sokaságának látogatása – az ő soraiból kerültek ki a mecénások is. Ezeket hajkurászta minden szerző, hisz író volt elég!
Az Erzsébet-kori Angliában több mint 2000 színdarab született. Lévén a kézi másolás költséges, a színészek csak a végszavakat és saját szerepüket kapták kézhez, a mű így puzzle-játékként állt össze a próbán.
1613. június 29-én azonban leégett a Globe. A VIII. Henrik darabban eldördülő ágyúlövésnek köszönhetően a tetőszerkezet kigyulladt. Az épület a náddal bevont tető miatt pillanatok alatt a tűz martalékává vált. A színházat a következő év júliusára hozták rendbe és a helyreállítási munkák során a tető nád helyett már cseréptető borítást kapott.
Ezt követően a színház 28 éven át működött. 1642-ben a puritán kormányzat elrendelte a második Globe bezárását, majd két évvel később a lebontását. A színház helyére lakóházakat építettek, és az épület helye és jelentősége a feledés homályába merült.
Csak 1989-ben, egy építkezés során találtak rá a Globe maradványaira.
Egy amerikai színész, Sam Wanamaker a régészeti feltárást követően a Globe rekonstrukciója mellett döntött. Így nyitotta meg 1997-ben újra kapuit – természetesen nem az eredeti helyén – a „Shakespeare’ s Globe”, ami minden nyáron több premier-előadásnak is helyt ad.
Tehát ha úgy döntünk, kosztümös színdarabot is megnézhetünk, s a fél éven át nyitva tartó Globe hetente hatszor két előadása közül kedvünker válogathatunk. Itt a nézőnek magának kell eldöntenie, mit csináljon, hogyan viselkedjen az előadás alatt. Magának kell rájönnie, mennyire vesz részt a drámában, a színészek irritálásában vagy akár az alkotó csendben.
Megteheti ezt 5 fontért, ha végigállja az előaást, de vásárolhat jegyet 15, 27 vagy akár 35 fontért is.
És még pár szó Shakespeare-ről:
(1564. április 23. - 1616. április 23/május 3. - az eltérő naptárhasználat miatt) angol drámaíró, költő, színész, az angol nyelvű drámaírás egyik legnagyobb alakja. Shakespeare világirodalmi öröksége és hatása a világ minden táján fellelhető. Angliában mint a nemzet dalnokát tisztelik ("Bard of Avon", vagy egyszerűen "The Bard"). Műveit az élő nyelvek majd' mindegyikére lefordították, és színműveit folyamatosan játsszák a világ színpadain. Azon kevés drámaírók közé tartozik, akik mind a komédia, mind a tragédia műfajában számos maradandó művet alkottak.
William Shakespeare életére vonatkozóan a hiteles történeti források eléggé szórványosak. Születésének pontos dátuma ismeretlen, és mivel halálának dátuma megegyezik Anglia védőszentje, Szent György ünnepével, a megegyező dátumok erősen megnövelték Shakespeare mítoszát.
Shakespeare Stradford-upon-Avonban született, egy jómódú kereskedő, John Shakespeare és egy kisbirtokos leánya, Mary Arden gyermekeként. A családban ő volt a harmadik, és egyúttal a legidősebb, életben maradt fiú. Minden bizonnyal a helyi iskola tanulója volt, ahol a korabeli tananyag szerint erőteljesen szerepelt a latin nyelv és irodalom oktatása.
1582. november 28-án, 18 éves korában feleségül vette a nála nyolc évvel idősebb Anne Hathaway-t, aki ekkor már három hónapos terhes volt. A Shakespeare házasságát követő esztendőkről hasonlóképpen kevés dokumentummal rendelkezünk. 1583. május 26-án Stradfordban megkeresztelték elsőszülött lányát, Susannát, 1585 februárjában pedig az ikreket: fiát, Hamnet-et és Judithot. Hamnet 11 éves korában, egy ismeretlen betegség következtében meghalt; 1596. augusztus 11.-én temették el. Egyes források feltételezik, hogy fia halála befolyásolta Shakespeare-t a Hamlet (1601) megalkotásában.
Hogy Shakespeare mikor kezdett el írni, már homályba merült, de korabeli utalások arra mutatnak, hogy néhány darabja már 1592-ben színre került Londonban. Életrajzi kutatók szerint színházi karrierje az 1580-as években kezdődhetett. 1594-től kezdve Shakespeare színdarabjai megjelentek az akkori gyakorlat szerinti „quarto” kiadásokban (a könyvlapokat kétszeresen meghajtották, hogy egy oldalból négyet kapjanak). 1598-ra neve már ismertté vált, és megjelent a darabok címoldalain is. Színészi munkáját saját és mások darabjaiban színdarabírói sikerei ellenére sem adta fel. Idejét rendszerint megosztotta London és Stradford között.
1585-'92 között Shakespeare Londonban megkezdte karrierjét mint színész, író, majd résztulajdonosa lett a „Lordkancellár Társulata” (The Lord Chamberlain's Men) nevű színtársulatnak, melyet 1603-tól „Királyi Társulat”-nak (The King's Men) neveztek el, az I. Erzsébet halálát követően trónra lépő I. Jakab adományának köszönhetően.
Az 1609-ben kiadott, szerelmes verseket tartalmazó „Szonettek” többségét egy ifjú lordhoz intézi, a továbbiakat egy „sötét hölgy”-höz („dark lady”). Az első kategóriába tartozó költeményeket egyes kutatók Shakespeare homoszexuális vonzalmai bizonyítékaként kezelik. Ez azonban még vitatott kérdés, mint sok minden más Shakespeare életében, mivel akkoriban szokásban volt, hogy a verseket a költők megrendelésre írták, nem belső indíttatásból.
Néhány kutató szerint a Shakespeare család katolikus volt. Shakespeare anyja katolikus mivoltához nem fér kétség. Mivel abban az időben a katolikus vallás gyakorlata törvényellenes számba ment, meglehet, hogy a család bizonyos fokig titkolta vallásgyakorlatát. Míg Shakespeare színdarabjaiban töredékesen megtalálhatóak a szerző nézetei a vallásról, valódi felfogását nehéz megítélni.
1606-ban Shakespeare alig írt új drámát, és az 1613 után írtakat már nem neki tulajdonítják. Az utolsó hármat valószínűleg John Fletcher közreműködésével írta (Shakespeare visszavonulása után Fletcher helyettesítette a szerzőt, mint a „King’s Men” színház színdarabíróját).
Körülbelül 150 évvel Shakespeare halála után kételyek bukkantak fel munkáinak szerzői hitelessége körül. A kételyek (melyek még ma is kísértenek) jónéhány más szerző felé mutattak. Ezek közé tartoznak: Francis Bacon, Christopher Marlowe, Edward de Vere, Oxford grófja. Bár ezeket az alternatív elméleteket az akadémiai körök egyöntetűen visszautasítják, a téma iránti népszerű érdeklődés a mai napig folytatódik, különösen Oxfordban.
A fellelhető dokumentumok tanúsága szerint Shakespeare londoni tevékenysége során elegendő vagyont gyűjtött össze ahhoz, hogy házat vásároljon London Blackfriars nevű negyedében, azonkívül megvegye Stradford akkori második legnagyobb házát is, a „New Place” néven ismert épületet. Shakespeare 1611 körül visszavonult Stradford-ba, ahol akarata ellenére belekeveredett egy legelő-bekerítési perbe egy olyan terület kapcsán, melynek jövedelmeiben anyagilag is érdekelt volt. Sokak megdöbbenésére semleges pozícióra helyezkedett, csak azt kívánta elérni, hogy saját jövedelme biztosítva legyen.
Shakespeare életének utolsó heteiben Judith lánya kérőjét, a kocsmatulajdonos Thomas Quiney-t megvádolták egy asszony megbecstelenítésével, és őt okolták az asszony haláláért is. Quiney elveszítette becsületét, ezért Shakespeare úgy módosította végrendeletét, hogy abban Judith kizárólagos örököse lehessen a házasságkötés után hozzá kerülő családi vagyonrésznek.
1607-ben Shakespeare idősebb lánya, Susanna, egy John Hall nevű orvoshoz ment férjhez, Judith két hónappal apja halála előtt Thomas Quiney borkereskedő-kocsmatulajdonoshoz, akit megvádolták egy asszony megbecstelenítésével, és őt okolták az asszony haláláért is. Quiney elveszítette becsületét, ezért Shakespeare úgy módosította végrendeletét, hogy abban Judith kizárólagos örököse lehessen a házasságkötés után hozzá kerülő családi vagyonrésznek.
Érthető, hogy végakaratában Shakespeare Susannára hagyta vagyona legnagyobb részét.
Ugyan a Quiney családban három gyerek is született, egyik sem házasodott meg; a Hall házaspár egyetlen gyereke, Elizabeth, kétszer is férjhez ment, de gyereket nem szült, így vele véget ért Shakespeare leszármazottainak sora.
Az író végrendeletében alig említi feleségét, de minden valószínűség szerint Anne Hathaway megkapta a feleségnek járó örökség egyharmadát.
Shakespeare-t a Stradford-upon-Avon-beli Holy Trinity (=Szentháromság) nevezetű templomban temették el, két nappal halála után. A sírja mellett álló mellszobra alkotás közben ábrázolja a költőt. Minden évben, Shakespeare születésének ünnepén, új lúdtollat helyeznek a szobor kezébe. Valamikor 1623 előtt az írónak emlékművet állítottak a templom északi falában; a féldombormű írás közben ábrázolja. A felirat Nestorhoz, Szókratészhez és Vergiliushoz hasonlítja. Sírja kőfedelén a felirat megátkozza mindazokat, akik csontjait megkísérelnék eltávolítani nyughelyéről. A népszerű legenda úgy tartja, hogy Shakespeare sírjába a költő teste mellé kiadatlan műveit is eltemették, erre azonban senki nem talált még bizonyítékot. A sírt a Shakespeare által írt sírfeliratban foglaltaknak megfelelően, az elmúlt századok folyamán egyszer sem nyitották fel.
Pár szó munkásságáról:
A Tévedések vígjátéka klasszikus modell után készült. A makrancos hölgy forrása ismeretlen, bár lehetséges, hogy témája egy népmeséből származik. A két veronai nemes című darab, melyben két barát látszólag egyetért a nők megerőszakolásával, és A makrancos hölgy (ahol a hősnő szokatlanul és túlzottan szabadszellemű) néha gondot okoz a modern kritikusok és rendezők számára.
Shakespeare korai klasszikus és olasz komédiái – melyek a kettős cselekményre és időzített komikus hatásra alapultak – közül a Szentivánéji álom szellemes keveréke a romantikának, a tündérmesének, és a közönséges halandók mindennapi életében előforduló komikus megnyilvánulásoknak. A velencei kalmár Shylock-ja egy bosszúálló zsidó pénzkölcsönző portréja; bár a komédia korabeli nézeteket tükröz, ma már gyakran sértő hatást vált ki a modern hallgatóságban.
A legtöbb kritikus szerint Shakespeare művészetének csúcspontját tragédiáival érte el. Hamlet-et – első tragédiája hősét – többször emlegetik világszerte, mint bármely más Shakespeare-alakot, különösen híres monológja miatt: „Lenni, vagy nem lenni: az itt a kérdés.” („To be, or not to be: that is the question.”) Míg a befelé forduló Hamlet fatális hibája a habozás, a darabot követő tragédiák hősei, mint Othello és Lear király, elkapkodott, rossz ítélőképességüknek lesznek áldozatai.
Shakespeare tragédiáinak cselekményei gyakran forognak ilyen és ehhez hasonló végzetes hibák körül, melyek aztán felborítják a rendet, tönkreteszik a hőst, rendszerint azokkal együtt, akiket szeret. Az Othello-ban a cselszövő Jago addig tüzeli Othello féltékenységét, míg az megöli ártatlan és szerető feleségét. Lear király elkövet egy tragikus tévedést azzal, hogy feladja hatalmát, és ezzel elindítja a lavinát, ami lánya meggyilkolásához, és Gloucester grófja kínzásához és megvakításához vezet.
Utolsó írói periódusában Shakespeare visszatért a tragikomédiához és befejezett három színművet: a Cymbeline-t, a Téli regé-t és A vihar-t. Bár ezeknek a daraboknak a tónusa komolyabb, mint a korábbi komédiáké, a tragédiáknál könnyedebbek, és a tragikus hibák megbocsátásával végződnek. Néhány kommentátor ezt a változást Shakespeare életfilozófiájának elmélyedésében látja, bár az is meglehet, hogy pusztán az akkori színházi divat diktálta így. Shakespeare még megírt további két színdarabot: a VIII. Henrik-et és A két nemes rokon-t, valószínűleg John Fletcher közreműködésével.
1623-ban John Heminges és Henry Condell (Shakespeare két barátja a „King's Men” színház idejéből) kiadta Shakespeare színdarabgyűjteményét – az úgynevezett "Első folio"-t – végre normális nyomtatásban. A "Foliok"-kal szemben az olcsó kiadású "quarto"-k elég sok szöveghibát tartalmaztak a színészek általi változtatások és a gyakori másolások következtében.
Amit ma Globe-ként ismerünk, Shakespeare nem láthatta, ám a színház módszereinek továbbélése, felfogása, mai előadásai, nemzetközi kapcsolatai, a workshopok, a kiállítások és a virtuális séták mégis úgy idézik meg az író szellemét, mintha ma is közöttünk lenne. Különösen a katedrális nagyságú "underglobe", a színház alatti kiállító- és próbatermek sora, mely csupa szín és izgalom, akárcsak egy igazi shakespeare-i tragédia.
Érdekességként jegyzem meg, hogy a Szerelmes Shakespeare c. filmet nem itt forgatták, viszont az angolok kedvenc sorozatának, a Doctor Who egyik részének felvétele itt zajlott.
A Cityvel szemben, a Bankside (régi piroslámpás-) városnegyedben épült fel a világhírű épület. Ha nem a Temze parton sétálunk le a London Eye-tól a Tower Bridge felé, hanem a tömegközlekedést választjuk, akkor a a Northern vagy a Jubilee Line London Bridge megállójánál szakítsuk meg utazásunkat.
A megálló nem pont a Temze parton van, de ha kiértünk, balkéz felé megpillantjuk a Szent Péter bazilikát. Arra felé folytassuk utunkat, hamarosan a London Bridge-hez érünk. Ezen az oldalon a híd alatt elhaladva a betonba kék-zöld pisla fényeket építettek, nekem irtóra tetszik!
A hídra felvivő (a London Eye-hoz közelebbi) lépcsősor az ú.n. Nancy lépcső, mely a Twist Oliver egyik jelenete után kapta a nevét.
Tovább haladva egy óriási hajót láthatunk, majd egy irtó helyes pubot.
A Globe-ot mintegy 9 perces séta után érjük el. Az egyből szembetűnő, modern bejárat a színházi előadásoké, tovább haladva a Temze partról lehet bemenni a múzeumba, melybe a felnőtt jegy 10,50 font.
Nem olcsó, de aki érdeklődik a reneszánsz vagy a színház iránt, annak látnia kell!
Mindig be kell várni a többieket, mert csoportos tárlatvezetés van.
A várakozás ideje alatt egy csomó kiállított dologban lehet gyönyörködni - fotómontázs Shakespeare színdarabjaiból készült filmek híres jeleneteiből, a színház ezerféle makettje, Shakespeare korának felidézése, ruhák, szobabelső, hangszerek - nagyon hangulatos!Rendkívül felkészült, szellemes idegenvezetők kísérik körbe a csoportokat a reneszánsz korban épült épületben.
A 16. századi Erzsébet-kori ban Angliában London a 400 ezres lakosával a világ legnagyobb városa volt, ahol rengeteg színtársulat alakult. A városatyákon keresztül tartotta kézben a színésztársaságokat.
1576-1616 között tíznél is több színház épült a külvárosban. A város határain (azaz a city-n) kívül azonban a színházak – akárcsak a bordélyok – az egyház fennhatósága alá tartoztak. A cenzúráról és a gyülekezési jogról a városi hatóságok döntöttek. Ha pestis pusztított, a színészeknek vándorútra kellett menniük, mert a színház bezárt. Egy-egy ilyen színészcsapat legnagyobb kincse a klasszikus és királyi kosztümök, a kéziratgyűjtemény és a fantáziafigurák voltak.
És milyen volt ez a negyed?
A szomszédos Borough Market ezeréves gyümölcs- és zöldségpiacának tarka nyüzsgését, a St. Paul-katedrálist, az emberektől, üzletsoroktól és a lefejezett árulók testcsonkjaitól szennyes-piszkos London Bridge-et vagy a Hódító Vilmos idejében épített, 900 éven át a hatalom jelképeként szolgáló Towert jól ismerte Shakespeare, akárcsak az Erzsébet korabeli, hajóktól, bárkáktól nyüzsgő Temzét és a Pool of London kikötőjének nemzetközi zsibvásárát. Hangos "Westward ho!" kiáltásokkal hívogatták a wherries-nek nevezett átkelőcsónakosok a kereskedőket, amikor pedig a folyó befagyott, a piacot a jégtakaróra telepítették. 1564-ben Erzsébet királynő is részt vett egy ilyen táncokkal és nyílversennyel tarkított vásáron.
A legnevezetesebb angol színház az 1599-ben épült, kívülről nyolcszögletű, belülről kör alakú Globe Színház, mely nevét, az épület homlokzatát díszítő földgömbről kapta. A harminc méter átmérőjű, 3 emeletes körcsarnokot a „Lord Chamberlain’s Men” elnevezésű színészgárda építette, amelynek William Shakespeare is a tagja volt. A színház gyakorlatilag egy részvénytársaságként üzemelt, amelyben a Burbage testvérek 50 százalékot birtokoltak, Shakespeare, John Heminges, Will Kempre, Philips és Pope tulajdonában pedig 10 százalék volt.
Az első Globe Richard Burbage nevezetes társaságából kapta művészeit. Ennek a csapatnak volt tagja William Shakespeare.
Az épület fából készült, és a teteje nyitott volt. Így a nappal megrendezésre kerülő előadásokat természetes fénynél tarthatták meg.A díszes oszlopokkal épített, megemelt, fedett színpadhoz 1 pennys állóhelyeket nyújtó porond simult, amelyet – 2 pennyért kínált ülőhelyekkel – emeletes zsöllyesorok zártak le ovális arénaszerűen. 6 pennyért a kényelmes oldalsó, díszes páholyba lehetett jegyet váltani. Na, ezt az összeget már nem mindenki engedhette meg magának.
Az akkori jegyjellenőrzési rendszer nem volt olyan szervezett, mint ma, és bizony mindenki csak betódult, és lehuppant a neki tetsző helyre. Gondoljuk csak el: teltház esetén 3000 ember...!!!
Ma már betűk és számok igazítják útba a színházlátogatókat.
A színpad benyúlt a földszinten álló közönség sorai közé, s így közelről láthatták a nézők, hogy mennyire hitelesen játsszanak a színészek.
A színpad fölött található erkélyeken azokat az eseményeket mutatták be, amelyek magasban, hegyfokon vagy az égben játszódtak. És itt foglaltak helyet a zenészek, valamint a legdrágább, aza 12 penny-ért jegyet vásárló közönség is. Igen, ők szemben ültek a publikummal, hogy mint a mai celebek, ők legyenek a figyelem középpontjában.
A színészek csak és kizárólag férfiak voltak, és a női szerepeket is férfiak játszották.
A társulatok általában 5-6 főből álltak, majd később egyre jobban bővültek, és elérhették akár a 12-15 főt is.
Rendező annak idején nem volt, a színészek karakterszereplőként feleltek a prózában, verses drámában írt előadásért, melyek kézirataiért jó esetben 10 font ütötte a szerző markát. A közönség beleszólt, -kiabált, -fütyült, a kiállhatatlan szerep tulajdonosa felé tárgyak bedobálásával adott nagyobb nyomatékot emócióinak.
Óriási jelentősége volt a dús dekorációnak és a színpadi hatásoknak: a süllyesztőknek, bűvésztrükköknek, kasírozott figuráknak.
Színház volt a színházban a nemesség gazdagon és tarkán öltözött sokaságának látogatása – az ő soraiból kerültek ki a mecénások is. Ezeket hajkurászta minden szerző, hisz író volt elég!Az Erzsébet-kori Angliában több mint 2000 színdarab született. Lévén a kézi másolás költséges, a színészek csak a végszavakat és saját szerepüket kapták kézhez, a mű így puzzle-játékként állt össze a próbán.
1613. június 29-én azonban leégett a Globe. A VIII. Henrik darabban eldördülő ágyúlövésnek köszönhetően a tetőszerkezet kigyulladt. Az épület a náddal bevont tető miatt pillanatok alatt a tűz martalékává vált. A színházat a következő év júliusára hozták rendbe és a helyreállítási munkák során a tető nád helyett már cseréptető borítást kapott.
Ezt követően a színház 28 éven át működött. 1642-ben a puritán kormányzat elrendelte a második Globe bezárását, majd két évvel később a lebontását. A színház helyére lakóházakat építettek, és az épület helye és jelentősége a feledés homályába merült.
Csak 1989-ben, egy építkezés során találtak rá a Globe maradványaira.
Egy amerikai színész, Sam Wanamaker a régészeti feltárást követően a Globe rekonstrukciója mellett döntött. Így nyitotta meg 1997-ben újra kapuit – természetesen nem az eredeti helyén – a „Shakespeare’ s Globe”, ami minden nyáron több premier-előadásnak is helyt ad.
Tehát ha úgy döntünk, kosztümös színdarabot is megnézhetünk, s a fél éven át nyitva tartó Globe hetente hatszor két előadása közül kedvünker válogathatunk. Itt a nézőnek magának kell eldöntenie, mit csináljon, hogyan viselkedjen az előadás alatt. Magának kell rájönnie, mennyire vesz részt a drámában, a színészek irritálásában vagy akár az alkotó csendben.
Megteheti ezt 5 fontért, ha végigállja az előaást, de vásárolhat jegyet 15, 27 vagy akár 35 fontért is.
És még pár szó Shakespeare-ről:
(1564. április 23. - 1616. április 23/május 3. - az eltérő naptárhasználat miatt) angol drámaíró, költő, színész, az angol nyelvű drámaírás egyik legnagyobb alakja. Shakespeare világirodalmi öröksége és hatása a világ minden táján fellelhető. Angliában mint a nemzet dalnokát tisztelik ("Bard of Avon", vagy egyszerűen "The Bard"). Műveit az élő nyelvek majd' mindegyikére lefordították, és színműveit folyamatosan játsszák a világ színpadain. Azon kevés drámaírók közé tartozik, akik mind a komédia, mind a tragédia műfajában számos maradandó művet alkottak.William Shakespeare életére vonatkozóan a hiteles történeti források eléggé szórványosak. Születésének pontos dátuma ismeretlen, és mivel halálának dátuma megegyezik Anglia védőszentje, Szent György ünnepével, a megegyező dátumok erősen megnövelték Shakespeare mítoszát.
Shakespeare Stradford-upon-Avonban született, egy jómódú kereskedő, John Shakespeare és egy kisbirtokos leánya, Mary Arden gyermekeként. A családban ő volt a harmadik, és egyúttal a legidősebb, életben maradt fiú. Minden bizonnyal a helyi iskola tanulója volt, ahol a korabeli tananyag szerint erőteljesen szerepelt a latin nyelv és irodalom oktatása.
1582. november 28-án, 18 éves korában feleségül vette a nála nyolc évvel idősebb Anne Hathaway-t, aki ekkor már három hónapos terhes volt. A Shakespeare házasságát követő esztendőkről hasonlóképpen kevés dokumentummal rendelkezünk. 1583. május 26-án Stradfordban megkeresztelték elsőszülött lányát, Susannát, 1585 februárjában pedig az ikreket: fiát, Hamnet-et és Judithot. Hamnet 11 éves korában, egy ismeretlen betegség következtében meghalt; 1596. augusztus 11.-én temették el. Egyes források feltételezik, hogy fia halála befolyásolta Shakespeare-t a Hamlet (1601) megalkotásában.
Hogy Shakespeare mikor kezdett el írni, már homályba merült, de korabeli utalások arra mutatnak, hogy néhány darabja már 1592-ben színre került Londonban. Életrajzi kutatók szerint színházi karrierje az 1580-as években kezdődhetett. 1594-től kezdve Shakespeare színdarabjai megjelentek az akkori gyakorlat szerinti „quarto” kiadásokban (a könyvlapokat kétszeresen meghajtották, hogy egy oldalból négyet kapjanak). 1598-ra neve már ismertté vált, és megjelent a darabok címoldalain is. Színészi munkáját saját és mások darabjaiban színdarabírói sikerei ellenére sem adta fel. Idejét rendszerint megosztotta London és Stradford között.
1585-'92 között Shakespeare Londonban megkezdte karrierjét mint színész, író, majd résztulajdonosa lett a „Lordkancellár Társulata” (The Lord Chamberlain's Men) nevű színtársulatnak, melyet 1603-tól „Királyi Társulat”-nak (The King's Men) neveztek el, az I. Erzsébet halálát követően trónra lépő I. Jakab adományának köszönhetően.
Az 1609-ben kiadott, szerelmes verseket tartalmazó „Szonettek” többségét egy ifjú lordhoz intézi, a továbbiakat egy „sötét hölgy”-höz („dark lady”). Az első kategóriába tartozó költeményeket egyes kutatók Shakespeare homoszexuális vonzalmai bizonyítékaként kezelik. Ez azonban még vitatott kérdés, mint sok minden más Shakespeare életében, mivel akkoriban szokásban volt, hogy a verseket a költők megrendelésre írták, nem belső indíttatásból.
Néhány kutató szerint a Shakespeare család katolikus volt. Shakespeare anyja katolikus mivoltához nem fér kétség. Mivel abban az időben a katolikus vallás gyakorlata törvényellenes számba ment, meglehet, hogy a család bizonyos fokig titkolta vallásgyakorlatát. Míg Shakespeare színdarabjaiban töredékesen megtalálhatóak a szerző nézetei a vallásról, valódi felfogását nehéz megítélni.
1606-ban Shakespeare alig írt új drámát, és az 1613 után írtakat már nem neki tulajdonítják. Az utolsó hármat valószínűleg John Fletcher közreműködésével írta (Shakespeare visszavonulása után Fletcher helyettesítette a szerzőt, mint a „King’s Men” színház színdarabíróját).
Körülbelül 150 évvel Shakespeare halála után kételyek bukkantak fel munkáinak szerzői hitelessége körül. A kételyek (melyek még ma is kísértenek) jónéhány más szerző felé mutattak. Ezek közé tartoznak: Francis Bacon, Christopher Marlowe, Edward de Vere, Oxford grófja. Bár ezeket az alternatív elméleteket az akadémiai körök egyöntetűen visszautasítják, a téma iránti népszerű érdeklődés a mai napig folytatódik, különösen Oxfordban.
A fellelhető dokumentumok tanúsága szerint Shakespeare londoni tevékenysége során elegendő vagyont gyűjtött össze ahhoz, hogy házat vásároljon London Blackfriars nevű negyedében, azonkívül megvegye Stradford akkori második legnagyobb házát is, a „New Place” néven ismert épületet. Shakespeare 1611 körül visszavonult Stradford-ba, ahol akarata ellenére belekeveredett egy legelő-bekerítési perbe egy olyan terület kapcsán, melynek jövedelmeiben anyagilag is érdekelt volt. Sokak megdöbbenésére semleges pozícióra helyezkedett, csak azt kívánta elérni, hogy saját jövedelme biztosítva legyen.
Shakespeare életének utolsó heteiben Judith lánya kérőjét, a kocsmatulajdonos Thomas Quiney-t megvádolták egy asszony megbecstelenítésével, és őt okolták az asszony haláláért is. Quiney elveszítette becsületét, ezért Shakespeare úgy módosította végrendeletét, hogy abban Judith kizárólagos örököse lehessen a házasságkötés után hozzá kerülő családi vagyonrésznek.
1607-ben Shakespeare idősebb lánya, Susanna, egy John Hall nevű orvoshoz ment férjhez, Judith két hónappal apja halála előtt Thomas Quiney borkereskedő-kocsmatulajdonoshoz, akit megvádolták egy asszony megbecstelenítésével, és őt okolták az asszony haláláért is. Quiney elveszítette becsületét, ezért Shakespeare úgy módosította végrendeletét, hogy abban Judith kizárólagos örököse lehessen a házasságkötés után hozzá kerülő családi vagyonrésznek.
Érthető, hogy végakaratában Shakespeare Susannára hagyta vagyona legnagyobb részét.
Ugyan a Quiney családban három gyerek is született, egyik sem házasodott meg; a Hall házaspár egyetlen gyereke, Elizabeth, kétszer is férjhez ment, de gyereket nem szült, így vele véget ért Shakespeare leszármazottainak sora.
Az író végrendeletében alig említi feleségét, de minden valószínűség szerint Anne Hathaway megkapta a feleségnek járó örökség egyharmadát.
Shakespeare-t a Stradford-upon-Avon-beli Holy Trinity (=Szentháromság) nevezetű templomban temették el, két nappal halála után. A sírja mellett álló mellszobra alkotás közben ábrázolja a költőt. Minden évben, Shakespeare születésének ünnepén, új lúdtollat helyeznek a szobor kezébe. Valamikor 1623 előtt az írónak emlékművet állítottak a templom északi falában; a féldombormű írás közben ábrázolja. A felirat Nestorhoz, Szókratészhez és Vergiliushoz hasonlítja. Sírja kőfedelén a felirat megátkozza mindazokat, akik csontjait megkísérelnék eltávolítani nyughelyéről. A népszerű legenda úgy tartja, hogy Shakespeare sírjába a költő teste mellé kiadatlan műveit is eltemették, erre azonban senki nem talált még bizonyítékot. A sírt a Shakespeare által írt sírfeliratban foglaltaknak megfelelően, az elmúlt századok folyamán egyszer sem nyitották fel.
Pár szó munkásságáról:
A Tévedések vígjátéka klasszikus modell után készült. A makrancos hölgy forrása ismeretlen, bár lehetséges, hogy témája egy népmeséből származik. A két veronai nemes című darab, melyben két barát látszólag egyetért a nők megerőszakolásával, és A makrancos hölgy (ahol a hősnő szokatlanul és túlzottan szabadszellemű) néha gondot okoz a modern kritikusok és rendezők számára.
Shakespeare korai klasszikus és olasz komédiái – melyek a kettős cselekményre és időzített komikus hatásra alapultak – közül a Szentivánéji álom szellemes keveréke a romantikának, a tündérmesének, és a közönséges halandók mindennapi életében előforduló komikus megnyilvánulásoknak. A velencei kalmár Shylock-ja egy bosszúálló zsidó pénzkölcsönző portréja; bár a komédia korabeli nézeteket tükröz, ma már gyakran sértő hatást vált ki a modern hallgatóságban.
A legtöbb kritikus szerint Shakespeare művészetének csúcspontját tragédiáival érte el. Hamlet-et – első tragédiája hősét – többször emlegetik világszerte, mint bármely más Shakespeare-alakot, különösen híres monológja miatt: „Lenni, vagy nem lenni: az itt a kérdés.” („To be, or not to be: that is the question.”) Míg a befelé forduló Hamlet fatális hibája a habozás, a darabot követő tragédiák hősei, mint Othello és Lear király, elkapkodott, rossz ítélőképességüknek lesznek áldozatai.
Shakespeare tragédiáinak cselekményei gyakran forognak ilyen és ehhez hasonló végzetes hibák körül, melyek aztán felborítják a rendet, tönkreteszik a hőst, rendszerint azokkal együtt, akiket szeret. Az Othello-ban a cselszövő Jago addig tüzeli Othello féltékenységét, míg az megöli ártatlan és szerető feleségét. Lear király elkövet egy tragikus tévedést azzal, hogy feladja hatalmát, és ezzel elindítja a lavinát, ami lánya meggyilkolásához, és Gloucester grófja kínzásához és megvakításához vezet.
Utolsó írói periódusában Shakespeare visszatért a tragikomédiához és befejezett három színművet: a Cymbeline-t, a Téli regé-t és A vihar-t. Bár ezeknek a daraboknak a tónusa komolyabb, mint a korábbi komédiáké, a tragédiáknál könnyedebbek, és a tragikus hibák megbocsátásával végződnek. Néhány kommentátor ezt a változást Shakespeare életfilozófiájának elmélyedésében látja, bár az is meglehet, hogy pusztán az akkori színházi divat diktálta így. Shakespeare még megírt további két színdarabot: a VIII. Henrik-et és A két nemes rokon-t, valószínűleg John Fletcher közreműködésével.
1623-ban John Heminges és Henry Condell (Shakespeare két barátja a „King's Men” színház idejéből) kiadta Shakespeare színdarabgyűjteményét – az úgynevezett "Első folio"-t – végre normális nyomtatásban. A "Foliok"-kal szemben az olcsó kiadású "quarto"-k elég sok szöveghibát tartalmaztak a színészek általi változtatások és a gyakori másolások következtében.
Amit ma Globe-ként ismerünk, Shakespeare nem láthatta, ám a színház módszereinek továbbélése, felfogása, mai előadásai, nemzetközi kapcsolatai, a workshopok, a kiállítások és a virtuális séták mégis úgy idézik meg az író szellemét, mintha ma is közöttünk lenne. Különösen a katedrális nagyságú "underglobe", a színház alatti kiállító- és próbatermek sora, mely csupa szín és izgalom, akárcsak egy igazi shakespeare-i tragédia.
Érdekességként jegyzem meg, hogy a Szerelmes Shakespeare c. filmet nem itt forgatták, viszont az angolok kedvenc sorozatának, a Doctor Who egyik részének felvétele itt zajlott.
